A rendszerváltás és az aradi magyarság
Lehoczky Attila 2013. január 05. 12:55, utolsó frissítés: 2019. december 20. 13:58Bár voltak véres incidensek, Aradon viszonylag békés volt az átmenet. A nemzetiségi kérdés sem okozott problémákat.
Az aradi magyarság a rendszerváltás előtt
A második világháború, valamint az azt követően kiépült kommunista rendszer alapjaiban változtatta meg a város képét, valamint az itteni magyarság helyzetét. A nacionalista éllel (is) működő telepítések miatt jelentősen megnőtt a lakosság száma: 1948-ban 86.674-en, 1977-ben már 171.193-an éltek a városban, ez a szám 1989 decemberére 190.000 fölé nőtt.
A nemzetiségi összetétel alaposan megváltozott: 1948 és 1992 között a románság száma 45.819-ről 151.438-ra nőtt, miközben a magyaroké 35.326-ról 29.828-ra csökkent. A hirtelen megnőtt lakosságszám nemcsak kinézetében, hanem a polgári életforma tekintetében is átalakította a települést – Tokay György volt nemzetiségi miniszter szerint Aradon magyar és román anyanyelvű lakosság létezett, de közösségről egyik esetben sem beszélhetünk.
A két világháború közötti Arad magyar értelmiségének
csak nagyon ritka esetben volt folytonossága.
Az arisztokráciát és a polgári réteg javát ellehetetlenítették vagy elüldözték, a korábbi széles körű vállalkozói réteg is hasonló sorsra jutott. Az értelmiségi elit nagyon elvékonyodott és főleg műszaki értelmiségiekből állt.
A humán értelmiség alaposan megfogyatkozott, gyakorlatilag néhány tanárra, pár íróra és az újságírókra korlátozódott. A hetvenes és nyolcvanas években a legfontosabb személyiség Kocsik József volt, aki az Arad Megyei Magyar Nemzetiségű Dolgozók Szocialista Tanácsának volt az elnöke és ő irányította a magyar kultúréletet is.
Az elit (amely itt nem jelentett egyben pártelitet is) további fontos személyiségei voltak Cziszter Kálmán építész- és Túsz Ferenc hegesztőmérnök; Hosszú Zoltán és Tokay György ügyvédek; a Vörös Lobogó napilapot irányító Mórocz Tibor főszerkesztő; Mózer István és Terhes Rozália újságírók; a tanárok közül dr. Kovách Géza és Ujj János történészek, valamint Matekovits Mihály matematikus; a fiatal nemzedék soraiból kiemelendő Irházi János író és újságíró, akinek 1989-ben jelent meg első kötete Mélyvízben címmel.
A legfontosabb intézménynek a Kulturális Népi Egyetemet tekinthetjük, amely 1989 karácsonyáig kb. 150 előadást szervezett. A színházi élet szegénységét a Znorovszky Attila által irányított Periszkóp Népszínház próbálta enyhíteni. Működött továbbá a Tóth Árpád Irodalmi Kör, amely a helybéli szépírókat próbálta összefogni.
Kapcsolódó anyagaink:
>> Az 1989-es forradalom és az azt követő magyar események Temesváron >>
>> A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események >>
A Ceauşescu diktatúra utolsó éveiben a színházi előadások száma jelentősen csökkent, az október 6-i megemlékezéseket betiltották. A korábban oly sok kezdeményezésnek helyt adó magyar könyvkiadás megszűnt. A magyar tanügyet az akkor megszokott szalámi taktika segítségével sivárrá tették, a város utolsó magyar elméleti középiskolai osztálya 1986-ban végzett. Mindezt a fiatal nemzedék ideologizálásával és a feltörekvők más városokba való áthelyezésével tették teljessé.
Forradalom Aradon
Arad mindössze 45 kilométerre található Temesvártól, így értelemszerűen nagyon hamar eljutottak ide az ottani forradalmi események hírei – emiatt is vált az első olyan várossá, amely csatlakozott Temesvárhoz. Az itteni eseményeket két nagyobb periódusra oszthatjuk: egy december 20. és december 22. közötti békés- és egy december 22. és december 25. közötti fegyveres időszakra.
A hatalom félelme december 17-étől (ez egy keddi nap volt) tűnt egyértelműnek, hiszen aznap egy gyors rendelettel vakációt hirdettek az iskolákban és az egyetemeken – ez arra utalt, hogy a kormányzat a lázadásra hajlamosabb egyetemistákat és nagyobb középiskolásokat akarta a nagyvárosokból, így Aradról is eltávolítani.
A temesvári események miatt titokban Aradra érkezett Cornel Pacoste (a Politikai Végrehajtó Bizottság tagja), Ilie Matei (az RKP KB propagandatitkára), Radu Constantin (a KB belügyi kérdésekkel foglalkozó titkára), Ilie Ceauşescu (a hadsereg politikai vezetője) és Eugen Bălădan (a nagyváradi katonai alakulatok parancsnoka).
Ez a csoport és a Megyei Pártbizottság december 20-án elfogadta a Közös terv a veszélyesen zavarossá vált Arad megyei és municípiumi közrend visszaállítására nevet viselő dokumentumot és döntött annak végrehajtásáról. A Végrehajtó Bizottságban helyet kapott Elena Pugna megyei első titkár, Nicolae Angheloiu szervezési kérdésekkel foglalkozó titkár, Dumitru Marcu városi katonai parancsnok, Grigore Sălceanu belügyminisztériumi inspektor, Mihail Cioflică városi rendőrparancsnok, Liviu Stranski, a Nemzeti Gárda parancsnoka és a már említett Ilie Matei és Radu Constantin.
December 20-a reggelére néhány középület falán rendszerellenes feliratok jelentek meg, majd ugyanaznap délután, a Temesvárról érkező hírekre reagálva Arad lakosságának egy része a város nagyobb terein összegyűlve
némán tiltakozott a vérengzések ellen.
Ezeket tekinthetjük az első megmozdulásnak. December 21-én reggel 7 órakor az Ipari Óragyár fiatal munkásai megtagadták a munkafelvételt és Onofrei Dănilă vezetésével a Megyei Pártbizottság irányába indultak. Útjuk során felkérték az Esztergapadgyár, a Teher- és Személyvagongyár, az UTA Textilgyár, a Bútorgyár és a Vörös Trikó Textilgyár munkásait a csatlakozásra, akik közül sokan ennek eleget is tettek.
A Városháza térre érve számuk már több ezerre volt tehető. A karhatalom alakulatai már várták őket: a térre 250 fős fegyverekkel és élés lőszerekkel felszerelt katonai kordont, a Nemzeti Gárda alakulatait és 28 páncélozott katonai járművet vezényeltek. A megmozdulás azonban békés volt: a tüntetők a Deşteaptă-te Române-t énekelték, rendszer és Ceaşescu-ellenes jelszavakat skandáltak és gyakran imádkoztak.
A megmozdulás élére Valentin Voicilă színész állt, aki igyekezett békés mederben tartani az eseményeket. Ő és társai dél körül
megalakították a Román Demokratikus Front aradi bizottságát,
első kiáltványukban békés magatartásra szólították fel a katonaságot és felkérték őket a csatlakozásra.
A Megyei Pártbizottságnál a fegyveres beavatkozás lehetőségét mérlegelték a Nemzeti Gárda bevetésével. Éjszakára, mivel alig százan maradtak a téren, felmerült annak a lehetősége, hogy a katonaság szétszórja őket, erre azonban Pugna nem adott parancsot.
Másnap ismét megtelt a tér, már a reggeli órákban közel húszezren gyűltek össze. Ilie Matei ekkor parancsba adta a tömeg könnygázzal való feloszlatását, de ezt a hadsereg nem hajtotta végre. A tüntetők közé papok érkeztek, hangosítót szereltek fel, sokan már barátkoztak a katonákkal, akiknek szendvicset és meleg teát hoztak.
Látván ezen eseményeket, Mihai Cioflică elrendelte saját alakulatainak a térről való kivonását. A katonaság 14 órakor hagyta el a teret. Közben valóságos népünnepély bontakozott ki, mivel az állami televízió beszámolt Nicolae Ceauşescu és felesége szökéséről. A Városháza épületébe bevonultak a forradalmárok és az erkélyre kiállva Aradot szabad várossá nyilvánították. A lakosságot nyugalomra szólították fel.
Az önszerveződés a magyarság körében is elkezdődött. December 22-én Hosszú Zoltán ügyvéd, Kocsik József volt kultúrbizottsági felelős és Matekovits Mihály tanár ez utóbbi lakásán gyűltek össze, hogy összeállítsanak egy olyan listát az aradi magyarság kéréseiről.
Megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát.
Valamivel később Matekovits telefonon beszélt Domokos Gézával, aki hírül adta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség létrejöttét és felkérte az aradiakat arra, hogy alakítsanak fiókszervezetet. Így az általuk létrehozott Bizottság átalakult az RMDSZ helyi szervezetévé, amely a frissen útjára indult Jelen napilapban csatlakozásra szólította fel a magyarságot.
Az Arad megyei Nemzeti Megmentési Front képviselői is egyeztettek a bukaresti központtal. A helyi vezetőség struktúrája csak az ünnep után tisztázódott le, amikor hivatalosan megválasztották a városi és megyei bizottságokat.
Miután a helyi RMDSZ jelezte részvételi szándékát a kiépülő új hatalom szerveiben, a többség soraiból kikerülő forradalmárok vigyáztak arra, hogy ez teljesüljön. Az NMF Megyei Tanácsa élére Valentin Voicilăt választották meg. A vezetőségi tagok között Cziszter Kálmán és Hosszú Zoltán képviselték a magyar lakosságot.
A városi tanács élén, amelyben szintén két magyar (Turi Gábor és Nemes Gábor) kapott helyet, Titus Gheorghiof ált. Jellemző volt, hogy Aradon a nemzetiségi kérdés nem okozott komolyabb problémákat (valamivel később a Vatra Românească-nak sem sikerült gyökeret ereszteni a városban), sőt jóváhagyták egy Nemzetiségügyi Hivatal létrehozását is, amelynek élére Tokay Györgyöt kérték fel.
Az átmenetet azonban mégsem zajlott le véres incidensek nélkül.
December 22-én Temesvárról két magas rangú Securitate tiszt, Constantin Nuţă és Mihalea Velicu tábornokok érkeztek Aradra, kerülő úton akartak Bukarestbe menni. Velük tartott egy szakasz speciálisan képzett katona a Terroristaellenes Harci Csoportból.
A rossz időjárási körülményekre hivatkozva repülőgépüket nem engedték tovább, az utasokat pedig a Belvárosban lévő Parc Hotelben szállásolták el. Este olyan hírek érkeztek, hogy a Postapalota környékén és más helyszíneken lövöldözés tört ki és hogy Securitatés alakulatok közelednek a város felé, a Városháza forradalmár védőinek pedig fegyvert és golyókat osztottak, hogy szükség esetén védjék meg magukat.
Ezen információk hatására a tábornokok pánikba estek, megpróbálták elérni a Municípiumi Rendőrséget, de egyetlen vezető beosztású tisztel sem tudták felvenni a kapcsolatot. Úgy gondolták, csapdában vannak és el akarják őket fogni. A félreértések következtében tűzharc alakult ki a forradalmárok és a tábornokok emberei között, ami egészen december 25-ig elhúzódott.
Ennek esett áldozatul Tóth Sándor magyar állampolgár, akit az Erzsébet-hídon lőttek le, miközben segélyszállítmányt vitt a Várban lévő katonáknak. Végül a hadseregnek sikerült felszámolnia közvélemény által terroristának nevezett Securitate-s csoportokat.
Az átmenet és az elit
A magyar köz- és kulturális élet rövid idő alatt újjáalakult. 1989. december 23-án jelent meg a Jelen napilap első száma. A politikai érdekképviseletet az RMDSZ Arad Megyei Szervezete vállalta magára, amely a politikán túl mást területen is jelentős tevékenységet fejtett ki.
1990. január 26-án beindult a színházi élet, az első bemutatott darab Tomcsa Sándor Műtét című alkotása volt a helybéli Periszkóp Népszínház szervezésében. Január 22-én
újjáalakult az 1948-ban betiltott Kölcsey Egyesület.
Március végén nyomdafestéket látott a Kölcsey Egyesület Havi Szemle című irodalmi és művelődési lapja, szerkesztői Pávai Gyula egyesületi elnök, Péterffy Árpád és Ujj János voltak. Március 22-én megalakult az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság helyi szervezete. Március 29-én létrejött a Magyar Újságírók Aradi Szakszervezete, június 17-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Arad Megyei Szervezete is útjára indult.
Eközben több ifjúsági rendezvényt is szerveztek: január 29-én a Hobó Blues Band, február 19-én Szekeres Tamás és a Project, március 14-én ismét a Hobó Blues Band tartott nagysikerű könnyűzenei koncertet, de Dinnyés József zeneszerző és Illyés Kinga színművésznő kultúrpalotai fellépései is nagy közönséget vonzottak.
Zajlott a közösségi és ifjúsági élet, több bált rendeztek, sőt emlékműavatásra is sor került: március 6-án, a Maros partján kopjafát állítottak a forradalomban meggyilkolt Tóth Sándor hódmezővásárhelyi kamionsofőr emlékére. A helyi magyar közösség egyik legfontosabb célkitűzése
egy önálló magyar tannyelvű középiskola létrehozása
és a Szabadság-szobor ügyének rendezése volt. Az előbbi kérdésben a román többség nagyrészt partnernek bizonyult. 1990. január 6-án, a 11-es Líceum (a későbbi Csiky Gergely Főgimnázium) épületében rendezett gyűlésen az NMF és az RMDSZ küldöttei állást foglaltak egy reál- és humán szakiránnyal rendelkező önálló magyar tannyelvű középiskola felállítása mellett.
A megbeszélés után időszakban megalakult a Csiky Gergely Líceum, az Ágyai Általános Iskola és több más településen is sikerült óvodai vagy iskolai csoportokat/osztályokat indítani. Megszervezésükben Matekovits Mihály játszotta a főszerepet, akit kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelővé neveztek ki.
A választásokra való felkészülés első lépése a szenátori és képviselői listák összeállítása volt. A viták után abban állapodtak meg, hogy az átmenet sajátosságaiból kiindulva, a szenátori és a képviselői lista élére is jogász Hosszú Zoltán és Tokay György kerüljön. Április és május a kampány szellemében telt el, valamennyi jelölt sorra látogatta a vidéki településeket.
Az érdeklődők kérdéseket tettek fel, a jelöltek pedig szakembereket vittek magukkal, hogy a felmerült mezőgazdasági, pénzügyi vagy jogi problémákra megfelelő válaszokat adhassanak. A kampányból a vidéki települések elöljárói, a pedagógusok, a magyar nyelvű sajtó, a történelmi egyházak is kivették a részüket.
Az Arad megyei magyarság szinte egységesen lépett fel a politikai siker reményében. A választási eredmények igazolták a várakozásokat. A szenátori listára 38.145 (az leadott szavazatok 12,75 %-a), a képviselőire 34.737 (12,56 %) szavazatot szerzett az RMDSZ Arad Megyei Szervezete, amely ezzel a megye második legerősebb politikai szervezetévé vált. Tokay György és Hosszú Zoltán a töredékszavazatok segítségével lettek tagjai az új román parlamentnek.