2017. október 21. szombatOrsolya
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Legionáriusok emigrációban, börtönben vagy kommunista-ellenes ellenállóként

Dragoş Carciga 2011. június 25. 14:36, utolsó frissítés: 2011. június 27. 13:06

1941-től 1989-ig tart a kiállás, árulás és a kompromisszum korszaka.


Az 1941-es Antonescu-ellenes legionárius felkelés leverése után újabb üldöztetés várt a Gárda tagjaira. A tábornok, annak ellenére, hogy Gárda nem mindegyik szervezete vett részt a lázadásban, eldöntötte, hogy teljesen felszámolja a számára több, mint kényelmetlenné vált mozgalmat. Az utcai harcokban több vasgárdista is életét vesztette, a többiek ellen pedig általános hajtóvadászat indult.

A hatalmi szervek válogatás nélkül tartóztatták le a mozgalom tagjait, nem nézve hogy ki milyen szerepet játszott az eseményekben. A hajtóvadászat a kommunista hatalomátvétel után is folytatódott, kisebb-nagyobb intenzitással (1964-ben például mérséklődött valamelyest) egészen 1989-ig. A lázadás leverése után Sima és egy több, mint ezer tagot számláló gárdista-kontingens


Németországba szökött,

ahol különböző internáló táborokban helyezték el őket. Érdekesség, hogy a negyvenes évek elején folyamatosan jelentek meg újabb és újabb legionárius menekültek, akik közül többen a buchenwaldi lágerbe kerültek, de nem közönséges fogolyként, hanem a „Reich vendégeiként.”



A „birodalmi vendégek” sajátos elbánásban részesültek. Elválasztották őket a többi lágerlakótól, dolgoztak, szabadidős programokat szerveztek, sőt ún. konferenciákat, előadásokat is tarthattak, amelyeken természeten a mozgalom nagy alakjait dicsőítették.

Korábbi anyagunk:

>> Az első 15 év: hogyan erősödött meg a Legionárius Mozgalom? >>

Hitler jól megfontolt szándékkal adott menedékjogot a román vasgárdistáknak: ezzel kívánt nyomást gyakorolni Antonescura. A többnyire szabadon mozgó Sima egyes kutatók szerint arra használta a németországi tartózkodását, hogy leszámoljon a Codreanu-féle vonallal. 1942-ben Olaszországba szökött, de visszahozták. Ettől kezdve a németek semlegességét kihasználva ismét azon dolgozott, hogy


leszámoljon a belső ellenfeleivel.

Románia 1944. augusztus 23-án kilépett a Németországgal kötött szövetségi rendszerből, és ezzel bizonyos mértékben megváltoztatta a legionáriusok státuszát. Sima felhatalmazást kapott, hogy egyfajta fantomkormányként újjászervezze a mozgalom titkárságát. A szervezet elvileg rendelkezett egy hadsereggel is, amely viszont felszereltségében, létszámában teljesen jelentéktelennek számított.

Argentínába tartó legionáriusok, 1946


A Platon Chirnoagă vezette legionárius csapatokat az időközben az Odera vonaláig tolódó frontvonalra vezényelték, ahol 1944-ben és 1945-ben harcoltak a Vörös Hadsereg ellen. Bécsben szintén Sima vezetése alatt egy ún. román kormány is alakult, amely szintén csekély politikai súllyal bírt.

Németország veresége után az SS-be besorozott legionárius csapatok egy része titkos csatornákon keresztül visszatért Romániába, hogy harcoljon az új, kommunista rendszer ellen. Többen bevonultak a francia Idegenlégióba. Néhányan közülük, például Vlad Cantacuzino még


a vietnami háborúban is részt vett.

A németek 1944-1945 között szabotázsakciókban is bevetették a legionáriusokat. A jól kiképzett, jó helyismerettel rendelkező csoportokat ejtőernyővel juttatták a frontvonalak mögé, hogy akadályozzák a szovjet katonai akciókat és hogy felvegyék az országban titokban tevékenykedő legionárius csoportokkal a kapcsolatot.

Később többek között ezekből a csoportokból alakultak ki a kommunista ellenállás romániai hálózatai. Sima egyes források (pl. egy Borşa nevű legionáius pap visszaemlékezése) szerint a háború befejezése után is küldött embereket Romániába. Az ország egész területén szétszóródott, még életben levő, működőképes csoportok szerepet játszottak a kommunista-ellenes földalatti szervezkedésekben. Ezekhez természetesen más (liberális, parasztpárti, regalista) csoportok is csatlakoztak.

1946 után a Legionárius Mozgalom tevékenysége két fő vonalon folytatódott. A nyugati emigrációban levő gárdisták elméleti síkon szerették volna tisztázni kapcsolataikat a nem vasgárdista politikai menekültekkel. Az országban maradottak közül nagyon sokan munkatáborokba, börtönbe kerültek, mások pedig


kommunistaellenes partizánakciókat szerveztek.

Több olyan legionáriusról is tudomásunk van, aki 1941-ben került börtönbe és csak 1964-ben, az általános amnesztia évében szabadult. Többen életüket veszítették a hegyekben ellenállva, a hadsereggel és a Securitatéval folytatott harcok során.

Román hét, Madrid 1953. A második sorban jobbra Horia Sima


Az első időszakban a kommunista rendszer nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a bebörtönzött legionáriusokat átnevelési kísérletnek vesse alá (lásd a piteşti-i jelenség című sorozatunkat – szerk. megj.). Az átnevelés megtörte több legionárius jellemét, ezek megadták magukat a lelki és fizikai kínzásoknak. A börtönből kiszabadult legionáriusokat a Securitate továbbra is folyamatosan megfigyelés alatt tartotta.

Horia Sima Spanyolországból próbálta segíteni a hidegháború szovjetellenes résztvevőit. Franciaországban több legionáriust is kiképeztek azzal a céllal, hogy a kommunista Romániába küldjék őket. Az lett volna a feladatuk, hogy lépjenek kapcsolatba a kommunistaellenes csoportokkal és szerezzenek információkat az ország helyzetéről.


Az ejtőernyős akciók döntő többsége kudarcba fulladt.

Az illetőket esetenként már a földet érés pillanatában várták a Securitate csapatai. Másokat csak azért engedtek tevékenykedni, hogy felgöngyölíthessenek más legionárius szálakat is.

Horia Sima spanyolországi életét és tevékenységét illetően még nagyon sok a kérdőjel. Nem világos hogy miből tartotta fenn magát, vagy hogy a Securitate és a KGB (NKVD) miért nem zaklatta őt egyáltalán, vagy éppenséggel miért nem tetették el láb alól, ahogy azt több orosz vagy kelet-európai politikai menekülttel megtették? Olyan találgatások is születtek, amelyek szerint a Romániában kudarcba fulladt ejtőernyős akciókról maga Sima szolgáltatott információkat a Securitaténak, így mentve a saját bőrét.

A száműzetésben levő legionáriusoknak a kommunistaellenes megnyilvánulásokon túl az egyik legfontosabb tevékenysége a mozgalom történetének a tisztázása volt. A Sima- és a Codreanu-pártiak közötti viták újból kiéleződtek. A legionárius tematikájú kiadások egy jelentős hányada Németországban látott napvilágot, pontosabban Freiburgban.

Legionárius felvonulás a brazíliai Sao Paulóban, 1969 május 10.


A külföldre szakadt legionáriusok lapokat, kiadókat hoztak létre és működtettek pl: Noua Europă Kiadó, a Vestitorul, a Ţara şi Exilul c. lapok. Több legionárius forráskiadvány, visszaemlékezés és „történelmi munka” is megjelent: #B#Faust Brădescu: Totalité, Paris, n-os 18-19/1984, Mihăilescu Virgil: Cronologie legionară, Colecţia „Omul Nou”, ed. I, Salzburg, 1953, Texte alese. Extrase de doctrină legionară. Salzburg, 1952, Colecţia „Omul Nou”, Gabriel Bălănescu: Din împărăţia morţii. Cronică rezumată din închisori, Madrid, Editura Carpaţi, 1981, Marin Bărbulescu: Centrul Studenţesc Legionar Timişoara, Madrid, Ed. Mişcării Legionare, 1988, Ştefan Palaghiţă: Garda de Fier spre reînvierea României. Buenos Aires, Ed. autorului, 1951. stb.

1954-ben a mozgalmon belül kialakult egy Horia Sima-ellenes szárny, amelynek többek között tagjai voltak Const. Papanace, Ilie Gârneaţă, Vasile Iaşinschi, Radu Mironovici, Mile Lefter veteránok. A két tábor közötti ellentéteket, vitákat


többször is kihasználta Securitate

a különböző személyek tevékenységének feltérképezéséhez. A Legionárius Mozgalom 1945-1989 közötti története több szakaszra osztható. Az 1944-1962 közötti időszakra jellemező volt, hogy a nyugati legionárius csoportok, szervezetek aktívan részt akartak venni a kommunistaellenes szervezkedésekben. Ebben az időszakban zajlottak le a már említett sikertelen ejtőernyős kísérletek, ellenállás-szervezési próbálkozások. A hegyekben szerveződő kommunistaellenes csoportokban több egykori legionárius is jelen volt.

Például a fogarasi hegyekben tevékenykedő, politikailag amúgy vegyes összetételű csoport vezetője az a Ion Gavrilă Ogoranu volt, aki tagja volt a Frăţiile de Cruce nevű legionárius alapszervezetnek. Ogoranu amúgy sikeres ellenálló volt, több mint húsz éven keresztül nem sikerült elkapni. A Securitate csak valamikor a hetvenes években fogta el az ellenálló vezért, nagy erők bevetésével. Természetesen más ellenálló csoportoknak is voltak legionárius tagjai.

Megemlékezés a kommunizmus áldozataira. Sao Paulo, Brazília, 1973


A mozgalom egykori tagjainak egy jelentős hányada azonban ebben a korszakban börtönben ült. A külföldre menekült legionáriusok ellen soha nem szerveztek nagyobb hajtóvadászatot. Ezek a csoportok többnyire nyugodtan létezhettek, működhettek, a saját, ideológiai jellegű belső


harcaikat publicisztikákban vívták meg.

A mozgalom hazai történetében az 1964-es esztendő hozott némi változást. Az általános amnesztia révén nagyon sok egykori legionárius is kiszabadult a börtönből. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a kommunista rendszer az ún. adminisztratív (és nem politikai) letartóztatás ürügyével a számára igazán veszélyes személyeket továbbra is börtönben tudta tartani. A legionáriusok közül így többnyire csak azok szabadultak, akiket sikeresen megtörtek vagy együttműködésre kényszerítettek.

1964 valójában megtörte a legionárius rabok közötti kohéziót. Az amnesztia világossá tette mindenki számára, hogy kik azok a személyek, akiket a rendszer megtört, együttműködésre kényszerített, kik azok, akik beépültek a Securitatéba. 1964-1989 között a Securitate közelről megfigyelte az egykori legionáriusokat. Több informátort is beépített ezekbe a csoportokba, illetve több egykori legionáriust beszervezett ügynöknek.

1949-1951 között Piteşti-en együttműködés alakult ki a kommunista hatalom és a Legionárius Mozgalom néhány tagja között, ami 1962-1964 között az enyedi legionárius foglyokkal folytatódott. Az enyedi „munka” eredményeként jelent meg a Constantin Aioanei koordinálta Istoria Mişcării Legionare c. munka, amelyben 64 ún. szerkesztő vett részt, többek között: Radu Mironovici, Nistor Chioreanu, Simion Ghinea, Valeriu Anania, Viorel Bălănescu, M. Curelea, N. Ruja, M. Pop.

A fent említett legionárius vezérek munkásságát a Securitate ezredese, Crăciun Gheorghe irányította. A rendszer ezzel az ún. visszaemlékező munkával gyakorlatilag


megtörte az érintetteket,

hisz az itt megjelenő történet teljes mértékben a kommunista ideológiai céljait szolgálta. Persze arra is volt példa, hogy több, bebörtönzött legionárius személyiség (pl. Petre Ţuţea) megtagadta a kommunista hatalom által manipulált visszaemlékezésekben való részvételt.

Az enyedi történet ténylegesen megtörte a mozgalom e csoportját. Akik nem vettek részt benne, továbbra sem szabadulhattak, akik vállalták, azokat szabadon engedésük után ezzel a munkával zsarolták.

Érdekes szála ennek a zsarolási játszmának Bartalomeu Anania későbbi erdélyi püspök története. Anania több, mint érdekes körülmények között az Egyesült Államokba utazott és csatlakozott az ottani román ortodoxok vezetőjéhez, Valerian Trifához.

Trifa tagja volt a mozgalomnak, részt vett az 1941-es legionárius felkelésben is, az Államokban viszont kizárólag vallási ügyekkel foglalkozott. A kommunista rendszer le akarta járatni az amerikai vezetést az ottani románok előtt. Ezért hamis adatokat és információkat jutattak el az illetékes amerikai szervekhez kompromittálva Trifát, akinek távoznia kellett az Egyesült Államokból. Trifa távozása után nem sokkal Anania visszatért Romániába.


A későbbi püspök sose beszélt arról,

hogy mi volt a szerepe Trifa mellett. Az említett időszakról és történésekről, érthető módón, több verzió is létezik. Az tény, hogy ez egy rendkívül komplex időszak volt, amelyet kiállás, árulás és kompromisszum egyaránt jellemzett.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS