2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vegyipari laboratóriumba költöztették a nagybányai romákat

S.I. 2012. június 05. 15:00, utolsó frissítés: 15:06

A polgármester hangsúlyozza, minden az előírások betartásával és az érintettek beleegyezésével történt. A CNCD elnöke szerint elmarasztalható a városvezetés, ám nem feltétlenül diszkriminációs kérdésről van szó.


A polgármesteri hivatalnak, az amerikai és a dán nagykövetnek, és az Európa Tanácshoz címzett nyílt levélben fejezte ki tiltakozását a Romani Criss roma jogvédő szervezet amiatt, hogy a helyi önkormányzat olyan ipartelepre költöztette a nagybányai Craica negyedi romákat, ahol korábban a Cuprom Rt. vegyipari vállalat laboratóriuma állt. Az épületegyüttesben található mérgező anyagok miatt több gyerek és felnőtt is rosszul lett. A romák szerint a hatóságok erőszakkal költöztették őket a vállalat területére, és akik nem akarták elfoglalni új lakóhelyüket, azoknak kijelentették: lerombolják házaikat, és az utcára kerülnek. A nagybányai kórház vezetése szerint 8 gyereket és 2 felnőttet láttak el, más források szerint 13 gyerek és 1 felnőtt szorult kórházi ellátásra.

Az Evenimentul Zilei helyszíni riportja szerint az épületben ecetsavas és kénsavas palackok, az anód környezetében összegyűlt iszapmaradvánnyal teli üvegcsék találhatók szétszórva, egyesek még mindig tartalmaznak vegyszereket. A kiskapusi kombinát után a 2006-ban bezárt Cuprom Rt. volt Románia legszennyezőbb vegyipari vállalata.

„Az igazságot szeretné hallani, vagy a ferdítést?” - reagált Cătălin Cherecheş polgármester azon kérdésünkre, hogy miért költöztették a romákat egy vegyipari vállalat területén található, a helyiek által egyszerűen csak „halálgyárnak” nevezett épületrészbe. Az USL-s városvezető szerint minden törvényi előírást betartottak, a polgármesteri hivatal szociális osztálya konzultált a romákkal, és csakis azokat költöztették be, akik abba beleegyeztek.

"Irodákról, és nem laboratóriumról van szó,


a lakrészek a volt üzem adminisztratív részén találhatók. Ezelőtt két héttel még emberek dolgoztak ott, mérnökök, igazgatók, és nem történt semmi bajuk, senki nem hagyta el az üzemet. Ha valami rendellenességet tapasztaltak volna, akkor mint minden normális ember, család, szedték volna a sátorfájukat, és hátat fordítottak volna a gyárnak” - fogalmazott a polgármester.

Hozzátette, a hangulatkeltésért a roma közösség egyes uzsorás, kerítő vezetői a felelősek, akik a romákat folyamatos félelemben tartják. „A költöztetés következtében csökkenhet a befolyásuk, ezért a törvénysértő vezetők különféle atrocitásokat követtek el az épületben, például bénító sprayjel fújtak le egyeseket, így a rendőrséggel együtt közbeavatkoztunk és eltávolítottuk onnan ezeket az elemeket. A költöztetéssel az a célunk, hogy jobb lakhatási körülményeket teremtsünk a romák számára, és felszámoljuk a viskótelepeket. Három épület van elkülönítve, az elsőbe 60, a másodikba 40 családot költöztettünk, a harmadikban 40-50 család kap helyet. Nagybánya polgármestereként soha nem fogom megengedni, hogy egyes bűnöző csoportok feszültségben tartsák a roma közösséget, és megakadályozzák a romák integrációját” - zárta Cherecheş.


Nem megfelelősen előkészített döntés

Asztalos Csabától, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökétől megtudtuk, hogy az ügyben eddig senki nem tett feljelentést. „A polgármester úrral voltak beszélgetéseink a nagybányai helyzet kapcsán, erről az ügyről konkrétan nem tárgyaltunk. Azt a kezdeményezést, hogy a polgármesteri hivatal alternatív szálláshelyeket próbál biztosítani a romák számára, alapvetően jónak tartom, ezek a szálláshelyek jobbak, mint a szeméttelep mellettiek. A sok vitán túlmenően a helyi vezetés azon van, hogy változtasson a kialakult helyzeten, azonban nem néztek utána, hogy olyan megoldást találjanak a problémára, amelyik nem veszélyezteti a romák életét. A hétvégi költöztetés nem volt megfelelőképpen előkészítve, ezért elmarasztalható a városvezetés, azonban nem feltétlenül a CNCD hatáskörébe tartozó kérdésről van szó, ami nem jelenti azt, hogy ne foglalkoznánk vele” - magyarázta Asztalos.

A polgármesternek nem ez az első romaellenes megnyilvánulása, több hasonló korábbi akciója is volt neki, elég, ha csak a roma családokat elkerítő fal felhúzását említjük – reagált megkeresésünkre Fosztó László. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint látszatmegoldásról van szó, a városvezető a többség kegyeit keresve nem a romák szociális gondjait akarja megoldani, hanem saját népszerűségét igyekszik növelni. „Ebből a szempontból egyetértek azokkal, akik elfogadhatatlan megoldásnak tartják, hogy mérgező, nem fertőtlenített környezetbe költöztessenek embereket” - fogalmazott az európai romakutatási hálózat koordinátora.

Hozzátette, vannak hasonló esetek, például Kosovska Mitrovicában, ahol ólomszennyezett telephelyre költöztették a romákat, de ez olyan megoldás, amit vissza kell utasítani. A romák lakhatáshoz való, az élethez való joga olyan érték, amelyet nem írhat felül egy ilyen kampánygesztus, ezért határozott fellépésre volna szükség a polgármester ellen. Sajnos a romaellenesség eléggé elterjedt érzület, széleskörűbb fellépésre volna szükség. A roma civil szervezetek tiltakozása mellett az kellene, hogy a demokratikus érzelmű emberek többé ennek a polgármesternek ne szavazzanak bizalmat. Az emberi élet nem rendelhető alá a polgármester ambíciójának” - zárta a szociálantropológus.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS