2017. május 23. keddDezső
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Marosvásárhely, egy etnicizált város

Gagyi József 2010. április 10. 09:34, utolsó frissítés: 09:34

Két olyan városi társadalom él egymás mellett, amelyeknek fontos meghatározója, hogy a másikhoz viszonyítva építi identitását.




Marosvásárhely arról ismert, hogy Romániában, a Ceauşescu-diktatúra megdöntése utáni év márciusában itt volt az egyetlen nyílt, utcai harcokba torkolló, halottakat és sebesülteket eredményező civil konfliktus a két etnikum: románok és magyarok között.

Mai napig is, nemcsak a hatalmi szférában, hanem a mindennapi kapcsolatokban is erős az etnikus különbségek mentén alakuló társadalmi tagolódás. Azt is mondhatnám: „két város” él egymás mellett, igen szoros kapcsolatokat és igen karakteres, jól megragadható elhatárolódásokat építve nap mint nap; két olyan városi társadalom, amelyeknek fontos meghatározója, hogy


a másikhoz viszonyítva építi



mindennapi és etnikus identitásait. A két etnikum marosvásárhelyi találkozása térben és időben több történelmi korszakra osztható. A kulturális távolságok, közeledések, majd újra eltávolodások, esetleges hasonulások a különböző korszakokban más és más tényezők, feltételek mellett történtek akár az ún. „szocialista időszakban” is.

Az elkövetkezendőkben ezt a folyamatot vázolom fel, a két etnikum találkozását három csomópont (fizikai találkozások, társadalmilag fontos, jelentős mértékben etnicitás-termelő találkozások, mentális találkozások) köré tömörítve.



I. A város a Magyar Autonóm Tartomány székhelye (1952-1960)

Politikai, jogi-adminisztratív szempontból Marosvásárhely rövid átmeneti időszak után a szocializmus romániai építésének – azaz a román állam- és nemzetfejlesztési, modernizációs politikának – egy kivételes helyévé vált. Egy olyan tartománynak a székhelye lett, amely névlegesen mindenképp, de bizonyos mértékben a gyakorlatban is más-ként (magyarként és ,,autonómként") létezhetett az ötvenes évek Romániájában: ezt hangsúlyozták, így tekintettek rá, és ennek következtében úgy viselkedtek helyiek és magyarországiak egyaránt.

A drámája bemutatójára ide utazó Illyés Gyula jegyzi fel: „Egy kicsike kicsi, de nagy feladatú székvárosban jártam, Marosvásárhelyen, hivatalos szólással: a Román Népköztársaság Magyar Autonóm Területének központjában.”

1. Fizikai találkozások

Mivel kevés a románok száma, kevés ilyen találkozásra kerülhet sor. Fontos, a rangsorban az etnicitás előtti a találkozáskor a társadalmi, hivatali hierarchiában elfoglalt hely szerinti percepció (fontosabb, hogy főnök, mint hogy román; “nem azért főnök, mert román, hiszen a főnökök nagy része magyar”). Erre az időszakra az jellemző, hogy a nyilvános térben a románok, amennyiben tudnak magyarul, igyekeznek „magyarul” viselkedni: magyarul megszólalni, a magyar társaságba integrálódni.

2. Társadalmilag fontos, jelentős mértékben etnicitás-termelő találkozások

Viszonylag kevés ilyen van. A munkahelyen megjelenik egy más vidékről idekerült, más kultúrájú (“regáti”), magyarul nem tudó román kolléga: a vele való fizikai találkozások mindig többek, mint ami a vállalat, hivatal működéséhez szükséges. A többség, a magyarok a találkozások, munkatársi együttműködések sorozatában igyekeznek „megváltoztatni”, átformálni az újonnan jöttet: például mesélnek a vállalat, a kollektíva, a város dolgairól – és ezek mind-mind „magyar ügyek”.

Felvonulás Marosvásárhelyen, a '40-es évek végén


Éreztetik: „marosvásárhelyivé” válni egyben azt jelenti, hogy ezeket az ügyeket ismerni, értékelni kell. A lakóhelyen két típusú magyar-román találkozás lehetséges. Az egyik, amely erősen dominál ebben az időszakban: az előző nemzedék is együtt élt, egymás szomszédságában, tehát a kölcsönösségek, segítések és haragok lokális társadalmi kapcsolatrendszere a domináns, és csak akkor kerülnek etnikus elemek a kapcsolatba, amikor a nagypolitika ebbe beleszól.

A másik eset: amikor teljességgel idegenek költöznek egymás mellé. Ebben az időszakban, a lakásínség miatt, az is megtörtént, hogy marosvásárhelyi magyarok (általában: az előző rendszerben jobbmódú, nagyobb lakással rendelkező emberek) otthonába telepítették a városba érkező, vezető, értelmiségi állásokat elfoglalók családjait. Ebben az esetben is a kapcsolat etnikai eleme másodlagos; ami dominál, az nem a románhoz, hanem az „új hatalom képviselőjéhez” való viszonyulás.

3. Mentális találkozások

Jelen vannak az elmúlt időszak, a háború tapasztalatai, az ezek kiváltotta, románokkal/magyarokkal szembeni félelmek, előítéletek. A városnak megvannak a közismert, sokat szereplő román személyiségei (pl. megyei román párttitkár, belügyisek); ezekről is van a magyarok között egy kialakult kép; figyelik, kommentálják viselkedésüket, nyilatkozataikat. Ők ebben a nyilvánosságban a „másik” megtestesítői.

A város még kisvárosként működik: igen nagy az ismeretségek száma, működnek a „törzshelyek” intézményei (borbélyműhelyekben, vendéglőkben például, vagy a vasárnap délutáni főtéri korzózáskor); lehetséges még egy köz-vélemény kialakítása, egységessé formálása, elterjesztése. A főtér igazi, egyetlen központként működik: kiöltöznek, korzóznak a “polgárok”, “mindenki (aki számít) mindenkivel találkozik”; vasár- és ünnepnapokon hangszórókból zene szól, helyi híreket mondanak.



II. A város a Maros Magyar Autonóm Tartomány székhelye (1960-1968)

Marosvásárhely ebben az időszakban lesz hallhatóan-tapasztalhatóan “vegyes”. 1960-ban vegyesek (kéttagozatúak) lesznek az iskolák, ugyanebben az évben két tagozatú Pedagógiai Főiskola nyílik, 1962-től román tagozat indul az Orvosi és Gyógyszerészeti Főiskolán, 1964-től román tagozata lesz a színháznak. Egyre több román szó hallatszik az utcán, főleg az újonnan megnyílt üzletekben csak románul beszélő eladónők szolgálnak ki; a reggeli csúcsforgalomban a vegyi kombinát fele tartó autóbuszokban dominál a román szó; a megnagyobbított, átrendezett főtér a bejáratnál felállított nagyméretű román katona szobrával más jelleget nyer. Megkezdődik az etnicizált erős határ, a „két város” kiépülése.

1. Fizikai találkozások

Gyarapodó magyar-román találkozások időszaka ez, már csak azért is, mert lassan számbelileg jelentős társadalommá válik a román; és a két, egy városban lakó társadalomban fokozatosan alakul ki a találkozások szabályozásához (a másik percipiálásához, a fizikai találkozás formájának alakításához, vagy a találkozás elkerülése mikéntjének eldöntéséhez) szükséges ismerete. Felnőtt már az a nemzedék, amelyik jobban beszél románul, mint a csak magyar környezetben szocializálódott szülei; a korszak olyan ifjúsági szubkultúrát hoz, amelyben, saját variánsaikkal, társakká lehetnek magyarok és románok; és ami még fontos: ez az a korszak, amikor még ezen a szinten nem érzékelhető a központból vezérelt nemzetiségellenes agresszivitás.

Korábbi Marosvásárhely-tematikájú anyagaink

>> Novák Csaba Zoltán: Marosvásárhely fekete márciusa: a szabadság elviselhetetlen könnyűsége >>
>> Vasile Cernat: 1990 fekete márciusa a pszichológia és a demográfia között >>

2. Társadalmilag fontos, jelentős mértékben etnicitást termelő találkozások

A magyar elit számára eddig a kommunista hatalomátvétel után nem tapasztalt, de a két világháború közötti korszakból ismerős, régi-új helyzet alakul ki: függetlenül képességeiktől, munkateljesítményüktől, eltávolítják őket a vezetői posztokról. Minden pozíciócsere egy kapcsolat-hálózat szétzúzását, jobbik esetben csak megrendítését jelentette.

Változó Marosvásárhely, a '60-as, '70-es években


Ehhez a gyakorlati oldalhoz társult az erkölcsi oldal: a változtatások igazságtalansága, a deklarált célt (egy intézmény hatékony működtetése) tagadó, kontraszelekciót megvalósító hatása. Érthető, hogy minden, ami hivatalokban, intézményekben, ipari egységekben vezetőcserék szempontjából - jól követhető, egyre gyorsuló, egyre szélesebb területet átfogó folyamatként – történt, etnikus jelentőséget kapott; magyarok és románok szembenállásának a területévé vált.

Jelentős mértékben vannak olyan intézmények is, amelyekben a hatvanas évek közepének politikai enyhülése, a modernizáció érezhető lendülete valóban eggyé kovácsol olyan munkaközösségeket, amelyekben románok és magyarok együtt dolgoznak. Vannak közösnek hirdetett, és valóban ekként elfogadott célok, a munkaközösségekben a családi életre is kiható barátságok, együtt nyaralások, együtt eltervezett és megvalósított nyaralóépítés, vagy éppen magyarországi utazás. Van terület, amelyen megvalósulni látszik a „különbözőek vagyunk, de több az, ami összeköt, mint ami elválaszt” gyakorlata.

3. Mentális találkozások

Új élethelyzetek sokaságának feldolgozására kellett mintákat kialakítani. A családok, baráti társaságok, szomszédságok társalgásának középpontjába egyre inkább a más etnikumú másik került – nem feltétlenül negatív értelemben. Ekkor alakul ki a „román főnök” képe, amely esetenként nem azért fenyegető, igazi ellenségkép, mert a diktatórikus szerkezetben főnök, hanem mert román: kis diktátorként viselkedik, románokkal kivételezik, magyarok kompetenciáját nem ismeri el, őket nem jutalmazza, legfőbb gondja, hogy a magyar munkatársait románokra cserélje, stb.

A Főtér, a bejáratnál felállított nagyméretű román katona szobrával


Idővel ez a kép árnyaltabb lesz, hiszen számos olyan román főnök akad, akivel egyezkedni lehet, aki nem így viselkedik. Az ötvenes években a magyarok körében uralkodó volt a szemlélet, hogy a városbeli magyarság sorsát az ő érdekükben intézik a magyar vezetők; ez a következő időszak a kételyek megfogalmazódásának korszaka: mibe lehet továbbra is beleszólni, mit lehet elintézni, milyen nyilvános helyeken, alkalmakkor lehet magyarul megnyilatkozni, magyarként viselkedni – és mikor adódhatnak ebből konfliktusok.



III. A város a szocialista Maros megye székhelye (1968-1989)

1. Fizikai találkozások

A közös helyek, közös rendezvények eleve egyre kevesebb lehetőséget teremtenek arra, hogy valaki „magyarként” legyen jelen. Fizikailag jelen van, mint a tapsoló tömegben egy ember. A nagyvárossá válás is segíti a kialakuló „rejtőzködést”. Tapasztalható, hogy akik huzamosabb ideje egy városban élnek (még akkor is, ha nem itt születtek), tehát ismerik egymást, azoknál nem alakulnak ki távolságok. Különösen a nyolcvanas évek nehézségei közelítik az embereket, és függetlenül attól, hogy románok vagy magyarok, a napi sorban állás közben inkább csak fizikai, mint etnikai elemekkel terhelt találkozások történnek.

2. Társadalmilag fontos, jelentős mértékben etnicitást termelő találkozások

Hivatalokban, intézményekben tovább folytatódott a magyar vezetők pozíció-, és így hatalom-vesztése; ugyanakkor kialakult egy viszonylagos egyensúlyi állapot: a magyarok nyugdíjba vonulását várják; ezután románokat alkalmaznak a helyükre. Ebben a korszakban is az ekörül zajló intézményi csatározások tekinthetők a legfontosabb etnicitás-termelőknek.

Az ortodox katedrális, Avram Iancu lovasszobrával


Fontos még minden olyan találkozás, amely a szocializációval, az oktatással, státus-reprodukcióval kapcsolatos: iskolaválasztás, az iskolák hétköznapjai, egyetemi felvételire készülés. A nyolcvanas évek közepére mindaz, ami „közélet”, hivatalos nyilvánosság, igen jelentős mértékben etnicizálódik: a létező, román és magyar nyelvű, szigorú pártellenőrzés alatt álló médiákban olyan kampányokra kerül sor, amelyek célja a román etnikumról igen kedvező, a magyarról igen kedvezőtlen kép kialakítása; etnikumellenes gyűlölet, s így agresszivitás keltése.

Nem kivétel ez alól a helyi hivatalos nyilvánosság sem. A nyolcvanas évek igen fontos jelensége a tömeges Nyugaton való kint maradás, a Magyarországra való kitelepedés, a határon való illegális szökés. A disszidálás, az áttelepedés a munkahely, lakás feladásával jár – meg, egy ideológiai megítélés szerint: a szülőváros elhagyása, árulás. Minden ilyen cselekedet előkészítése, mérlegelése, az áttelepedés esetében a hatósági procedúra lebonyolítása szintén erős identitástermelő jellegű.

3. Mentális találkozások

Az újfajta „egymás mellett élési” kulturális minta megszilárdulása történik ebben az időszakban. Masszív bizalomvesztés tapasztalható: az agresszív, nacionalista hang térnyerése, főleg pedig intézményesülése nyomán egyre kevesebb józan érv szól amellett, hogy hosszú távon (legalábbis az eddigi értelemben) „magyar élet” élhető a városban. Egyre több beszélgetés szól arról, hogy „itt nem lehet”.

A színház épülete


Az ezzel kapcsolatos román hivatali magatartások megbeszélése az etnikus azonosságok kifejtésének fontos alkalma. A magyar „gettósodás” valósága tulajdonképpen nem a fizikai találkozások teljes kiiktatása, hanem inkább a mentális fal erősebbé, áthatolhatatlanabbá válása. Az (igen erősen előítélet-termelő és -megerősítő) mentális találkozások uralják a napi fizikai kapcsolatokat is.

E találkozásokat tekintve igen fontos, talán a legfontosabb. mi történik a befogadók oldalán, a befogadók társadalmában (amit nem tanulmányoztak, tehát nem tudom, nem tudjuk). Különböző történelmi korszakokban, különböző intézményekben, a mindennapi kapcsolatok sokaságában hogyan tagolják, közvetítik ők az idegen felé a befogadás, az elfogadás feltételeit – egyáltalán hajlandóak-e befogadóként, azaz mintaadóként korrektül viselkedni, az igazodás bizonyítható megtörténte után az ígért előnyöket valóban meg is adni, vagyis, ahogy Bibó fogalmaz: nem csalni?

Csupán egy időszakban, a hatvanas években, egy rövid időre nyílt szélesebbre a befogadás kapuja; teremtődtek olyan feltételek, hogy nem csak a hatalomba bekerülni vagy bent maradni akaró elit, hanem a társadalom egyszerű tagja is úgy gondolhatta, hogy a román társadalomhoz való tartozás és a román társadalomba való, asszimilációs jellegű integrálódás reális alternatíva. Azelőtt is, azóta is Marosvásárhelyen a magyarok és románok kapcsolattartását a „több az, ami elválaszt, mint az, ami összeköt” gyakorlata szabályozta.

(Rövidített változat. A tanulmány első változata 1999-ben készült, nyomtatásban megjelent 2007-ben.)




ItthonRSS