2017. február 20. hétfőÁlmos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bartha Miklós esete a közös hadsereggel

Ferenczi Szilárd 2012. április 07. 10:37, utolsó frissítés: 10:37

1880. Kolozsváron a katonáskodó magyar fiatalokat állítólag "kutyának" nevezi egy osztrák tiszt, az Ellenzék ezt megírja, a főszerkesztőt lekaszabolják. Korhangulat és mentalitás egy botrány tükrében.


Milyen latens és nyílt feszültségek léteztek az Osztrák-Magyar Monarchiában, a közös hadseregben a kiegyezés után? Milyen szerepet játszott ezek kezelésében a korabeli sajtó? Milyen ellentétek húzódtak a különböző politikai táborok sajtóorgánumai között és mindez hogyan befolyásolta hírközlést? Az 1880 októberében indított kolozsvári Ellenzék napilap főszerkesztőjéhez, Bartha Miklóshoz kapcsolódó ugyanazon évi botrány kitűnően tükrözi a korra jellemző általános hangulatot, mentalitást és az új típusú sajtó közéleti befolyását.

November 10-én, egy szerdai napon megjelenik az Ellenzék 34. száma, melynek harmadik oldalán, legalul, „Lajdinánt ügy” kiemeléssel a következő rövid hír olvasható: „Gusztáv Ristov-nak hívják azon apró hadnagyot, ki az egy éves önkénteseket, itt Kolozsvártt állandólag »magyar kutyá«-nak nevezi. A fiúk között nagy ezért az elkeseredés. Soha se bántsák! Nem azért él a német magyar kenyéren, hogy meg ne marja gazdáját”.

Még aznap ellátogat a Kelethez (kormánypárti napilap, Békésy Károly közgazdász főszerkesztésében) Edmund Dienstl főhadnagy és Forget hadnagy, a közös hadsereg Kolozsváron állomásozó 51. gyalogezredének tisztjei, és Gustav Ristow hadnagy nevében tisztázó nyilatkozatot tesznek. A Kelet Főtér 4. alatti szerkesztőségéből átsietnek az Ellenzék Bel-Király utca (ma I.C. Brătianu) 16. címen található székhelyére, ahol Ristow nevében kiigazítást követelnek, ám Bartha megtagadja az írottak visszavonását.


Ekkor a tisztek párbajjal fenyegetik, de a szerkesztő elutasítólag válaszol, és kitessékeli őket.



Bartha Miklós (1848-1905)
forrás: axioart.com

Ezt követően a két napilap hasábjain kisebb sajtóvita bontakozik ki, a helyi rövidhírek rovatban. Az Ellenzék részleteket közöl az egyetemista önkéntesek leveléből, amelyben Ristow hadnagy egyéb „brutális eljárásairól” is beszámolnak, Bartha pedig értesíti olvasóit az osztrák hadnagyok újabb látogatásairól, majd pénteken kijelenti, hogy a sajtószabadságot nem engedi tovább terrorizálni.

A szombati lapszámban, november 13-án beidézi a Budapest ellenzéki/bulvár napilap véleményét: „Hát nem tudják azt a hetvenkedő goromba frátert moresre tanítani. Bizonyosan azon reményben pimaszkodik, hogy őt is ezredessé nevezik ki. Ostort neki.” A Kelet szerdán lehozza Ristow hadnagy önmagát tisztázó nyilatkozatát, azonban két nappal később az egyetemisták levele láttán módosítja állásfoglalását.

Röviddel azután, hogy a szombati Ellenzék számot széthordják a rikkancsok, Bartha és Ristow, valamint az utóbbinak segédkező Dienstl között


lejátszódik az előre megfontolt becsületvédelmi kaszabolás.

A korabeli sajtó közli a szemtanúk rendőrségi vallomásait. A kardcsapások sorrendjét és a dulakodás térbeli helyezkedését illetően nincs egyetértés, a párbeszédről is eltérően számolnak be. Emellett a különösen érzékeny szempontok a híreket egymástól kölcsönző szerkesztőségekben néha gyökeres változáson mennek át, így hát csupán a források többségében megjelenő elhangzottakat, mozdulatokat és érintkezéseket idézhetem. A több forrásban is szereplő, mindazonáltal részleteiben vagy modorban számottevően eltérő mondottakat, helyeket, mozdulatokat párhuzamosan tüntetem fel. Ami ugyanazon kijelentésről nagyrészt megegyezik a forrásokban, szerkezetileg, hangulatvesztés nélkül közös nevezőre vontam.

Gustav Ristow (1860-1917) fényképe a bécsi Sport und Salon szabadidő magazinban, 1907. április 17.
forrás: http://anno.onb.ac.at

November 13-án, déli 11 óra után pár perccel Ristow és Dienstl egyenruhában, fedetlen fővel és korbáccsal/lovaglóostorral a kézben megjelennek Bartha szerkesztőségi lakásán. Bartha az irodában fogadja őket, a párbeszéd németül folyik. A sajtó értesülései szerint jelen van Fritsch Albert szerkesztőségi szolga/újságíró, egyes források szerint Kabdebó Ferenc frissen végzett jogász is.

Bartha: Miben lehetek szolgálatukra?/Miért jöttek az urak?
Dienstl: A párbaj dolgában jöttünk. Ad-e fegyveres elégtételt avagy nem?

Bartha elismétli, türelmesen/ingerülten a már korábban elmondottakat. Nem érzi, hogy elégtétellel tartozna, sajtószabadság van, az igazságot írta meg, s ha Ristow bebizonyítja, hogy az önkéntesek valótlanságot állítanak, csakis akkor lesz hajlandó visszavonni az írottakat, vagy ha nem tenné meg, és Ristow hadnagy továbbra is ragaszkodik hozzá, kész lesz fegyveres párbajt vívni.

Ristow/Dienstl: Ez ránk most nem tartozik!/ Másképp nem?
Bartha: Másképp nem!
Ekkor Ristow/Dienstl félreérthetetlenül ellenséges mozdulatot tesz (a lovaglóostort átveszi egyik kezéből a másikba/kardja markolatához nyúl).
Bartha: Figyelmeztetem az urakat, hogy ne merészeljenek erőszakot követni el rajtam!

Bartha íróasztalán/mellett volt egy pálca/vastag somfabot, amelyet ekkor megragad.

Ristow/a tisztek: Mit akar a bottal?
Bartha: Semmit, csak kézbe vettem./Ugyanezt kérdezhetem én is, mit akar a korbáccsal?

Itt megszólítja Barthát magyarul Fritsch.
Ristow: Mit mondott az úr?
Bartha: Nem figyeltem rá.

Dienstl/Ristow ekkor a Bartha arcára/vállára sújt az ostorral, mire Bartha Ristowot/Dienstl-t a bottal/pálcával fejbevágja, az megtántorodik. A másik/ugyanez kardot ránt és Bartha fejére sújt, de Bartha a bottal/puszta kézzel felfogja a vágást, a botot elejti. Megragadja Ristowot és leteperi (ebben mindenik forrás egyetért), igyekezvén kicsavarni kezéből a kardot. Fritsch kirohan (nem tudni meddig ér). Közben Dienstl hátulról Bartha hátát, fejét, karját vagdossa.

Bartha elengedi Ristowot s szembefordul Dienstl-lel, de ugyanakkor Ristow is talpra ugrik és most már ketten szabdalják Barthát, ahol érik. Bartha igyekszik puszta kézzel védekezni, de


miután a kardok felszaggatják tenyerét és alkarját, menekülni próbál


az előszoba/hálószoba irányába, de a küszöb előtt elbotlik a szőnyegben/elgyengülve orra bukik a vérveszteségtől, és az egyik tiszt hátbaszúrja.

Ekkor már a padló és berendezés egy részét vér borítja. Az ajtónyílás szemöldökfája több kardcsapást is felfog. A bejárati ajtó/udvar felől beszűrődő zajra a tisztek abbahagyják a vagdalkozást és kiszaladnak az épületből. Az udvar végéből két favágó érkezik, pár percen belül pedig a véletlenül arra járó dr. Kerekes Gyula tanársegéd, aki sürgősségileg ellátja az áldozat számtalan sebét, valamivel később pedig Minorich Károly rendőrkapitány (egyben alpolgármester), aki az áldozatot és a tanú(ka)t kihallgatja.

A Bel-Király utca telkeinek egy része Bodányi Sándor 1869-es telektérképén. Közli Gaál György: Magyarok utcája.
forrás: http://mek.niif.hu

A szerkesztőség rövid időn belül megtelik orvossal, újságíróval, az utca polgárával, és a hírek szárnyra kapnak. Többen is látták a két vérfoltos közös hadseregbeli tisztet befordulni a Bel-Király utca 28. szám kapuján (a mai Apáczai iskola tőszomszédsága), s amint híre jön, hogy az Ellenzék szerkesztőjét érte támadás, és halálán van, a két ház között, gyakorlatilag az utca felében folyton növekvő tömeg gyülekezik, mely az egyre erősödő „gyilkos”-t skandálja. A Magyar Polgár (kormánypárti napilap) főszerkesztője, Nagy János irodalomtanár józanságra felszólító beszédet tart, de a tömeg nem hátrál. Három óra körül dobpergéssel, egy székely tiszt vezénylete alatt felvonul egy közös hadseregbeli század, és feltűzött szuronnyal rendet teremt, három-négy hevesebben tiltakozó polgárt megsebez.

A kaszaboló tiszteket egy erősítésként érkező század fedezete alatt előállítják és átkísérik a (később Hunyadi – ma Ștefan cel Mare tér délkeleti sarkán álló) Szent-György laktanyába.

Kolozsvár városvezetésének radikálisabb tagjai és az Ellenzék retorikailag és írásban egyaránt a nemzet ellen elkövetett merényletnek állítják be az összetűzést, s a városban kitör egyfajta forradalmi láz és egyenruhafóbia. Hiába a tombolásba vegyülő, higgadt magatartásra felszólító hangok, melyek a kormánypárti városatyák és napilapok (Kelet, Magyar Polgár) részéről elhangzanak, Barthát pár napon keresztül


a magyar függetlenség, szólás- és szajtószabadság mártírjaként ünnepli lapja és Kolozsvár.

Az Ellenzék 1880. november 14. lapszáma, a kaszabolás első hírével.
forrás: Kolozsvári Egyetemi Könyvtár

A hirtelen feltámadt osztrákellenesség, valamint a Bartha állapotának súlyosra fordulásáról fel-felröppenő hírek nyomán a város közönsége önmozgósításba kezd és a „gaz merénylők” megbüntetését követeli az ország és birodalom felső vezetésétől. A sajtóban futótűzként terjedő híreknek köszönhetően a „kolozsvári gyalázatos brutalitásról” hétfőre az egész ország értesül.

Szombat délután a polgárok kisebb-nagyobb csoportokba verődnek a belváros több pontján. Összehívják a hírlapírók értekezletét a Bel-Közép (ma Eroilor) utcai Grand kávéházba „a teendők megállapítása iránt”. Részvétirat szerkesztésére, a városvezetést rendkívüli ülés összehívására megnyerő és népgyűlést kezdeményező bizottságot állítanak össze, melynek elnöke Szász Domokos, a későbbi evangélikus-református püspök. Kolozs megye alispánja, Gyarmathy Miklós az értekezlet ideje alatt „a fegyveres erőkkel szembeni” csendes magaviseletre felkérő beszédet intéz a kávéház előtt összesereglett néphez.

Az értekezleten jelen levő diákság később az Orbán kávéházban (Főtér, Rhédey-ház) beszámol az ott egybegyűlteknek az újságírói döntésekről, majd


indítványozzák, hogy a közös hadsereg tisztikarát a polgárság „minden nyilvános helyen” zárja ki köreiből.


A diákok egy nagyobb csoportja a Bel-Torda utcában (ma Universității) közrefogja az Orbánba tartó Haller Károly rektort, aki rögtönzött lelkesítő beszédet mond, és kéri az ifjúságot, „hogy utcai demonstrációktól tartózkodjék”. Egy ideig szünetel a tanítás, a kollégiumokat bezárják.

Szombat este hatósági falragaszok intik nyugalomra a polgárságot, hírül adva, hogy a tetteseket letartóztatták és megindult a bűnvizsgálat. Az Ellenzék éppúgy, minden utcasarki hirdetőre kiplakátolja saját falragaszát, egy „igen éles hangú iratot”, amely népgyűlésre, felvonulásra, elégtétel kiharcolására buzdít. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a város előkelőségei „százanként” látogatják a beteg Barthát.

Az egykori Orbán kávéház a főtéri Rhédey-palota földszintjén.
forrás: http://www.europeana.eu

A hírlapírók értekezletén választott küldöttség felkérésére a városvezetés rendkívüli, nyilvános ülést hív egybe vasárnap, és reggel tíz órakor a Bel-Közép utcai tanácsház lépcsőháza, díszterme, és az utca tele van emberrel. A Budapestről reggel befutott gr. Eszterházy Kálmán főispán elnököl. Egy hattagú bizottság kinevezéséről döntenek Szász Domokos vezetésével, mely a miniszterelnök Tisza Kálmánhoz és Ferenc József király színe elé juttatja a város feliratát, melyben a tettesek megbüntetését követelik.

Ezt követően a tömeg ellepi a főteret, és különféle szónokok fellépését sürgeti. Előbb a Székelyudvarhelyről érkezett Ugron Gábor függetlenségi politikus, Bartha jóbarátja és átmenetileg az Ellenzék főszerkesztője tart népgyűlésre mozgósító és nem kevésbé osztrákellenes szónoklatot a Nemzeti Szálló egyik erkélyéről (a New York/Continental telekelődje), majd az új takarékpénztár épületének első emeletére felhág Békésy Károly, de nyugalomra intő beszédét megabcúgolják. „Vérért vért!” zúgja a tömeg, majd az esőre való tekintettel „mint egy terhes felhő” szétszéled.

Főtér, baloldalt kivehető a hajdani Nemzeti Szálló épülete. http://www.europeana.eu

Ekkor már


közös hadseregbeli tiszt alig mutatkozik az utcán, ha mégis, „szuronyos katonákkal kísértetik a boltba magukat”.

Étterembe nem járnak, az ételt hazarendelik. Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka egy nagyobb tömeg megdobálja Demel tábornok Bel-Torda utcai lakását, beveri ablakait, mire „pár pillanat alatt katonai őrök foglalták el az utca bejáratait”.

Délelőtt 10 órai kezdettel Budapesten lezajlik az országgyűlés képviselőházának ülése, melynek keretében gr. Péchy Manó, kolozsvári első kerületi képviselő, egykori erdélyi királyi biztos, megrendelt interpellációt intéz a miniszterelnök-belügyminiszter Tisza
Tisza Kálmán (1830-1902)
forrás: http://www.emlekev.hu
Kálmánhoz, melyben a „szándékozik-e a miniszter úr ez ügyben mielőbb erélyesen intézkedni és behatólag oda hatni, hogy … a bűnösök példásan megfenyíttessenek?” kérdésre vár választ. Tisza az interpellációra előre megírt választ olvas fel, és kifejti, hogy már intézkedett: „azonnal távirati utón felszólítottam a szebeni katonai parancsnokságot, hogy az ügynek egy vegyes – polgári és katonai tagokból álló – bizottság által való megvizsgálása iránt intézkedjék” melynek választáviratával is helyben rendelkezik.

A kormánypárthoz örökké „hűséges mameluk” öreg Péchyt Tisza a kedélyek lecsillapítására használja fel ez ügyben. A polgári-katonai vegyes bizottság valóban összeül november 17-én, ám december 8-án nézeteltéréseik támadnak, mivel a hadsereg részéről delegált osztrák tisztek megtagadják a polgári oldalról nyilvános tárgyalásra jött felkérést, és kivonulnak az ülésről.

Ugyancsak hétfőn Jókai Mór elnöksége alatt a fővárosi hírlapírók egyesülete is részvétiratot, valamint a tettesek példás megbüntetését követelő feliratot szerkeszt, melyet minden magyar lap leközöl.

Hétfő este a városvezetés által kijelölt hattagú küldöttség felutazik gyorsvonattal a fővárosba Tisza Kálmán kormányfőhöz, aki másnap fogadja őket. Ismételten ígéretet tesz a közös bizottság felállítására, az eset egyes részleteiről tesz fel kérdéseket, bizalmat szavaz a törvényes igazságszolgáltatás eszközeinek, majd útjára bocsájtja a város képviselőit, akik csütörtökön az uralkodó elé járulnak. Ferenc József a maga részéről igazságtételt ígér, és reményét fejezi ki, hogy a különösen Erdélyben fennálló jó viszony katonaság és polgárság között a továbbiakban nem fog romlani.

Ugron Gábor (1848-1911)
forrás: http://commons.wikimedia.org

Kedd délben Kolozsváron lecseng a Redoutba (Néprajzi Múzeum a Bel-Monostor/Memorandumului utcában) egybehívott népgyűlés, amelyen 3-5 ezer polgár vesz részt. Felszólal Ugron Gábor függetlenségi, illetve Hegedüs Sándor szélsőbaloldali politikus, előbbi Magyarország hadseregének különszervezését szorgalmazza, utóbbi értetlenül áll a függetlenségiek uszítása előtt, és a rendbontások ellen foglal állást. Bartha Miklósra és a kaszabolásra egyetlen halvány utalást tesz Ugron, Hegedüs meg sem említi. Mindketten megéljenzik a királyt.

A tömeg eloszlik, de még előtte „gúnyosan kikacagja a fővárda kettőztetett őrségé”-t, utána pedig rögtönzött rövid szónoklatokra gyülekezik a Főtér sarkain. A népgyűlésnek a királyhoz címzett feliratát Ugron, Orbán Balázs és Bokros Elek függetlenségi képviselők viszik fel a fővárosba, de Ferenc József nem fogadja őket.

Aznap a Kelet Barthát és az egyéves önkénteseket kissé elmarasztaló vezércikkel jelentkezik, mely alágyújt a kedélyeknek, s a lapszámot pár polgár az Orbán és Grand kávéházak előtt nyilvánosan elégeti. Mivel a cikkben „zuglap”-nak lett nevezve, a fővárosi Budapest napilap sajtóperbe fogja a Keletet.

Tömeges megmozdulásra Kolozsváron a továbbiakban már nem kerül sor, az eset a következő évi országgyűlési választások kampánybeszédeit fogja gazdagítani, erős nacionalista színezettel.

A botrány kortörténeti beágyazását, hosszútávú következményeit és alternatív értékelését a második részben tárgyalom.





ItthonRSS