2017. május 23. keddDezső
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform 1.

Novák Csaba Zoltán 2011. április 02. 15:43, utolsó frissítés: 2011. április 04. 08:40

A megyésítés során a nemzetiségi kérdés meghatározó volt. Az első tervezet a Székelyföldet az Udvarhely-Csík elnevezésű, „nagy székely megye” és Maros megye között osztotta volna fel.


1. A közigazgatási reform előkészítése

A Ceauşescu-meghatározta nemzetiségpolitika és ezen belül a magyarságpolitika fontos mérföldköve volt az 1968-as esztendő. E rövid időszak alatt három, az erdélyi magyarság szempontjából (de más nemzeti kisebbség számára is) fontos esemény zajlott le: a közigazgatási reform, találkozó a magyar értelmiségiekkel és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozása.

>> A Történelem rovat korábbi anyagai >>


1967-ben Ceauşescu, hatalmi pozíciójának konszolidálása és a pártvezetés gazdaság- és társadalom-átalakítási koncepciójának gyakorlatba ültetése végett újabb lépésre, a közigazgatási reform megszervezésére szánta el magát. A tartományoknál kisebb, átláthatóbb és könnyebben megszervezhető megyék gazdasági szempontból a hatékonyabb, decentralizált iparfejlesztést hivatottak szolgálni. A reform során lezajló átszervezések ugyanakkor egy nagyméretű kádermozgást is eredményeztek, amely során a pártvezetés olyan elitcsoportokat helyezett pozícióba, amelyek lojalitására hosszú távon is számíthatott.


Az 1968-as közigazgatási reform előkészítése és lebonyolítása a párt nemzetiségpolitikájában is fontos szerepet játszott. Az ún.


nemzetiségi kérdés meghatározta az előkészületeket,


főleg a Székelyföld vonatkozásában. A Székelyföld-kérdés mint adminisztratív és mint gazdasági kérdés jelent meg. Az adminisztratív kérdés lényege az volt, hogy a közigazgatási módosítások lehetővé teszik-e a jövőben, hogy a döntő többségében magyarok lakta Székelyföld nagyobb része egy közigazgatási egységet képezzen. Másrészt, az előkészítő viták során középpontba került a térség kétségbeejtő gazdasági helyzete, a beruházások, az ipari fejlesztések hiánya, amelyek a régió gazdasági elszigetelődéséhez vezettek.

Az első tervezet a Székelyföldet az Udvarhely-Csík elnevezésű,


„nagy székely megye” és Maros megye

között osztotta volna fel úgy, hogy a régió nagy része a 7459 négyzetkilométer kiterjedésű Udvarhely-Csík megyéhez került volna. A tervezett megyehatár északon a Gyergyói medencével kezdődött, délen pedig Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonokkal zárult. Megyeközpontként az ebben a tervezetben központi fekvésű, de Udvarhelynél és Sepsiszentgyörgynél kisebb Csíkszeredát jelölték meg. A „nagy székely megye” 364 196 lakost számlált volna egy közel 95%-os (342 044 fő) magyar többséggel.

A nagy székely megye tervezete


Az előkészítési viták jegyzőkönyveit vizsgálva három érvrendszer bontakozott ki: visszaállítani a térségben régi, 1950 előtti megyéket, egy nagy székely megyét létrehozni, valamint a „kis székely megye” (Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonok Brassóhoz történő csatolásával) mellett szóló érvrendszer. E három vélemény képviselői a párt egymástól jól elhatárolható ideológiai törésvonalait képviselték, pl. a Nicolae Ceauşescu és a volt belügyminiszter, Alexandru Drăghici közötti vita, amely az utóbbi vereségével zárult. A viták során a nemzetiségi kérdésben egy harmadik, kevésbé markáns,


nemzeti irányvonal is feltűnt


(pl. Iosif Banc, Militaru Aldea, Virgil Ioanovici), amely határozottan elutasította a nemzetiségi különérdek figyelembe vételét és a nemzetiségekkel szembeni paktumpolitikát. Ők határozottan ellenezték a nagy székely megye létrehozását. A pártvezetés több fontos tagja (Gheorghe Apostol, Leonte Răutu, Ion Gheorghe Maurer, Chivu Stoica, Fazekas János) egyértelműen a Ceauşescu által képviselt, a reform során végül győzedelmeskedő, kompromisszumra kész irányvonalat támogatta.

A megyésítés Székelyföldre vonatkozó tervezetének megvitatása közben többször is felmerült


a térség gazdasági és infrastrukturális elmaradottsága.


A vezetők közül többen is kilátásba helyezték az ezen állapotokon történő változtatásokat.

A közigazgatási reform tervezetét 1968. január 14-én tárták a közvélemény elé. A térség magyar lakossága az országos szinten tapasztalható élénkséggel reagált a megyésítést megelőző hírekre és a tervezetre.

A reform lényeges pontjainak kidolgozásában a párt a tőle megszokott centralizált rendszerben járt el, különböző helyi jellegű részletkérdésben azonban kikérte a lakosság véleményét. Addig, amíg az 1950-es és 1952-es közigazgatási reform során a lakosság többnyire passzívan követte vagy vette tudomásul a történteket, ezúttal lehetőség adódott a párt által ellenőrzött fórumokon (népgyűlések, tanácskozások, sajtó) elmondani a különböző véleményeket. A nyitás e – részleges – formája nagyfokú aktivitást váltott ki a lakosság körében.



galeria_858.jpg
Ceauşescu, Fazekas János és Gere Mihály a marosvásárhelyi Teleki Tékában
galeria_859.jpg
Fazekas János és Király Károly
galeria_860.jpg
A nagy székely megye tervezete
galeria_901.jpg
Kompromisszum után Kovászna megye


Kovászna megye születése

A megyésítésre vonatkozó tervezet bemutatása és a pártvezetés nyitásából fakadó lehetőségek nagymértékben mozgósították a székelyföldi helyi politikai elitet, értelmiségieket és a közvetlenül érintett települések lakosságát. Az 1960-ban felszámolt Magyar Autonóm Tartomány (MAT) emléke még elevenen élt a helyi társadalomban, és a Székelyföld egy közigazgatási egységben történő megszervezésének lehetősége élénken foglalkoztatta a közvéleményt.

Legalább ugyanekkora hangsúllyal bírt – néha még fölül is írta az előbbi tényezőt – a térség helyi elitcsoportjainak azon törekvése is, hogy a reform során a lehető legelőnyösebb pozíciókat őrizzék, illetve szerezzék meg. A belső küzdelem


három fontosabb elitcsoport

között zajlott: a „nagy székely megye” esetében megyeszékhelynek jelölt csíkszeredai, a fontos történelmi hagyományokkal rendelkező udvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi.

A különböző helyi lobbicsoportok már a szervezési előkészületek során mozgásba lendültek. A párthierarchia felső lépcsőfokain elhelyezkedő magyar származású káderektől és a hatalom holdudvarában tevékenykedő, vezető értelmiségiek kapcsolatrendszerétől várták a megoldást. Az ilyen jellegű kérések zöme az akkor legbefolyásosabb székelyföldi származású magyar pártvezetőhöz,


Fazekas Jánoshoz futott be.

Mint említettem, kiemelt problémaként szerepelt, hogy mi lesz a sorsa az 1960-ban a MAT-tól elcsatolt Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonoknak, a jövendőbeli „nagy székely megye” és Brassó megye hogyan fognak osztozkodni a két rajon településein. Említettük, hogy már az előkészítő viták során felmerült ez a kérdés központi szinten is.

Fazekas János és Király Károly


A brassói pártvezetés, a sepsiszentgyörgyi pártaktíva egy részének támogatását megszerezve, minden lehetséges eszközt bevetett a két rajon megtartása érdekében: lobbiztak a párt központi szervezési bizottságainak ülésein, megszerezték a pozícióikat féltő sepsiszentgyörgyi magyar káderek egy részének támogatását, ígéretekkel, fenyegetésekkel, manipulált népgyűlésekkel próbálták rábírni a pártvezetést a számukra kedvező döntés meghozatalára.

A vita megosztotta a két érintett rajon (Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely) helyi pártvezetését is, ugyanis a kézdivásárhelyiek a „nagy székely megyéhez” való tartozás mellett foglaltak állást. A brassói pártvezetés igyekezett a központi szervekhez küldött jelentések tömkelegével azt a látszatot kelteni, hogy a térség lakossága


egyértelműen a Brassóhoz történő csatlakozás mellett foglal állást.


Más forrásokból (visszaemlékezések, Fazekas János személyes hagyatéka) viszont kiderül, hogy a lakosság és az értelmiségiek zöme nem osztotta egyértelműen a helyi pártvezetés véleményét. Helyi értelmiségiek és a brassói központot ellenző káderek igyekeztek jelezni a felsőbb fórumoknak a visszaéléseket, hogy a népgyűléseken résztvevőket és felszólalókat ígéretekkel, fenyegetéssel befolyásolták, megpróbálták rávenni arra, hogy Brassó mellett szavazzanak, és a másképpen gondolkodó felszólalókat sok esetben elhallgattatták.

Hasonló visszaélésekre hívta fel Fazekas János figyelmét a korszak két meghatározó vezető értelmisége is.


Sütő András és Hajdú Győző

a sepsiszentgyörgyi értelmiségiekkel való találkozás után fogalmazott meg egy levelet Fazekasnak, tolmácsolva a helyiek kéréseit. Egy másik helyi értelmiségi csoport személyesen Fazekas Jánosnak küldött üzenetet, hogy járjon közbe Ceauşescunál annak érdekében, hogy Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonok ne kerüljenek Brassó megyéhez.

...azok, akik Brassó mellett agitálnak azt gondolják, hogy a közigazgatási változások negatívan fogják érinteni a pozícióikat és munkahelyüket. Egyesek úgy vélik, hogy az új megyei vezetés már nem fog munkahelyeket biztosítani számukra, minden reményüket a régi brassói kapcsolataikhoz fűzik mellőzve a közösség érdekeit” – olvasható a levélben.

A háromszéki események híre hamar eljutott a legfelső pártvezetés szintjére. Utasításukra több, a terepet is jól ismerő központi küldött (Koppándi Sándor, Király Károly, Fazekas János, Vasile Patilineţ) próbálta meg feloldani a feszültséget. A pártvezetés számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a térség lakosságának nagy része és a helyi értelmiségiek egyértelműen nem óhajtják a Brassóhoz való csatolást.

A közvélemény kérése, „nyomása” és a magasabb funkciójú pártaktivisták (Fazekas, Király) közbenjárása nyomán


körvonalazódni kezdett egy kompromisszumos megoldás:

a két vitatott rajonból létrehozandó új megye terve. Február 10-én, egy KB jelentésben hivatalosan is megjelent, hogy Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely rajonokból és néhány Csík rajoni településből létre fogják hozni Kovászna megyét.

Kompromisszum után: Kovászna megye


A hivatalos indoklás a következő volt: „Kovászna megyét azért hozzuk létre, mert a térségben együtt élő és dolgozó román, magyar és más nemzetiségű lakosok számos levélben és a központi bizottság javaslatait megvitató népgyűléseken is ezt kérték. Figyelembe vettük ugyanakkor e, hajdan egy megyét képező, térség települései és lakosai között levő hagyományos kapcsolatokat is [...] Kovászna megye létrehozása nagy politikai jelentőséggel bír, szocialista demokráciánk alapelveinek gyakorlatba ültetését bizonyítja.

(A tanulmány bővített változata megjelent a Székelyföld folyóiratban: A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp.)






ItthonRSS