2017. április 26. szerdaErvin
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Új Élet véráldozattal. Kulákgyilkosságok Maros megyében

László Márton 2011. szeptember 03. 12:03, utolsó frissítés: 12:03

A kommunizmus kiépítése nem történhetett emberáldozatok nélkül. Kiss István meggyilkolása után a többi kuláknak ezt mondták: „ha nem állnak be a kollektívbe, következhet más is”.


Az emberek között vagyoni egyenlőtlenség mindig is a társadalmi feszültségek fő forrása volt. A legtöbb ideológia ennek orvoslására a termelőeszközök (pl. földreform) vagy a megtermelt javak újraelosztását (pl. többkulcsos adórendszer) javasolta. A közismert nevén kommunista ideológia radikálisabb megoldást javasolt: a magántulajdon megszüntetését, és a termelőeszközök közös – (kollektív) – tulajdonba adását. (Az csak a gyakorlatban derült majd ki, hogy egyéni tulajdon híján az egyéni érdekeltség is megszűnik, és hosszútávon a rendszer gazdasági csődjét okozza.)

Ennek az elképzelésnek a gyakorlati valóraváltását jelentette a mezőgazdaságban a kollektív gazdaságok megalakítása. Mivel önkéntesen csak nagyon kevesek voltak hajlandóak lemondani a javaikról, és a békésebb meggyőző, zsaroló módszerek lassabban hozták meg az eredményt, célszerűnek tűnt a gazdálkodók megfélemlítése, ezt pedig az ellenállás hangadóinak tekintett nagygazdák meggyilkolásával kívánták elérni.

>> Történelem rovatunk korábbi anyagai >>

Az új rendszerben hivatalosan már nem „nagygazdáknak”, vagy „jobbgazdáknak” hívták ezt a vidéki tehetős gazdálkodó réteget, hanem kulákoknak. A kommunista ideológia ugyanis a vidéki társadalmat osztályokra osztotta: nincstelenek, szegényparasztok, középparasztok és kulákok. Nézetük szerint a kulákok „kizsákmányolják” a többi vidéki társadalmi réteget, ezért egy „osztályharc” dúl közöttük, és



a cél a kulákok – mint társadalmi osztály – megszüntetése.

Ezt a harcot a kommunistáknak gerjeszteniük kell, és a kulákokat negatív diszkriminációval (különadókkal) kell sújtani.

Így kerültek tehát a „kulákok” a sajtó, az államapparátus és a kommunista párt célkeresztjébe. A falvakon addig periférián lévő „gyenge” emberek (legtöbben dologkerülők, kocsmatöltelékek vagy csak lusták, más esetben csak szegények, vagy addigi szolgák) érzékelték, hogy most – beállva a kommunista pártba – hatalmat és karrierlehetőséget kapnak. Gyakorlatilag a helyi párttagok döntöttek a helység közigazgatási ügyeiben: az adókivetésben, beszolgáltatásokban, de vagyonelkobzásokat, kilakoltatásokat is eszközöltek.

Az újonnan hatalomba került emberek éltek is a lehetőséggel: szorgalmasan jelentettek vagy nyilatkoztak és írtak a sajtónak a kulákok – sokszor volt kenyéradó gazdáik – ellen. Információkat is szolgáltattak róluk, mind a pártnak, mind az államvédelmi szerveknek.

Az információk használhatóságához azonban nélkülözhetetlenek voltak bizonyos beazonosítási elemek: ki, mikor, hol, kinek, mit mondott. Ilyen mértékű dokumentáláshoz egyes informátorok jegyzetfüzetet használtak. Nos, egy ilyen jegyzetfüzetet veszített el Vadadon egy bálban Fülöp Albert helybeli kommunista párttag, és az a szintén helybeli Kiss Vencel volt csendőrhöz került, aki a bejegyezések között megtalálta, hogy az ő édesapja, Kiss György nyilvános helyeken miket beszélt. Ezért bosszúból este, amikor Fülöp Albert a fiával együtt jött haza egy szekér fával, Kiss Vencel a szekér után ballagó Fülöp Albertet belökte a sáncba, és szidalmazta, hogy miket is írogat össze az ő apjáról.

Fülöp Albert ezek után értesítette a felettes szerveket, és 1948. március 24-én kiszállt a faluba a mikházi csendőrőrőrsről a szolgálatos csendőr többedmagával, egy terepjáró gépkocsival, hogy őrizetbe vegye Kiss Vencelt. De egy helybeli meghúzta a harangot, és


az ősi vészjelre az összeszaladó helybeliek

Kiss Vencel védelmére keltek. Látva az összesereglett kaszás-kapás tömeget, a csendőr nem mert Kiss Vencelhez nyúlni – visszaemlékezések szerint a csendőrök úgy összehúzódtak félelmükben a gépkocsiban, hogy csak a fegyvereik csövét merték kidugni, miközben elhajtottak a faluból.

Az esetet utólag Mihály Sándor, a Securitate Maros Megyei vezetője így értékelte: „1948-ban egy lázadás volt, amikoris alig tudták megmenteni az illető csoportban lévő elvtársak életét, akiknek az volt a feladatuk, hogy kivizsgálásra őrizetbe vegyenek egy volt horthysta csendőrt.”

A csendőr tehát elment, de még aznap éjjel egy teherautónyi katona szállt ki, és összegyűjtöttek kilenc helybelit (köztük egy nőt is) és a marosvásárhelyi Sigurancára/Securitatéra vitték őket. Hat hét verés/vallatás után a Kolozsvári Katonai Törvényszék csoportos ítélettel 6-tól 3 hónap börtönbüntetésre ítélte őket, amit a szamosújvári börtönben töltöttek le. Kiss Vencel az őrizetbevételi kísérlet után korondi rokonai segítségével az ottani erdőkben bujkált, végül elfogták és őt is börtönbüntetésre ítélték.

A Securitate vezetők egyik, 1949-ben tartott értekezletén engedélyezték a területi vezetőknek, hogy – abban az esetben, amikor a gabonabegyűjtés sikeressége forog kockán egyes felbujtó kulákok miatt, és úgy ítélik meg a helyzetet – döntést hozhatnak arról, hogy a felbujtó kulákot lelőjék, ha ezzel lázadások kitörését előzik meg. A veszélyesnek ítélt helyzetről tájékoztatniuk kellett a felettes szerveket, és


a gyilkosságot szökési kísérletként,

vagy a Securitate szervekkel szembeni tevőleges ellenszegülésnek kellett beállítani.

Az utasítás eredményeképpen Maros megyében két kulák-minősítésű gazdát gyilkoltak meg 1949-ben: Sántha Józsefet (Vadasd † 1949. aug. 7.) és Kacsó Istvánt (Nyárádszereda † 1949. aug. 9.).

A Vadasdon (Havad község) meggyilkolt Sántha József kántortanító exhumálása 1992-ben. A fényképet Székely Ferenc készítette, akinek ezúton is köszönöm a segítségét.


1950-ben is valószínűleg egy hasonló típusú utasítást kaphattak a megyei Securitate-vezetők, engedélyezhették vagy utasíthattak az ellenszegülők meggyilkolására azokban a helységekben, ahol a lakosság nem akart beállni a megszervezendő kollektív gazdaságokba.

Ezek után dönthetett Mihály Sándor, a Securitate Maros Megyei Szolgálatának főnöke arról, hogy kulák minősítésű gazdákat gyilkoltat meg. Már csak az volt a kérdés, hogy hol és kit gyilkoljanak meg. Kézenfekvő volt, hogy a rebellisnek minősített Vadadra esett a választás - itt kell kezdeni a megfélemlítést, innen választottak ki egy embert, akit lelőjenek. A helybeli kommunisták a sajtóban már többször nyilatkoztak a helybeli kulákok ellen, Incze János nagygazda félelmében – otthagyva mindenét – el is hagyta a falut.

Az illető személyről egy iratcsomót kellett összeállítani, amelyben „ellenséges tevékenységét” dokumentálták, és ezzel a céllal érkezhetett 1950. július 13-án Tóth Zoltán Securitate főtörzsőrmester Vadadra, ahol több helybeli párttaggal nyilatkozatot készíttetett, amelyben azok Kiss Istvánt különféle nevetséges „ellenséges” – cselekedetekkel vádolták. Többek között ilyen és ehhez hasonló vádak hangzottak el: „Amikor szekérrel az úton ment, azzal biztatta az ökreit, hogy


„hí, demokrácia, ezután esztek demokráciát”

majd csúful káromkodott és szidta a község és az ország vezetőit; hogy nem végezte el a cukorrépa harmadik kapálását, hogy ezzel szabotálja a termést; hogy 1950. július 12-én több középgazdával beszélgetett, és arra biztatta őket, hogy ne álljanak be az akkor szerveződő kollektív gazdaságba, mert éhen fognak halni.”


A nyilatkozatok felhasználásával Lőte László, a Securitate hadnagya 1950. július 20-án egy átiratot készített a Maros Megyei Securitate Hivatalnak, amelyben Kiss Istvánt „az adminisztratív és politikai szervek” akadályozásával vádolta. Ellenséges tevékenységének vázolása után őrizetbe vételét és ügyének kivizsgálását javasolta, valamint a „legpéldásabb büntetés” kiszabását.

Ugyanaznap Lőte egy másik jelentést is írt, a „földművelők” problémakörben. Ebben Kiss Istvánt a kollektivizálás elleni agitációval vádolta, aminek hatására a kollektív gazdaságba már beiratkozott tagok ki akarnak lépni a közös gazdaságból.

A Kiss Istvánról szóló iratcsomót Mihály Sándor felküldte a Kolozs Tartományi Securitate Igazgatóság vezetőjéhez, Patriciu Mihai ezredesnek vagy annak helyetteséhez, Cuteanu Gheorghe alezredesnek. A jelentés célbeérkezése után Mihály Sándor telefonon felhívta az említettek egyikét, és


engedélyt kért a gyilkosság végrehajtásához,

amit szóban meg is kapott – de elképzelhető, hogy ez már a gyilkosság után történt, mintegy utólagos jóváhagyásképpen. Annyi biztos, hogy Mihály Sándor még aznap kiadta a parancsot, hogy Kiss Istvánt vegyék őrizetbe, és kísérjék be a Securitate Maros Megyei Hivatalához.

Kiss Istvánt 1950. július 20-án éjszaka, a vadadi házában vette őrizetbe Lőte László, a Securitate hadnagya, Tóth Zoltán és Turcu Adrian securitatés főtörzsőrmesterek (a Securitate Szovátai Osztályának tagjai), majd elindultak vele Csíkfalva felé. 21-ére virradó éjjel, 2 óra körül Lőte telefonon értesítette Mihály Sándort, a Securitate Maros [Megyei] Szolgálatának főnökét, hogy Kiss István – miközben gyalogosan kísérték a csíkfalvi milícia-őrs fele, lelökte a földre Lőtét, majd elszaladt, hogy megszökjön. Többszöri felszólításra sem állt meg, ezért fegyvert használtak, és lelőtték. (Mihály Sándor egy 1950. október 12-i nyilatkozatában azt vallotta, hogy Lőte László hadnagy kapott parancsot Kiss István lelövésére.)

Kiss István meggyilkolásának helyszíne napjainkban


Közben a faluból a Milícia több kulákot összegyűjtött, majd kimentek velük a patak mellé, ahol egy fűzfa alatt volt Kiss István holtteste. A holttestet egy pokrócba tetették, a kiömlött vérre az út porát szóratták. A testet átvitették a patak mellől a Csíkfalva-Deményháza főúton túl, és egy réten ásattak sírt. A talaj köves volt, és mivel a kirendeltek nem vittek magukkal csákányokat, nagyon nehezen ment az ásás, emiatt csak egy térdig érő gödröt tudtak ásni, ebben temették el Kiss Istvánt, reggel 6 óra körül.

Kiss István felesége, Kiss Irma reggel felkereste a nem messze lakó Kiss Idát (Kiss István testvérét) és megindultak Kiss Istvánt megkeresni. A falu végénél látták a kifelé menő embereket, s követték őket, a határból, a fák mögül nézték, mit dolgoznak, de túl messze voltak, csak azt látták, amint összegyűlve tevékenykedtek (valószínűleg ekkor ásták a sírt), majd szétrebbentek, és elindultak hazafelé.

Kiss Ida elmondása alapján a faluból kivezető út hídján túl, egy fűzfabokor alja egy helyen porral volt leszórva,


s a por felitta a sok vért.

Összeseperték a véres port, s abban megtaláltak Kiss István egy fogát. A fogat s a véres port aztán eltemették a Kiss István házának udvarán álló kútgém tövébe.

A kivégzés másnapján, 1950. június 21-én a Maros Megyei Ügyészség nyilvános bírósági ülésen Kiss István vádlott ügyét tárgyalta. A tárgyalást Nánási János bíró vezette, és résztvettek Pop Mihai és Maistrancu Petre népi ülnökök, Grünfeld Ella ügyész, Apolinaire Culinovschi jegyző. Kiss István ugyanis még előzőleg idézést kapott az ügyészségtől, azzal vádolták, hogy mintegy 1 hektár földterületet eltitkolt, hogy kisebb kötelező beszolgáltatást rójanak ki rá.

A tárgyalási jegyzőkönyv szerint a vádemelés ellentmondásos, a vádlott földterületének nagyságát többféleképpen adják meg, hasonlóképpen az eltitkolt földterületét is. Ráadásul két vadadi tanú (Bányai Albert és Nagy Dániel) azt vallotta, hogy a községi Ideiglenes Bizottság tévedésből egy hektár kaszálót szántóföldként tüntetett fel Kiss István esetében. Mindezek ellenére a vádlottat egy és fél évi börtönre, és teljes ingatlanvagyonának elkobzására ítélték! A per egy komédia volt csupán, hogy a kivégzett vagyonát átjátsszák a megalakulandó kollektív gazdaságnak.

Kiss István feleségét még aznap kilakoltatták, egy szekérnyi ingóságot vihetett magával, Csíkfalvára ment egy rokonához. Kiss István állatai, földje, háza a kollektív gazdaságé lett, az élelmét a helybeli kommunisták széthordták.

Kiss István sírköve a vadadi temetőben


A kivégzés után a kollektív gazdaság megalakításával kapcsolatos gyűlést tartottak a faluban, ahol Kiss Márton, a községi Néptanács elnöke a következőket mondta a jelenlevőknek: „ha nem állnak be a kollektívbe, következhet más is” - utalva ezzel a meggyilkolt Kiss Istvánra. Ezek után igen gyorsan ment a beiratkozás.

Lőte László hadnagy 1950. augusztus 5-én írt összefoglaló jelentésében jelentette, 87 család iratkozott be a vadadi kollektív gazdaságba, és „a hangulat megfelelő”, és nem voltak semmiféle „esetek” Kiss István meggyilkolása kapcsán.

1950. augusztus 6-án már fel is avatták a vadadi „Új Élet” kollektív gazdaságot.





ItthonRSS