2017. június 26. hétfőJános
23°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A székely szombatosok kálváriája a második világháború alatt

Németh László Sándor 2010. június 05. 10:40, utolsó frissítés: 11:32

Bár igazolni tudták, hogy felmenőik nem zsidók, az iratokat a hatóságok nem mindig fogadták el.


Az erdélyi szombatosság (héberül: shomrei shabbat), a reformáció legkésőbbi ágából, az antitrinitárius irányzatból fejlődött ki a 16. század utolsó évtizedeiben, s főként a székely vidéken terjedt el, de megtalálható volt Kolozsvárott, Tordán, és Marosvásárhelyen is.

A bözödújfalui székely zsidók két véne és rabbija a zsinagóga belsejében


A szombatosok megszakítottak minden kapcsolatot a keresztény egyházakkal, Mózes öt könyvét tartották magukra nézve kötelezőnek. A szombatot szigorúan betartották. Legkiválóbb vezetőjük Péchi Simon, akit Bethlen Gábor kancellári méltóságba is emelt, kitűnő hebraista volt.

Az 1590-es évek elején több évet töltött zsidók között Konstantinápolyban, Egyiptomban és Észak-Afrikában, de hosszú ideig élt a szefárd zsidók között, akiktől a nyelvet is megtanulta. Ismerte a zsidó szertartásokat is, s


ő alapozta meg bibliafordításával,

a szombatosok imakönyvével a szombatosság liturgiai alapjait. A szombatosság terjedésének csak I. Rákóczi György fejedelem 1638. évi, rendkívüli szigorral végrehajtott eljárása vetett véget, amikor is a szombatosokat (zsidózókat) az országgyűlés által kiküldött dési bíróság elé idézték, s mint hűtleneket elítélték.

A bözödújfalusiak kérelme


Teljes méretért katt ide!

A hűtlenségnek a fejvesztésre vonatkozó részét ugyan nem hajtották végre, de a vagyonukat elkobozták, rabságra ítélték és közmunkákkal foglalkoztatták őket. A Péchi korában Udvarhely-, Maros-, és Csíkszék falvaira kiterjedő 20–30 ezer főnyi szombatos felekezetből az azt követő évszázadokra nem sokan maradtak meg, de a Szenterzsébeten, Szentdemeteren, Csöbön, Székelyszálláson, Véckén, Bordoson, Nagyernyén, és legfőképp Bözödújfalun és környékén élő szombatosok ellen 10-20 évente bírói hatalommal kellett fellépni.

Az erdélyi szombatosság története a 19. század második felében újabb fordulatot vett. A szombatosok – érintkezésbe lépve a zsidókkal – arra a meggyőződésre jutottak, hogy szombatos hitelveiket szabadabban gyakorolhatják, ha


az izraelita hitfelekezet tagjai közé lépnek.

Hivatalos irat a szombatosokról (1)


Teljes méretért katt ide!

Röviddel a zsidók emancipációját jelentő törvény (1867) után, 1869-ben Bözödújfalu több mint száz székely szombatosa áttért a zsidó vallásra, s az ortodox irányzathoz csatlakozott. 1874-ben zsinagógát is építettek maguknak, vallási vezetőjük 1900-tól 1944-ig R. Yichak ha-Lévi Hirsch lett.

Bözödújfaluba számos zsidó is került, akik a most már magukat izraelitának valló – addig egymás között házasodó – szombatos székelyekkel sok esetben össze is házasodtak. A keresztény vallások történetében másutt ilyen jellegű szellemi-vallási fordulatról nem tudunk.

A két világháború között Erdélyben néhány száz olyan izraelita vallású személy élt, aki származására nézve nem volt zsidó, és akinek a zsidókkal azonos elbánás alá vonása ellenkezett volna a korabeli Magyarország fajvédő, s a zsidók jogait korlátozó törvényének szellemével. Ezért az 1941. év elején, közvetlenül az észak-erdélyi területek visszacsatolása után, magyar kormánybiztos járt Bözödújfaluban, s akit lehetett, hatósági rábeszéléssel a zsidó hitről


visszatérítettek valamelyik keresztény vallásba,

katolikusba, vagy unitáriusba. Mindezekről Móricz Zsigmond is hírt adott, mikor 1941 nyarán tett erdélyi látogatása alkalmával felkereste a bözödújfalusi székely szombatosok akkor meglévő közösségét.

Az általa készített interjú szerint azzal fenyegették meg őket, hogy elveszíthetik nyugdíjukat, házaikat, földjeiket, mindenüket, mert „a kormánybiztos kihirdette, hogy aki át nem tér, annak nincs helye a magyar hazában, s még el is űzik.”

Ennek nyomán az ottani szombatosok túlnyomó része az izraelita hitfelekezetet elhagyva keresztény hitfelekezetre tért át. Mindezen információkat, a szombatosok 1944-ig tartó kálváriáját, az akkori igazságügy-minisztérium Degré Alajos által kidolgozott jogi álláspontját, a megoldásra tett javaslatait egy, az általa 1944. május 22-én jegyzett s minisztertanácsi előterjesztés tárgyaként beterjesztett Pro Memoriából ismerhetjük meg.

A „szombatosivadékok” érdekében a második zsidótörvénynek a visszacsatolt keleti és erdélyi területen való alkalmazása tárgyában kiadott 2220/1941. M. E. számú rendelet 23. §-a lehetővé tette, hogy a törvényhatóságok első tisztviselője tanúsítványt adjon ki arról, hogy a tanúsítványban megnevezett személy erdélyi szombatos, vagy ivadéka,


származásánál fogva nem zsidó,

a tanúsítvány kiadása iránti kérelem előterjesztése idején nem tagja az izraelita hitfelekezetnek, s ennek okán nem zsidónak minősül. Ezt követően a harmadik zsidótörvény (1941-ben mindenkit zsidónak minősítettek, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született) meghozatala során szükségessé vált a törvényhozó számára annak megállapítása is, hogy az erdélyi szombatosivadékok e törvénycikk alkalmazása szempontjából mennyiben minősülnek nem zsidónak.

Hivatalos irat a szombatosokról (2)


Teljes méretért katt ide!

Ezért a törvény 16. §-a úgy rendelkezett, hogy az úgynevezett erdélyi szombatos vagy ivadéka, aki származásánál fogva nem zsidó és nem tagja az izraelita hitfelekezetnek, mind e törvény, mind a zsidókra vonatkozó egyéb jogszabályoknak alkalmazása szempontjából


a nem zsidókkal esik egy tekintet alá.

A részleteket, az igazolás módozatait az igazságügyminiszter dolgozta ki. Radocsay László 1941. október 3-án kiadott rendeletében az állt, hogy annak igazolására, hogy valaki, mint úgynevezett erdélyi szombatos vagy ivadéka a nem zsidókkal esik egy tekintet alá, kizárólag az igazságügy-miniszter által kiadott tanúsítvány szolgál.

Az olyan személytől pedig, aki erdélyi szombatos származását e rendelet értelmében tanúsítvánnyal igazolni tudta, a különböző hatósági eljárások során további okiratok felmutatását követelni nem lehetett. Mindezekre azért volt szükség, mert az erdélyi szombatosivadékok nem zsidó származását az egyébként előírt eszközökkel, anyakönyvek hiányában, s továbbá, mert az üldözött szombatosok gyakran álneveket, majd az izraelita vallásra térésük után zsidó utóneveket vettek fel,


nagyon nehéz volt bizonyítani.

A nem zsidó származás bizonyítását tehát mechanikusan szabályozni nem lehetett, hiszen a bizonyítás céljából a legkülönbözõbb könyvészeti, illetve levéltári forrásokat kellett felhasználni, ugyanakkor ezek bizonyító erejének megállapításához olyan speciális jogi, történelmi és jogtörténeti ismeretre volt szükség, melyet minden törvényhatósági tisztviselőtől nem lehetett megkívánni. A hatóságoknak persze jogukban állt a problematikus esetekben felvilágosítást kérni az igazságügy-minisztertől.

A bözödújfalusi székely szombatosivadékok tömegesen (64 fő) csak 1942. április 6-án kelt, az igazságügy-miniszterhez címzett levelükben kértek tanúsítvány kiállítását nem zsidó származásukról, s „szombatosivadék” mivoltukról. Előadták, hogy valamennyien szegény sorsú kisgazdák, s a tanúsítvány kiadásához szükséges okiratok beszerzése, valamint elküldése súlyos anyagi terhet jelentene számukra. Épp ezért azt kérték a minisztertől, hogy ügyük tárgyalására a minisztérium küldje ki egyik munkatársát a helyszínre, aki ott az anyakönyveket is megtekintve


a szükséges tanúvallomásokat felvehetné.

Ahogy fogalmaztak: „Tekintettel arra, hogy sokan vagyunk, valamennyien ugyanabban a községben születtünk, és felmenőink is Bözödújfalun születtek és éltek, a származásunkra vonatkozó összes adatok, anyakönyvek, tanúk Bözödújfalun találhatók.” Kérelmük végén a szombatosok a tisztviselő kiküldésével járó költségek viselését is magukra vállalták.

A kérelmezők közül hárman, János Áron országgyűlési képviselő kíséretében még a kérelem benyújtása előtt felkeresték a szombatosüggyel megbízott Degré Alajost, s kérték a rendes eljárás gyorsítását. Előadták, hogy szombatos származásuk bizonyítására nagyobb számú felekezeti anyakönyvi kivonatra volna szükség, amelynek kiállítása, még ha illetékmentes is, meglehetősen költséges, s a községi bizonyítványok is rendes díjszabás alá esnek.

Degré azonnal intézkedett, az általa készített 129 pontos űrlappal Bözödújfaluba ment. Az űrlap a folyamodóra, atyjára, anyjára, atyai nagyatyjára, atyai nagyanyjára, anyai nagyatyjára, anyai nagyanyjára, valamint a kérelmezők dédszüleire vonatkozó kérdéseket tartalmazott. A hatósági eljárásra, az akkor 15 éves Kovács András szociológus – a székely szombatosok 16. századi kálváriájának írója – a következőképpen emlékezett: „mindannyiunkat sorra egy fényképezőgép elé szólítottak, s nem tudtuk,


minek nekik a mi képünk.

Nálam megmaradt belőle egy, hiszen ez az első olyan fényképem, amelyen nem az osztállyal, hanem egyedül állok. […] A fényképész után megjelent a faluban a kormánybiztos. A nevére nem, de a hivatali címére még most is emlékszem. Sőt a felesége színes napernyőjére is, mert nyár volt, meleg, de olyat a falu még nem látott, hogy valaki a feje fölötti árnyékot magával sétáltassa az utcán, sőt a mezei ösvényeken is.”

Hivatalos irat a szombatosokról (3)


Teljes méretért katt ide!

Magyarország német megszállását követően, 1944. március 22-én új igazságügy-minisztert neveztek ki, Antal István, korábbi IM-államtitkár, nemzetvédelmipropaganda-miniszter személyében. Ekkortól már sorozatban jelentek meg a zsidók jogállását korlátozó intézkedések.

Mindezek azonban nem változtattak a korábban kiadott tanúsítványok azon jellegén, melyet a legalább két nem zsidó nagyszülőtől származó erdélyi szombatosivadékoknak adtak ki, s amelyen azt is feltüntették, hogy a tanúsítványban megnevezett személy a harmadik zsidótörvény alkalmazása szempontjából is a nem zsidókkal esik egy tekintet alá.

Ennek ellenére több esetben is előfordult, hogy ezen tanúsítványokat


a közigazgatási hatóságok nem fogadták el,

s megkérdőjelezték annak hatályos voltát is. Sőt, a helyi hatóságok – különösen Udvarhely és Maros-Torda megyében – a kiadott tanúsítványtól függetlenül kívánták ezen személyek zsidó vagy nem zsidó minőségét elbírálni. Ilyen körülmények között a bözödújfalusi szombatosok egy része a zsidókkal együtt gettóba került.

Rajtuk Ráduly István bözödújfalusi római katolikus plébános próbált segíteni. Vitte a Degrétől kapott tanúsítványokat igazolásul, hogy kimentse őket a gettóból. Elhitette a gettó német parancsnokával, hogy vannak olyan zsidók, akik magyarok. Továbbá, hogy van olyan magyar törvény, amely szerint ezek a magyar zsidók „nem zsidók” és jár nekik a tanúsítvány, hogy nem hurcolhatók gettóba vagy onnan hazaengedhetők.

Hivatalos irat a szombatosokról (4)


Teljes méretért katt ide!

Hivatkozott a „bözödújfalui paragrafusra”, mely menedéket ígért a szombatosok számára. Sokan voltak azonban olyanok, akik nagyon ragaszkodtak a hitükhöz, s


nem fogadták el a menekülést,

s olyanok is, akik férjüket, anyjukat nem akarták otthagyni. Őket a többi zsidóval együtt Auschwitzba deportálták. Mindazok, akik másutt, ezt követően is, szombatos származásukat igazolni tudták, elkerülték a deportálást. Degré Alajos 1944. október 5-ig referálta a szombatosügyeket, ugyanis másnap, október 6-án, tartalékos tüzér hadnagyi rangban, katonai szolgálatra vonult be előbb Hajmáskérre, majd a pécsi 4. hadtesthez.

Az írás a Történelmi Szemle 2005/1-es számában megjelent tanulmány rövidített, átdolgozott változata.




ItthonRSS