2018. október 16. keddGál
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egyetem helyett könyvtárban választott vezetőséget a MOGYE magyar tagozata

S.I. 2012. április 12. 16:52, utolsó frissítés: 19:12

Most már nekünk is van egy el nem ismert választásunk, és egy el nem ismert vezetőnk - villáminterjú Szabó Bélával, a magyar tagozat vezetőjével.


Hogyan zajlott a szerdai választás?

- Az egyetem ideiglenes vezetése nem volt hajlandó helyszínt biztosítani, így a Stúdium könyvtárban, nagyon magas részvételi arány mellett zajlott le a választás. 121-en voltunk a választói névjegyzékben, ebből 95-en megjelentek, a többiek igazoltan hiányoztak.

Látszik már a kiút a patthelyzetből?

- Az alagút vége nagyon nem látszik, folytatódik a süketek párbeszéde. Minden elképzelhető akadályt elénk görgetnek, ugyanaz folyik, mint eddig. A tanügyi törvényt nem hajtották végre, mert ránk az nem vonatkozik, volt egy minisztériumi dorgálás, és most már van egy kormányhatározat, amely a hatályos oktatási törvény betartására szólítja fel az egyetemet. Mégis találnak 45 ezer okot arra, hogy miért nem lehet. Most már nekünk is van egy választásunk, amit ők nem ismernek el, meg is mondták előre, hogy nem fogják.


Ha az ideiglenes vezetés nem volt hajlandó termet biztosítani a magyar tagozat számára, hogy megtarthassa a választásokat, mi várható a tantermek esetében?

- A tantermeket nem kell elosztani, bár ebből is cirkusz lesz, az biztos. Ugyanazt a diáklétszámot osztjuk ketté, csak más kritériumok szerint, de ugyanannyi óra lesz, ugyanazokban a tantermekben. Annyi változás történik, hogy ha 8-tól 10-ig román nyelvű óra lesz, akkor 10-től 12-ig magyar nyelvű. Ez elé rengeteg olyan akadályt lehet gördíteni, amelyeket nem lehet megoldani.

Az új magyar kar akkreditációra vár. Hol fognak addig államvizsgázni a végzős hallgatók?

- Ennek kapcsán az is be volt dobva a köztudatba, hogy a magyar hallgatók, ha magyarul tanulnak, el fognak majd menni Pécsre államvizsgázni. Az új kar ideiglenes akkreditációt kapott erre az évre. Az ARACIS (Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság) tavasszal fog kijönni, és felméri a beiskolázási számot, azt követően döntenek a végleges akkreditációról.

Ez valóban azt jelenti, hogy addig a végzős hallgatóknak egy akkreditált karon kell letenniük a vizsgát, de ez elviekben lehet a román kar is, amelynek jövőre esedékes az akkreditációja, idén még akkreditált. Vagyis az államvizsga pontosan úgy és ott zajlik, mint eddig.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS