2017. szeptember 24. vasárnapGellért, Mercédesz
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

13-15., nem 16-21., és június, nem pedig december

fordította:Sipos Géza 2003. június 25. 12:35, utolsó frissítés: 12:35

#b#[22, 17-23.06.2003]#/b# A bányászjárással Románia visszavált azzá, amilyennek lennie kellett, továbbra is alulfejlett országgá, amelyet a #b#primitív#/b# kollektivizmus erkölcse ural, és amelyet az oligarchia teljesen birtokbavesz.





Ugyanaz a valaki vezette Romániát 1990 júniusában, mint most, 2003-ban: Ion Iliescu. Ez nem véletlen, valószínűleg valami más: a kitartás, az ellenállás egy változata. Jövőre Iliescu elnök utódaira hagyományozza e bonyolultan felépített kitartás teljesértékű eredményét. Hatalmas örökség lesz ez. Ha józan ésszel bír, Adrian Nastase-nak hálásnak is kell lennie érte. Azt az országot, amelyet átvesz, annak az embernek az elképzelései és tettei nyomán pacifikálták, aki 13 évvel ezelőtt is vezetője volt. E korszak döntő jelentőségű történelmi tette pont 13 évvel ezelőtt ment végbe, csupán három nap, 1990. június 13-14-15. között.

Az 1990 júniusi bányászjárás majdnem teljesen a feledésé lett, de ez az amnéziás eset nem meglepő. Ez szépen és egyszerűen természetes következménye a dolgok állásának. Az 1990 júniusi bányászjárásnak csak a hősies változatát felejtették el, teljes joggal. Hősiesség és dráma egyaránt jellemezte az a három napot, de mindkettő értelmetlenségbe fúlt. Ugyan emiatt szenvedtek a gyermeküket vesztett családok, de az általános környezeten semmit sem változtatott.

További egy évvel később, '91 szeptemberében a dolgok majdnem teljesen a helyükre kerültek. A fiatal áldozatok, Frumusanu és Crainiceanu sorsa meg volt pecsételve. Már eldöntött dolog volt, hogy életük fonala rövid, s utóéletük szégyentelen igazságszolgáltatási szemfényvesztés foglya lesz. Ez a maszkabál már hét éve tart, és valószínűleg abban az állapotban csúcsosodik ki, melyben már az ember teljes mértékben megutálja a törvényt.


Az 1990 júniusi bányászjárás történelmi igazsága annyira erőteljes, hogy az több évre előremenőleg döntő jelentőségű lesz. De ez az igazság nem az áldozatok igazsága.


A megfellebbezett hősök

Egyik változatban június 13-15.-öt hőskölteményként adják elő, amelyben a főhős patetikus és drámai szerepét a "szembeszegülés" játssza. Párszáz konok és makacs alak sokáig folytatta az Egyetem téri tüntetést, azután is, miután a demonstrációt a nagy szervezetek otthagyták. Rövid várakozás után Ion Iliescu idegösszeroppant, és a radikális megoldás után nyúlt. A rendőrség erővel avatkozott közbe, de a tüntetők nem hagyták magukat. Utcai összetűzések következtek és végül Ion Iliescu behívta a bányászokat, vagy legalábbis egyáltalán nem tiltakozott közbelépésük ellen.

Néhány napig Bukarest sötét erőfitogtatásnak vettetett alá. A bányászok törtek, zúztak, összevertek, öltek, ezekután ugyanaz a Ion Iliescu felsorakoztatta őket, dicshimnuszokba foglalta feltételezett polgári öntudatukat, majd hazaküldte őket. A következő felhatalmazásig. Így szól a heroikus változat. Ellenben más módon is el lehet mondani és érteni a június 13-15. között történteket. Ez egyáltalán nem hősies, sőt történelmi mértékben tragikus, és olyan következményei vannak, amelyekkel mindmáig, az Egyetem tér után 13 évvel is együtt élünk.


Egy kiruccanás rejtélye

E történet hősei már nem az Egyetem téren makacskodók. Szerepük másfelől állandóan túlbecsült vagy spekulatív volt. Néhány tíz, legjobb esetben 200-300 összekavarodott, izgatott és szervezetlen ember semmire nem jelentett veszélyt, a virággruppokat leszámítva (ebben Ion Iliescunak igaza volt, polgári öntudatát bizonyítva). Tüntetésük sorsa szükségszerűen a csőd. A rendőrség ostoba beavatkozása sem kölcsönöz történelmi fontosságot a 13-15. között történteknek. A szervezetlen és összezavarodott rendőrségi osztag megjelenése lényegében nevetséges volt.

A Polgári Szövetség Egyetem téri emléktüntetése


Egészen másmilyen volt azonban a bányászok akciója Bukarest legbelsőbb belvárosában. Itt leljük fel a 13-15. között történtek történelmi értelmét. Itt tűnnek szembe azok az értékek, amelyek egy egész korszakot megalapoztak. Mindig meglepődöm, amikor arról esik szó, hogy a bányászok egyszerűen csak megjelennek Bukarest központjában, és mindig meglepődöm, hogy azok, akik kommentálták s még megjegyzéseket fűznek a bányászjáráshoz, ezen hogy' nem csodálkoznak.

Legalábbis senki sem tűnik meglepődöttnek, mert mindenki a barbárság elbeszélésével van elfoglalva, amely életeket követelt és valósággal keresztrefeszítette a Romániáról akkor még létező külföldi jó benyomást. Egyetértek. De mégis, egy pillanatra. Mit keresetek a Zsil-völgye bányászai, lakosai többezer-számra Bukarestben?

A rendőrségi megjelenés, az igen, az rendben volt, de a bányászoké, akiknek lakóhelye több mint 400 km-re esik a fővárostól, nem. Az ő jelenlétük nem volt normális. Honnan és meddig kerülnek bányászok Bukarestbe? Ez a kiruccanásnak valami értelme volt, egészen eltérő attól, hogy a rendőrség segítségére egy további rendfenntartó csoport siet. De mi értelme?


(Ellen)forradalmi megmozdulás

A válasz, amely alig volt sejthető akkor és egyre valószínűbbnek tűnik most, ez: ők voltak a legösszetartóbb erő, a klasszikus román kollektivista politika és iparszervezés végeredménye a társadalomban; az egyetlen társadalmi csoport, amely megállapodott a kommunizmus alatt; a munkásosztály, amelyen az esszékben a szokott módon kacarásztunk, a tömegek, amelyről a Román Kommunista Párt papolt folyton, és amelyet az iparosítás révén pontosan ez a párt hozott létre erővel, de az "új ember" etikáját, ezt a nagy iparvidékek szerencsétlenjeit kalapácshoz kötő, primitív erkölcsöt is felhasználva.

Bár a Zsil-völgye munkásosztályának semmi köze a marxista remekművek idillikus elképzeléseihez. Igazat szólva, ez nem is munkásosztály, és nem is válhatott volna azzá egy olyan országban, amelyben az ipart erőszakolt tervekkel hozták létre, s hátterében csupán törékeny technológiai hagyomány állt. Ez az osztály, vagy inkább tömeg azért erős, mert kizárólag a nyomor szétterjesztésére és a külvilág iránti ellenérzés kialakítására képes.

Ez a tömeg nem hatalom, hanem egyenesen rendelkezésre álló hatalom. Ha ez jelenti az ország társadalmi megállapodottságának egyetlen fokát, akkor egyúttal a társadalom alulfejlettségének jele. Mikor megjelentek Bukarestben, hogy erejét megmutassák, a bányászok disputáláson érték az államot, amit aztán hosszú időre fegyelemre idomították. Újra kinyilvánították a romániai társadalom alapjellemzőjét, amelyet az (Egyetem téri) tüntetők tagadtak, vagy naivul nem vettek róla tudomást, és ezenfelül meghatározták a további történelmi események jellegét és ritmusát.

A Polgári Szövetség Egyetem téri emléktüntetése


A történelmi logikában ez magyarázza a Zsil-völgyi bányászok jól irányzott bukaresti megjelenését. Ezáltal változott vissza Románia azzá, amilyennek lennie kellett. Továbbra is alulfejlett országgá, amelyet a primitív kollektivizmus erkölcse dominál, amelyből az öntudatos civil elhivatottság teljesen hiányzik, és amelyet egy zárt politikai csoportosulás vezet, amiben a félfeudális nomenklatúra továbbél és újratermeli önmagát.

A bányászjárás volt valószínűleg az a történelmi esemény, amely Románia utóbbi 13 évének messzehangzó társadalmi békéjét megalapozza. Csak ilyen körülmények között vált lehetségessé a pártállam utólagos felállítása, ahogy most az újságok az egész országot árendába vevő oligarchiát nevezik. A bányászjárás (ország)alapítói cselekedet volt, és ilyen értelemben ez volt az igazi forradalmi (noha lényegileg ellenforradalmi) mozgalom, és nem 1989 decemberének történései.

Ez határozta meg az oligarchikus román állam megjelenését, amely valóságos, létező állam a demokrata államhoz képest, amely lényegében '89 decemberének kivetülése, "szimulált" esemény, különösebb társadalmi tartalom nélkül. '89 decemberét a társadalom többsége olyan meglepetésként fogadta, melyet nem vitatnak: végrehajtanak. '90 júniusát viszont valóságos tényként értették és értelmezték. Mélységében nézve június 13-15., nem pedig december 16-21. által előre kijelölt feltételek között élünk. Azóta véste jól észbe a romániai társadalom, ki itt az úr.


Ellenállás a fejletlenség révén

Noha erről a média elfelejtkezik, a június 13-15.-án történtek még igen élénken élnek tovább a társadalmi emlékezetben. A '90 júniusi bányászjárás adja az alapját a romániai társadalmi felépítménynek, amely a sorozatos magánosítás, importált törvények és intézmények ellenében rendületlen maradt.

A kiötölt intézményi megoldások csomagolása alatt a romániai társadalmat ugyanazok a reflexek uralják: passzív alávetettség a közigazgatási hivatalok előtt, klánszerkezetű vezetés, az igazságszolgáltatást törvényen kívüli kompromisszumok helyettesítik. Mindezek már 1989 előtt elsajátított életmódjai a társadalomnak, amelyeket a '90 véres júniusa újra megerősített. A bányászjárás véget vetett a pillanatnyi kételyeknek, és ennek révén visszanyerte legitimitását az a hatalmas ellenállási építmény, amely (hátra)mozdítja a romániai társadalmat. Arról a néha valóban csodaszerűnek tűnő képességről van szó, amely formálisan új dolgokat kebelez be, de ezzel egyidőben a helyi törvényeket gyakorolja, amely az elüldözés fáradtsága nélkül utasít vissza, amely lehetővé teszi, hogy a régi jó szokásokkal nyugati díszletek között lehessen túlélni.

A társadalom a kollektív alulfejlettség révén áll ellent: ezt 1990 júniusa indította új útjára, és ezért a bányászjárásnak meg kell kapnia azt a történelmi fontosságot, amelyet megérdemel.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS