2017. aug. 24. csütörtökBertalan
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A „piteşti-i jelenség”. Történelem és emlékezet II.

Mircea Stănescu 2011. március 19. 14:19, utolsó frissítés: 14:19

A totális átnevelés során a tudat teljes megsemmisítését célozták meg; a későbbi önelemző átnevelés során elégséges volt beismerni, hogy az illető vétett a kommunista rendszer ellen.


A piteşti-i börtönben zajló kísérlet elmélete szerint a kommunista rezsim ellenállóit kínzás és verés útján jó polgárokká lehet nevelni. A módszer egyik fő jellemezője az volt, hogy a fogvatartottakat saját cellatársaik verték meg brutálisan, politikai koncepcióikat megmásítandó. Az akció 1949. december 6-án vette kezdetét Piteşti-en; az átnevelési módszer” kidolgozásában és gyakorlatba ültetésben fontos szerepet játszott egy elítélt, Eugen Ţurcanu.
Lásd a cikk első részét: A „piteşti-i jelenség”. Történelem és emlékezet I. >>


Az ország más börtöneiben tapasztalt kudarcok ellenére, Piteşti-en folytatódott az átnevelés, 1950-ben, április és szeptember között a földszinten levő elítéltekkel, 1950 decemberétől 1951 tavaszáig az alagsorban levő munkaszolgálatra ítélt személyekkel.

Kiállítás a „piteşti-i jelenségről”


1951. július 10-én egy Ion Simionescu nevű elítélt, aki átesett az átnevelésen, egy munkatáborban szándékosan elhagyta a tábor biztonsági kerítését azért, hogy az őrök lelőjék. Az ő halálának köszönhetően fény derült az átnevelés jelenségére, a Londoni Rádió tudomást szerzett arról, hogy



Romániában kínozzák a politikai foglyokat.

A temérdek kritika hatására a rendszer úgy döntött, hogy beszünteti az átnevelést. Ez a folyamat két szakaszban zajlott le.

1951 szeptemberében a piteşti fogvatartottakat Szamosújvárra szállították, ahol még 1950-ben elkezdődött az átnevelés. Szamosújváron pedig 1951. december 19-én leállították az átnevelési projektet. Az átnevelő program lebonyolításában résztvevő foglyokat Zsilávára szállították, ahol két éven keresztül a Securitate többször is kihallgatta őket, amíg eldöntötték, hogy kiknek a nyakába varrják a felelősséget.

A börtön




A nyomozás során a hatóságok igyekeztek úgy beállítani az átnevelés-ügyet, mintha azt a Legionárius Mozgalom bebörtönzött tagjai szervezték volna meg abból a célból, hogy kompromittálják a népi demokratikus rendszert. A nyomozás során megvádolt 21 elítélt magára vállalta és elismerte a vádpontokat, ezzel is bizonyítva a rendszernek, hogy az átnevelésnek voltak eredményei. Az átnevelés vezetője, Eugen Ţurcanu látva, hogy semmi esélye nincs a menekülésre, nem ismerte be az ellene felhozott vádpontokat.

Eugen Ţurcanu


Az átnevelésben érintett személyek pere 1954. szeptember 20. és november 10. között zajlott le Bukarestben. A hatóságok az elején úgy tervezték, hogy a tárgyalás,


egyfajta példastatuálás végett,

nyilvános lesz, azonban menetközben változott a forgatókönyv. A tárgyalásokat zárt ajtók mögött folytatták le, a közönséget mindössze a securitatés tisztek és azok feleségei alkották. A 22 átnevelt elítéltet (egyetlen kivétel Nicolae Cobâlaş volt) gondosan a volt legionáriusok közül válogatták ki.

A védelemnek gyakorlatilag semmi szerepe nem volt, a védő bírák is inkább vádolták az elítélteket. Az átnevelésen átesett rabok abban reménykedtek, ha elismerik bűnösségüket, megmenthetik bőrüket. Maga Eugen Ţurcanu is (eddig ismeretlen okokból) változtatott a kihallgatások során tanúsított magatartásán, elismerte „bűnösségét”.

Politikai bűnök elkövetésének vádjával a Katonai Bíróság az összes érintettet halálra ítélte. 1954. december 17-én a zsilávai börtönben 16 elítéltet végetek ki. A tizenhetediket 1955. június 22-én végezték ki. A börtönhivatalnokok közül bűnbakként Gheorghe Sucigant, Alexandru Dumitrescut, Tudor Sepeanut, Constantin Avădaneit és Viorel Bărbosut ítélték el külön perben, ezzel terelve el a figyelmet a pártvezetők és a Securitate egyes vezetői által elkövetett törvényszegésekről.

Romániában és nemzetközi szinten is kevés az átnevelésre vonatkozó elemző munka. Többségük


egyszerű pszichikai rombolásként tárgyalja,

kevesebb figyelmet szentelve az akarat és meggyőződés átalakítására tett kísérleteknek. Az átnevelésen átesett személyekkel készült interjúk elemzése azonban azt mutatja, hogy a gondolkodásmód és érzésvilág megváltoztatására tett kísérletek gyakorta sikeresek és tartósak voltak. Az átnevelést pszichésen csak egy nagyon szűk, az akciók perifériájára került csoport vészelte át. Ezt a jelenséget több tényező is befolyásolhatta: az átnevelés tömeges jellege, az átnevelés körülményei, az átnevelők viselkedése és az átneveltek ellenállása.

Az átnevelések során a tudat az őt ért agresszió hatására nagy nyomás alá került. Az esetek többségében a sorozatos sokkhatás eredményeként az illető szétesik. Létezik azonban egy nehezen magyarázható jelenség is, amikor is a tudat visszazár, magába fordul, és egy belső egyensúlyt teremt. Ezt nevezzük, többszörös tudatnak. Ezzel szemben, annak ellenére, hogy a fenti jelenség is az átnevelő leleplezés hatására alakul ki, az átnevelt tudat esetében a tudat megszűnik az átnevelés előtti formában létezni, működni. Ez esetben


az ént szétzúzzák és az új ember modellben rakják össze.

Az átneveltek nem képeznek egy homogén kategóriát. Három csoportot különböztethetünk meg:

a) az átnevelés káderei azon elítéltek közül kerültek ki, akik vezették a projektet, akik tagjai voltak a leleplező bizottságoknak és részt vettek az átnevelés kádereinek járó képzésben;

b) az átnevelő tanácsok segítői olyan elítéltek voltak, akik támogatták a leleplező bizottságokat és magát az átnevelést és olykor részt vettek azokban;

c) az átlagos átneveltek, akik néha részt vettek mások átnevelésében, de nem voltak a leleplező és átnevelő bizottságok tagjai.

A fenti osztályozásnak megfelelően beszélhetünk továbbá erős tudatról, átlagos tudatról és ún. puha tudatról. Puha tudattal az ún. átlagos átneveltek rendelkeztek. Ezek a személyek ritkán vettek részt a különböző átnevelő bizottságok munkájában, mások leleplezésében.


Ők voltak a leleplezések hátvédjei.

Az átnevelt tudat második kategóriája, az ún. átlagos tudat hordozói segítették az átnevelő bizottságokat. Gyakorta őrködtek, felügyeltek a leleplezés és átnevelésesek során. Egyfajta összekötő szerepet játszottak az átnevelők és az átneveltek között.

Az erős tudat az átnevelőt jellemezte. Az átnevelés legmagasabb szintű terméke. Ők alkották az átnevelő és a leleplező bizottságokat. Ők feleltek a többiek „megtérítéséért”. Ezek azok az elítéltek, akik a legtovább mentek az új hit érdekében, az ideológiai átnevelés előőrsei voltak. A Belügyminisztérium ideológusainak kifejezésével élve, miután az elítélteket „megsemmisítették”, majd újra öntötték az „új ember” képében, ezen utóbbiak közül kerültek ki a legkeményebb elemek. Ez a típusú kategorizáció inkább funkcionális értelemben használható, hogy a rendszer milyen mértékben használta őket az átnevelési folyamatban.

Az ’50-es évek átnevelési kísérlete összehasonlítható a hasonló belföldi és külföldi módszerekkel, eljárásokkal. 1960 és 1964 között a romániai börtönrendszerben


egy új típusú átnevelést alkalmaztak.

Először Enyeden léptették életbe, majd 1962-től Botoşaniban és Szamosújváron. Az új módszer jellemzői között már nem találjuk ott a verést és kínzást, annál inkább a nyomásgyakorlást és a szabadon engedés ígéretének kombinációját. A módszernek már nem a teljes megsemmisítés volt a célja, hanem a semlegesítés, az ellenállás megtörése. Ez a módszer meglehetősen jól működött. A fogvatartottak zöme elítélő nyilatkozatott adott ki a régi pártjaikról és azok vezetőiről, amelyek közül néhányan maguk is részt vettek ezekben az akciókban. 1964-ben, az amnesztia idején néhány tucatra tehető azok száma, akik megtagadták, hogy elítéljék saját múltjukat.

Az átnevelés sikerességében az is szerepet játszott, hogy az elítéltek többsége hosszú ideje volt börtönben (egyes legionárusok már 1941-től), semmiféle információval nem rendelkeztek arra vonatkozóan, hogy mi történik a falakon kívül, és nem utolsó sorban az a remény, hogy a rendszer ténylegesen keresi a megbékélést a hajdani ellenségeivel. Az átnevelés eszköztárában megtalálható a politikai rendőrség összes módszere, technikája: elszigetelés, dezinformálás, befolyásolás, az illető hajdani vezetőiről kialakított kép lerombolása. A totális átnevelés során a tudat teljes megsemmisítését célozták meg; a későbbi önelemző átnevelés során elégséges volt beismerni, hogy az illető vétett a rendszer ellen.

A szovjetek korán rájöttek ara, hogy az átnevelés fokozatos, progresszív folyamatként kell, hogy megtörténjen, a román átnevelők csak az átnevelés romániai „gyerekkora” után ébredtek rá mindezekre. Dokumentumokból rekonstruálható, hogy a Piteşti-en lefolytatott átnevelés megkezdése előtt


a szovjetek figyelmeztették a román felet,

hogy ne menjenek el túl messzire. A nagyon gyors személyiségváltás szerintük veszélyeztette a folyamat sikerességét.

Az átnevelés módszerét Makarenko dolgozta ki a húszas évek Szovjetuniójában. Kínában, akár csak Piteşti-en, a totális átnevelés volt a kitűzött cél. A kínai hatóságok ugyanakkor nem mindig közölték ezt az elítéltekkel. Pl. a gondolkodás átalakításán átesett Pierre Sauvage katolikus lelkésztől nem kérték, hogy vesse el hitét, „csupán azt”, hogy ne imádkozzon. Az átnevelők tudták azt, ha megszüntetik a hit kifejező eszközét, elsorvaszthatják azt. Az átnevelést hosszú folyamatként képzelték el, hogy a román terminológiát használva ne alakuljanak ki „mesterséges pszichológiai folyamatok.” Kína volt császárának, Pu Yinek az átnevelése 12 évet vett igénybe.

Az 1964-es amnesztia után a romániai kommunista rendszer, alkalmazkodva a változásokhoz, továbbra sem mondott le az ún. átnevelő módszerek alkalmazásáról. Ezek alkalmazásának az volt a célja, hogy megakadályozza az ellenzékiség kialakulását. Íme néhány módszer: figyelmeztetés (az illetőt behívatták a Milíciára vagy a Securitatéra és különböző módszerekkel fenyegették); pozitív befolyásolás (a Securitate ügynökei, munkahelyi főnökök vagy akár családtagok révén); az illető környezetének felszámolása és elszigetelése (a veszélyesnek tartott személyek esetében, hogy ne befolyásolhassa a környezetét); a tevékenységek semlegesítése (a fent említett technikák kombinatív alkalmazása, hogy felszámoljanak egy ellenséges csoportosulást); ha mindezek működésképtelennek bizonyultak,


következett az internálás a pszichiátriára.

A Ceauşescu-korszakban elsősorban az egyént próbálták meg befolyásolni azzal a céllal, hogy ne alakulhassanak ki civil vagy politikai ellenzéki csoportosulások, és ha megalakultak, azonnal felszámolhassák azokat. A negyvenes, ötvenes évek agresszivitása után a hatalmi szerveknek már nem volt szükségük szélsőségesen durva eszközökre, a mérsékelt eszköztár is meghozta a kívánt eredményeket.

A kommunista nevelés, illetve átnevelés közös talajból táplálkozott. Az új ember megteremtésének eszközei voltak. Az előbbi a személyiség kialakításáért felelt, az utóbbi pedig annak újraalakításáért. Az ideológia jellemzője, hogy akár a tájfun, képes rombolni a centrumban is (a börtönök világában) és a periférián (a börtönön kívüli világban) is.

A romániai átnevelésről születet néhány leírás, elemzés 1989 előtt és után is. Íme néhány a legfontosabbak közül: Dumitru Bacu: Piteşti, centru de reeducare studenţească, Madrid, 1963. Virgil Ierunca: Fenomenul Piteşti. Paris. 1981. Virgil Ierunca: Le phénomène concentrationnaire en Roumanie. Editura Galimard, 1973. Grigore Dumitrescu: Demascarea. 1978 la München. Paul Goma, Patimile după Piteşti. Editura Hachette, Paris, 1981.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS