2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megbosszulta magát, hogy nem elemeztük ki a tavalyi érettségi eredményeket

kérdezett:B. D. T. 2012. július 10. 10:19, utolsó frissítés: 15:53

Mivel tavaly átlagban jobban vizsgáztak a magyar diákok, azt gondolhattuk, „mi jobban állunk, mint a románok”. Most kiderült, mégsem. Interjú Papp Z. Attila oktatáskutatóval.


Tavaly, amikor a romániai diákok 44,47%-a ment át az érettségin, arról beszéltél, ez a sokkoló eredmény esély arra, hogy a romániai társadalom szembenézzen azzal, mi zajlik az iskolában. Mennyire sikerült egy év alatt a „szembenézés”?

Papp Z. Attila: – Pont ezt tartom a legnagyobb gondnak, hogy nem történt meg. Van ugyan új oktatási törvény, ám egy törvény önmagában nem elég ahhoz, hogy egy egész rendszer vagy a rendszer összes szereplője újragondolja önmaga funkcióját. Ez persze mindenképp egy hosszabb folyamat, nem beszélve arról, hogy az az állandósult politikai hercehurca, ami Romániában most is zajlik, nem tesz jót az ilyen típusú változásoknak. Túl azon a bizonyos berobbanáson, amiről a McKinsey jelentés alapján is szót ejtettünk tavaly, azaz amikor egy társadalmat „sokkolni” kell vagy lehet az oktatás aktuális helyzetével – aminek az érettségi eredmény az egyik tünete –, ahhoz, hogy egy oktatási rendszer meg tudjon változni, a szakértők szerint általában 6-7 év szükséges, valamint egy kiszámítható politikai környezet.

Ez a 6-7 év azért fontos, mert ha politikai ciklusokban gondolkodunk, az első ciklusban valamit el lehet kezdeni, ami folytonosság esetén a következő ciklus második feléig tud kifutni (a ciklusok második felében a kormányok politikai profitmaximalizáló szempontból ugyanis nem szoktak már gyökeres változásokat kezdeményezni). Ám ez nagyon nehéz, főleg Romániában, egy olyan országban, ahol egy év alatt több miniszterelnökcsere volt, ahol a legújabb kormányfő plágiumbotrányba keveredik, és ahol vagy van államelnök, vagy nincs...

Ezek a tényezők mind hátráltatják az igazi oktatáspolitikai gondolkodást, és én ezt tartom igazán veszélyesnek. Az új törvény önmagában jó, de kihatása és kifutási ideje még jó néhány év. És kérdés, mi lesz az őszi választások után...



Milyen esélyt látsz arra, hogy a helyzet fokozatosan javuljon a következő években? A közvélemény azt várná, hogy javuljanak az eredmények, és valószínűleg senki nem számított arra, hogy még a tavalyinál is rosszabbak lesznek...

Azt azért nem mondanám, hogy senki. Éppen Hargita megyében voltam az érettségi idején, és „az utca emberei” is (értsd: egy-két stoppos, akiket történetesen felvettem) már arról beszéltek, hogy most biztosan rosszabbak lesznek az eredmények, mint előző évben.

Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy a közeli érintettek, a belső szereplők azért sejtették, hogy nem lesz valami rózsás a helyzet.

Az önmagában is érdekes, ha kicsit rátérünk a székelyföldi megyék adataira. (Hargita megye, ahol a tavaly nem voltak bekamerázva a termek, 2011-ben jóval átlagon felül teljesített, 64,03%-os sikernek örvendhetett. Most a legutolsók közt van 30,25%-kal. Kovászna megyében tavaly 44,29%-os volt az átmenési arány, idén 32,42% - szerk. megj.)

Tavaly felmerült, hogy azért jobbak az eredmények az országos átlagnál, mert nem voltak bekamerázva a vizsgatermek. Erre azt mondták a tanfelügyelők, hogy nem, Hargita megyében igenis tudatosan készültek – nos, ehhez képest most sikerült nemcsak az országos átlag alá, hanem sereghajtóvá válni...

Én is hajlok azt gondolni, hogy az idei bekamerázásnak volt valami hatása, másképp nem lehetne sem statisztikailag, sem másképpen sem megmagyarázni, hogy egy év alatt ilyen nagyfokú csökkenés legyen a székelyföldi megyékben. Szomorú, nem szomorú, de az országos trendek sok vonatkozásban az egész romániai magyar oktatás alrendszerére is érvényesek.

Jó jelek amúgy vannak, a legutóbbi, 2009-es PISA-eredményeket elemezve például kimutatható, hogy azoknak a magyaroknak, akik magyarul tanultak, a kompetenciaeredményei szignifikánsan jobbak, mint azoknak, akik románul tanultak, függetlenül a nemzetiségüktől. Sőt, a magyarok általában jobban teljesítettek, mint az országos átlag. Ilyen értelemben elvárható lenne, hogy a magyar iskolákban jobban teljesítsenek, és ez az érettségi eredményekben is megmutatkozzék.

De ez nem történt meg, és ennek nyilván megint rengeteg oka lehet. Az egyik nyilván az, hogy mást mér a PISA vizsgálat, és teljesen más dolog az érettségi teljesítményének értékelése. De azt gondolom, országos, avagy rendszerszinten is fel kell tenni azt a központi kérdést, mit jelent az érettségi? Ha mindenkit kényszerítünk arra, hogy érettségizzen, akkor fel kell készülni arra, hogy az eredmények biztosan gyengék lesznek.

Nem biztos, hogy minden gyereknek, fiatalnak érettségire van szüksége. Az oktatási kínálat nem differenciált, nem tudja minden egyén megtalálni a saját helyét ebben a rendszerben, és innen már csak egy lépés az, amit többen mondanak, és régóta mondunk, hogy a szakképzést végig kellene gondolni.

Hargita megyében azok a falvak, vidéki települések teljesítettek a leggyengébben, ahol elvileg érettségi oklevelet adó, középfokú tanintézmények működnek: Zetelaka, Gyergyóditró, Gyergyóalfalu. A legnagyobb gond: a rendszer nem teszi lehetővé, hogy mindenki az önmagához mérten legmegfelelőbb – és ilyen értelemben méltányosnak gondolható – oktatási útvonalat tudja bejárni.

Két szinten kellene ezt végiggondolni. Egyrészt ez rendszerszintű probléma, de ugyanakkor a rendszeren belül minden szereplőnek, főleg a döntési jogkörrel rendelkezőknek, le kellene vonniuk a tanulságot ezekből az eredményekből. Lehet, történtek ilyen elemzések, de én a magam részéről a tavalyi sokkhatás után nem olvastam egyetlen mélyebb elemzést sem arról, hogy azok a romániai iskolák, ahol magyarul érettségiztek, hogyan teljesítettek: ha jól, miért, ha pedig rosszul, annak mi az oka. A legtöbb értékelés akkor is és most is arról szólt, hogy a szakképzést nyújtó iskolák gyenge eredményeket produkáltak.

Ilyen elemzések lokális szintről is elindulhatnának, és abba a csapdába sem szabadna esni, hogy mindent az államtól, a mindenkori politikai szereplőktől várunk, hiszen a politikai szereplők a jogi, szakmai keretet biztosítják, és ez a keret így vagy amúgy, de valahogy működik.

Rengeteg olyan dolog van, amit helyi szinten, vagy hangzatosabban fogalmazva: a romániai magyar közösség szintjén is el lehetne kezdeni. Nem kell mindig másra mutogatni. Tavaly is mondtam, nem szabad ebbe az egymásra mutogatósdi-csapdába beleesni, mert sehova sem vezet. Mindenki - szülők, pedagógusok, vizsgáztatók, tanfelügyelők, diákok - le kellene szűrjék, hogy milyen mértékben járultak ehhez hozzá.

A romániai magyar társadalomnak ez azért is okoz nehézséget, mert kisebbségi oktatáskutatás nem igazán létezik, vagy legalábbis sporadikus. És tényleg nem a személyes érintettség kapcsán mondom, de teljesen ideillik: az elmúlt években voltak olyan kutatási pályázataink, amelyek pont az érettségi témáját szerették volna körüljárni, de erre nem kaptunk támogatást. Ezt szintén úgy lehetne értelmezni, nincs meg a döntéshozókban a késztetés, hogy legyen mondjuk egy olyan szakmai csapat, amely ezeket a folyamatokat rendszeresen vizsgálhatná. Csak egy példa: az oktatási minisztérium honlapján rengeteg adat található az érettségi és más vizsgák eredményeiről. Ezek az adatbázisok kincset érnének, ha feldolgoznánk, így viszont csak arra használják általában, hogy megnézzék, X iskolában XY személy milyen eredményeket ért el. Az adatok statisztikai feldolgozása, kielemzése azonban nem történt meg.


Helyi szinten mondjuk egy tanfelügyelő vagy egy iskolaigazgató konkrétan mit tudna tenni?

Már tavaly lehetett látni bizonyos iskolákban, hogy nagyon komoly gondok vannak. Ha én iskolaigazgató lennék, leülnék, és nagyon kemény, őszinte helyzetelemzést végeznék. Lehet, hogy ezek az elemzések megtörténtek itt-ott, nem tudom. A helyzetelemzéseknek is két fajtájuk van, végezhetik a belső érintettek, de az lenne a sikeresebb, ha egy külső helyzetelemzésre is felkérnének szakértőket. A belső és külső helyzetelemzésből le lehetne vonni a tanulságokat, hogy mik vezettek oda, hogy XY iskolában milyen eredményeket értek el.

Ha teszem azt egy szakképzést is nyújtó iskoláról van szó, ahol rossz eredmények voltak, egy iskolaigazgatónak meg kellene kérnie a kollégákat, hogy ne engedjenek mindenkit érettségizni. Tessék bátran szigorúnak lenni, és csak akkor kitenni valakit az érettségi szerű vizsgáztatásnak, ha a minimálisnak gondolt feltételeknek megfelel. Ugyanakkor iskolai szintű érettségi felkészítőkkel nem hiszem, hogy ne lehetett volna meggyúrni jobban azt a néhány iskolát, ahol a legrosszabbak voltak az eredmények. Ez az első lépés, nagyon egyszerű, jóformán pénzbe sem kerülő intézkedés.

A következő lépés, hogy egy tanfelügyelőség ezt megyei szinten vagy akár kistérségi szinten nagyon tudatosan, erélyesen tudta volna képviselni. Csakhogy magyar vonatkozásban valószínűleg az történt – ezért is döbbenetes a dolog –, hogy mivel tavaly viszonylag jó eredmények jöttek ki, előállt egyfajta kényelmesség is, hogy „bezzeg, mi jobban állunk, mint a románok”. Hát most szerintem fordítva van...

Talán jövőre lehetne ilyen helyi dolgokat is elkezdeni.


Lehet számítani arra országos szinten, hogy jövőre még rosszabbak lesznek az eredmények? Lesz még ennél lejjebb?

Radikális változás szerintem nem lesz semmilyen irányba. Én ezt az eredményt reálisnak találom, nem volt önmagában meglepetés a tavalyi sem, inkább az a tét, mikor jön az a kormány, amely ezzel szembe mer nézni. Ha az érettségi a jelenlegihez hasonló feltételekkel zajlik jövőre is, akkor az eredményekben nem várhatóak radikális változások. De ki tudja, mit hoz az őszi választás, a jövő évi érettséginek milyen módszertana lesz, ki tudja, ki lesz az új oktatási miniszter... Ha a jelenlegi feltételek maradnak, nagy változás nem lesz. Ha ősszel jön egy tudatosabb és stabilabb kormány, akkor viszont 3-4 év alatt valamilyen pozitív elmozdulást el lehetne érni.


Ecaterina Andronescu régi-új tanügyminiszter úgy vélte a mostani eredmények kapcsán, hogy elődei nem vonták le a megfelelő következtetéseket a tavalyi gyenge eredményekből. Ám Andronescu korábbi minisztersége alatt szüntették meg a szakiskolákat, úgy hogy maradtak a szakközépiskolák, és kvázi minden továbbtanulni akaró gyereket érettségizni kényszerítettek. Az első generáció, amely ebben a rezsimben tanult már, tavaly érettségizett. Tavaly már szó volt arról, hogy differenciált érettségit kellene bevezetni. Idén úgy tudom, könnyített tételsort kaptak a szakközépiskolások, ennek ellenére az eredmények még rosszabbak. Mit kéne tennie ezzel kapcsolatban egy következő tanügyminiszternek?

Először is nem kellene mindenkire rákényszeríteni az érettségit. A könnyített érettségiről lehet vitázni, de az alapgondolat az, hogy el kell döntenünk, mit értünk érettségi alatt, mi az érettségi célja. Csak arról szól, hogy belépőt biztosít a felsőoktatásba, vagy arról is szól, hogy valamilyen szakismeret társul hozzá – vagy el lehet boldogulni érettségi nélkül is. Át kellene beszélni, mit akarunk az érettségivel, mit nyújt egy átlagos érettségi diploma. Ha ez nem történik meg, akkor nyilván van egy olyan tehetetlenségi erő, hogy még több ember megy érettségizni, elviekben még többen kerülnek be a felsőoktatásba, akik egy része fizet is ezért, amelynek következtében a felsőoktatás szereplői relatíve jól járnak, mert stabil lesz a helyzetük, lesz hallgatójuk. De valahogyan társadalmi konszenzusra kellene jutni, hogy mit jelent az érettségi.

Ezelőtt 40-50 évvel, ha valakinek érettségije volt, az valamit jelentett: presztízst, szakismeretet. A mai felhígult diplomavilágban ez nem egyértelmű, inkább a zéró korreláció elve érvényesül, miszerint az a rossz, ha valakinek nincs érettségi papírja, és ezért boldog-boldogtalant érettségiztetni akarunk.

Amit Andronescu a politikai ellenfeleire mond, azt önmagára is kellene alkalmaznia, neki is végig kellene gondolnia, hogy a korábbi minisztersége folyományaképpen is létrejött új rendszer vagy annak bizonyos elemei hogyan hatottak ki a mostani helyzetre, és az országnak ez jó vagy sem.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS