2014. november 22. szombatCecília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Román Kommunista Párt hatalmi szerkezetének kiépítése Maros megyében, 1944-1948

Novák Csaba Zoltán utolsó frissítés: 09:52 GMT +2, 2012. december 8.

Szinte nulláról kezdték az ország szovjet minta szerint való megszervezését.


A Román Kommunista Párt az 1944. augusztus 23. után kialakult politikai helyzetet arra próbálta felhasználni az első pillanattól kezdve, hogy megszerezze a teljes politikai hatalmat, és hogy az országot egy szovjet mintára megszervezett állammá tegye. A Vörös Hadsereg bevonulása után az addig illegalitásban tevékenykedő kommunisták


hozzáfogtak a párt helyi szinten történő megszervezéséhez.

A kommunista párt Maros megyei szervezetét teljes mértékben új alapokra kellett helyezni, ugyanis az RKP illegalitásba helyezése folytán a helyi szervezeteket is betiltották, tagjait pedig üldözték a hatóságok.

A munkásmozgalmi családból származó B. J. így emlékszik vissza: „a vásárhelyi szervezetet 1922-ben alapították meg. Az alapítók között volt édesapám is. A párt illegalitásba helyezése után az itteni szervezetet is betiltották. A hajdani Kossuth utcában működő munkásház még fennállt egy ideig, mi munkásgyerekek ide jártunk minden vasárnap, aztán a harmincas évek közepén ezt is felszámolták.”



A párt a két világháború közötti időszakban nem rendelkezett jól kiépített vidéki szervezetekkel és megfelelő tömegbázissal sem. Vidéken az emberek nem kapcsolódtak be tömegesen a baloldali mozgalomba.

Egy 1951-ben készült összeírás a megye 120 vidéki településéből csupán 90 olyan személyt nevez meg, akik 1944. augusztus 23. előtt az RKP szimpatizánsai, vagy illegális tagjai lettek volna. Az ún. illegalista mozgalom jellegzetességeihez tarozik az a tény is, hogy a konkrét akciók


szinte teljes mértékben Marosvásárhely területére korlátozódtak.

Vidéki szervezetek elszórtan működtek, általában olyan a megyeközponthoz közel eső falvakban, amelyek lakosságának egy része a városban dolgozott, és nagyon sok esetben valamely karizmatikusabb helyi származású aktivista nevéhez kötődtek.

Aktivista továbbképző utáni szórakozás a negyvenes évek végén


Csernovics Sámuel, aki nagyon fiatalon került kapcsolatba ezzel a mozgalommal, és aki a későbbi marosvásárhelyi pártiskola előadója lett, így emlékszik vissza: „Az eszmékkel felületesen már gyermekkoromban megismerkedtem. Az utcánkban nagyon sok munkás élt. Ezek közül többen is illegalisták lettek. Komoly mozgalmista volt a Löbl család, Márton és Piri, Gombos Mihály, a Minor család, Nemes Dezső. Ezek mind a mi utcánkban laktak.

Az egyik Minor fiú még a spanyol polgárháborúban is harcolt Franco ellen. Esténként összeültünk az utcánkban és beszélgettünk. Inkább, amolyan tőmondatokban beszéltek, a tudományosság teljes mértékben hiányzott. Jómagam sem ismertem akkor egyetlen ilyen jellegű munkát sem. Ezek az emberek meséltek nekünk a pártról, hogy miért is harcol, milyen célkitűzései vannak. Egyiküknek sem volt tulajdonképpen valamiféle marxista képzettsége.”


A szervezkedés, a kommunista mozgalom felvállalásának komolysága is váltakozott. A magyar közigazgatás visszatérése 1940-ben felszámolta még ezt a szórványosan működő illegalista mozgalmat is. A vásárhelyi illegalisták egy része, pl. Löbl Márton elhagyta a várost,


másokat pedig elfogtak és Ákosfalvára szállították.

Az akkor, a pártstatisztikák szerint 338 000 lakossal (46,1% román és 50,8% magyar) rendelkező Maros megyét is megviselte a front átvonulása. A megye területe nagy részének háborús övezetté válása, a front átvonulása utáni zavargások, a súlyos gazdasági helyzet óriási megpróbáltatások elé állították a lakosságot.

A Felső-Maros mentét így mutatja be egy 1944-ből fennmaradt jelentés: „Sáromberke már szinte kihalt, kisszámú nép lakja. Átlag minden tizedik háznak van lakója. Ugyanez vonatkozik Gernyeszegre is. Körtövélyfája már ennél lakottabb. […] Petele pedig teljesen üres. Jelenleg már csak a cigányok járnak be egy-egy rozoga fogattal, hogy elvigyék mindazt, ami a korábbi látogatóknak nem kellett.

Jelenleg Petelén egy pár orosz katona is tartózkodik, akik a szőlőtermés betakarításával foglalatoskodnak. […] A Szászrégenbe vezető úton látni az aknák által megölt falusiak hulláit, amelyeket az asszonyok a helyszínen egész felületesen a földbe ásnak. […] Szászrégen félelmetesen kihalt.”
Az 1946 és 1947-ben kicsúcsosodó szárazság csak fokozta az amúgy is válságos gazdasági helyzetet.

A Maros megyei pártszervezés első jelentős, háború utáni lépésére 1944. szeptember 24-28. táján kerülhetett sor és az illegalista mozgalom tagjainak nevéhez fűződött. „Az elvtársak legnagyobb része a Szászrégenben megalakított 503-as munkaszázadhoz volt beosztva, és akik onnan megszöktek, az orosz csapatok szeptember 28-i bevonulása előtt néhány nappal érkeztek haza. A hazajöttek, azonnal megalakították a párt 8 tagból álló Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát.” Fontos tényező, hogy


erre a lépésre helyi kezdeményezés révén került sor,

ugyanis az RKP központi kiküldöttei szeptember végén még nem érkeztek meg a városba. 1944 őszén megalakult a RKP Maros megyei szervezete, amelynek a vezetőségét egy öttagú bizottság jelentette. A bizottság tagjai az eddig illegalitásban levő tagokból került ki, név szerint: Soós József (később polgármester Marosvásárhelyen), Löbl Márton, Szőcs Béla, Nemes Dezső és Lakatos Albert. Ez volt a „fej”.

A „test” megszerzése, kiépítése jelentette ezek után a megyei szervezet egyik legfontosabb feladatát. A párt Maros megyei szervezete egyelőre a Kolozs megyei regionális szervezet hatásköre alá tartozott.

Felvonulás Marosvásárhelyen a negyvenes évek végén


Kezdetben kaotikus állapotok uralkodtak a párt háza táján. „Az elején nem tudták megmondani, hogy ki milyen funkciót tölt be.” Az 1945-ös év folyamán az aktív szervezői munkának köszönhetően megalakultak a párt működését biztosító legfontosabb osztályok, illetve alosztályok, az akkori kifejezéssel élve „reszortok”, amelyek a párt különböző területeken kifejtett tevékenységét szervezték és irányították: propaganda, gazdaság, kultúra stb.

1945-ben első lépésként megalakultak a járási titkárságok, amelyek létrehozták a járási osztályokat is. Az esetek többségében


a helybeliek közül kerültek ki a járási vezetők,

de ha szükség volt rá, a megyétől is neveztek ki titkárokat. A vidéki szervezetek a megyei központi osztályok hatásköre alá tartoztak, amelyek a megyei Központi Bizottságnak tartoztak felelőséggel, innen kapták a módszertani utasításokat és ide küldték el havi jelentéseiket.

Mint említettem már, a RKP periférikus jelleggel bírt a háború előtt az általunk vizsgált régióban is. Mindez arra kényszerítette az országos vezetőséget és az alapszervezeteket egyaránt, hogy nagyszabású „toborzó” tevékenységbe kezdjenek, megkeressék az utat a megye munkássága, valamint az elég nagyszámú parasztság felé.

A munkásság megszervezése, mozgósítása a szakszervezeteken keresztül történt. A tömegtámogatottság növelését célozta meg a különböző „tömegszervezetek” létrehozása. Ezeknek a szervezeteknek elméletileg a különböző társadalmi csoportok érdekeit kellett képviselniük,


gyakorlatilag azonban az RKP szatelitszervezeteivé váltak:

Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) a fiatalság bevonását célozta meg, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) a magyar ajkú tömegek mozgósításáért felelt, a Hazafias Szövetség a fasisztaellenességre és a hazafiságra építkezett, az Ekésfront a román parasztság mozgósításáért felelt.

A tömegszervezetek kiépítését vidéken ún. „instruktorok” irányították. Ezeknek állandó jelleggel a tömegek között kellett tartózkodniuk, ők feleltek a különböző propagandisztikus tevékenységekért.


Az RKP alapszervezetei vidéki és városi szinten egyaránt az ún. sejtek voltak.

A sejt, mint alapszervezet arra volt hivatott, hogy megfelelő kommunista propagandát fejtsen ki, minél több tagot vigyen be a pártba, megteremtve így az alapot az RKP helyi szintű kiépítéséhez. Egy sejt megszervezéséhez, működéséhez legalább három ember szükségeltetett. A sejt élén a sejt titkára állt, őt segítették a különböző beosztásban tevékenykedő sejttagok.

A vásárhelyi aktivistából lett diplomata, Beke József


Az első adatok, amelyek a párt tagságára vonatkoznak, 1945 nyarától jelennek meg. A városokban, üzemekben, falvakon megalakuló első RKP sejtek beküldték jelentéseiket a tagságuk számának alakulásáról. Az igen aktív agitprop akció eredményeként a megyei RKP egy bizonyos létszámnövekedést könyvelhetett el a párttagok soraiban.

Az RKP Maros megyében 1945 végén 2.852 taggal rendelkezett. A háború előtti időszakhoz viszonyítva ez mindenképp biztató előjel volt. A megye összlakosságát nézve azonban még mindig elenyésző volt a párttagok száma, 0,95%.

Az 1946-os év politikai eseményei, a nemzetközi helyzet alakulása, a baloldali blokk létrehozása, a választások „megnyerése” növelhették valamelyest a vizsgált térségben is az RKP presztízsét, ugyanis a párttagok száma majdnem megháromszorozódott. 1946 végén a pártstatisztikák szerint az RKP-nak Maros megyében 6.593 tagja volt.

A párt minden jelentkezőt szinte feltételek nélkül, tárt karokkal fogadott, csupán azoknak kellett igazoló önéletrajzot írniuk, akik nem voltak munkás- vagy parasztszármazásúak.


Az igazi áttörést az RKP számára az 1947-es és az 1948-as év hozta meg.

A történelmi pártok lefejezése, a király elűzése, majd a teljes politikai hatalom megszerzése új lehetőségeket biztosított az RKP számára. „A járásban a politikai helyzet általunk van irányítva, a rémhíreket párttagjainkon keresztül hamar visszaverjük, mert nem egységesek és az utóbbi időben nagyon kis mértékben nyilvánulnak meg” – jelentik a nyárádszeredai járásból 1947-ben.

Megyénkben is növekedett a párttagok száma, amely 1947 végére elérte a 9.267-et (3,08%). 1948-ban az RKP és a Szociáldemokrata Párt egyesítése az ily módon megszületett Román Munkáspárt tagjainak száma országos szinten egy millió fölé nőtt.

Ez a folyamat az eredményezte, hogy 1948 végére a párttagok száma Maros megyében is 12.474-re (3,81%) emelkedett. Ez már komoly tömegbázist jelentett. Az RKP-nak a megye minden vidékén volt már kiépítve szervezete, amelyek biztosították a tagság számának állandó növekedését.

Vásárhelyi munkások


A marxi és lenini tanítások alapján a kommunista pártoknak, mint „élcsapatoknak” az a feladatuk, hogy megszervezzék a munkásosztályt, amelynek az uralma jelentené a kommunizmus felé vezető út első szakaszát. A kommunista propaganda tehát


elsősorban a megye munkásságát célozta meg.

Ezt a célt szolgálták az üzemekben, gyárakban létrehozott sejtek és nem utolsó sorban a szakszervezetek fölötti irányítás megszerzése. A megye, főleg Marosvásárhely munkássága csatlakozott első ízben az RKP-hoz. 1945-ben a párttagok 55%-a volt munkás. Ez az 50% körüli arány fennmaradt egészen 1948-ig.

A munkásszármazású párttagok közel 50%-át minden esetben a marosvásárhelyi munkások adták. A munkások másik hányada azokból a járásokból került ki, amelyek rendelkeztek valamiféle ipari egységgel. Itt elsősorban a Maros menti fafeldolgozó egységeket, pl. Maroshévízt, vagy a városokat, mint pl. Szászrégent kell megemlítenünk.

Ami a Maros megyei RKP etnikai összetételét illeti, a lakosság sajátos etnikai megoszlása miatt az országos átlagtól eltérő számadatokkal találkozunk. A kezdeti időszakban a kisebbségiek – magyarok, zsidók –


viszonylag nagy számban képviseltették magukat

az RKP soraiban. Az országos viszonylatban kisebbségben, de megyei szinten még többségben levő magyarsága adta 1945-ben és 1946-ban a Maros megyei RKP tagságának több mint 80%-át: 1945-ben 85,49%, 1946-ban 83,02%. Ezek az arányok mindenképp eltérnek a megye etnikai arculatától: 50,8% magyar, 46% román. (az RKP nemzetiségi összetételének alakulásáról lásd Novák korábbi cikkétszerk. megj.)

Összegzésként elmondhatjuk, hogy 1944. augusztus 23. után, akárcsak az egész országban, Maros megyében is teljesen új alapokra kellett helyezni a Román Kommunista Pártot. A megyei RKP erőteljes központi támogatottsággal és igencsak szívós propagandamunkával hozzálátott tagjai számának növeléséhez ami, mint legitimációs eszköz elengedhetetlen volt a teljes politikai hatalom birtoklásához.

Ez a két világháború közötti időszak illegalistáinak és szimpatizánsainak számából kiindulva igencsak nehéz feladatnak tűnt. A Maros megyei RKP útja a néhány tagot számláló, periférikus párttól a több ezer tagot magának mondható tömegpártig mégis


viszonylag rövid időszak volt, mindössze négy év.

A sajátos kül- és belpolitikai viszonyok következtében a Maros megyei RKP, amely a két világháború között csupán néhány tucat taggal rendelkezett, 1945 végén már több mint 2000 tagot számlált. 1948 végén a Román Munkáspárt név alatt egyesült RKP és Szociáldemokrata Párt 12.474 tagot mondhatott a magáénak.

Ez egy szokatlanul gyors folyamat, amelyben óriási szerepet játszott a második világháború utáni kül- és belpolitikai helyzet: a fasizmus szörnyűségei, a szovjetek jelenléte, a vasfüggöny megjelenése, a baloldali propaganda hatása stb.

A párt társadalmi összetétele, néhol kisebb eltérésekkel, megfelelt az országos átlagnak. A párt tömegbázisának alapját kezdetben a városi munkásság adta, idővel aztán


megnövekedett a parasztság aránya.

Ez a két társadalmi csoport jelentette az RKP tömegbázisának több mint 80%-át. A Maros megyei RKP soraiban is megtaláljuk az értelmiségieket és a hivatalnokokat, számuk fokozatosan növekedett a párt hatalmának kiteljesedésével.

Amint az adatokból is kitűnik, az RKP tagságának jelentős többségét ebből az időszakból a megye magyar ajkú lakossága adta. Az első három évben a megyében a kb. 51%-ot kitevő magyarság és a zsidók túlsúlyban képviseltették magukat. Ezek az adatok megcáfolják azokat az állításokat, miszerint a párt kiépítése helyi szinten egyedül a román államot terhelné.

A pártstatisztikák alakulása az ellenkezőjét bizonyítja. Másrészt ugyancsak alaptalan kizárólag az itt élő kisebbségiek számlájára írni mindezt. A pártstatisztikákban 1947-1948-ban megmutatkozó nagy arányú változások – az arányok 1948-ra viszonylag kiegyensúlyozódtak – már cáfolják ezt. Megyei szinten a magyarság még mindig valamivel nagyobb arányban volt jelen a pártban, de Vásárhely szinten a románokról mondható el ugyanez.


ItthonRSS