2019. november 21. csütörtökOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Dekrét-gyerekek": akiknek meg kellett születniük

fordította: Rácz Tímea 2009. november 30. 09:59, utolsó frissítés: 13:37

Ceauşescu arra vágyott, hogy egy minél népesebb nemzet vezetője legyen: így hozta meg az abortuszt tiltó törvényt. Az ezután született népes generáció képviselői vallanak a Dilema Vecheben.



Közéleti személyiségek vallottak a Dilema Veche című hetilap október 29. – november 4-i számában az 1966-os abortusztörvény következtében megszületett nemzedékről. A népes generációt ironikus-keserűen decreţeii-nek, azaz a dekrétum következtében megszületett gyerekeknek nevezik. (A továbbiakban a dekrét-gyerek kifejezést használjuk.)

A téma felvetéséről és az eredményről így ír Iaromira Popovici témavezető-újságíró: „Lapszámunk egy olyan generáció röntgenképét akarta elkészíteni, amely fél lábbal egyik, fél lábbal egy másik korszakban élt. Célunk az volt, hogy felmérjük: milyen mértékben befolyásolta ez a tény nyilvános és magánéleti viselkedésüket. (…) Az eredmény: személyes vallomások antológiája. Azon csodálkoznánk, ha nem így történt volna, tekintettel arra, hogy a következő írások szerzői legnagyobb részt maguk is dekrét-gyerekek …”


Kik a "dekrét-gyerekek"?


„Ha a dekrét-gyerek szónak egy mindenki által elfogadott, biztos meghatározását keressük, nagyon eltérő véleményekkel találkozunk. Ugyanennyire különbözik az is, ahogyan valaki felvállalja dekrét-gyerek-identitását, vagy e csoporthoz való tartozását. Nem beszélek életkorról, korcsoportokról, mert egyesek mindenkit idesorolnak, akik a 770-es abortusz- és fogamzásgátlás-tiltó rendelet 1966-os törvénybelépésétől ennek 1990-es megszüntetéséig tartó években születtek.” (Aurora Liiceanu, pszichológus)

„(…) a dekrét-gyerek kifejezést azokra használom, akik 1967-től a ’70-es évek közepéig születtek, az akkori legelterjedtebb születésszabályozás, vagyis az abortusz ellen hozott törvény következtében. A lakosság életkorpiramisának rövid elemzése kimutatja, hogy a rendelet nemcsak az érvénybelépést követő évben befolyásolta a születések számát, hanem a következő években is, amíg ki nem találtak többé-kevésbé törvényes módszereket arra, hogy a gyerekek száma ne csak a hatalmi, hanem a személyes preferenciáktól függjön.” (Mălina Voicu, szociológus)



Mi áll a rendelet kibocsátásának hátterében?

„Ceauşescu fanatikus módon vágyott arra, hogy egy minél népesebb nemzet vezetője legyen. Azt gondolta, nem túlzás egy 25 millió lakosú Romániát kívánni. Nem meglepő, ő maga is egy olyan falusi környezetből származott, ahol a szegénység nem befolyásolta a születések számát (harmadik gyereke volt egy tízgyermekes szegény, Olt megyei parasztcsaládnak). Ceauşescu nem tudta megérteni, miért nem akarnak a románok egyre több gyereket vállalni, amikor a rendszer több előnyt és jobb körülményeket ígért, mint a régi polgári rend.

Ez lehet az egyik magyarázata Ceauşescu demográfiai politikájának. Egy másik ok a (nem teljesen bevallott) csodálata lehetett az akkori francia hős, Charles de Gaulle iránt. Néhány évvel a politikus 1968-as romániai látogatása előtt, Ceauşescu már azt hallotta de Gaulle-ról, hogy egyike azoknak az európai vezetőknek, akik vallják, hogy egy erős nemzet egyben népes nemzet is (…).

Így született meg Ceauşescu józan paraszti, ám kiforratlan elméjében egy sajátos logikát követő nagy terv: az állam tömbházakat épít, orvosi rendelőket nyit falvakban és városokban egyaránt, iskolákat és óvodákat, gyárakat és üzemeket létesít. Az iparosítás illúziója által faluról városra csalogatott fiatal házaspároknak biztosítják a létminimum, a munka és …a szaporodás feltételeit. Csakhogy a társadalom bizonyos emancipációra vágyott, és nem elégedett meg a Ceauşescu gyermekkorában jellemző munka-család kettősséggel.” (Adrian Cioroianu, történész)


Társadalmi aspektusok

„Mit jelentenek a dekrét-gyerekek a román társadalom számára? Első szakaszban ez a népes nemzedék valóságos terhet jelentett a tanügyi rendszernek, amely abban az időben teljességgel felkészületlen volt a korábbihoz képest tízszeres létszám befogadására. Gyerekkoromból emlékszem az A-tól Z-ig számozott, túlzsúfolt osztályokra, ahol 45-50 diák tanult egyszerre. Hely kevés volt, a tanárok erejét meghaladta az órák és a gyerekek száma, tankönyv túl kevés volt, és azok is rossz állapotban.

Ez a helyzet elkerülhetetlenül megismétlődik majd, amikor ugyanez a generáció nyugdíjba vonul, és ismét gondoskodásra szorul. 25-30 év múlva a nyugdíj- és egészségügyi rendszernek kell majd hatalmas nyomást elviselnie, hogy anyagilag és orvosi ellátás szempontjából fenntarthasson egy, a dolgozókénál jóval népesebb nemzedéket.

Amikor a ’90-es években a dekrét-gyerekek bekerültek a munkaerőpiacra, megváltoztatták az aktív és passzív lakosság arányát. Jelen pillanatban ez a nemzedék az adunk a fejlettebb gazdaságú, de erőteljesen elöregedő Nyugat-Európával és Észak-Amerikával szemben. A munkaerőpiac képes volt befogadni e nemzedék nagy részét, a ’90-es években jellemző munkanélküliségtől való félelem kísértetének ellenére. A demográfiai mérleg valamelyest természetes egyensúlyozó mechanizmusát a kivándorlás képezte.

Nincsenek adataink a dekrét-gyerekek kivándorlására vonatkozólag, azonban nagyon valószínű, hogy arányuk az összes kivándorló között igencsak emelkedett, mivel a migráció csúcspontján a dekrét-gyerekek érettek, ám elég fiatalok voltak ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a célországokban fennálló körülményekhez.” (Mălina Voicu, szociológus)


Tágabb önmeghatározás

„A közös élettörténet meghatározza a felnőttkori gondolkodás- és viselkedésmódot. Arra akarok rámutatni, hogy a dekrét-gyerekek többek egy demográfiai jelenségnél: közös értékeket hordoznak, és e nemzedék tagjai nagy valószínűséggel hasonlóan is viselkednek.” (Mălina Voicu, szociológus)

A cikkek szerzői többféle szempontból közelítenek a témához - politikai szerepvállalás, társadalmi hatások, általános emberi jellemvonások -, ám a „fele-fele”, „tragikomikus” „két korszakban élő” kifejezések dominanciája arra mutat, hogy a kettősség e generáció meghatározó jellemzője:

„Mondhatni, hibrid nemzedék, függőben két világ között, különböző értékek összeférhetetlenségéről tanúskodva – egyesek nem érvényesek már, másokkal nem lehet azonosulni. (…) Olyanok, akik gyermekkorukat egyféle, fiatalságukat egy teljesen más világban élték meg.” (Aurora Liiceanu, pszichológus)

„A dekrét-gyerekek közül sokan úgy gondolják: »annak ellenére hogy tanúi voltak a számítógép és mobiltelefon megszületésének«, és nem rendelkeztek a Vasfüggönyön túli és a mai gyerekek eszközeivel, jobb önkifejezők, például jó bloggerek. Paradoxonnak tűnik, ugye? Azt fejezné ki, hogy a dekrét-gyerekek, különösen a férfiak második kamaszkorukat élik, vagy egy frusztráció okozta vonzalomról, kompenzációs kényszerről van szó?"

A vallomásokat összegezve kiderül, hogy e nemzedék képviselői nem pusztán egy rendelet eredményeiként, hanem egy adott felfogásban szocializált egyénekként definiálják önmagukat. Ennek a felfogásnak része a rendelet azon következménye, hogy a szexualitás megélése felsőbb hatalmak által korlátozottá vált:

„Tiszteletreméltó, jó erkölcsű lánynak kellett lennem, nem feltétlenül saját meggyőződésből, hanem azért, mert az anyák és nagyanyák – teljes joggal – így próbálták megvédeni lányaikat a korai anyaságtól és egész további életük elrontásától, mivel fogamzásgátlókat nehezen lehetett szerezni, az abortusz pedig tiltott volt…” (Iaromira Popovici, témavezető)

Részlet a Născuţi la comandă - Decreţeii című film plakátjárólRészlet a Născuţi la comandă - Decreţeii című film plakátjáról

Aurora Liiceanu pszichológus különböző forrásokat felhasználva összefoglalja, milyennek látják a dekrét-gyerekek önmagukat mint csoportot:

„fegyelmezettek, jólneveltek, szégyen-és felelősségérzettel rendelkezők, valós és nem virtuális világbeli emlékeik vannak, tudnak beszélni, önmagukat szóban kifejezni, olvastak és beszélgettek, nem »csak kommunikáltak«, mondanak valamit és van is mondanivalójuk; kreatívak voltak, mert a tárgyak hiánya fejleszti a fantáziát, szenvedélyesen gyűjtöttek (PIF magazint, kupakokat), volt beszédkultúrájuk; szüleik nem mindig voltak mellettük, de nem a mai értelemben; »kitartóak, edzettek, büszkék, harcosok, de kegyetlenek is«; tudtak játszani (nem egyedül), »segítőkészek voltak, meg tudták fogni a dolog végét, hozzászoktak a seprűhöz és a lapáthoz. «”


A dekrétum-nemzedék részvétele a ’89-es megmozdulásokban

A cikkírók többsége megemlékezik arról, hogy milyen szerepet játszottak a forradalom kirobbantásában, lefolyásában és a változás utáni közvetlen időszakban. Paradox módon ez a generáció fordult leginkább a rendszer ellen, bár eredeti feladata a rendszer megerősítése lett volna. Mégsem tekintik magukat feltétlenül hősöknek – akkor legjobb belátásuk szerint cselekedtek, akár a tömegszellem, akár egyéni meggyőződéseik alapján.

„Egy olyan, 1989. decemberében 14-15 éves fiatalokat is felvonultató generációról beszélek, akik uralták a forradalom pillanatát, és jelen voltak az Egyetem téren. A dekrét-gyerekek szorgalmazták a történelmi pártok újrafelfedezését, és a kommunizmus eszméit továbbvivők elleni szövetkezést is. Ők voltak az 1992-ben legyőzött CDR (Coalitia Democrata Romana - szerk. megj.) vesztesei.” (Cristian Preda, a Bukaresti Egyetem tanára)

Forradalom, vagy forradalom – [kis- vagy nagybetű] attól függően, hogy életem melyik részéből tekintek vissza rá. Az első feléből nézve a Forradalom számomra ügy volt, már-már rögeszme, létemet meghatározó elfoglaltság. Akkoriban úgy véltem, szörnyűbb dolog nem is történhet, mint az, hogy az első felvonás végén Ceausescu természetes halállal meghal, anélkül, hogy mi tettünk volna valamit. A román nemzetre nézve a legszégyenteljesebb, saját szempontomból a legkilátástalanabb helyzet. Ebből meríthettem erőt ahhoz, hogy december 21-én az Egyetem téren maradjak, és skandálva mázoljam a győzelem korai V-jét a falakra, nem törődve azzal, hogy hány szekus filmez éppen az Intercontinetal szállóból. (…)

Életem első húsz évében gyakorlatilag arra készültem – nem generációs, inkább saját indíttatásokból -, hogy megfeleljek ezen a civil öntudatot felmérő vizsgán. Minden megmérettetésben jelesre teljesítettem: szembeszálltam a hadsereg torlaszaival, menekültem a rohamrendőrök elől, elhúzódtam a golyózápor útjából, ártatlan polgárokat ellenőriztem a metróban, két fegyverrel és tíz lövedékkel őrszolgálatot teljesítettem az egyetemiek háza előtt. Így láttam akkor.

Életem második, európai, felnőtt, informált feléből nézve a december 21-25. közötti időszak egy kiváló abszurd komédia, én vagyok benne a komikus hős, a bohóc, aki mindenbe belemegy anélkül, hogy felfogná, ami vele történik. Amiről gyerekkoromban azt hittem, hogy ellenállás a kommunizmussal szemben – apró, mindennapi szabotázsok, feketemunka, blattolás, egyszóval korrupció – nem tűnt el ma sem.” (Domnica Macri, újságíró)


A ’80-as évek legszebb napja

címet viseli Lucian Mândruţă újságíró személyes hangvételű cikke. Kis életkép-részlet belőle, zárásképpen:

„Stolnici-ig utazom, 4-5 óra, 130 km. Ismerek minden megállóhelyet, minden tizenöt éves forgalmista-leánykát, aki almát rágcsálva, fekete sztreccsnadrágban (apuka néha kap egy kis csúszópénzt, még fel-feltör egy vagont) jön elő a vonatot bámulni, a fiúkra nevetni. Két év múlva felcsinálják, nem az én bajom, és nem is az esetem.

Én falura utazom, egyedül, zsebemben egy lány telefonszámával. Majd egyetlenegyszer felhívom, egy pitesti-i nyilvános telefonról. Ennyi, majd jövőre még beszélünk. Se mess, se mobil, se e-mail. Hogyan létezhet szerelem ilyen körülmények között? Létezhet. Ha most kérdeznek, miután az elmesélt dolgok régen elmúltak, mi meg külföldi autóinkkal időpontra járunk a fodrászhoz – elmondhatom, hogy az emberek csak így közelíthettek egymáshoz, gondolatokban, és nem szavakkal.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS