2018. április 26. csütörtökErvin
23°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lakatos Mihály: Nyírő más pályát futott be, mint amit egyesek elvártak tőle

kérdezett: Sólyom István 2012. május 22. 14:04, utolsó frissítés: 16:36

Hét évtized távlatából világosan látszik, hiba volt Nyírő József részéről a nyilasokkal együttműködni, de Erdély sorsáért érzett aggodalma akadályozhatta a tisztánlátásban – mondja az irodalomtörténész.


Nyírő József székelyudvarhelyi újratemetésének ügye diplomáciai vihart kavart. A román külügyminisztérium nem ért egyet az emigrációban elhunyt erdélyi író tervezett székelyudvarhelyi újratemetésével, ugyanis a tárca szerint Nyírő 1941 és 1945 közötti tevékenysége szélsőjobboldali, zsidóellenes magatartásra és egy fasiszta rendszerrel való együttműködésre utal.

Az író valóban egyike volt azoknak, akik a legvégsőkig kitartottak a Szálasi-rendszer mellett, országgyűlési képviselői esküjéhez híven a szovjet megszállás elől együtt menekült a nyilas képviselők különvonatával, majd a németországi és spanyolországi emigrációjában is különböző emigráns lapokban publikált.

Irodalmi munkásságáról Wass Alberthez hasonlóan megoszlanak a szakmai vélemények; egyben konszenzus van: egyenletlen, zavaros életművét olyan örökségnek tartják, amelyből ki kell válogatni a maradandó értéket. Nyírő Józsefről Lakatos Mihály irodalomtörténésszel, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetőjével, az író opusának ismerőjével egyebek mellett arról beszélgettünk, hogy vélt vagy valós szélsőjobboldalisága mennyire érhető tetten az írásaiban.

Hogyan választotta Nyírőt témájául, miért kezdte érdekelni az író?


Gyermekkoromtól nagy könyvmoly voltam, de Nyírő-mű valahogy nem akadt a kezembe. Aztán a középiskola utolsó évében egyik ismerősöm a kezembe nyomta a „Jézusfaragó ember” c. kötetét, mondván: „Ezt olvasd el, ez egy jó könyv.” Elolvastam, s azt kérdeztem: „Hol a többi?” Mert hogy egy addig ismeretlen világ tárult fel előttem, s szó mi szó, igen jól éreztem magam abban a világban. S ahol jól érzi magát az ember, ott szívesen elidőzik. Így kezdődött.

Nyírő a Jézusfaragó ember című novelláskötettel robbant be az irodalmi köztudatba, népszerűsége az Isten igája című önéletrajzi regénnyel csak tovább nőtt. Az olvasóközönség és a kritika is úgy tartotta, hogy ő lesz a következő nagy erdélyi elbeszélő, aki azonban Tamási Áron lett. Hol veszett el Nyírő József?

Nyírő JózsefNyírő József
Gyakran esünk abba a csapdába, hogy azt hisszük: bizonyos korok és bizonyos emberek értékítélete kikezdhetetlenül objektív, s mint ilyen, örök érvényű, holott ez egyáltalán nincs így. Hányszor és hányszor előfordult már, hogy hosszú időn át ünnepelt írók tűntek el egyik napról a másikra a fiókok fogantyúja mögött, és évtizedekig homályban maradt életművek kerültek váratlanul reflektorfénybe, megcsillogtatva addig rejtve maradt értékeiket. Nyírő József nem veszett el, legfeljebb más pályát futott be, mint amit egy bizonyos kánon képviselői elvártak volna, vagy éppen kijelöltek a számára. Teljes értékű életművet hagyott az utókorra, ami természetesen nem azt jelenti, hogy remekművek sorát. De hát mely írónk kérkedhetne ilyesmivel?

Van néhány remekbe szabott novellája, melyek közül legalább egynek feltétlenül ott a helye az igen szigorúan megválogatott száz legjobb magyar novella között, további néhány belefér mondjuk az első ötszázba. Ajánlanám is rögtön elolvasásra pl. a Kopjafák c. kötet IX. novelláját. Aztán írt néhány jó regényt és színművet, és néhány kevésbé sikerültet.

Tehát a Nyírő-életmű megvan, köszöni szépen, s bár több kiadó is adta ki már a műveit, az újólag ebben érintett kiadó úgy tájékoztatott, hogy napjainkban is jól fogynak a kötetei. Ez azt jelenti, hogy napjaikban is megvan az olvasótábora, amit jó néhány úgymond „el nem veszett” író nem mondhatna el magáról….

Saját bevallása szerint mit képviselt Nyírő József, és mi az, amit az utókor, az irodalomtörténészek láttatnak belőle?

Nyírő ugyanannak a képviselője, aminek Tamási is, és még jó néhány pályatársuk: a Trianon után szinte a semmiből megszületett nagyszerű erdélyi magyar irodalomnak. Annak a magyar irodalomnak, amely küldetésként vállalta fel, hogy lelki és szellemi támasza legyen a kisebbségbe került erdélyi magyar közösségnek, s hogy - amiként Kuncz Aladár mondotta – e közösség „fájó és aktuális kérdéseire” az irodalom eszközeivel próbáljon választ találni.

Se szeri, se száma az olyan Nyírő-novelláknak, amelyek a kor kisembereinek a nyomorúságát tárják fel, esztétikailag is magas színvonalon, hogy akinek szeme van, lásson, és akinek füle van, halljon.

Azt azonban nem kell elfeledni, hogy az irodalomtörténészeknek a kommunista rendszer alatt a jól ismert ideológiai okok és az index alá helyezés miatt nem állt módjukban megvizsgálni (legalábbis nyilvánosan), értékelni és méltó helyére tenni ezt az életművet. Sokatmondó, hogy amint erre pl. Magyarországon a nyolcvanas évektől kezdődően némi lehetőség kínálkozott, nem kisebb irodalomtörténészek, mint Pomogáts Béla, Czine Mihály vagy Bertha Zoltán igyekeztek tanulmányaikban tudatosítani az életmű értékeit. A rendszerváltás után itt Erdélyben Vallasek Júlia és jómagam is bekapcsolódtunk ebbe a munkába. De hát ez csupán a szakma frontja. Az olvasóközönség soha nem felejtette el, műveinek mindig megvolt a maga olvasótábora.

Ami viszont kellemetlenül meglepett a napokban, hogy olyanok nyilvánítanak véleményt kérve-kéretlenül az íróról, akiknek nincsenek közvetlen élményeik a munkásságát illetően… Legalábbis erre kell következtetnem abból, amit leírnak. Fő és talán egyetlen tájékozódási forrásuk Hegedűs Géza irodalomtörténésznek a Kádár-rendszer irodalomszemléletéhez, irodalompolitikájához és elvárás-horizontjához igazodó, sőt, azt önként jócskán túlteljesítő néhány Nyírőnek szentelt jócskán elfogult és igaztalan sora, amelyet a nyolcvanas évek elején vetett papírra. Megjegyzem, maga Hegedűs is elismeri ebben az írásában, hogy Nyírő igen tehetséges író volt, és jó néhány novellája, illetve az Isten igájában c. regénye irodalmunk maradandó értékei közé tartozik…

Azonban ama néhány, súlyos vádakat bizonyítékok nélkül megfogalmazó sort ma szentírásként kezelik olyanok, akik egy sort nem olvastak az életművéből, és fogalmuk sincs a tényállásról. A román lapok zöme az elmúlt napokban éppen az említett Hegedűs-írásból meríti a muníciót ahhoz, hogy beárnyékolja a méltóságteljes végtisztességadást.

Pedig ebben a kultúrkörben minden közösségnek joga van megadni halottainak a végtisztességet, nekünk pedig Nyírő József esetében, aki élete végéig becsülettel és legjobb tudása szerint szolgálta a magyarság és benne a székelység ügyét, egyenesen kötelességünk.

A magyarországi Nemzeti Alaptantervbe belekerült Szabó Dezső, Wass Albert és Nyírő József. A Magyartanárok Egyesülete elfogadhatatlannak tartja, hogy az új Nemzeti alaptantervbe politikai nyomásra olyan szerzők kerültek bele, akiknek az értékelésében viszonylagos tudományos konszenzus sincs. Mi az a legkisebb közös többszörös, amivel az irodalomtörténészek egyetértenek a Nyírő-életmű kapcsán?

Nézze, a felsorolt szerzők a maguk idejében nagy hatású alkotók voltak, akik olyan műveket hoztak létre, amelyek ismerete nélkül sem a kor irodalma, sem a kor szellemisége nem érthető meg. Éppen ezért fontos, hogy a fiatal nemzedékek is megismerjék őket és értelmes vita folyjon az általuk létrehozott értékekről, azok időtállóságáról. És az is fontos, hogy ezeket a műveket objektíven, annak a kornak a társadalmi-politikai kontextusában tárgyaljuk, amelyben megszülettek. Meggyőződésem, hogy mindhárom életműnek vannak olyan értékei, olyan gondolatai, amelyek mindannyiunk lelki, szellemi gyarapodását szolgálják majd.

Szabó Dezsőnek Az elsodort faluja, amely éppen olyan írókra volt nagy hatással, mint Nyírő vagy Tamási, mellőzhetetlen mű, nagyszerű írói teljesítmény, valószínűleg Wass Albert sem sorshúzással kapta a Baumgarten-díjat, ami pedig Nyírőt illeti, nos, az iránta való elfogultsággal csak erőltetetten vádolható Hegedűs Gézát idézhetem…

Az, hogy Nyírő a végsőkig kitartott a Szálasi-rendszer mellett, hozzátartozott annak szellemi elitjéhez, mennyire választható el irodalmi munkásságának értékelésétől? Írásaiban mennyire érhető tetten, hogy milyen politikai nézeteket vallott?

Írásaiban pontosan tetten érthető, hogy milyen politikai nézeteket vallott, és azok semmi esetre sem azonosak azzal, amire Ön a kérdés első felében utal. Jellemző, hogy ha azzal nem vádolhatják, amit tett, azzal vádolják, amit nem tett. Tudniillik, hogy a nyilas-hatalom idején nem lépett ki a parlamentből. Igen, ez így közel hét évtized távlatából világosan látszik, hogy hiba volt.

De egyrészt: utólag könnyű okosnak lenni. Másrészt: Erdély várható sorsa fölött érzett kétségbeesése akadályozhatta a tisztánlátásban. És abban a korban vajon honnan várhatta volna, hogy jobbra forduljon a székelység sorsa, ha nem Budapesttől, ha nem Magyarország kormányától, ha nem attól az országgyűléstől, amelyben maga is dolgozott? A közeledő Vörös Hadseregtől?

Tettei mögött egyetlen és világos motiváció állt: azt kívánta, hogy legalább Erdély északi része maradjon az anyaországnál. Ő azelőtt jó két évtizedet élt már kisebbségi sorsban, nem kell csodálkozni azon, hogy minden szalmaszálba belekapaszkodott, amiről úgy tűnt, hogy mentheti a menthetetlent. Nem lehet ítélkezni úgy, hogy ezt vagy amazt a döntést kiszakítjuk a kontextusból. Mint műveinek, irodalmi munkásságának alapos ismerője, kijelenthetem, hogy az, hogy ő szélsőjobboldali figura lenne, egész egyszerűen ostobaság. Ilyet csak olyasvalaki írhat le, aki egy sort sem olvasott tőle.

Szélsőjobboldalisága cáfolatára „csupán” a teljes életművét hozhatom fel. Kétségtelen, hogy szenvedélyesen szerette azt a közösséget, amelyből vétetett, szerette a szülőföldjét, büszke volt rájuk, és fájt neki, ha úgy látta, hogy a népét bántják. De egyezzünk meg: csak igen torz perspektívából tűnnek mindezek a szélsőségesség ismérveinek…

Csak azért nem kezdem sorolni tételesen is a cáfolatokat, mert rettenetesen nehezemre esik erre a szintre lemenni, ezért a kesztyűért lehajolni. Félek, hogy ez a kesztyű engem is bemocskolna. Szóval, nem vádaskodni, de olvasni, olvasni, olvasni… Mindannyiunk lelki-szellemi épülésére.

A Tokaji Írótábor idei témája Eltiltva és elfelejtve. A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban. A tábor szervezői Nyírőt is elhallgattatott, méltatlanul elfelejtett kategóriába sorolják, Wass Alberttel együtt. Mit jelentett konkrétan ez az elfelejtettség?

Mint már említettem, Nyírőnek megvolt az olvasótábora a tiltás évtizedei alatt is, de a hivatalos kánonban irodalmon kívüli okok miatt nem jelenhetett meg. Pedig ott volt a neve, csak „citromlével” írva. Most eljött az ideje, hogy ezt az írást láthatóvá tegyük. Az olvasókon kívül a szakmának is le kell rónia az iránta való adósságát. Ha fejet hajtunk Szőts István teljesítménye előtt, amellyel az 1942-es velencei filmfesztiválon elnyerte a fődíjat, illik fejet hajtanunk ama író teljesítménye előtt is, akinek a műveiből a film készült. Ez csak természetes, vagy nem?

Az újratemetés értelmezhető úgy, mint az újrakanonizálás egyfajta rituáléja. Miért pont most és miért pont Udvarhelyen lesz Nyírő újratemetése, és milyen várható kollektív hatása lesz az író recepciójára?

Mivel az újratemetést nem én szerveztem, nem tisztem nyilatkozni az időpontról. Hogy miért Udvarhelyen? Mert Székelyudvarhely gyermekkora óta vissza-visszatérő és meghatározó állomása volt életének. Miért ne lehetne hát a végső is? Egyik utolsó írásában maga is azt kérte, hogy vagy az udvarhelyi vagy a házsongárdi temetőben helyezzék örök nyugalomra. Székelyudvarhelyiként engedtessék meg nekem az az elfogultság, hogy azt mondjam: Udvarhelyen mégiscsak inkább itthon van, mint másutt. A recepció tekintetében pedig azt várom, hogy olyanok is érdeklődni kezdenek az életmű iránt, akiknek szükségük van egy ilyen impulzusra, hogy ezt megtegyék.

Mitől fontos az újratemetés mozzanata egy irodalmi kultusz kialakulásában/tovább éltetésében?

Az újratemetés nem elsősorban a kultusz vonatkozásában fontos, hanem a magunk lelkiismeretének. Már Homérosz és Szophoklész idején is különös jelentősége volt a végtisztesség megadásának, ami nem is annyira az elhunyt, mint az élők nyugalmát szolgálta. Nyírő eltemetésének helyét és módját annak idején politikai kényszerkörülmények határozták meg, ami nem jelenti azt, hogy az akkori lebonyolítók ne jártak volna el a lehető legtisztességesebben és a legnagyobb együttérzéssel. De annak a közösségnek, amelyet Nyírő egész életművével szolgált, és amelyért felajánlotta szenvedéseit a halálos ágyán is, akkor nem volt lehetősége ezt a szeretetet és tiszteletet viszonozni. Most van. És a jelek szerint meg is akarja tenni.

Az ügy átpolitizálódásával érzékelhető, hogy itt most nem az irodalmi életműről van szó. Mégis, mennyire értékes ez az életmű? Nem homályosítja-e el a tisztánlátásunkat ennek megítélésében „az elfelejtett és tiltott író” romantikus portréja? És fordítva, irodalmi munkásságának esetleges túlértékelése, a pozitív fogadtatás az olvasók/rajongók részéről nem akadályozza-e meg Nyírő életeseményeinek tárgyilagos számbavételét, egy történelmi hitelességű életrajz megszületését?


A kortársak nyilván még nem ismerhették úgy, mint „elfelejtett és tiltott írót”, mégis olyan nagy alkotók méltatták elismeréssel műveit, mint Németh László, Schöpflin Aladár, Jancsó Béla, Dsida Jenő és mások. Jelenkori méltatóiról már szóltam. Ami a többit illeti, csak Petőfit idézhetem: „Az idő igaz./ S eldönti, ami nem az.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS