2017. március 25. szombatIrén, Írisz
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bernády György második marosvásárhelyi polgármestersége (1926-1929)

Fodor János 2012. november 03. 12:22, utolsó frissítés: 2012. november 06. 11:16

Politikai csatározások, személyes ellentétek miatt az újabb mandátumának legnagyobb sikere a város adósságának törlesztése.


Bernády György második polgármesteri mandátuma egy igen izgalmas politikai légkörben zajlott. E rövid periódus (mindössze három év) alatt szerette volna megvalósítani mindazt, amit


első városvezetése idején abbahagyott.

Azonban a lehetőségek átalakultak, korlátozódtak, így a politikai csatározások miatt polgármesterségének ez a fejezete kevésbé maradt meg a városi köztudatban. Marosvásárhelyen az impériumváltás után Bernády második mandátumáig a következő polgármesterek működtek: dr. Marthy Ferenc (1917-1919); dr. Valer Ghibu (1919. január 29.-1920. február 7.); dr. Cornel Albu (1920. február 9.-1920. október 22.); dr. Ioan Harşia (1920. október 22.-1922. december 22.); dr. Emil A. Dandea (1922. december 22.-1926. március 15.).

Jól látható e felsorolásból, hogy a román közigazgatás berendezkedésével a város igazgatását román nemzetiségűek vették át. Történt mindez annak ellenére, hogy amint az alábbi táblázatból egyértelműen kivehető, a korai betelepítések ellenére a két világháború között nem borult fel a magyar többségű város etnikai arculata.



Marosvásárhely lakosságának etnikai megoszlása, 1910-1930


A hatalomváltás utáni új közigazgatási rendszer átalakította az addig érvényben levő monarchiabeli városvezetési normákat, amelyek az 1923-as román alkotmány által léptek életbe. A városi polgármester-jelöltet a tanács választotta, de


a belügyminiszter nevezte ki.

A strukturálisan is megreformált közigazgatás autonómiája lényegesen beszűkült a korábbi állapotokhoz viszonyítva. A tanácsi szervek így a fontosabb kérdésekben, mint a költségvetés, szabályrendelet-alkotás, ingatlan-vagyon adásvétele, nem dönthettek önállóan.

Ezekben az ügyekben a belügyminiszternek kellett a végső szót kimondania és a helyben hozott határozatokat jóváhagynia. A belügyminiszter ugyancsak a törvény által előírt esetekben prefektusi rendelettel felosztathatta a tanácsot. Elvben a feloszlatási rendelettel együtt kiírandó lett volna az új választás is, ennek megejtéséig Időközi Bizottságot (Comisia Interimară) kellett kinevezni. Ez a későbbiek folyamán gyakran meg is történt, az esedékes választások sorozatos elnapolásával.

A marosvásárhelyi nyilvánosság számára csak 1926-ban, január végén-február elején, a községi választások előtt csillant fel a lehetőség Bernády György polgármesterként történő felléptetésére. Ez főleg


a liberálisokkal való megegyezés alapján jöhetett létre,

akikkel Bernády 1925 őszétől tárgyalt. A tárgyalások végeredményben felemásan sikerültek, nem született aláírt paktum az Országos Magyar Párt és a liberálisok között.

Bernády mellszobra a városvezető nevét viselő alapítvány székházában


A tárgyalások alatt többször is felmerült a jövendőbeli marosvásárhelyi polgármester kérdése. A liberálisok ugyanis tisztában voltak Emil Dandea népszerűtlen városi megítélésével, Bernádyt pedig bizalmasukként kezelték. A román Nemzeti Liberális Párttal közösen összeállított marosvásárhelyi listán végeredményben 15 OMP jelölt szerepelhetett (Bernády listavezetőként), a románok a megmaradt kilenc helyet foglalták el.

A helyi közös listák a paktumtárgyalások végeredménye,Jaross Béla apátplébános, Aurel Rusu és Bernády György volt, ezek közül az utóbbi kapta a legtöbb szavazatot (2, 9 és 15 szavazat-arányban). Bernády jelölését a belügyminiszter jóváhagyta, és március 26-án a prefektus kinevezte a város élére. Jól látható az a taktika, amellyel Bernády biztos győzelemre számíthatott.

Jaross Béla és Aurel Rusu (ekkor még) közeli barátságban állt Bernádyval, Petri Zsigmond régi ellenzékiségére sem kellett tekintettel lennie mivel nemrégiben kibékültek, így egyedüli tiltakozó Adrian Popescu volt, akit az ülés napirend előtti felszólalásában jelentett be tiltakozást.

Bernády számára második polgármesterségének első komoly feszültségét az okozta, hogy az addig kormányzó liberálisok 1926. március 27-én lemondtak. A király Alexandru Averescu tábornokot bízta meg kormányalakítással, aki kiírta az új választásokat.

Bernády György fényképe
A parlamenti választásokon Bernády a liberálisokat támogatta (bár önmagát nem jelöltette), ezért az erdélyi magyarság részéről komoly bírálatokat kapott. Végeredményben a liberálisok kerültek újból hatalomra, ami részben könnyítette Bernády városvezetési ügyeit.

A választások utáni időszak Bernády számára a városi ügyek intézésében merült ki.


Konkrét programja nem volt

polgármestersége kezdetekor, azonban 1928-ban a minisztérium kötelezte egy nyolc éves tervezet kidolgozására, amelynek közzétételével fogalmunk alakulhat attól, hogy milyen fejlesztési terveket helyezett előtérbe a város számára.

Ezek között szerepelt a földgáz bevezetése, új mozi, szegényház, tűzoltó laktanya létrehozása, a vízvezetékek rendezése, az utcák kivilágítása és burkolása, valamint vízzel való ellátása, népfürdő és sporttelep építése és „még több fontos alkotni való.”

Bernády számára bizonyos igazgatási-döntéshozói ügyek elsőbbséget élveztek. Ezek közé tartozott a városi infrastruktúra fejlesztése, jelesül a régóta húzódó földgázbevezetés felgyorsítása, lezárása. Bernády második polgármestersége alatt is napirenden tartotta a város vezetése, a tanácsi testület, ám a város és a gáztársaság közötti, a bevezetést szabályozó szerződés megkötését csupán Bernády lemondása után, az Időközi Bizottság hozta tető alá. Hasonló


Bernády-szobor
prioritást élvezett a Kultúrpalota felújítása.

1926-ban a bútorzat, a padlózat, székek kicserélése (felújítása) mellett a hangversenyterem orgonájának megóvására védőhuzat elkészítését rendelte el. A munkálatok egész polgármestersége alatt tartottak. Igyekezett felkeresni azokat a művészeket, mérnököket, akikkel annak idején a művelődési palotát építtette (budapesti útja során Róth Miksát próbálta elérni, aki az üvegfestmények alkotója volt).

Ezen kívül számos olyan infrastrukturális intézkedést született, amely vagy pótolta, vagy kiegészítette, feljavította az első polgármestersége idején elkezdett beruházásokat. Ide tartozott az aszfaltozás, kövezési munkálatok, az utak feljavítása, a Maros szabályozása, parkosítás, fák ültetése, a csatornázás és a Villamosművek (ún. „marosi turbina”) vízmedencéjének a rendbetétele bécsi szakemberek segítségével, valamint a szemétszállítás korszerűsítése (a régi teherautókat két új Ford kocsira cserélték).

A vízművek és a vezetékhálózat működési zavarainak elhárítása sem kerülte el figyelmét, hisz a vízellátás akadozása állandó lakossági panaszra adott alkalmat. 1928-ban (mint korábban többször is) a város ivóvize megfertőződött, ami kisebb járványt okozott. A költséges szűrőtelep megépítéséig azonban a vizet klórral fertőtlenítették és vastalanították, hogy iható legyen. Második polgármesterségének egyik sikertörténete


a háború előtti tartozások rendezése

volt. Bár a köztudatban elterjedt, hogy a háború és impériumváltás megszabadította a várost a hatalmas kölcsönök (amelyekből az építkezéseket fedezték) visszatérítésének kényszerétől, ez csak részben volt igaz.

A tartozások egy része valóban elinflálódott, illetve néhány nagy hitelező csődbejutásával azok megszűntek. A városnak azonban ennek ellenére is tetemes adóssága maradt. Bernády a helyzet rendezésére elrendelte a város költségvetésének felmérését, kölcsöneinek és tartozásainak összeszámolását. Többszöri budapesti kiszállása után sikerült megegyeznie a Magyar Jelzálog- és Hitelbankkal. A sikeres adósságtörlesztés volt a legjelentősebb sikermozzanat Bernády második polgármesterségének három esztendeje alatt, maga is erre volt a legbüszkébb.

A marosvásárhelyi kultúrpalota


Március 26-i beiktatása óta 1926-ban 14, 1927-ben 12 és 1928-ben 9 városi tanácsi ülést tartottak, amelyek legtöbbjén Bernády elnökölt. Ha hiányzott (budapesti vagy bukaresti utak, betegség, pihenőszabadság miatt), ami gyakran előfordult, ezeken a tanácsi üléseken Teodor Coculescu ezredes helyettesítette, ugyanígy történt a polgármesteri teendők elvégzésében is.

1926-1927 folyamán, amikor az OMP megyei tagozatának elnöke volt, ebben a tisztségében Sebestyén Miklós helyettesítette. Sebestyén Miklós a városi tanácsban állandó választmányi tag volt, s mind Coculescu ezredes, mind dr. Sebestyén, Bernády bizalmi emberének számított.

A szokásos Bernády-vacsorák (melyek első polgármestersége idején is kedvelt alkalmak voltak az eszmecserére), teadélutánok Bernády lakásán zajlottak s a városban élő magyar és román elit találkozási helyévé váltak. Több alkalommal


magas rangú vendégeket is fogadott

kötetlenebb keretek között. Például amikor 1926-ban Móricz Zsigmond látogatott Marosvásárhelyre, tiszteletére Bernády (mint OMP tagozati elnök, polgármester és a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja) díszebédet adott.

Bernády számára mindig fontos volt, hogy akciói a sajtó útján is támogatást kapjanak, hogy a közvéleményt a maga és a város érdekei szerint befolyásolhassa. Erre már első polgármestersége idején ráérzett, ezért a városban a városvezetést támadó lapok mellett mindig akadt néhány, amely fenntartások nélkül támogatta Bernády elképzeléseit és döntéseit. (Molter Károly szerint „A Bernády-kultusz iskolapéldája lehetne a tekintélytiszteletnek”).

A két világháború közötti marosvásárhelyi sajtó kevésbé volt színvonalas a kolozsvári, aradi, nagyváradi vagy brassói lapokhoz képest. Ezek közül érdemes kiemelni a Székely Naplót, amely egykor Bernády pártlapja volt, később „átvedlett” az OMP tagozati pártlapjává. Így, amikor Bernády 1927 novemberében kilépett az OMP-ből, a lap is „szakított” vele, gyászkeretes közleményben „Bernády végzete” címmel, a címlapon adták hírül a tényt.

Ezzel szemben az 1927-től megjelenő Maros eleve pártfogásába vette Bernádyt. Ugyanígy A Ma is, bár az utóbbit Bernády megtagadta, vonakodott elismerni, hogy akármely köze is lenne hozzá. A Vásárhelyen megjelenő Ellenzék ezekhez képest távolságtartó, „nagy lepedőnyi” hasábjain egy oldalon megférnek a Bernádyt védő írások és az OMP közleményei, a párt tevékenységéről szóló tudósításokkal.

Bernády második polgármesterségének a végét több esemény siettette. Összegezve, az történt, hogy


a városi tanács bizalmatlanságot szavazott

Bernádyval szemben, amelyet a prefektus terjesztett elő. A belügyminiszter jóváhagyta és ezzel feloszlatták a tanácsot. Kinevezték az Időközi Bizottságot, élén Adrian Popescu volt prefektussal, aki a tanács feloszlatását indítványozta – gyakorlatilag tehát Popescu volt az, aki megbuktatta Bernádyt.

Kibontva az események sorát, kijelenthető, hogy Bernády második polgármesterségének első válságjelei az OMP-ból való kilépéshez köthetőek. Bernády bukására részben a szerencsétlen időzítés, működésének akadályozása miatt került sor, s a feszült közhangulatot még az őt támogató belügyminisztérium sem tudta eloszlatni.

Még ha mindenben szerencsés lett volna Bernády politikai pozicionálása, a hatalomra kerülő Maniu-kormány előbb vagy utóbb úgyis elmozdította volna hivatalából, hogy saját emberét ültesse Marosvásárhely polgármesteri székébe.

A párbajról szóló újságcikk


A személyes konfliktusok csak részét képezik a bukásának. Egyes híresztelések szerint Adrian Popescuval ugyanis még párbajt is vívott Bernády. A Maros című napilap tudósítása szerint a párbajra 1928. november 17-én került sor.


A történet hitelessége megkérdőjelezhető.

A lap nem első oldalán közölte a hírt, a többi napilap pedig meg sem említette az állítólagos párbajt, amelyre azért kerülhetett volna sor, mert egy november eleji városi tanácsülésen, egy telekadományozási rendelet kapcsán éles vita alakult ki Popescu és Bernády között. (Popescu „hazugnak” nevezte Bernádyt, amiért emez párbajra hívta ki).

A Marosban olvasható legenda kitűnő építőkockának bizonyult a Bernády-mítosz kialakításában. A tudósítás szerint a párbaj végkimenetele az lett, hogy Popescu a levegőbe lőtt, amire Bernády nem élt lövési jogával, így a felek továbbra sem békültek ki.

Természetesen nehéz elképzelni, hogy mindez megtörtént egy „olyan városban, melyben a fütty egyik városvégről a másikra hallatszik”, hisz nehezen lehetett volna eltitkolni a közvélemény és a szemfüles újságírók elől.

Következtetésként elmondható, hogy Bernády második polgármestersége


nem hozott hosszútávon komoly eredményeket,


jelentősége nem mérhető a világháború előtti teljesítményéhez. A városvezetés az országos pártpolitikához képest mégis közelebb állt politikai habitusához, ennek minden kis útvesztőjét ismerte, értette. Személyes kapcsolatai meghatározták politikai irányelveit, ennek alapján megjelölhetők azok a helyi és országos kulcsfigurák, akiknek támogatását élvezte, amikor ezekkel szakított (az OMP-ből történt kilépéssel), ez polgármestersége végét is jelentette.

A városra és önmagára is úgy tekintett a világháború elvesztése és az imperiumváltás után is, mint a „magyar többségű város, (sikeres-vagy kevésbé sikeres) magyar polgármestere.”

Bernády maga is érezte a magyar politikai és társadalmi közeg a lassú hanyatlását, ámbár nem köszönt el végleg a politikától. Ezután következett a Magyar Polgári Demokrata Blokkal való „kísérletezése.” Lemondatása után sokkal visszavonultabban élt, még akkor is, ha halála előtt egy évvel neve újra feltűnik az OMP Intézőbizottsági tagjai között (1937).




ItthonRSS