2020. március 28. szombatGedeon, Johanna
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Markó Béla bemutatkozása

2003. február 02. 10:43, utolsó frissítés: 10:43

"Nem elég ismét kézbe kapni azt, ami volt, nem elég a múltat reprodukálni. Mûködõképessé kell tenni ismét a visszaszerzett anyagi és szellemi javakat. Fel kell ismerni az átalakuló gazdaságban rejlõ lehetõségeket, és meg kell mozdítani Erdély magyarlakta régióit."





Tisztelt Kongresszus!

Választ adni arra a kérdésre, hogy merre megyünk, csakis úgy lehetséges, ha legalább egy pillanatig visszanézünk oda, ahonnan jövünk. A romániai magyarság a sorozatos veszteségek évszázadát hagyta maga mögött nemrég. Elszakítottak minket a magyar nemzettõl.
Elvették szántóinkat, szõlõinket, gyümölcsöseinket, legelõinket és erdeinket. Bérlõvé lettünk saját házunkban. Más nevet adtak városainknak és falvainknak. Megfosztottak iskoláinktól. Felszámolták egyetemünket. És ami a legfontosabb: közülünk sokaktól elkobozták a reményt is.
Aki 1989-ben nem félt attól, hogy sóbálvánnyá változik, és visszanézett, ezt láthatta maga mögött: az elkobzott szülõföldet. Földönfutóvá lettünk, de azon a földön futottunk, amely a miénk volt egykor. Amikor munkánkba belefogtunk, mindannyian azt vállaltuk, hogy visszaszerezzük a szülõföldet szellemi és anyagi értelemben is.



Ha ma tekintünk vissza, láthatjuk, hogy bár nem túlságosan sok, de valamennyi mégis ismét a miénk a szülõföldbõl. Elkezdõdött az új évszázad, és nem engedhetjük meg, hogy ennek ismét mi legyünk a vesztesei. Én hiszek abban, hogy lehetünk nyertesek, hiszek a szülõföld visszaszerzésében és megtartásában, hiszem, hogy esélyt adott nekünk a történelem új alapokat lerakni itt Erdélyben a magyarság számára. De ez az esély azt jelenti, hogy alapító idõket élünk: amilyen alapokat mi most leteszünk, olyan lesz az a ház is, amelyet utódaink ráépítenek. Aki pedig hisz abban, hogy lehetséges itt ismét tartós otthont építeni, annak nem szabad félreállnia.

Ezért hoztuk létre ezt a szövetséget, ezért vállaltuk a küzdelmet mindannyian, és ezért vállaltam én is a jelölést arra a tisztségre, amelyrõl igazán jól tudhatom: emberpróbáló felelõsséget jelent. Nem is lehet egyedül kiállni a próbát, de a mi szövetségünk közös gondolkodást, közös munkát és közös érdemet feltételez. Régi igazság, hogy az érdem közös, de a kudarc mindig személyre szóló.

Ennek az igazságnak a jegyében kérem Önöket, hogy ítéljék meg azt, együtt kell-e haladnunk tovább ezen az úton. De milyen úton is kell tulajdonképpen továbbhaladnunk? Hogyan látom én megvalósíthatónak legfõbb célunkat, hogy önálló, erõs, gyarapodó közösséggé tegyük a romániai magyarságot, amely ma még aggasztóan fogyatkozik? Nagy feladat ez, de ha nem látnánk lehetségesnek, nyilván nem vállalkoztunk volna arra, hogy egységesen fellépjünk a szükséges jogi politikai, gazdasági és kulturális feltételek megteremtéséért.

Folytatni kell a szülõföld visszaszerzését! Egyik legfontosabb teendõnk a föld- és erdõtörvény további maradéktalan alkalmazása és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezõ törvény mielõbbi végrehajtása. Azért is fontos ez, mert szociális és nevelési feladataikat az egyházaink másképpen ellátni nem tudják, márpedig erre egész közösségünknek nagy szüksége van. Vissza kell szereznünk a még hiányzó nyelvhasználati jogokat is, ki kell építenünk saját oktatási rendszerünket, óvodától az egyetemig. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség most elfogadott programja pontosan megmutatja, mire kell törekednünk.

De nem elég a szülõföldet visszaszerezni! A szülõföldet meg is kell tartani! A szántó, a szõlõ, a gyümölcsös, a legelõ, az erdõ elkótyavetyélhetõ, a ház és az udvar gazda nélkül maradhat, az iskola gyermek nélkül. Éppen ezért nem elég ismét kézbe kapni azt, ami volt, nem elég a múltat reprodukálni. Mûködõképessé kell tenni ismét a visszaszerzett anyagi és szellemi javakat. Fel kell ismerni az átalakuló gazdaságban rejlõ lehetõségeket, és meg kell mozdítani Erdély magyarlakta régióit, miközben a kisebbségben vagy szórványban élõ magyarság számára sem csupán kulturális és oktatási, hanem gazdasági programokat is kell készíteni.

Sokat beszélünk a kis- és középvállalkozókról. Rá kell ébrednünk, hogy ma lassan a társadalom nagyobb része kisvállalkozóvá lesz. Kisvállalkozó minden földmûves, aki a saját földjét kétségbeesetten próbálja jövedelmezõvé tenni, és ehhez semmiféle segítséget nem kap, csak a növekvõ adókat és energiaárakat nyögi, de kisvállalkozó a magánórákat adó tanár is például, és még sokan mások.
Ma már a nemzeti célok mellett egyre többször kell válaszolnunk arra a kérdésre: el tud-e tartani minket a visszaszerzett szülõföld, és mi meg tudjuk-e tartani õt, vagy elmegyünk innen, és magára hagyjuk?

A válaszom: meg tudunk itt maradni, és meg tudjuk tartani, amit visszaszereztünk. De ehhez kell még valami: a képesség a változásra! Képesség a modernizációra! Hiszen 1989-ben azt a célt
tûztük ki magunk elé, hogy a magyar közösség számára egyenlõ helyzetet teremtsünk Romániában. Bár ezt még korántsem sikerült megvalósítanunk, ma minden felelõs magyar politikusnak, és végsõ soron minden felelõs magyar értelmiséginek fel kell ismernie, hogy ennyi nem lesz elegendõ a megmaradáshoz. Ma már nem elég azt mondani, hogy nem egyenként, hanem közösségként akarunk integrálódni a romániai valóságba, és egyúttal a magyar nemzet egészébe is. Hozzá kell ehhez tennünk még valamit: nekünk romániai magyarként ma az európai integrációra kell felkészülnünk. Meg kell néznünk: mit viszünk az Európai Unióba, és mit nem. Meg kell néznünk: hogyan õrizhetjük meg magyar mivoltunkat úgy, hogy közben alkalmassá tesszük ezt a közösséget az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Néhány év múlva Románia és Magyarország között minden bizonnyal nem lesz határ. A kilencvenes évek elején el sem tudtuk képzelni ezt. De ha bekövetkezik, hogyan válaszolunk erre a kihívásra? Itthonmarasztó vagy kitelepítõ hatása lesz-e ennek a fiatalokra? A mi fiataljaink válhatnának a csatlakozás húzóerejévé Romániában, erre predesztinálhatja õket, hogy magyarként könnyebben és gyorsabban tehetnek szert integrációs képességekre.

De mindez csak lehetõség. A lehetõségbõl csak akkor lesz valóság, akkor leszünk nyertesei és nem vesztesei a csatlakozásnak, ha tudatában vagyunk, hogy Erdélyt és ezen belül a magyarságot modernizálni kell. Ez pedig fájdalmas feladat! Azzal jár, hogy bizonyos értékekrõl le is kell mondani más értékek fejében. Úgy, ahogy Nyugat-Európa nemzetei nemrég lemondtak saját pénznemükrõl, a márkáról, a frankról, a líráról, cserében a közös pénznemért. Olyan évek következnek, amikor a változás éppúgy elveszejthet minket, mint a görcsös változatlanság. Ma még nem is tudhatjuk, milyen kihívások érnek minket. Ez mindennapi dilemmánk lesz, de ha összefogunk, meg tudjuk oldani, ami annyit jelent, hogy: be tudjuk vinni saját közösségünket az Európai Unióba, és ott versenyképessé tudjuk tenni.
Persze, ez csakis úgy lehetséges, ha Romániát is képessé tesszük a csatlakozásra. Másképpen közösségként nem kerülünk az Európa Unión belülre, legfennebb egyenként.

Tisztelt Kongresszus!
Visszaszerezni!
Megtartani!
Modernizálni!
Nem lesz könnyû ezt a feladatot teljesíteni. Milyen eszközeink vannak hozzá? Meggyõzõdésem, hogy már kialakult az az eszközrendszer, amelynek hatékony használata rajtunk múlik. Ha Önök továbbra is bizalmat szavaznak nekem, azon leszek, hogy az RMDSZ növelje befolyását a romániai politikai folyamatokra, Románia és Magyarország viszonyára, az európai emberjogi és kisebbségjogi gyakorlat alakulására. Sem sötét próféciákkal, sem a közéletbõl való kivonulással, sem passzív rezisztenciával, sem Európa-ellenes koppánykodással ez a befolyás nem növelhetõ.

A mi erõnk abban van, hogy demokraták vagyunk, következetesek vagyunk, támogatjuk Románia és a térség politikai stabilitását, keressük az együttmûködést, de nem mondunk le egyetlen célkitûzésünkrõl sem. Ha lehetséges, partnerként együtt dolgozunk a román kormánnyal, a magyar kormánnyal, a magyarországi politikai pártokkal, a nemzetközi fórumokkal, de senkit ki nem szolgálunk. Én továbbra is ezt a politikát tudom támogatni, ezután is csak ezt tudom ígérni. Küzdelmet azért, hogy a románokkal közösen döntsünk arról, ami közös ügyünk, és külön döntsünk mi magyarok mindenrõl, ami csak minket érint! Hogy arányszámunk szerint jelen legyünk a közös intézményekben, és legyenek külön intézményeink a közélet minden olyan területén, ahol ez szükséges! Hogy ezek az elvek jogilag és közigazgatásilag rendszerré álljanak össze. Hogy lépésrõl lépésre közelebb kerüljünk az autonómiához!

Milyen RMDSZ-szel valósítható meg mindez? Olyan RMDSZ-szel, amely továbbra is helyet ad minden tisztességes ideológiának. Amely programalkotó és stratégia-alakító mûhelyekként támogatja a platformokat. Amely nemcsak a közösségen kívül, hanem a közösségen belül is az együttmûködést szorgalmazza: az egyházakkal, a civil társadalommal, a sajtóval, az értelmiségiekkel. Amely képes nemcsak az érdekvédelemre, hanem az érdekegyeztetésre is, illetve a részérdekek megjelenítésére is. Képviselni a Székelyföldet, a Partiumot, Közép-Erdélyt és a szórványt. Képviselni külön-külön, de ha egymással esetleg szembekerülnek, egyeztetni is. Egyeztetni a munkavállaló és a munkáltató magyar, a falusi és a lakótelepi magyar, a nyugdíjas és a fiatal magyar érdekeit. Ilyen RMDSZ-t kell ezentúl is mûködtetnünk. Amely képes például a helyhatósági választásokat az eddiginél jobban lebonyolítani, képes a különbözõ csoportérdekeket is egymáshoz illeszteni.

Politikailag dinamikus, hatékony, döntésképes RMDSZ-re van szükségünk, amely ugyanakkor a mégoly bonyolult, mégoly hosszadalmas érdekegyeztetésre is képes ha kell. Megváltoznunk nem kell, de változnunk szükséges. Nemcsak a magyar közösséget, hanem magát az RMDSZ-t is modernizálni kell. A következõ évek ebben a szövetségben is a modernizáció és a fiatalítás évei kell hogy legyenek. Az 1989 után felnõtt nemzedéknek egyre nagyobb helyet kell adni a politikában, mert az Európai Unióba remélhetõleg közösen fogunk bemenni, de ott nekik kell megtartani a magyarságot.

Tisztelt Kongresszus!
Önök ismernek engem, nagy baj lenne, ha most kellene bemutatkoznom. Azt is tudhatják, hogy alapvetõen bízom a jövõben, és ezt a bizalmat próbálom átadni másoknak is. Ami viszont talán kevésbé látszik: ezért a jövõbe vetett bizalomért nekem is, akárcsak Önöknek, nap mint nap meg kell küzdenem. Nem múlt el még a veszély a fejünk felül, és senki sem állíthatja, hogy máris biztonságban vagyunk. De egyvalamit tudni vélek: ha politikai egységünket megtartjuk, van esélyünk ezt az évszázadot a javunkra fordítani, ha pedig elhitetjük egymással, hogy erre már nincsen szükség, akkor folytatódik az, ami 1919-ben vagy talán még azelõtt elkezdõdött.
Számomra nem kétséges, milyen úton kell továbbmennünk.
Kölcsey Ferenc mondta egykor: "Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!". Ennél többet ma sem mondhatunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS