Nehéz hozzáférni a szekusdossziékhoz
Daczó Kati 2002. október 22. 17:59, utolsó frissítés: 17:39Néha a szerencsén múlik, hozzáférhet-e az 1989 elõtt megfigyelt személy titkosszolgálati dossziéjához. Az iratokat fotózni tilos, a nevek letakarva: marad a jegyzetelés és egypár homályos sejtés. És a felfedezés: néha #b#mellé lőtt#/b# a rettegett Securitate.
Új, ötemeletes épület, nagy személyzettel, biztonsági rendszerrel. Végigvezettek, mindvégig egy hivatalnok mellettem volt. Adtak egy papirost, amely szerint kétkötetes iratcsomóm van, amely összesen 427 lapot tartalmaz és megkérdezték, hogy nyugodt vagyok-e...
-- ezt a fogadtatást tapasztalta a csíkszeredai Bíró József, amikor többéves kérelmezés után bejuthatott a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) épületébe, hogy megtekinthesse a saját nevére összeállított ügycsomót. Viszont az is megesik, hogy valakinek hosszas kérelmezés után nem sikerül szembenézni saját megfigyelési anyagával.
Egyéves ügyintézés után kérhetõk ki az iratok
Bíró József technikumot végzett, dolgozott, szórakozott, barátkozott, ellenállt a maga módján, sok ezer romániai lakoshoz hasonlóan. A hetvenes évek közepén Stanciu Liviuról változtatta a jelenlegire nevét. Hivatalosan nem lett a decemberi forradalom hõse, ha Csíkszeredában ki is vette a részét 1989 decemberének eseményeibõl.
A titkosszolgálati dossziékhoz hozzáférést biztosító 187-es törvény életbe lépése után, 2001. áprilisában kérte, hogy megtekinthesse a saját nevére kiállított megfigyelési dossziét. Sõt minden olyan aktát kikért, ami dec. 22-e elõtt készült róla, másolatokat az anyagról, valamint tájékoztatást azon Securitate-s tisztek és együttmûködõk személyazonosságáról, akik az ügycsomó összeállításához hozzájárultak.
Kérésének iktatásáról hamarosan választ kapott, viszont az események csak ez év júliusában gyorsultak fel, amikor kézhez kapott egy igazolást, mely szerint nem volt ügynöke vagy besúgója a biztonsági szerveknek, és amennyiben nincs megelégedve a megállapítással, fellebbezhet. -- Írtam nekik egy választ -- mesélte Bíró --, hogy én nem erre vagyok kíváncsi, ezt ugyanis tudom magamról, hanem a dossziém megtekintését kértem. Ezután felhívták telefonon és megnyugtatták, hogy erre is rákerül a sor, majd néhány újabb hónap kellett, míg idõpontot egyeztetett és októberben bejuthatott a (CNSAS) épületébe.
Fényképezni tilos!
-- Elsõ nap nagyon lassan haladtam, mert azt se tudod, mit csinálj, összevissza olvasgatsz. Kezdtem jegyzetelni, nagyot nem haladtam, a második dossziéhoz hozzá sem nyúltam. Fényképezõgépet nem szabadott használni, csak papírt és írószert. Megtudtam, hogy kérésre másolatot készítenek, viszont az én nevemen és a hivatalos belügyminisztériumi körzet nevén kívül minden egyéb nevet letakarnak.
Egy másolat 4400 lejbe kerül, ezt hitelesítik is helyben. Ezért már második nap megpróbáltam kiírni, melyik dossziéban, hányas lapon kik szerepelnek, hogy amikor a másolatot megkapom, pótolni tudjam a neveket. A másolatokat nem készítik el rögtön, ezért még külön be kell utaznom Bukarestbe vagy felhatalmaznom valakit, aki elhozza.
A besúgók fedõnevérõl lehet, nincs nyilvántartás
-- Rengeteg téves információjuk van. Annak ellenére, hogy rengeteg volt a besúgó, nagy volt összevisszaság, vagy legalábbis ez derül ki az iratokból. Gyakran például összecserélnek személyeket és a más szövegét is nekem tulajdonították. A második dossziém legalább egyharmadát feljegyzések teszik ki: részletek a telefonbeszélgetéseimbõl és a levelezésembõl, természetesen a maguk módján értelmezve, rövid kommentárral ellátva és vigyázat, gyanús! megjegyzésekkel. Gyakran teljesen ártatlan félmondatoknak tulajdonítottak jelentõséget.
Amint Bíró meséli, az iratok 90%-a írógéppel készült és csak a fennmaradó kis rész kéziratos, de ez sem a besúgó kézírása, hanem a felelõs tiszt jelentése. Valamennyi besúgó fedõnévvel szerepelt (pl. Dorel, Ionel, Romanescu, "Z", "C", stb.), így csak következtetni lehet személyazonosságukra. Bíró szerint az is elképzelhetõ, hogy a fedõneveket feloldó nyilvántartás nem is létezik, és csak az összekötõ tiszt, a tartótiszt tudta a besúgók nevét. Tény, hogy a levéltárban, bár kérte, ilyesmit nem bocsátottak rendelkezésére.
Pontos kimutatás a baráti körrõl
-- Nekem, mint objektumnak (mert így neveznek meg) is fedõnevet adtak. Bent a dossziémban a nevemen szerepelek, de kívül konspiratív nevet ragasztottak rám. Egyetlen egy fotó található a dossziéban, a személyi lapomon, az apró személyi igazolványos képem kinagyítva, ami farmerdzsekiben és hosszú hajjal készült. (Ez egymagában ritkaságnak számított akkoriban.) Az is kiderül, hogy az utolsó idõszakban, amikor telefonomat is lehallgatták, házkutatás volt nálunk a tudtunk nélkül. Megvan a jegyzõkönyv.
Bár Bukarestbe utazása elõtt azt ígérte, hazatérve Bíró József nem mondott neveket. Fiatalkori laza társaságukból két-három személy gyanús lett számára, de mint mondta, a fedõnevek miatt bizonyossága nincs:
-- Nem tudom, hogy szóban mondták el, vagy írásban adták át, mert csak a tiszt gépelt szövege olvasható, és ennek néhány megjegyzésébõl lehet következtetni. Például: "lehet, hogy új embert kell beszervezni, mert õ most nõsült meg és kevesebb ideje lesz a megfigyelésekre." Én csupán kizárásos alapon következtethetek.
Azt viszont megállapíthattam, hogy személyemmel sorban vagy 3-4 tiszt foglalkozott, a legelsõ vagy tíz éven keresztül: elõször csak "hadnagy", aztán "locotenent maior" Iorgovan Nicolae. A baráti körrõl pontos kimutatás is készült, mely a lakcímet, munkahelyet is tartalmazta. Egyik barát neve mellett pedig megjegyzés is szerepelt: "kijelölve arra, hogy rávegyük az információ-szolgáltatásra."
A dossziékban szereplõ akták felirata alapján valószínû, hogy az egyes iratok három példányban készültek. Bíró József arra a következtetésre jutott, hogy amiket õ lát, nem azok a papírok, amiket '89 decemberében zsákszámra hordtak ki a csíkszeredai Securitate épületébõl, hanem olyan példányok, amelyek folyamatosan be lettek küldve Bukarestbe, és ezekbõl, legalábbis a kiértesítés szerint a SIE (Külföldi Hírszerzõ Szolgálat), a belügyminisztérium és a SRI levéltáraiban tárolt anyagokhoz fér hozzá a kérelmezõ.
Rendhagyó életrajz, amit idegenek írnak
Bíró József megfigyelése 1973 márciusában, 21 éves korában kezdõdött és az iratcsomókban ezt követõen minden esztendõbõl akad jelentés. Az utolsó keltezés (nem tévedés!) 1990 júliusából való. Az iratok egyébként nincsenek idõrendi sorrendben befûzve.
Bíró néhol a saját dossziéját hiányosnak érzi, bár azt is megállapította, a megfigyelés ellenére sem tudtak mindent: -- A naiv védekezés hatékony volt: pokróc a telefonon, megengedett zuhanyzó, vagy kimentünk az erdõbe esetleg az utcára beszélgetni stb. Valószínû az én személyem nem volt annyira fontos, hogy a szupertechnikát vagy a legjobb embereket rám állítsák.
Bíró kissé csalódott, hogy a bedolgozók személyazonosságára nem derült fény, de mint megjegyezte, ennek a csalódásnak örvendeni is lehet: -- Felvetõdött, hogy mi a fenét csinál az ember akkor, hogyha kiderül, hogy az a besúgó nem egy haver vagy szomszéd volt, hanem éppen testvér vagy feleség, sógor, koma. Nem irigylem azt az embert. De amit én megtudtam, attól nem kerülök lelki válságba, nem ért meglepetés. A többivel pedig, akikrõl kezdett kisebb-nagyobb gyanú kialakulni, rég nem vagyok kapcsolatban.
De hogyha megbizonyosodom (bizonyos megjegyzésekbõl, dátumokból még vissza tudok következtetni, ha megkapom a másolatokat), azért csak sz... lesz, mert az én múltam az az enyém. És nem kellemes ilyesmit tudni arról, akivel jóba voltál, együtt szívtad a szimpla Carpati-t s hülyéskedtél, buliztál.
Sóhivatal lenne a CNSAS?
A titkosrendõrség által kiállított dokumentumokba viszont nem sikerül mindenkinek belenéznie. Hajdu Gábor ügyvéd, volt szenátor és államminiszter 2001 februárjában kérelmezte saját ügycsomójának megtekintését. Négy hónap múlva választ is kapott a CNSAS elnökének aláírásával, mely szerint azonosították a nevére összeállított dossziét és a késõbbiekben értesítik az idõpontról, amikor ehhez hozzá is férhet.
Mivel az értesítés csak nem akart megérkezni, ez év februárjában az exminiszter újabb levelet írt, amelyben sürgette az aktacsomó megtekintését. Erre a levélre ez év szeptember 23-i keltezéssel érkezett válasz, amelyben ugyancsak Gheorghe Onisoru CNSAS-elnök aláírásával értesítik, hogy a volt szekuritate által nevére kiállítva egyetlen dossziét sem azonosítottak .
A volt miniszter úgy látja, az ehhez hasonló eljárással magyarázható az is, hogy kevesen nyújtanak be kérést, hogy megtekinthessék saját dossziéjukat. Szerinte ilyen körülmények között a Szekuritate Levéltárait Vizsgáló Országos Tanács által kibocsátott papírosnak, mely igazolja, hogy valaki nem volt ügynök vagy besúgó, sincsen hitele.
Közöny és érdektelenség
Bíró József inkább így magyarázza az érdektelenséget: -- Ha közönyös vagy, ha nem érdekel, hogy a múltban mi hogy volt, sõt nem érdekel az, hogy a jelenedben a társadalom krémje kikbõl áll, akkor azt jelenti, a jövõd sem érdekel.
Bár a 187/1999-es törvény lehetõvé teszi, hogy bármilyen állampolgár tudomást szerezhessen arról, hogy a köztisztségeket, vagy éppen civil szerveztek vezetõi funkcióját betöltõ személyek együttmûködtek-e 1989 decembere elõtt a titkosszolgálattal, ezzel a joggal igen kevesen élnek. A Csíki Területi RMDSZ-nél is csak a választottak saját nyilatkozata szerepel igazoló iratként, és mint az ügyvezetõ elnöktõl megtudtuk, mostanáig nem is gondoltak arra, hogy a hivatalos igazolásokat is kikérjék az RMDSZ színekben bejutott tisztségviselõkre vonatkozóan a Szekuritate Levéltárait Vizsgáló Országos Tanácstól. Márpedig, ha az átfutási idõt is figyelembe vesszük, igencsak közelednek az újabb választások.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!