2017. április 26. szerdaErvin
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Székelyföld a visszatérés után I. (1940–1944)

Oláh Sándor 2010. november 06. 17:47, utolsó frissítés: 17:47

Teleki számára nem volt olyan összeg, amit ne utalt volna ki szemrebbenés nélkül a terület infrastrukturális, szociális hálózatának fejlesztésére.


Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Magyarországhoz „visszatért” területek helyzetét elemző társadalomkutatók, statisztikusok, publicisták, agrárszakemberek egybehangzó véleménye volt, hogy Magyarország területe gazdaságilag elmaradott, társadalmi viszonyaiban fejletlen, hátrányos helyzetű országrésszel gyarapodott.

Az 1940-1944 közötti időszakban a magyar állam a visszatért területeken, így a Székelyföldön is, egy komplex modernizációs, gazdasági-társadalmi felzárkóztató politikát alkalmazott. A helyzet azonnali szemrevételezése után


állami támogatásokat sürgető időszak

következett. A közgondolkodásban egyetértés volt abban, hogy az új államkeretek közötti fejlődésbeli különbségek kiküszöbölésére a kormányzatnak kell elvégezni az „egybehangolás” és az újjáépítés munkáját. A közhangulatnak ezt az elvárását a Teleki-kormány azonnal beinduló bőkezű támogatáspolitikája megerősítette, illetve eleve generálta is.



Beszámoló a gazdasági tanfolyamok indításáról


>> A nagyfelbontású kép itt megtekinthető >>

A miniszterelnök Erdély-politikájában „nem volt olyan összeg, amit ne utalt volna ki szemrebbenés nélkül a terület infrastrukturális, szociális hálózatának fejlesztésére [...] a kormány első számú belpolitikai célja, megelőzve minden mást (zsidókérdés, földreform, szociális törvénykezés) Észak-Erdély reintegrálása volt” – írja Ablonczy Balázs.

A reintegrációs törekvések fő kivitelezői a vármegyék törvényhatóságai voltak. A közigazgatási intézmények mellett azonban Erdélyben sajátos, a trianoni területen nem létező intézmények is részt vettek a fejlesztéspolitika megvalósításában. Ilyen volt az 1940. szeptember 14-én Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezésére alakult, Erdélyrészi Gazdasági Tanács, amely „legális adatgyűjtő, javaslattevő és tanácsadó szerv.”

Az EGT közvetítői hatáskörébe az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet és a kolozsvári „Szövetség” Gazdasági Hitelszövetkezetek Központja tartoztak. A Földművelésügyi Minisztérium 1941 júniusában Erdélyben létrehozta a FM Erdélyi Kirendeltségét. A minisztériumnak külön erdélyi költségvetése volt.

A nagy múltú Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület is megbízást kapott tevékenysége folytatására. Állami támogatással tovább folytatta tevékenységét az erdélyi szövetkezetek csúcsszervezete, a még 1920-ban alakult, Kolozsvárt székelő „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja. 1940. október 16-án a Hangya Szövetkezetek igazgatósági gyűlésén elhatározták, hogy „Marosvásárhely székhellyel szövetkezetet hoznak létre, amelynek cége lesz: az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Szövetsége, mint szövetkezet.” A gazdasági élet fellendítését segítendő,


több új intézményt hoztak létre.

1943-ban, Marosvásárhely székhellyel alakult az Erdélyi Tejgazdasági és Tejértékesítő Szövetkezet, amely tejgyűjtő állomásokat, községi tejszövetkezeteket létesített. Az EMGE, a Futura, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete és a kolozsvári Szövetség létrehozta az Erdélyi Gazdák Magértékesítő Szövetkezetét, amely az ún. zárt erdélyi területen tevékenykedett (Háromszék, Csík Udvarhely, Maros-Torda, Szolnok-Doboka, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy vármegyék)
A szociális támogatások területén a visszacsatolás után az első állami segélyszervezet az Erdélyi Szociális Szervezet volt, feladatkörét 1941 közepén az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (O.N.Cs.A) vette át. Az intézmény házakat építtetett és javíttatott, házi és kisipari támogatásokat folyósított a sokgyermekes családoknak, állatjuttatásokat (tehenek, lovak, sertések és kisállatok) bonyolított le. A házasulandóknak házassági kölcsönöket is nyújtott. A Nemzeti Önállósítási Alap kezdeti célkitűzése az értelmiségi munkanélküliek gazdasági önállósítása volt. A visszacsatolás után a szakképzett kereskedőket és iparosokat is támogatta.


A mezőgazdaság állami támogatása

A visszacsatoláskor a trianoni területen az állami gazdaságirányításnak már kialakult, sokrétű gyakorlata volt (főleg német és olasz példák nyomán). A kormányzat erdélyi mezőgazdaság fejlesztő programjában is érvényesítette ezt a tapasztalatot. A növénytermesztés színvonalának javítására kedvezményes vásárlással minőségi vetőmagakciókat szerveztek.

Fontos szempont volt az ipari növények (rostlen, napraforgó, cukorrépa) és a Székelyföldön addig alig ismert, vagy kevéssé elterjedt takarmánynövények (lucerna, szarvaskerep, somkóró, baltacím) meghonosításának szorgalmazása. Marosvásárhelyen Gyümölcsészeti Felügyelőség létesült, a székely megyékben mindenütt gyümölcsészeti intézőségeket és növény-egészségügyi körzeteket állítottak fel, tanfolyamokat szerveztek, kiállításokat rendeztek. A gyümölcsösök ápolásához permetezőgépeket, vegyszereket osztottak kedvezményes áron, permetezőmester képző tanfolyamokat szerveztek ahová a nagycsaládosokat vették fel.


Az állattenyésztés támogatása

A FM megszervezte Erdélyben is az állattenyésző szolgálatokat, Vármegyei Állattenyésztő Állomásokat állított fel. Az állattenyésztési egyesületek (szarvasmarha-, juh- és sertés szakosztályokkal) feladata az állatkiállítások szervezése, vásárok rendezése volt. A FM törvényhatósági állattenyésztési alapot létesített, ebből támogatták a községekben az apaállattartást.

EMGE tanfolyamok


>> A nagyfelbontású kép itt megtekinthető >>

A lóállomány minőségi feljavítását a kormányzat elsősorban tenyészkanca akciók lebonyolításával támogatta. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésének legfontosabb eljárása a fajtafeljavítás volt, ezt a törzskönyvezett apaállatok köztenyésztésben való elhelyezésével biztosították. A tenyészbikák vásárlásánál a székelyföldi gazdakörök 25 százalékos, a községek és közbirtokosságok 20 százalékos kedvezményt kaptak. A juhtenyésztés fellendítésére 1941-ben és 1942-ben kormányzati támogatással fésűs-gyapjas cigája kosokat és bárányokat osztottak ki. A baromfitenyésztés támogatására a FM Marosvásárhelyen keltető központ létrehozását rendelte el, ól építési segélyeket folyósított.

Legelő- és rétgazdálkodás korszerűsítéséhez az EMGE Zöldmező ügyosztálya a szakszerű legelőgondozás, a legelőfeljavítási ismeretek terjesztésére telente zöldmező- és pásztorképző tanfolyamokat szervezett. A FM Erdélyi Kirendeltsége 1941-ben a legelőviszonyok megjavítása végett Erdélyben „mintalegelők” felállítását határozta el. A kijelölt mintalegelők gondozásának anyagi támogatása mellett, a gazdákat gazdasági tanfolyamokon oktatták, a szakszerű legelőkezelési ismereteket és legelőmestereket képeztek ki.


A mezőgazdasági gépellátás támogatása

A kormányzat több alkalommal indított kedvezményes gépvásárlási akciókat (vetőgép-, magtisztító gép és ún. kisgép akciókat bonyolítottak le). A mezőgazdasági termények tárolása, feldolgozása, a korszerű állattartás érdekében a mezőgazdasági építkezéseket is támogatta. A FM Erdélyben gabonatárház építési programot kezdeményezett.

A kisgazdaságok támogatására állami segéllyel silóépítési akció, minta trágyatelep építési akció és – Kós Károly típusterve alapján – mintaistálló építési mozgalom indult. A tejipar fejlesztésére – a feldolgozásra és értékesítésre – különös gondot fordított a FM (államsegéllyel juhtej gyűjtő és gomolyakészítő, illetőleg juhgomolya-beváltó állomásokat létesítettek.) A feldolgozóipari építkezéseknek ezekben az években szintén jelentős megvalósításai voltak (pl. a csíkszentsimoni szesz- és keményítőgyár, a szárhegyi len feldolgozó üzem). A kisvárosokban az állam vágóhidak építését támogatta.


A mezőgazdasági képzés támogatása

Az erdélyi felsőfokú gazdasági képzést a kolozsvári Gazdasági Akadémia biztosította. Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön középfokú gazdasági tanintézet létesült, szintén Marosvásárhelyen 1942-ben sajt-és vajmestereket képző mezőgazdasági tejipari szakiskola kezdte meg működését.

EMGE vetőmag-kiosztás


>> A nagyfelbontású kép itt megtekinthető >>

Székelyföldön állami támogatással tovább működött a csíkszeredai mezőgazdasági szakiskola, a székelykeresztúri, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi téli gazdasági iskola. A rendszeres intézményi képzés mellett két-három hónapos téli gazdasági tanfolyamokat, mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamokat, a háziasszonyok részére hathetes háztartási vándortanfolyamokat szerveztek.


Az erdőgazdaság támogatása

A visszacsatolt terület magas fokú erdősültsége (31,3 százalék) követkézményeként az erdőgazdaság az egyik legfontosabb gazdasági tényező volt. A kopár területek befásítása, vadpatakok megkötése, erdők feltárása és a közszolgálat jó hírének helyreállítása volt az azonnali feladat. Az addig járatlan helyeken vágott erdei útszakaszok épültek. A kormányzat a fakitermelésre kedvezményes hitelakciót engedélyezett.


Pénzügy, ipar, kereskedelem

A Magyar Nemzeti Bank az erdélyi pénzintézetekkel szemben megkülönböztetett hitelpolitikát folytatott: „míg egyes pénzintézetek különben saját tőkéiknek csak 50 százalékáig részesülhettek a Nemzeti Bank visszleszámítolási hitelében, Erdélyben annak 100 százalékáig részesültek.” A visszacsatolt erdélyi városok iparszerkezete – Kolozsvár kivételével – kisipari jellegű volt. A kormányzat a kisiparosokat folyamatosan olcsó, olykor fedezet nélküli hitelekkel támogatta.


Infrastrukturális fejlesztés: útépítések

A megyék költségvetésében a közúti alapokból fedezték a javítások, útépítések költségeit. Hidakat, átereszeket építettek újra, úttesteket építettek át, új útpályákat építettek ki, a hegyi utakon támfalakat építettek. Az utasforgalmat az ország fővárosa felé vasúton – a déda-szeretfalvi vonalrész átadása után – három személyszállító vonat biztosította: a Sepsiszentgyörgy-Kolozsvár-Nagyvárad útvonalon egy sebes-gyors, Sepsiszentgyörgy-Zsibó-Debrecen útvonalon egy személy-sebes és az 1943 nyarán beindított „Hargita Express” székely gyorsmotorvonat, amelyen a legtávolabbi megyeszékhelyről, Sepsiszentgyörgyről 12 óra alatt lehetett az ország fővárosába utazni.

Megyei középítkezések: 1941-tavaszától széleskörű építkezési, helyreállítási munkálatok indultak. Elsősorban középületek felújítására került sor, de új épületeket is emeltek. A négy év alatt a városok belső tereinek rendezésére, arculatuk modernizálására is utaltak ki állami támogatásokat. A városoktól, községektől távoli lakott helyeken 1940-44 között postaügynökségek is nyíltak: a hegyi tanyákat – a közigazgatási besorolás szerint a „lakott hely”-eket is bekapcsolták a postahálózatba.

Értesítés a legelők feljavításáról


>> A nagyfelbontású kép itt megtekinthető >>

Minden járásban tűzrendészeti felügyelőket alkalmaztak, a községekben is tűzoltó szertárakat létesítettek és tűzoltó felszereléseket vásároltak. Az ifjúsági testedzést iskolai és iskolai kereteken kívül is támogatták. A kisvárosokban részben önerőből, részben kormányzati támogatásokkal sportlétesítmények jöttek létre. Különösen a téli sportok gyakorlásának feltételei javultak a negyvenes évek első felében.


Szociálpolitika, közellátási segélyezés és egészségvédelem

A szociális támogatásokra jellemző volt a komplexitás, sokrétűség. Állami támogatással „népruházati” akciók, a népélelmezés javítását célzó különböző segélyezési akciók zajlottak (zöldkeresztes tej- és cukorakciók), háziipari tanfolyamokat, főzőtanfolyamokat szerveztek. Az egészségügyi képzés javítására az egészségügyben dolgozók tanfolyamokat, tanácsadó szolgálatokat szerveztek (zöldkeresztes egészségvédelmi körök.)

Fejlesztették az intézmények eszköz-felszereltségét (gőzfertőtlenítő gépek, mentőautók), egészségházak, szülőotthonok épültek. Az állam a kisvárosokban csatornázási, ivóvíz ellátási munkálatokat is támogatta. A szociális szervezetek mellett a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segélyezésében az erdélyi társadalmi szervezetek, vagyonközösségek is részt vállaltak. Jövedelmeik tekintélyes részét fordították kulturális, szociális támogatásokra (az Erdélyrészi Hangya Központ, a Csíki Magánjavak).




ItthonRSS