2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ha ki is vonulnak az amerikaiak Irakból, az anarchia továbbra is marad

Kató Lenke –Balázs D. Attila 2003. október 15. 16:26, utolsó frissítés: 16:26

Irak nincs szétbombázva, de a közbiztonság borzalmas: #b#az esti ima után#/b# senki sem jár szívesen az utcákon. Nagy a munkanélküliség, és az amerikaiak sem tudják az anarchiát felszámolni. Egy szír-magyar diák helyszíni beszámolója.






Transindex: – Hogyan jutottál ki Irakba?

Sayfo Omar: – Édesapám szír származású, ígyhát Szíriában szoktunk nyaralni a családdal. Most július végén is kiutaztunk, és kihasználva a helyzetet, átmentem Bagdadba. Megtudtam, hogy egy szír rokonunk jóbarátja gyakran jár át teherautóval Irakba. Kapva az alkalmon, beírattam magam amolyan csicskásnak, kisegítőnek a kamionosok közé. Rizst és cukrot szállítottunk.



– Legálisan?

S. O.: – Persze. Ezt az amerikaiak is engedélyezik, mert Irak ellátása a környező országokból történik. A szír papírokkal sem volt gond. De mikor átértünk a határon, az amerikaiak szanaszét szedték a teherautót. Hat órán keresztül vizsgálódtak, fémdetektorral kémlelték a zsákokat, leszerelték az ajtókat fegyverek után kutatva. Végül is öt napot tartózkodtam Irakban, beleértve az oda- és a visszautat is. Az első éjszakát egy amerikai ellenőrzés alatt álló raktárban töltöttük, a másik két estét egy családnál.


Százdolláros-plakát egy moszuli
pénzváltó irodában. Az új iraki
dinár mától lép kereskedelmi
forgalomba, a régi pénzt egy az
egyhez arányban lehet beváltani
(AP Photo/Ivan Szekretyarev)
– Milyen volt Irak testközelből?

S. O.: – Meglepetésemre az ország nincs szétbombázva, de bizonyos helyeken azért erősen látszanak a háborúzás nyomai. A közbiztonság a háború előttihez képest borzalmas lett, ellenben Szíriával, ahol az emberek járó motorral hagyják az utcán a kocsijukat és senkinek eszébe nem jutna ellopni a járgányt. Vagy például a szír nők arannyal teleaggatva járkálnak, az irakiak meg persze nem. Ugyanez volt a helyzet a háború előtt Irakban. Most már a nyolc órai esti ima után mindenki bezárja az ajtókat és onnantól kezdve senki nem látsz az utcán.

Este hallani lehet a dörrenéseket, de hogy ki kire lő, azt nem tudni. Van, aki szerint amerikaiakat lőnek, más azt mondja, hogy épp helyi konfliktusokat rendeznek ily módon, ami nem lehetetlen, mert rengeteg fegyver található az embereknél. Szaddam Husszein 7 millió fegyvert osztott szét bukása előtt szunnita hívei között. Az évek során azonban a rossz anyagi körülmények közt élő lakosság rákényszerült, hogy el-eladogasson belőlük, de mégis, az ellenállás most is ezekkel a puskákkal-pisztolyokkal folyik.


– Minek köszönhető az általad említett nagyfokú szíriai közbiztonság?

S. O.: – Egyrészt vallási okoknak, másrészt ilyen az arab társadalom. Aki valami rosszat elkövet, azt megbélyegzik. Az ilyen ember például sose fogja tudni a gyermekeit megházasítani, csak ha az ország túlsó felére költözik, ahol már nem ismerik. De ha ott is kitudódik a múltja, ugyanúgy kiutálják.


– Irakban a rendszer bukása miatt romlott meg a közbiztonság, mert ugye a társadalom maga ezek szerint nem változott meg gyökeresen?

S. O.: – A háború előtt az összes köztörvényes bűnözőt szabadon bocsátották. Ezek ma is az utcán vannak. Másrészt az emberek rászorulnak a fosztogatásra, mert a döntő többségnek nincs állandó bevétele. Nincs megélhetés. Csak a nélkülözhetetlen embereknek adnak munkát, az orvosoknak, az olajiparban dolgozóknak. A hivatalokban minimális létszámú ügyintézőt foglalkoztatnak. A hadsereg kétmillió hivatásosát, a rengeteg rendőrt, a titkosszolgálatok embereit is szélnek eresztették.


– Az ottaniak megítélése szerint milyen volt az életük mindezek előtt: most jobb, a "felszabadítás" után?

S. O.: – Szaddám Husszeint senki sem szerette, de elfogadták, mert közülük való volt. Ez is mutatja, hogy él az emberekben a nemzeti tudat. Az amerikaiakra viszont idegen hódítóként tekintenek, akik teljesen más kultúrát képviselnek. Másrészt tudni kell az irakiakról, hogy eleven hősihalott-kultuszt ápolnak és büszkék arra, hogy kiűzték az angolokat annak idején. Most, hogy visszajöttek az angolok az amerikaiakkal együtt, felborult az emberek önérzete.

Elállják az utat a koalíció katonái Karbala (110 km-re Bagdadtól délre) városa körül. A helységben hétfő este rivális síita muszlim csoportok csaptak össze, többen meghaltak (AP Photo/Greg Baker)


– Mik a kilátások, ami Irak jövőjét illeti?

S. O.: – Az amerikaiak azzal rontották el az egészet, hogy egyáltalán bevonultak. A korábban síitákra és szunnitákra osztott iraki nemzet mostanra egyesült. Síiták és szunniták karöltve támadják az amerikaiakat és ellenzik az ottlétüket. Ebben a helyzetben az utolsó szempont, hogy ki milyen vallású, de ha az amerikaiak kivonulnak egyszer és így megszűnik a főellenség, újból előtérbe kerülnek majd ezek a viszályok. Vélhetőleg tovább folytatódik az anarchia.


– Mindezt tekintetbe véve gondolom, az utazás során sem ment minden zökkenőmentesen.

S. O.: – Két húzós eset is történt. Fényképezni szerettem volna, de mint utóbb kiderült, nem lett volna szabad az adott ellenőrzési ponton. Egy amerikai katona észrevett. Rám üvöltött messziről, odajött nagy léptekkel és úgy kitépte a kezemből a kamerát, hogy csak úgy reccsent. Aztán már nem is tudtam használni. A másik negatív élményben akkor volt részem, mikor másodjára is el szerettem volna jutni Irakba, egyedül. Mondanom sem kell, nem jött be.

Eljutottam egy Albou Kamal nevű határvárosig, de ott három egyenruhás kiszúrt. Amerikai szökevénynek néztek. Hozzá kell tennem, hogy katonai nadrágot viseltem és sarut, amit az amerikaiak nemigen hordanak. Meg aztán rajtam volt a kheki színű BKF-es (Budapesti Kommunikációs Főiskola) póló is, meg egy strapabíró katonai hátizsák.

A hajam is elég rövid volt. Próbáltam ékes szír nyelvjárással taglalni, hogy szír vagyok és innen, Aleppó mellől jövök, ami igazán csak pár száz kilométerre van. Közben gyűltek az emberek, mert az egyik közülük rendesen üvöltött velem. Szó szót követett, és az akcentusomból lassan kiviláglott, hogy nem vagyok szíriai. Akkor megint rámfogták, hogy amerikai vagyok.

Mentegetőztem, hogy nem, nem, magyar vagyok! erre ők: de akkor miért mondtam, hogy szíriai vagyok? Az útlevelem is megmutattam nekik. Tanakodtak, hogy elvigyenek-e kihallgatni, de végül arra jutottak, hogy szálljak fel egy buszra és takarodjak vissza. Rendesen besokkoltam. Hogy ha elvittek volna, biztos nem olyan elbánásban részesülök, mint Magyarországon. Egy ilyen kihallgatáskor beraknak egy kis lyukba és leghamarabb két hét múlva jutsz eszébe valakinek.


– Bizonyára nem kellett mindig inkognitóban maradnod.

S. O.: – Igen, Irakban többnyire el tudtam adni magam szírnek. Szíriában kevésbé. Nagy élmény volt, mikor egy borbélyüzletben egy idős urakból álló baráti társaság emlékezett arra, hogy 6:3-ra vertük a hódító angoljaikat fociban "buskasékkal" – valószínűleg Puskásék nevére emlékeztek.


– Tervezed, hogy odautazol jövőre is?

S. O.: – Szíriába igen, Irakba valószínűleg nem. Egyedül pláne kizárt!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS