2020. február 19. szerdaZsuzsanna
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

>> FASIZMUS

2003. augusztus 07. 18:58, utolsó frissítés: 17:56



A fasizmus kifejezés az olasz politikai nyelvben keletkezett. A szó egy ókori hatalmi jelvényből (latin fasces, a vesszőnyaláb közé foglalt bárd) származik, amely Rómában az egységet és az autoritást szimbolizálta. Mussolini politikai mozgalma -- felújítva az ókori hagyományt -- a húszas évektől kezdve ezt a hatalmi jelvényt használta. Ugyancsak Mussolinitől származik a fasizmus első meghatározása is: "a fasiszták nem republikánusok, nem szocialisták, nem demokraták, és nem konzervatívok vagy nacionalisták. A fasizmus a tagadásoknak és az igenléseknek egy új szintézisét jelenti."

A definíció találó: a fasizmus valóban új, 20. századi jelenség, melynek eredeti célkitűzése egy új politikai kultúra, egy új civilizáció megteremtése volt (ha ugyan nem blaszfémia a kultúra szó használata erre az új barbárságra). Ez a megfogalmazás mindenesetre pontosabb, mint az, amelyet Magyarországon hosszú évtizedekig sulykoltak: "A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája."

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fasizmus minden eleme új lenne, hiszen filozófiai előzményei a 19. századig mennek vissza, legfőképp a felvilágosodás, az individuális szabadság és az egyenlőség tradíciójának tagadására vezethető vissza. (Charles Maurras antiparlamentarizmusára, valamint a tömegmítoszok, a tömeglélektan, az aktivizmus és a heroizmus iránti növekvő érdeklődésre utalhattunk.) nem feledkezhetünk meg azokról a társadalmi, gazdasági tényezőkről sem, amelyek hozzájárultak a fasizmus létrejöttéhez: a tömegek belépésről a politikába, a világháború pusztító hatásairól, az azt követő béke igazságtalanságairól és a gazdasági világválságról.

A fasizmus sokszínű jelenség: a német nácizmus, az olasz fasizmus, a spanyol falangizmus és napjaink neofasizmusa sok ponton eltér egymástól. Ezen országok eltérő tradicíói, különböző társadalmi és gazdasági helyzete, az uralkodó vezérek eltérő személyisége stb. mind mind módosítanak a kialakított képen. Ennek ellenére vannak olyan közös jellemvonásai a fasizmusnak, amelyeket felvázolva közelebb kerülhetünk e jelenség megértéséhez.




A fasizmus dogmatikája

A fasizmus ideológiájának középpontjába a kulturálisan vagy biológiailag meghatározott faj áll. A faj az élet és a történelem regulátora, s abszolút elsődlegességet élvez az egyénnel szemben. Az emberiségnek, mint egységes fajnak a tagadása fontos fasiszta tétel, s ebből következik a rasszizmus, azaz a fajok hierarchiájának az elve. A fasizmus az emberiséget uralkodó és szolgafajokra, vagy -- mint Hitler teszi -- kultúraalapító, kultúrahordozó és kultúraromboló fajokra osztja.

A hierarchia csúcsán foglal helyet -- legalábbis a fasiszta ideológusok szerint -- az árja faj, amely "az emberiség Prometheusa, az ő lángoló homlokából pattant ki a lángész isteni szikrája, ő szítja az állandó megismerés tüzét, hogy fénnyel árasztja el a néma titok éjszakáját, és az embert a föld többi élőlényének urává tegye." (Hitler: Mein Kampf)

A fasizmus második jellemvonása az antiliberalizmus, az antiparlamentarizmus és a demokráciaellenesség. Az eddig megismert ideológiák közül a fasizmus utasítja el leginkább a jogi és politikai egyenlőséget, ehelyett a szélsőséges elitizmust és a társadalom merev hierarchizáltságát hirdeti (Führer-elv, kiválasztottak, faji különbségek stb.) A fasizmusban a felvilágosodás "szabadság, egyenlőség, testvériség" elvét a "hinni, engedelmeskedni és harcolni" hármassága váltja fel. Ebből következően a hatalom megmaradása, fenntartása és állandó terjeszkedése válik kulcskérdéssé. A fasizmus ugyancsak szembehelyezkedik a felvilágosodás másik nagy hozadékával, a racionalizmussal.

A fasizmus ideológiájában számtalan irracionális elem, mítosz található (vezérkultusz, azaz a vezér autoritásának megkérdőjelezhetetlensége, katonai fegyelem és engedelmesség, történeti mítoszok, szimbólumok használata, tömegfelvonulások stb.).

A fasizmus pesszimista emberképéből ("A tömeg hasonló a nőhöz, kinek lelkivilágán nem annyira az elvont értelem, mint inkább a meghatározhatatlan érzelmekre alapított, őt kiegészítő erő iránti vágyódás uralkodik, és aki maga is inkább az erős előtt hajlik meg, semmint a gyengét uralja"-- írja Hitler ugyanott) következik, hogy a tömeg gyámkodásra szorul, a társadalmat újra kell formázni és funkcionálisan berendezni. Ezt a feladatot a hivatásos pártszervezők és propagandisták hajtják végre, az esetleges konfliktusok kiegyenlítését pedig a vezér végzi. gazdasági téren az ideológia az ellenőrzött gazdaságot (azaz az állam szerepének növelését), valamint korporativizmusa vallja. Ez azonban nem képzelhető el állami erőszak nélkül.

A fasizmus kulcsszavai az erőszak, a rend utáni vágy, az állandó ellenségkeresés, valamint a tömegek folyamatos mozgósítása. Mindennek ellenére pedig nem lehetett más a következménye, mint ami ténylegesen lett: az ellenzék totális megsemmisítése, faji uralom és a háború ( a külső és a belső egyaránt) állandósítása.


A fasizmus problémái

A fasizmus problémája mindenekelőtt erkölcsi természetű. Teljességgel elfogadhatatlan az a nézet, amely embercsoportokat alacsonyabb rendűeknek tart, másokat szolgaságra ítél, vagy egyenesen a megsemmisítésükre törekszik. Ezekhez a nézetekhez csak az európai kultúra alapértékeinek totális tagadása révén lehet eljutni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy -- szemben az eddig tárgyalt ideológiák többségével -- a fasizmus ezen elképzelése túl van a racionális diskurzus körén. Ugyanez vonatkozik az erőszakkultuszra is.

A társadalom állandó készültségben tartása, újabb és újabb kampányokba történő belehajszolása törvényszerűen vezetett a fasizmus bukásához. Más a helyzet azokkal az érvekkel, amelyeket a fasizmus a parlamentarizmus és a demokrácia ellen vonultat fel (a többség kegyeinek a keresése, a kontraszelekció stb.). Ezeket az érveket nem lehet figyelmen kívül hagyni, azaz politikai diskurzus vagy vita tárgyai lehetnek. Ugyancsak máig megválaszolatlan (és sokáig elhallgatott) kérdés a fasizmus és a szociális felemelkedés összefüggései. Kétségtelen tény, hogy a fasizmus sokak számára valóban felemelkedést jelentett (infrastrukturális beruházások, munkahelyteremtés, katonai előremenetel stb.), a kivételezett csoportoknak pedig különös előnyöket. A probléma persze az, hogy mindezekért milyen árat kellett fizetni?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS