2017. október 22. vasárnapElőd
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A területrendezés kezdetei Romániában

Novák Csaba Zoltán 2012. február 11. 09:59, utolsó frissítés: 2012. február 13. 09:50

Románia 1945-1989 közötti története számos olyan jelenséget produkált, ami felkeltette az európai közvélemény figyelmét. Mit akart valójában tenni Ceauşescu a falvakkal?


A romániai területrendezés és annak „falurombolásként” elhíresült változata, a maga radikalizmusával, politikai-ideológiai alárendeltségével méltán tartozik ezek közé

Mi volt a falurombolás? Hogyan kezdődött és miért? Milyen szakaszai voltak? Hogyan dolgozták ki és miért az első terveket?

A hetvenes évek elejére Nicolae Ceauşescu konszolidálta hatalmi pozícióit, félreállította a potenciális politikai ellenfeleit, a külpolitikai taktikázásokkal erős politikai és társadalmi bázist kovácsolt magának, belföldi és külföldi népszerűsége jelentősen megnövekedett. A feltételek adottá váltak a hatvanas években, elméletben kidolgozott grandiózus társadalmi és gazdasági átalakítási projektek (iparosítás, városok és falvak szisztematizálása, a homogén szocialista nemzet kialakítása) megvalósításának felgyorsítására. 1971-től kezdődően több jel is arra utalt, hogy hamarosan radikális gazdaságpolitikai és ideológiai változások következnek be: júliusban megjelent az RKP legújabb tézise az ideológiai nevelésről és az év végén a KB pontosította és felgyorsította a területrendezési (szisztematizálási) terv gyakorlati kivitelezését.

Ceauşescu és a tervek




1971 végére elkészültek az első területrendezési projektek

és decemberben a VB meg is vitatta ezeket, majd a párt 1972-es országos konferenciája elfogadta az országos területrendezés irányelveit. A romániai területrendezés megszervezését és lebonyolítását a pártvezetés két szintén képzelte el: városrendezés, valamint falu- és községrendezés. Az ún. városrendezés a már létező és a jövőben kialakuló városok szerkezetét, felépítését, városképét hivatott át- és megszervezni az illető város gazdasági profilja, adottságai lapján. A városrendezési elképzelések egyértelműen az ország gazdasági érdekeinek, a nagyfokú iparosításnak voltak alárendelve. A Ceauşescu-elképzelte városrendezés a városok népsűrűségének növelését és az adott gazdasági, ipari egységek kiszolgálását valamint azok történelmi arculatának megváltoztatását tűzte ki céljául.

A területrendezési tervek másik célpontja az ún. falu- és községrendezés. A pártvezetés úgy értékelte, hogy az ország aktuális településhálózati adottságai nem szolgálják a nagyfokú iparosítási politikát. „Ismeretes, hogy Románia a régi rendszertől olyan, anarchikusan fejlett helységek hálózatát örökölte, amelyben igen nagy számú, szétszórt, területi szempontból túlságosan kiterjedt kis település volt.”- jelentette ki a párt első számú vezetője.

A pártvezetés konkrét, negatívnak tartott példákat is megnevezett: „Az utóbbi 20-15 évben igen sok falu túlzott mértékben kiterjedt, főként a közlekedési vonalak mentén, olykor kétszeresére is megnövelték területüket, és egyes vidékeken, mint például Bukarest és Ploieşti, vagy Bukarest és Piteşti közti úton, a falvak több tucat kilométeren át szakadatlanul folytatódnak.” Az alapkoncepció szerint a szétszórt falusi települések helyett ún. „agrár városokat”, nagyobb centrumokat hoznak létre. Ezen új centrumok kialakításában is elsődleges szerepet kapott a terület- és a nyersanyagforrás megtakarítása és a minél nagyobb népsűrűség elérése. 1971-ben, a tervek alapján az ország 13 149 faluja közül 1220 esetében gondolták úgy, hogy a párt szempontjai alapján fejlődőképesek. Ezek közül, első lépéskent (1971-1975 között), 340 vidéki települést alakítottak volna át ún. urbánus jellegű központtá. A települések kijelölésében a következő szempontokat vették figyelembe:

- az illető település elhelyezkedése, a hatáskörébe tartozó településekhez viszonyítva, a kommunikációs lehetőségei
- az aktuális gazdasági helyzete és annak fejlődési perspektívái, anyagi és emberi erőforrásai
- a lakosság foglalkozási sajátosságai, hagyományai
- társadalmi, kulturális, létező infrastrukturális adottságok



galeria_4825.jpg
galeria_4826.jpg
galeria_4827.jpg
galeria_4828.jpg
galeria_4829.jpg
galeria_4830.jpg


(A képtárban szereplő utolsó táblázat .doc formátumban itt letötlthető.)

A kiválasztott és felfejlesztett centrumok, adottságaik függvényében különböző gazdasági, társadalmi, kulturális funkciókat töltöttek volna be: nyersanyag-feldolgozás (mezőgazdaság, állattartás, bányászat, kőfejtés stb.), turisztika, üdülés, gépparkok, munkagépjavítás, lerakatok, raktárak, oktatási, kulturális centrumok.

A pártvezetés határozott koncepcióval rendelkezett az új városnegyedek és kisebb centrumok esztétikai kivitelezést illetően is: “Nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a lakóházak és a szociális-kulturális létesítmények kivitelezésénél egybefonjunk a román építészeti hagyományokat a modern irányzatokkal, egyszerű, ésszerűen méretezett, minél könnyebb és túlzott díszítés nélküli épületeket emelve.” Minden jelentősebb település egy olyan, ún. politikai-közigazgatási centrum köré szerveződött volna, amely egységes modell alapján tartalmazza a hivatalos párt- és állami épületeket, a szónoklatokra alkalmas erkéllyel és nagyméretű tömeggyűlésre, felvonulásra használható tér, valamit a környező lakóházakat.

A tervezett területrendezéssel a párt több célkitűzést is követett: gazdasági, ideológiai, politikai. A hetvenes évek elejére a pártvezetésen belül diadalmaskodott a Ceauşescu képviselte politikai-gazdasági irányvonal. A kitűzött cél, a lehetőségek között egy gazdaságilag és politikailag független és erős, nemzeti jegyeket is magán viselő román állam megteremtése volt. A hatvanas évek közepére és utolsó felére jellemző politikai-ideológiai nyitás fokozatosan véget ért. A politikai életben, miután egy teljes mértékű elitváltás zajlott le, erősödött a centralizált vezetés. A kultúra területén a cenzúra újra erőteljesebben követelte meg, hogy minden kulturális tevékenység kizárólag a párt új társadalmi-politikai programját szolgálja ki. Előtérbe került az „új típusú ember” és a „román szocialista nemzet” kialakításának igénye. A párt gazdaságpolitikáját illetően szintén a Ceauşescu-irányvonal vált meghatározóvá.


A mérsékeltebb gazdasági reformpolitika hívei alulmaradtak

a politikai „szuverenitást” egy gazdasági önállósággal is kiegészítő, erőteljes iparosítást szorgalmazó irányvonallal szemben. A területrendezés tehát ebben a politikai kontextusban kapott új lendületet, illetve kapcsolt különböző fokozatokra a nyolcvanas évek során. A tervszerűen kialakított új városok, mezőgazdasági centrumok és falvak e gazdaságpolitikai irányvonalat kellett volna, hogy kiszolgálják. A nagy népsűrűségű városoknak az volt a rendeltetése, hogy befogadják ezt az iparosítási hullámot, ipari egységeket és munkaerőt biztosítsanak. Az új vidéki gazdasági centrumok az adott, regionális sajátosságaik függvényében szolgálták volna ki az ipari centrumokat, nyersanyag-előkészítéssel vagy feldolgozással, élelmiszer előállításával, vagy éppenséggel turisztikai szolgáltatásokkal. A mindkét településtípus esetében, szigorúan előírt területtakarékosság egyrészt a gazdasági beruházások, közművesítés, infrastrukturális beruházások stb. Költségeit kellett volna, hogy csökkentse, a koncentrált falvak esetében pedig a termőföldek területét kellett volna, hogy növelje.

Ceauşescu modernizációs álmának része volt az új embertípus alkotta homogén szocialista nemzet is. A területrendezéssel járó lakosságcserékkel, település-felszámolásokkal pedig a homogenizációt akadályozó, még létező társadalmi sejtek (család, szomszédi viszony, vallási, nemzetiségi mikroközösségek) felszámolása is lehetővé vált volna. Uglár József, szatmári első titkárnak, az ugyanezen az ülésen elhangzott hozzászólása pedig jól példázza a még nem integrált társadalmi sejtek felszámolására tett kísérleteket: „Két dologról szeretnék beszélni. Egy jegyzéket is készítettem. Ez egy sajátos szatmári jelenség. Nagyon sok olyan ház, gazdaság létezik a megyében, amelyeket valahol a mezőkön, dombokon építettek fel szétszórva, rendezetlenül. Igyekszünk meggyőzni őket, hogy elköltözzenek, de számukra nem létezik törvény. Azt javasolom, hogy találjunk valami megoldást vagy a termelőszövetkezeteken, vagy pedig az állami gazdaságokon keresztül, hogy rávegyük őket az elköltözésre. Ezek olyan emberek, hogy a puszta látványuktól megijed az ember. Tanulatlanok, kulturálatlanok. A háztáji gazdaságaik szétszóródtak a mezőkön. Ez az állapot egy régi jelenség eredménye, amikor is a kulákok embereket telepítettek le a birtokaik végében, hogy őrizzék azokat. Nem sikerült ellenőrzés alá vonni őket. Hozzunk egy olyan határozatot, amelynek alapján az illető termelőszövetkezet vagy állami gazdaság, amelynek a területén találhatók ezek, elköltöztethesse őket. Máskülönben ott maradunk ezekkel az elveszett emberekkel a mezőkön...”

Az előkészítő tanulmány nagyszabású, az egész országot lefedő projektet tartalmazott. Olyan projektet, amelynek megvalósítása több száz falut érintett közvetlen vagy közvetett módon. Maros megyében a turisztikai kisrégiók, a mezőgazdasági centrumok, faluösszevonások a tervek szerint 46 községközpontot, valamint 190 települést érintettek volna valamilyen formában. Hargita megyében az arányok 34, illetve 146, Kovászna megyében 25, 43, Bihar megyében 74, 109, Szatmár megyében 37, 207, Kolozs megyében pedig 58 illetve 287. A területrendezés elméleti kérdéseinek megvitatása és az első tervek elkészítése után a munkálatok elkezdéshez szükséges jogi keretet az 1974-ben megjelent. 59. számú törvény fogalmazta, illetve teremtette meg. Habár az előkészítő viták során konszenzus született arról, hogy a város és falurendezés párhuzamosan zajlik majd, az első konkrét lépéseket a városok esetében tették meg. A Helyi Gazdálkodási és Közigazgatási Állami Bizottság, a Falusi és városi települések szisztematizálásáért felelő központi bizottság és a helyi megyei és municipiumi pártbizottságok elkészítették az első konkrét tervezeteket.


Az 1971-ben beinduló romániai területrendezés nem volt egyedi eset

a szocialista tömbben, sőt a nyugati világban sem. A hetvenes évek elején több szocialista országban, köztük pl. Magyarországon is területrendezési terveket fogadott el a pártvezetés. A román pártvezetés ismerte és használta is a már megvalósított terveket. Azt is mondhatjuk, hogy a romániai területrendezés első szakasza (kb. a hetvenes évek végéig) a korabeli viszonyokhoz mérten átgondoltabb volt és létezett egy minimális konszenzus a helyi elitekkel.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS