2018. június 18. hétfőArnold, Levente
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kölcsönös udvariaskodás közepette zajlik Semjén romániai látogatása

Kertész Melinda Kertész Melinda 2010. június 19. 20:18, utolsó frissítés: 2010. június 20. 20:37

A diplomácia mögött politikai üzenet is megbújt: Románia csak ne kössön bele a kiterjesztett állampolgársági törvénybe. Nem egyébért, de román mintára készült. Ja, és köszönik szépen a másolás lehetőségét.


Miután tegnap Bukarestben az ország vezetőivel találkozott, majd Kovászna megyébe látogatott, ma Kolozsvárra érkezett Semjén Zsolt. Magyarország miniszterelnök-helyettese Markó Béla RMDSZ elnök, miniszterelnök-helyettes meghívására tett látogatást Romániában. Kihasználva az alkalmat, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felkérte a magyarországi hivatalosságot, vegyen részt a testületnek a Sapientia EMTE kolozsvári épületében tartott mai ülésén.

Balra: Semjén ZsoltBalra: Semjén Zsolt

Az EMEF gyűlést követően Semjénnel és Tőkés László EP-alelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján Markó Béla felhívta a figyelmet az értekezlet helyszínére, mondván: a Sapientia EMTE magyarországi támogatás eredményeként jöhetett létre, és reméli, hogy továbbra is kiemelt figyelmet fordít a magyar kormány a határon túli magyarság szellemi életének, oktatásának támogatására.

Elmondta, az EMEF gyűlésén többek között oktatásügyi, vallási illetve kulturális vonatkozásban tárgyaltak a magyar-magyar viszonyokról. Szó esett a határon túli magyar felsőoktatási intézmények, a Sapientia EMTE támogatása mellett a Partiumi Keresztény Egyetem finanszírozásáról is. A jelenlévők elhatározták,


újraindítják a kárpát-medencei magyar képviselet fórumát,

a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amelynek ülésére hamarosan, várhatóan már júliusban sor kerül.

Tőkés László elmondta, a Magyarországon történt kormányváltás régóta várt esemény. Emlékeztetett, a trianoni békeszerződés óta 90 év telt el, 70 éve írták alá a bécsi diktátumot. Azonban mára a határok az egyesült Európában képletessé váltak, és Trianon gyógyításában kell gondolkodni: "Tegnapelőtt született határozat az EP-ben a schengeni övezet Romániával és Bulgáriával történő bővítésének lehetőségéről. Ez jövő év elején meg is történhet" - mondta Tőkés.



Semjén Zsolt és Tőkés László a sajtónak nyilatkozikSemjén Zsolt és Tőkés László a sajtónak nyilatkozik

Köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság kiterjesztése érdekében hozott döntéséért, illetve Románia elnökének és kormányfőjének, amiért támogatta az intézkedést. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az EP-alelnökké választását a román képviselőknek csupán egy része támogatta, a PNL és a PSD képviselői erőteljesen ellenezték.


"Ne legyünk rabjai a XX. századnak,

amikor is a kommunista hatalom homogenizációs politikája révén gyökeresen átalakult Erdély, többek között Kolozsvár etnikai térképe. Az erőszakos asszimiláció tényét már a Tismăneanu-jelentés is beismeri. Eljött a sebek gyógyításának pillanata, a XXI. század elkezdődésének ideje" - hangoztatta.

Semjén Zsolt köszönetet mondott a romániai magyarságnak az árvíz-sújtotta magyarországi települések számára szervezett gyűjtésért, a román kormánynak, illetve a Borbély László vezette környezetvédelmi minisztériumnak, amiért homokzsákokat küldött, így több helyen sikerült megakadályozni a gátak átszakadását.

Elmondta, ma a Házsongárdi temetőbe látogat, amely nemcsak a magyarság közös kulturális öröksége: "el kell érni azt, hogy Európa kulturális örökségévé váljon" - hangoztatta.

Romániának ismét köszönetet mondott, amiért a magyar kormánynak lehetősége volt a kiterjesztett állampolgársági törvény tervezetét a Románia által elkészített jogszabály mintájára kidolgozni. Emlékeztetett, a kiterjesztett állampolgársági törvény lehetővé teszi, hogy egy magyar nyelvet valamelyest beszélő, magyar állampolgárságú felmenőkkel rendelkező személy egyedi kérelem alapján gyorsított eljárással legyen honosítható, ugyanúgy, mint ahogyan


a Moldovai Köztársaságban élők is

könnyített eljárással igényelhetik a román állampolgárságot. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a MÁÉRT összehívásával egy új lendületet kap a magyar-magyar párbeszéd.

Ugyanakkor a magyar fél támogatásáról biztosította Romániát a schengeni övezet kiterjesztése kapcsán, amely várhatóan Magyarország soros elnöklése alatt fog megvalósulni. Beszámolt arról is, hogy a tegnapi, az állami hivatalosságokkal folytatott megbeszélésen energetikai problémákról és a magyar-román közös kormányülés megszervezésének részleteiről is tárgyaltak.



Közölte, messzemenően üdvözli az EMNT és az RMDSZ közötti párbeszéd megvalósulását, mivel a legszélesebb körű magyar összefogás megvalósításában bízik.

A magyarországi támogatások kapcsán feltett újságírói kérdésre Semjén nem adott egyértelmű választ: elmondta, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárt bízta meg a Magyarországról érkező nemzetpolitikai célokra fordítandó finanszírozási teendőkkel. "Igaz, hogy a két ország nehéz gazdasági helyzetben van: a Traian Băsescu államfővel és Emil Boc miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettünk a tapasztalatcsere szükségességében" - jelentette ki Semjén. Elmondta, az ország vezetői érdeklődéssel fogadták azt a magyarországi válságkezelő intézkedést, mely a közterhek arányos elosztását teszi lehetővé. Eszerint a jelentős nyereségre szert tett bankoknak profitjuk közel felét kell befizetniük az állami kasszába.

Semjén Zsolt holnap Fehér megyébe tesz látogatást, Gyulafehérváron Jakubinyi György római katolikus érsekkel folytat megbeszélést.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS