2019. november 22. péntekCecília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Horváth István: Ott nem működik a többnyelvűség, ahol erre szükség lenne

Kérdezett: Sipos Zoltán 2010. január 19. 14:34, utolsó frissítés: 2010. január 20. 09:43

A Kisebbségkutató Intézet átfogó felmérést készített arról, hogy az önkormányzatok hogyan alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályokat.



A Kisebbségkutató Intézet tavaly készített egy felmérést a kisebbségi nyelvhasználatról az önkormányzatoknál. Össze tudná foglalni ezt?

Horváth István: – A kutatás során abból indultunk ki, hogy a nyelvpolitikák hatékonyságát több szinten kell vizsgálni. Az első szint arra vonatkozik, milyen törvények szabályozzák a kisebbségi nyelvhasználatot. A második szinten azt vizsgáljuk, hogy milyen konkrét intézményes lehetőségek vannak a nyelvhasználatra? Milyen mértékben alkalmazzák az intézmények a kisebbségi nyelvhasználati törvényeket? Harmadrészt pedig kérdés, hogy maguk az ügyfelek mennyire használják anyanyelvüket? Milyen mértékben élnek a törvény adta lehetőségekkel, milyen mértékben választják a kisebbségi nyelveket a hivatali kommunikáció céljából?

Romániának viszonylag jó jogszabályai vannak, ami a kisebbségi nyelvhasználatot illeti. A törvény előírja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20%-ot, a kisebbségek szóban és írásban is használhatják anyanyelvüket az önkormányzatoknál. Csakhogy kérdés, mit jelent ezen paragrafus intézményes alkalmazása? Azt, hogy van egy hivatalnok az önkormányzatnál, aki beszél magyarul, és akit oda lehet hívni, ha gond van, vagy pedig mindenhol lehet magyarul beszélni, ahol ügyfélfogadás zajlik? Ez volna az intézményes alkalmazási szint. Továbbá kérdéses marad, hogy a megfelelő intézményes feltételek mellett azok, akik igénybe veszik az önkormányzat szolgáltatását, élnek-e azzal a lehetőséggel, hogy lehet kisebbségi, magyar nyelven ügyintézni?

A kutatásunk célja az volt, hogy adatokat szolgáltassunk a kisebbségi nyelvtörvények intézményes alkalmazását, illetve tényleges használatát illetően. Röviden az érdekelt, mennyire működik a gyakorlatban a kisebbségi nyelvhasználat, valamint hogy milyen mértékben használják az emberek az anyanyelvüket, amikor különféle intézményekkel kerülnek kapcsolatba?



Az intézményes alkalmazásra vonatkozó kutatás abból állt, hogy részletes kérdőíveket küldtünk ki azoknak az önkormányzatoknak, melyekben törvény szerint biztosítani kell a kisebbségi nyelvhasználatot. Részletesen rákérdeztünk, hogy a különböző ügyosztályokon: az adóhivatalnál, a gyámhatóságnál, a szociális védelmi ügyosztályon, stb. van-e lehetőség a magyar nyelv használatára?

>> Horváth István kutatói vendégoldala az Adatbankban >>

Nagyon fontos volt számunkra, hogy a felmérés teljes körű legyen, ezért a leveleket több hullámban küldtük ki a 454 településre, és ha még ekkor sem érkezett válasz, telefonos lekérdezést végeztünk. Így több mint 100%-os arányban sikerült felmérni azokat az önkormányzatokat, melyeknek alkalmazniuk kellett a közigazgatási nyelvi törvényeket.

Ez a több mint 100%-os lekérdezési arány nem valamiféle kommunista időket idéző hejruppozás, terv túlteljesítés, egyszerűen csak az történt, hogy a 2002-es kormányhatározatban közölt település, közigazgatás-listához képest egy sor új közigazgatási egység jött létre, úgy, hogy a régiek szétváltak: például Csíkszentimre levált Csíkszentkirályról. Ahol lehetett, beazonosítottuk ezeket az eseteket, és az újonnan alakult közigazgatási egységek esetében is elvégeztük a felmérést. Így történt meg az, hogy túlteljesítettük az eredeti településlistán előirányzott közigazgatási egységek számát.


Mennyire befolyásolta az eredményeket az, hogy a Kisebbségkutató Intézet állami intézmény? Előfordulhat, hogy az önkormányzatok a válaszokban próbáltak pozitívabb képet festeni magukról?

– Az, hogy a Kisebbségkutató Intézet állami intézmény, csak annyit jelent, hogy állami finanszírozásból működik. Nem rendelkezünk kivizsgálási jogkörrel, és ezt az önkormányzatoknak kiküldött felkérő levélben pontosítottuk: nem kivizsgálni akarunk, hanem társadalomtudományos érdeklődés által vezérelten szeretnénk felmérni a helyzetet.

A fotók Horváth István Adatbank Cafén tartott előadása során készültek. Fotó: Dunai LászlóA fotók Horváth István Adatbank Cafén tartott előadása során készültek. Fotó: Dunai László


Persze ez a pontosítás nem biztosítéka, nem garanciája a teljesen valósághű nyilatkozatoknak. Az önkormányzatok vezetői számára világos, hogy a felmérés alapján egy jelentés fog készülni, és az már kerülhet olyan intézményhez, melynek van kivizsgálási jogköre. Vagy hogyha a sajtóban írnak a kutatás eredményeiről, akkor az az információ is eljuthat egy illetékes szervhez, mely esetleg büntetést szabhat ki. Így, mivel a törvény büntetést helyez kilátásba, amennyiben a polgármester nem hajtja végre a közigazgatási kisebbségi nyelvtörvényekben előírtakat, nem zárható ki a valóság megszépítése. Hangsúlyozom, ez nem azért történik, mert állami intézmény végezte a kutatást, hanem azért, mert azokon a területeken, ahol egyértelmű jogi következmény lehetséges, működhetett egyfajta kívánatossági effektus.


Melyek az eredmények?

– Általános trendként elmondható, hogy vannak olyan, nyelvi tájképhez tartozó elemek – főként a nagyon átpolitizált, érzékeny témának számító helységnévtáblák– melyek esetében nagyon jó a teljesítési arány. Azokon a településeken, ahol magyarok laknak, olyan arányban, hogy a törvény feljogosít a helységnévtábla használatára, nagyrészt ki vannak téve ezek a helységnévtáblák: a teljesítési arány 90,5%-os.

Ahol nem volt kitéve, rákérdeztünk, miért? Több érvvel is találkoztunk: az esetek felében azt mondták, sem magyarul, sem románul nem tették ki, mert kicsi a település, tél van, elviszi az árvíz, nem kérték. Többnyire eróziós folyamatokra hivatkoznak.

Az esetek másik felében azt mondták, már nincs meg a kisebbségek 20%-os aránya a településen. Nos, ennél az érvelésnél tisztázatlan törvényértelmezési kérdéssel állunk szemben. Egyrészt a kisebbségi nyelvi törvénykezésben sehol nem írja, hogy ha a kisebbségek számaránya 20% alá csökken, akkor elveszítik a nyelvi jogaikat. Persze a helyi hatóságok értelmezhetik restriktíven ezt a hiányosságot, mondván, hogy a nyelvhasználat és a településfeliratozás előfeltétele a 20%-os küszöb megléte. A jó szándékú értelmezés viszont az, hogy egy megszerzett kisebbségi jog nem vonható vissza.

Igazából nagyon bonyolult jogfilozófiai kérdéssel állunk szemben. A kormányhatározat, mely a kisebbségi nyelvhasználatra kötelezett települések listáját közli, az 1992-es népszámlálás eredményein alapul. Néhány évre rá meglett a 2002-es népszámlálás, mely egyes esetekben az 1992-es népszámlálástól eltérő adatokat tükröz. Nos, amikor a részarány megváltozását hozzák fel érvnek, sohasem egyértelmű, hogy a polgármester mi alapján döntötte el, hogy a településen nem kötelező alkalmazni a törvényt? A 2002-es népszámlálást vette figyelembe, vagy tudja, hogy János bácsit a múlt évben temették, így a magyarok számaránya a faluban 20,5%-ról 19,98%-ra csökkent? Vagy lehet, hogy nincs semmilyen ilyen jellegű megalapozása a döntésnek. Egyszerűen a polgármester nem akarja alkalmazni az előírást, és a demográfiát tartja a legitim érvnek.

A probléma az, hogy azokon a településeken, ahol nem teszik ki az útjelző táblákat, rendszerint a magyarok és más kisebbségek is valamiféle szimbolikus megerősítésre szorulnának. A helységnévtábla kiemelten a településen élő kisebbségek elismerésének egyik formája, hisz tudjuk, hogy fontos az embereknek, hogy hogyan írják ki a település nevét. De mivel általában ezek a csoportok nem nagyon tudnak beleszólni a helyi politikába, nem tudják érvényesíteni az érdekeiket.

Ezen települések helyzete a legproblematikusabb. Problematikus, hogy a polgármester úgy véli, hatáskörébe tartozik eldönteni, alkalmazza-e a törvényt, és ha igen, tiszteletben tartja-e azt az elvet, hogy a megnyert jog megőrizendő, akkor is, ha a feltételek megváltoznak. Ez pedig már nem is törvénykezés, hanem politikai kultúra kérdése, amit nehéz megváltoztatni.


Kolozsváron mi a helyzet?

– Kolozsvár rajta van a kormányhatározat településlistáján, de nincsen tábla. Az önkormányzat azt válaszolta, nincs törvényes alapja a magyar útjelző táblák kitételének. Az adatfelvétel során ilyen állításokkal nem vitatkoztunk, akkor sem, ha a válasz evidenciáknak mond ellent. Kolozsváron egyébként az történt, hogy a magyarság számaránya a népszámlálás után 20% alá csökkent. Az önkormányzat hozzáállása tehát annak a tipikus esete, amiről korábban beszéltem.



Mi derült ki más intézmény-feliratokról?

– Ez esetben azt néztük, ott van-e az épület falán két nyelven az intézmény neve? Polgármesteri hivataloknál, önkormányzatoknál sok esetben azt mondták, szerepel magyar felirat is, de nem ugyanolyan típusú táblán – ezt nem fogadtuk el kétnyelvű feliratként. Fontos a párhuzamosság elve, az, hogy a két felirat egymásnak megfelelője legyen, és egymás mellett, a törvény által előírt, hivatalos méretű táblán szerepeljen. Ez szimbolikusan jelzi, hogy a két nyelvnek egyforma a státusa az adott önkormányzatban. Ez esetben (összehasonlítva a helységnévtáblákkal) már kisebb a teljesítés aránya: a feliratozási arány 81%-os.

Rákérdeztünk más intézményekre is: a rendőrőrsök 13,8%-án van kétnyelvű felirat, ami azért furcsa, mert a rendőrség is dekoncentrált közintézmény, tehát a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény rájuk is vonatkozik. Ugyanakkor látszik, a rendőrségek eléggé esetlegesen alkalmazzák a jogszabályt.

A postahivatalokat is megvizsgáltuk: itt 23%-os a teljesítés. Az, hogy a teljesítési szint ennyire alacsony, véleményem szerint azzal függ össze, hogy nem volt nyomásgyakorlás a posta központi vezetőségére. A vasútállomásokon például jelentős százalékban vannak feltüntetve a magyar helységnevek. De hogyha megnézzük a kimutatásokat, akkor kiderült, hogy a feliratok akkor voltak kihelyezve, amikor Borbély László szállítási miniszter volt.

Azt láthatjuk tehát, hogy az olyan központosított intézményeknél, mint a rendőrség vagy a posta, hogyha nincs egyértelmű központi elhatározás, akkor helyi szinten nem igazán van mozgástér a kétnyelvű feliratok elhelyezésére, még akkor is, ha erre lenne igény.


A szóbeli közléssel mi a helyzet?

– Hogyha egy nagyon általános szintű nyelvhasználatra kérdezünk rá, akkor a helyzet nagyon jó. Tehát ha az a kérdés, hogy a polgármesteri hivatalban általában lehet-e szóban használni a magyar nyelvet, akkor 94%-ban mondják azt, hogy igen. Ez nagyon jól hangzik, de nagyon általános képet tükröz ez a válasz: lehet, hogy minden alkalmazott beszél magyarul, de azt sem lehet kizárni, hogy ha valamilyen nyelvi gond akad, akkor áthívják a református lelkész feleségét, hogy segítse ki az egyébként csak románul beszélő alkalmazottakat.

Ebből kiindulva sorra vettük, milyen anyanyelv-használati lehetőségeket biztosítanak azokon az ügyosztályokon, amelyeken jelentős az ügyfélforgalom. Például azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyarok aránya meghaladja a 20%-ot, az anyakönyvi hivatalok 81%-ában alkalmaztak legalább egy személyt, aki ismeri a magyar nyelvet.

A probléma ebben az esetben is az, hogy a magyar nyelvhasználat rendszerint azokon a településeken nem működik, ahol a magyarok kisebbségben vannak. Az a fura helyzet áll tehát elő, hogy ott, ahol a magyarok kisebbségben vannak, de törvényes joguk volna az anyanyelv használata, ott érvényesítik kevésbé a közigazgatási szintű magyar nyelvhasználatot. Pedig itt lett volna igazán szükséges a törvényes megerősítés, hisz a tömbmagyar településeken törvényes megerősítés nélkül is használták a magyar nyelvet a helyi közigazgatásban.


És az írásbeliség?

– Az írásbeliség egy sajátosabb probléma. Amikor rákérdeztünk, hogy általában biztosítják-e a magyar nyelv írásbeli használatát, akkor az önkormányzatok fele válaszolt igenlően. Azonban itt sem lehet beszélni teljes körű nyelvhasználatról: rendszerint van egy pár típusnyomtatvány, és bizonyos kérvényeket magyarul is elfogadnak.

Ugyanakkor ahogy haladunk az általánostól a partikulárisabb helyzetek felé, annál kevésbé jellemző az írásbeli nyelvhasználat. A törvény által a magyar nyelvhasználatra kötelezett települések adó- és illeték osztályainak 36%-a, a településrendezési osztályok 28%-a esetében volt gyakorlat a magyar nyelv írásbeli használata. Ezen önkormányzatok egyharmada használt magyar nyelvű típusnyomtatványokat.



Mennyire befolyásolja az írásbeliséget az, hogy az erdélyi magyarságnak hiányos a tudása a közigazgatási és jogi szakkifejezéseket illetően?

– Más adatgyűjtések során kiderült, csak kis mértékben jellemző a magyar nyelv írásos használata a közigazgatásban. Ennek több oka van: az egyik ilyen ok, hogy sokkal nagyobb az emberek nyelvi bizonytalansága, ha magyarul kell írni. A magyar közigazgatási nyelvhasználatnak nincsen egységes, bejáratott köznyelvi formája. Sokszor nem egyértelmű, mi egy közigazgatási intézmény pontos magyar neve. Egyszer egy műhelybeszélgetésen egy nyelvész felhívta a figyelmünket, hogy egy beszélgetés során három különböző megnevezést használtunk a prefektus intézményére (prefektus, főispán, kormánymegbízott), ami szóban elmegy, de az írott szöveg nagyobb felelőséggel jár.

A bürokrácia világában a szóbeli kommunikáció általános orientáló szerepű, informatív és végső soron informális jellegű, míg az írásbeli kommunikáció formális, jogi, közigazgatási következményekkel járó kommunikációs forma. Vagyis az írásbeli kommunikáció során az elvárás a precíz, szakszerű, nyelvileg helyes, lényegre törő, hozzáértést bizonyító, félreértéseknek teret nem adó szöveg rögzítése. Vagyis a magyar nyelv ismerete akár a magyar anyanyelvűek esetében sem jelenti a magyar nyelvű ügyviteli nyelvezet problémamentes használatát, és főleg nem írásban. Ilyen probléma románul nem merül fel: a prefektus az prefektus.

Sólyom László magyar államelnök leszállási engedélye is (legalábbis formális érvelés szerint) egy fordítási hibán múlott: ő Hargita megye önkormányzatát akarta meglátogatni, amit így fordítottak: autoguvernarea judeţului Harghita. Erre az a válasz érkezett, hogy ilyen intézmény Romániában nincs.

A probléma az, hogy ha azt mondhatod, helyi közigazgatás, megyei közigazgatás, megyei tanács, megyei önkormányzat, akkor melyiket fogod használni? A nyelvi bizonytalanság abból ered, hogy egyszerre több fordítás létezik a magyar nyelvben, és mivel nem létezik egy autoritatív használat, ezeket a különböző szereplők különféleképpen használják. Az emberek ezért inkább a román megnevezést használják, ahol egyértelműbb, hogy mi mit jelent.

A másik ok az, hogy a román nyelv elvont autoritása nagyobb. A szó elszáll, az írás marad – tehát magyarul lehet beszélni, de egy iktatott kérvény már egy személytelen, bürokratikus folyamat része. Továbbküldik különféle helyekre, lehet, hogy olyan hivatalnokok elé kerül, ahol nem tudnak magyarul, és ezért másképp fognak viszonyulni a kéréshez. Ezért sokan úgy gondolják, biztosabb, ha románul írják meg a kérvényt.

További probléma, hogy a magyar nyelvű típusnyomtatványok nem terjedtek el eléggé. A Kisebbségkutató Intézet lefordított néhány típusnyomtatványt, de mi ezeket csak orientatív mintákként tudjuk közzétenni. Nem vagyunk Hivatalos Közlöny, hogy ezeket a formanyomtatványokat a kormány autoritásával küldjük szét. Nem tudjuk felvállalni azt a többletmunkát, hogy egységesítsük, rendszeressé tegyük, figyeljük a jogi keret változásait, és ennek függvényében frissítsük a típusnyomtatványokat.


Mi a tapasztalatotok a formanyomtatványokkal? Mennyire váltak be, használják, és hozzájárultak-e a romániai magyar közigazgatási nyelv letisztulásához?

– Nem végeztünk átfogó hatásvizsgálatot, azonban a különféle polgármesterekkel folytatott beszélgetésekből az derült ki számomra, hogy a törvények folyamatos változása miatt egy formanyomtatvány a lefordítása után néhány héttel már érvénytelenné válik. Az is előfordult, hogy már a fordítás pillanatában nem volt érvényes az a román nyelvű formanyomtatvány, amit mintaként használtunk.


Mennyibe kerülne létrehozni egy olyan intézményt, ahol 5-6 jogász figyeli a változásokat, és folyamatosan aktualizálja a formanyomtatványokat?

– A probléma az, hogy vannak olyan, a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó döntések, melyek ugyanúgy megváltoztatják egy típusnyomtatvány tartalmát, mint egy központi rendelet. Hargita megye önkormányzata egyébként vállalta is, hogy 2-3 önkormányzattal közösen napirenden tartanák a formanyomtatványokat – hogyha sikerülne megosztani a feladatokat, akkor ez nem lenne nagy költség.

Mindent összevetve egyelőre még egyetlen típusnyomtatványnak sem volt átütő sikertörténete. Viszont sok esetben a magyar nyomtatvány típusmintaként, egyfajta szamárvezetőként van kitéve önkormányzatoknál, amit a román űrlap kitöltésekor figyelembe lehet venni. Az ezzel kapcsolatos visszajelzések pozitívak, mert nagyban megkönnyítik mind a hivatalnokok, mind az ügyfelek dolgát.

Egyébként várhatóan lesz még egy második nagy hullám a formanyomtatványok terjedésében, ugyanis a Szülőföld Alap önkormányzati programcsomagjában külön keret létezik a közigazgatási kétnyelvűség fejlesztésére. Már megkeresett 3-4 alapítvány, hogy működjünk együtt ezen a téren. Ennek azért örülök, mert nagyon nehéz fentről lefele megerősíteni a kétnyelvűséget a közigazgatásban. Mindenképp alulról, önkormányzatok és civil szervezetek részéről kell jöjjön a kezdeményezés.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS