Főleg sajtósok voltak kíváncsiak Dan Manolăchescu kézdivásárhelyi könyvbemutatójára, ami annak is köszönhető, hogy utolsó pillanatban derült ki: egy órával később kezdődik a rendezvény a román-spanyol futsal meccs miatt. Végül mintegy 30-40-en gyűltek össze szerda este a Vigadó kistermében, ahol a sepsiszentgyörgyi újságíró-politikus beszélgetésre invitálta őket a nyáron megjelent, Székelyföld mítoszai című publicisztikagyűjteménye kapcsán. A résztvevők többsége azonban nem ismerte a kötet tartalmát, így inkább különböző közéleti témákról alkotott véleményéről kérdezgették Manolăchescut.

A magyarul jól beszélő szerző egyébként csak magyar nyelvű köteteket hozott magával Kézdivásárhelyre, amiért később elnézést is kért a román résztvevőktől, akiknek megígérte, utólag elküldi nekik a román verziót is. Senkit nem zavart egyébként, hogy a beszélgetés magyarul zajlott; Manolăchescu akkor váltott át románra, amikor a találkozó végére megérkezett George Scripcaru, Brassó polgármestere Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester társaságában.

Hogy mi volt a téma? Nyelvhasználat, autonómia, a székelyföldi etnikumok viszonya, decentralizáció, mindez rokonszenvesen nyílt, együttgondolkodásra késztető tálalásban.

Ha valaki ezt a nyíltságot – a székelyföldi románság esetében az elzárkózó viszonyulást általánosnak elkönyvelve – meglepőnek tartotta, most meggyőződhetett arról, hogy a kisebbségben élő többségiekről a médiában megjelenő kép torzít.


Mint ahogy hamisak azok a székelyföldi mítoszok is,

amelyeket a román többség, bár életében hús-vér magyart még nem látott, elhisz: hogy itt a boltban, ha románul szólalsz meg, egy kenyeret sem tudsz megvenni; hogy az itt élő románokat üldözik és diszkriminálják; hogy azok, akik autonómiát akarnak, voltaképpen el akarnak szakadni az országtól.

A célom a könyvvel a normalitás propagálása volt – mondta Manolăchescu. Azok számára, akik multikulturális és toleráns közegben élnek, több nyelvet ismerve, több csoporthoz tartozva szocializálódtak, azok számára a kötet tulajdonképpen evidenciákat tartalmaz.

	forrás: http://manolachescu.blogspot.com/

Manolăchescu pragmatikus szempontból közelített az autonómiakérdéshez. Szerinte tulajdonképpen abban a pillanatban, a kilencvenes évek elején, amikor megjelent az első kétnyelvű tábla, megszületett az autonómia; tartalma az évek múltával bővült, és jelen pillanatban is a miénk „bizonyos mennyiségben”. Az autonómia tulajdonképpen egy út, egy folyamat, nem egy idea-szerű, „abszolút” cél, amit, ha majd elértünk, hátradőlhetünk. Tulajdonképpen Băsescu decentralizációs programja „megoldja” az autonómiakövetelések 90 százalékát – vélte.


Hogy miért nem akarja senki elfogadni,

hogy az autonómia létezik? Az az érdekes ebben a történetben, hogy a magyarok és a románok egyaránt tagadják, hogy meglenne. A románok már a kifejezés hallatán zsigerből tiltakoznak, a magyarok vezetői meg nem tudnának többé ezzel a jelszóval mozgósítani. Ezért a kialakult helyzetért elsősorban a magyar politikusok a felelősek, akik soha nem magyarázták el közérthetően, hogy mit is értenek ők autonómia alatt – vélte Manolăchescu.

A románokat kell elsősorban az autonómia fontosságáról meggyőzni, és ezen a vonalon még sok hiányosság van. A román nacionalisták pedig ezt meglovagolják, és támadják azokat a decentralizációpárti román politikusokat, akik az autonómia szót a szájukra merik venni. Emiatt már mindenki inkább decentralizációról beszél – tette hozzá.

Konstancán megdöbbennek, ha elmesélem, nem kell menekülnöm a magyarok elől Székelyföldön, és hogy itt igenis természetes, hogy meg kell tanulni a magyar nyelvet egy románnak is – mesélte. Abszurdnak tartja ugyanakkor, hogy nincs egyetlen olyan „gyorstalpaló” nyelvkönyv sem a székelyföldi könyvesboltokban, amely segítségével a magyar társalgási nyelvet el lehetne sajátítani.


Román nyelvkönyv még akad,

hogy az iskolai oktatás csődjét orvosolja a nem anyanyelvűeknél, de egy románnak magyarul megtanulni még mindig az a leghatékonyabb módszer, ha szerez magának egy magyar barátnőt.

Az is a normalitás evidenciája, mégis ki kell mondani, hogy tulajdonképpen a kommunikáción van a lényeg. A román-magyar párbeszédet már fiatalon el kell kezdeni, ezért is érvel Manolăchescu a könyvben a közös iskolák mellett, és ezért szervez a Közösségért Alapítvány évente közös táborokat mindkét nemzetiséghez tartozó fiatalok részvételével.

	Manolăchescu a kötet román nyelvű kiadásának sepsiszentgyörgyi bemutatóján dedikál

Egy másik előítélet, ezúttal a magyar oldalról, hogy a székelyföldi románok mindannyian önként és dalolva, jószántukból és rossz szándékkal jöttek ide a kommunizmus idején; a magyarok folyamatosan hangsúlyozzák, hogy ők az őslakosok, a románság a kommunizmus alatt telepedett be, sőt a radikálisabbak azt hangoztatják, haza kell mindenkit küldeni. Ám sok esetben


az illető a rendszer áldozata volt,

a moldvai munkásnak egy porcikája se kívánta, hogy Udvarhelyre, magyarok közé menjen. Legyen bármi is a háttérben, aki már fél évszázada itt él, nem küldhető „haza” – szögezte le Manolăchescu.

Az újságíró keményen bírálta a médiát is amiatt, hogy az ellentéteket fenntartja és mélyíti. „Mi most itt találkoztunk, beszélgetünk – ez nem hír. Ha összeverekednénk, bekerülnénk a Pro TV-be” – ironizált. A rating határoz meg mindent, és ezen nem lehet változtatni, aki a médiában dolgozik, az tudja a legjobban – vélte.

Kifejtette, szerinte nincs olyan messze az az idő, amikor a Székelyföld el fogja tudni tartani magát. A prefektúra intézményéről szólva úgy vélte, amint az összes földet visszaadják a jogos igénylőknek, nem lesz amiért fenntartani az apparátust, maradhat a prefektus, és egy titkárnő.

Mentalitásuk következtében a székelyek hamarabb elfogadják a decentralizáció hozta változásokat, ezért az is lehetséges, hogy pilot program-szerűen először kísérleti jelleggel itt vezetik be azt – vélte. A saját intézmények, a rendőrség például, amit az autonómiaelképzelések megfogalmaznak, megoldódnak a decentralizációval – ám azt tudni kell, hogy


az állam felügyeleti szervei minden autonómiában megmaradnak

– hívta fel a figyelmet Manolăchescu, aki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt 2006-2007-ben több olyan tartományban, régióban is járt, ahol az autonómia különböző formái működtek.

Manolăchescu a mintegy húsz írást tartalmazó kötetbe egyrészt az Observatorul de Covasnaban és más kiadványokban megjelent publicisztikákat, valamint egyéb írásokat gyűjtött össze. "Félórás olvasmány", ahogy szerzője fogalmazott, de ő továbbra is gyűjti a székelyföldi mítoszokat, ezért az olvasók segítségét kéri, hogy majd megjelenhessen egy újabb kötet is e témában.

A magyar fordítás színvonala kissé egyenetlennek tűnik, ezért valószínűleg inkább érdemes eredeti nyelven elolvasni a vékonyka kötetet, ezáltal is beszállni egy másik nyelvjátékba. Ahogy egy rövid vendégszöveg állítja: a román és magyar politikusok közti konfliktusok, viták is sok esetben a kulturális, nyelvi és szókészlet-eltérésből fakadó különbségekből generálódnak. Értsük jól Manolăchescut, még ha nem is értünk vele mindenben egyet.

„Ahhoz képest, hogy az együttélést választottuk és nem azt, hogy kaszákkal és bicskákkal daraboljuk fel egymást, most téves úton járunk! Túlságosan könnyen gyújtjuk meg a kanócot, amely előbb-utóbb felrobbantja a puskaporos hordót” – figyelmeztet az előszóban. Azoknak írta könyvét, „akik hiszik, hogy az ország szívében lévő megyék nem hasonlítanak sem Koszovóra, sem Transznisztriára. De legfőképpen azoknak, akik szomszédjaik arcán mosolyt szeretnének látni, függetlenül attól, milyen nyelven köszöntik egymást.”

A kötetet az elnökválasztási kampány lezárulta után több erdélyi városban, a tervek szerint Kolozsváron is bemutatják.