2017. október 24. keddSalamon
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Rendszerváltás és forradalom Marosvásárhelyen II.

Novák Csaba Zoltán 2013. január 19. 10:19, utolsó frissítés: 2013. január 21. 09:30

A romániai magyar közösség a rendszerváltást követően szinte azonnal megkezdte az önszerveződést. Ez a hír egyfajta válaszlépésre sarkallta a vegyes lakosságú területeken élő román elit egyes tagjait is.


Az etnikailag vegyes Marosvásárhely lakossága közös örömként élte meg a diktatúra bukását. A tömegek körében az úgynevezett communitas érzése látszott győzedelmeskedni, az etnikai hovatartozást felülírta a közös ellenséggel szembeni összefogás.

>> Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen I. >>

>> Történelem rovatunk korábbi anyagai >>

Az első napokban úgy tűnt, hogy az átmeneti nehézségek ellenére a Nemzeti Megmentési Front (FSN) helyi szervei a nemzetiségi követeléseknek nagyobb figyelmet fognak szentelni. Azzal viszont sokan tisztában voltak, hogy az elmúlt húsz év miatt (is) a felszín alatt, az etnikai törésvonalak mentén feszültségek húzódnak, amelyek adott feltételek mellett különböző formában törhetnek fel. Ezt a helyzetet elsőként marosvásárhelyi értelmiségi csoportok érzékelték.


A Látó és a Vatra folyóiratok munkaközössége néhány tagjának kezdeményezésére került sor a magyar és román értelmiségiek közötti találkozó megszervezésére. A cél az volt, hogy megvitassák, kibeszéljék a legégetőbb problémákat. A vélemények megoszlottak, a közös nyilatkozat viszont több olyan elvi kérdést (nacionalista megnyilvánulások, elitcsere kompetencia alapján stb.) is érintett, amelyek – amint az a későbbiek folyamán kiderül – az együttélés alapproblémáivá váltak. A megyében és a városban megjelentek az első olyan hírek, amelyek a háttérben etnikai feszültséget is feltételeztek: a külföldi segélycsomagokat elosztásában hátrányt szenvednek a románok, a székelyföldi rendőrlincselések etnikai indíttatásúak voltak stb. Politikai szinten, a megyei tanácsnál, az eddigi források alapján, január 8-án került nyíltan szóba az, hogy esetenként etnikai feszültségek léteznének a megye területén. Január első napjaiban sorozatosan jelentek meg azok a helyi jellegű, de a rendszerváltással járó átmeneti problémák, amelyek a város, a térség etnikai összetételéből, a román és a magyar politikai, kulturális elit viszonylagos erőegyensúlyából fakadóan fokozatosan etnikai tartalommal töltődtek fel.

A korábban nem szervezkedő, de egymással informális kapcsolatban álló marosvásárhelyi magyar értelmiségiek úgy véltek, a magyar közösségnek szüksége van egy önálló érdekvédelmi tömörülésre. December 23-án egy csoport magyar értelmiségi megalakította az RMDSZ-t, pontosabban az első olyan tömörülést, amely a magyarság reprezentatív szervezete kívánt lenni. Első megnevezése a Magyar Demokrata Szövetség volt. Másnap, 24-én került sor a hivatalos alapító gyűlésre az Igaz Szó szerkesztőségében. Az elnöki tisztségbe Sütő Andrást választották. A szervezet jelentős tömegtámogatottságot tudhatott a magáénak. A tagok száma napról-napra rohamosan nőtt, és ezzel egyenesen arányosan nőtt az igény is


az elvesztett nemzetiségi jogok

visszaszerzésére és érvényesítésére. A tagság száma, az önkéntesség, tenni akarás, gyors és sikeres szervezés, a szervezettség, a megye román lakosainak egy részénél a kívülről irányított tevékenység látszatát keltette. A helyi magyar nyelvű napilapban, a Népújságban újságírók, értelmiségiek egyre markánsabban körvonalazták az előző rendszerben elfojtott nemzetiségi problémákat. A marosvásárhelyi magyarság számbeli súlyából és kulturális hagyományaiból kiindulva ekkor már többen gondolták úgy, hogy a helyi magyar közösség nemzetiségi jogokért folytatott küzdelme példaértékű, iránymutató lehet Erdély szerte.

A rendszerváltás első fázisában, a marosvásárhelyi átmenet során két kiemelt területen, a politikai és a kulturális (oktatás) életben jelentkeztek markánsan az etnicizálódás jelei. Politikai szinten egyre nagyobb eréllyel merült fel a bukott rendszer kádereinek leváltása és a további sorsukra vonatkozó kérdések. Az oktatás pedig ugyancsak kiemelt színtere lett a nemzetiségi jogköveteléseknek: anyanyelvi oktatás, önálló kulturális és oktatási intézmények. A nyolcvanas években kialakult erőviszonyok miatt a gyárakban, üzemekben, különböző intézményekben megkérdőjelezett, leváltandó vezetők döntő többsége román nemzetiségű volt. A leváltásokat indokoló vagy cáfolandó politikai vagy szakmai érvek ilyen körülmények között hamar alulmaradtak az etnikai érvekkel szemben. A magyar elit és a közvélemény jelentős része a Ceauşescu rendszertől megörökölt, etnikai alapú negatív diszkrimináció továbbélését látta a régi gyárvezetők megtartásában és azok közéleti szereplésében. A román elit és közvélemény egy része pedig


etnikai alapon történő tisztogatásként

élte meg az illető személyek leváltására tett kísérleteket.

Maros megyében az átmeneti időszak egyik legérzékenyebb pontja az oktatásügy lett. Az akkori viszonyok között legnagyobb tömeghatással rendelkező magyar nyelvű médiában, a Marosvásárhelyen szerkesztett Népújságban, január első felétől egyik központi kérdésként jelentkezett az anyanyelvi oktatás igénye. Január második felére a legvitatottabb és legérzékenyebb kérdéssé a Bolyai Farkas Líceum és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ügye vált. A Bolyai Farkas Líceumban már korán felmerült a magyar tanári kar, diákok és szülők részéről a magyar tannyelvű iskola visszaállításának igénye. Hosszas viták után az FSN helyi szervezete kompromisszumos döntést hozott (a tanév lejárta után került volna sor az osztálycserékre a Papiu Líceummal), amely azonban nem csillapította le a kedélyeket.


Magyar diákok (Vajda György felvétele)

A magyar szülők, diákok és a tanárok egy része attól tartott, hogy a most elszalasztott lehetőséget szeptemberben nem lehet már újra megteremteni. Frusztrációikat az a tény is növelhette, hogy más erdélyi városokban, ha nem is zökkenőmentesen, de döntés született, esetenként sor került a magyar tannyelvű középiskolák visszaállítására. A román elit egy része vereséget, térvesztést, presztízsveszteséget látott a Bolyai iskola „feladásában”, ellenezte a szétválasztást. A helyi román nyelvű napilapban, a Cuvântul liberben megjelent cikkek szeparatizmusról, nacionalizmusról, etnikai enkláve létrehozásáról beszéltek




galeria_9449.jpg
Gyertyás tüntetés (Vajda György felvétele)
galeria_9450.jpg
Magyar diákok (Vajda György felvétele)
galeria_9451.jpg
Március 15. megünneplése (Vajda György felvétele)



Az oktatásügyben felmerült másik fontos kérdés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) és a felsőoktatás kérdése volt. Akárcsak a Bolyai Farkas Líceum esetében a magyar értelmiség egy jelentős része elsődleges kérdésnek tartotta az anyanyelvi képzés jelenlegi állapotának megváltoztatását, lehetőségeinek kiszélesítését. Az OGYI ügye viszonylag gyorsan központi kérdéssé vált a magyar közéletben, utalva ezzel a FSN iránti elvárásokra. A román közvélemény jelentős része az OGYI körül kialakult vitában is a Bolyai Farkas Líceum esetében felhozott érvekkel reagált. A mindkét fél számára elfogadható megoldás ez ügyben sem született. Az egyeztetések, tárgyalások nem vezettek konkrét eredményekhez.

A két marosvásárhelyi középiskola szétválasztása és az OGYI ügye január végére, február elejére kinőtte az oktatási kérdésekről folytatott vita kereteit. Az iskolacserére menet közben rárakódtak a két etnikum együttéléséből fakadó kölcsönös, valós vagy vélt sérelmek, frusztrációk. Az iskola jövője a többség-kisebbség viszony alakulásának szimbóluma lett. A helyzet megoldását mindenki a FSN szerveitől várta, amelynek ülésein a kérdés gyakran szerepelt a napirendi pontok között. Az FSN központi küldöttei és a helyi szervek által kezdeményezett tárgyalások, javaslatok (január 24., február 3., február 8. stb.) nem vezettek eredményhez. Január végére, február elejére patthelyzet alakult ki mindkét intézményben. A magyar tanárok, szülők, tanulók egy jelentős része továbbra is az azonnali lépéseket szorgalmazta, román részről pedig, mind a mérsékeltek, mind pedig a radikálisok, elutasították ezt. Román részről sem maradtak tétlen, az iskolákban egyre többször a szétválást elutasító, a magyar közösséget esetenként sértő röpcédulák jelentek meg. A parttalan viták után újabb fordulat következett, a tanulókat mindkét részről bevonták érdekérvényesítő küzdelembe. A sikertelen egyeztetések után a bolyais magyar tanulók január végén ülősztrájkot kezdeményeztek (később az orvosi hallgatók is) így próbálták kicsikarni a számukra kedvező döntést. A sztrájkra a román fél egy lépéssel bátrabban tromfolt, február 7-én a Bolyai udvarán több száz tanulót és szülőt megmozgató tüntetést szervezett.

Március 15. megünneplése (Vajda György felvétele)

Amint láttuk, a romániai magyar közösség a rendszerváltást követően szinte azonnal megkezdte az önszerveződést. Ez a hír egyfajta válaszlépésre sarkallta a vegyes lakosságú területeken élő román elit egyes tagjait is. December 24-én egy marosvásárhelyi „kezdeményező csoport” lerakta egy helyi, román érdekképviseleti szervezet alapjait. Ebből alakult ki január második felére a marosvásárhelyi (később országos szinten terjeszkedő) Vatra Românească (Silviu Petru Olaru orvos- tiszteletbeli elnök, Radu Ceontea képzőművész, Dumitru Pop közgazdász, Zeno Opriş orvos, Grigore Ploeşteanu történész, Vasile Ţâra a hadsereg tisztje, Florin Demian- alelnökök, Mircea Artimon Mihail a Maros megyei könyvtár aligazgatója- titkár) és a szászrégeni Frăţia Românească.

A Vatra Româneascaba (VR) tömörülő román elit programjával jelezte, hogy elégedetlen a jelenlegi politikai helyzettel, a román állam és a magyarság viszonyának alakulásával, és hogy ebben a folyamatban ezzel a programmal a saját szervezetét tartja egyedül képesnek arra, hogy a helyi románság érdekeit kellőképpen érvényesíthesse. A VR deklaráltan nem tartotta magát politikai szervezetnek, gyakorlatilag viszont már a kezdetektől akként viselkedett. A VR megalakulását követően napvilágot látott közlemények világosan jelezték, hogy a szervezet energiáinak többségét nem a kulturális élet fellendítése, hanem a helyi magyar közösség törekvéseinek ellensúlyozása köti le. A VR egy


felülről szervezett hálózat volt,

amelyet gyakorlatilag a marosvásárhelyi román elit egy csoportja hozott létre. A megyei tagnévsor és mellette a foglalkozás feltüntetése egyértelműen bizonyítja, hogy bázisának jelentős részét az egykori állami erőszakszervezetek (rendőrség, ügyészség, hadsereg, biztonságiak) tagjai, humán értelmiségiek, jogászok, tanárok, orvosok képezték. A VR az 1989 decemberével kezdődő átmenet szinte minden megoldatlan problémáját nemzetiségpolitikai összefüggésben tematizálta a román közvélemény előtt. A szervezet a különböző rendezvények mellett, partnerként tekinthetett a Cuvântul liber román nyelvű napilapra, amely már januártól kezdődően sajátos vehemenciával jelenítette meg a magyar kérdést.

Már január második felétől egyértelművé vált, hogy bizonyos román csoportok nem csupán az „ésszerűtlen” intézményszétválasztás ellen lépnek fel, hanem egyértelműen a magyar közösség követeléseinek visszaszorítását tartják a fő célkitűzésnek. Az állandó médiaháború mellett olyan eszközök is megjelentek, amelyek tudatos és szervezett háttérmunkát sejtetnek. Gyakorlatilag már januártól kezdődően ellenőrizhetetlen hírek, röpcédulák, kósza jelszavak keringtek egyre nagyobb számban. A város akkori első embere, Ioan Judea sem rejtette véka alá, hogy teljes mértékben ellenzi a magyar törekvéseket. Több forrásból is az derül ki, hogy a hadsereg alárendeltségébe kerül Securitate néhány tisztje, nem hivatalosan, de tovább folytatta hírszerző tevékenységét az ún. magyar irredentizmusra koncentrálva. A kérdésben érintett személyek úgy látták, hogy a magyarok pozíciószerzésével a román állami autoritás kérdőjeleződik meg, kerül veszélyben.

A marosvásárhelyi magyar elit egy jelentős része és a kisebbségi jogvédelmi küzdelembe bekapcsolódott személyek, csoportok úgy értékelték, hogy a kialakult helyzet ellenére sem kell visszalépni. Az iskolai intézményrendszerekben és a politikai-közigazgatási szférában elért eredményeket elégtelennek tartották. A két középiskola szétválasztásának, tömegeket is megmozgató, sikeres megtorpedózása, a VR megjelenése újabb lépésre késztette az RMDSZ helyi vezetőségét, amely egyre inkább hajlott afelé, hogy


a magyar közösségnek is az utcára vonulva

kell nyomatékosítania kérdéseit. Ilyen körülmények között szerveződött meg a február 10-i könyves-gyertyás tüntetés. A felvonuláson a magyar közösség, tudatos némaságával erkölcsi többletet próbált érzékeltetni, ugyanakkor a közösségi szellem és érzés erős megnyilvánulása közepette üzenet is volt, hogy nem hajlandó lemondani a kért jogokról.

Gyertyás tüntetés (Vajda György felvétele)

A polémiák legfőbb színtere nem is különböző politikai fórumok voltak, hanem a legolvasottabb lapok. A két megyei napilap hasábjain február folyamán napi rendszerességgel jelentek meg a kölcsönösen vádaskodó cikkek, cáfolatok, beszámolók, nyilatkozatok, glosszák. A cenzúra nyomása alól felszabadult társadalomra (mindkét etnikum esetében) a sajtó volt a legnagyobb hatással. Azt is mondhatjuk, a sajtó volt a leghatékonyabb közvéleményalakító tényező. A VR törekvéseihez a helyi román nyelvű napilap, a Cuvântul liber munkatársaiban talált szövetségest. Januártól kezdődően a lap egyre intenzívebben és egyre agresszívabb nyelvezetben tálalta a helyi románság „nemzeti harcát.” A magyar igények közlését a Népújság vállalta fel, amely fontos szerepet töltött be a magyar közösség mozgósításában, a problémák tematizálásában. Nyelvezete, hangvétele, megfogalmazott üzenetei sosem érték el a román társlap radikalizmusát, ugyanakkor a választott nemzetiségi témák (iskola, kultúra, nemzeti múlt és történelem) és kérdések állandó címlapon tartásával és kommunikálásával fokozta az összetartó, mozgósító-felrázó hatást, kiemelkedő szerepet játszott a magyarságban újult erővel jelentkező közösségi tudat alakításában. Olyan nyilvánosságot biztosított, amelyben meg lehetett jeleníteni a legkülönbözőbb nemzetiségi problémákat, ahol polemizálni lehetett a nyilvánosság színe előtt.

A politikai viták és sajtópolémiák egyik gyakori szereplője Kincses Előd volt. Kincses azon helyi politikusok közé tartozott, akik (esetenként az országos viszonyokat, a valóságos lehetőségeket is figyelmen kívül hagyva) elsőként és legkitartóbban szorgalmazták a marosvásárhelyi sortüzekért felelős személyek (politikusok és katonai vezetők) felelősségre vonását. Kincses emiatt (is) már viszonylag korán polémiába keveredett a hadsereg néhány képviselőjével. A központi román vezetés azonban nem szorgalmazta a hadsereg képviselőinek felelősségre vonását. A katonai ügyészség nyomozása vontatottan zajlott, konkrét eredmények nem születtek. Mindez, gyakorlatilag már a kezdetektől megkérdőjelezte Kincses akciójának sikerességét és kedvezett a burkolt visszarendeződésnek is. A FSN helyi szervezetében betöltött (megyei alelnök) pozíciója révén Kincses több ízben megpróbálta érvényesíteni a rendszerváltásról megfogalmazott elképzeléseit, mind a politikai kérdések, mind a kisebbségi jogok tekintetében. Ő volt az, aki nyíltan fölvetette a rendőrségi vezetők leváltásának és az új vezetőknek az etnikai arányokkal egyező kinevezését. Király Károly távollétében Kincses Előd volt a legmagasabb politikai funkciót betöltő magyar elöljáró, így a legégetőbb kérdések hozzá futottak be a nemzetiségi jogsértések ügyében is. Kincses vállalta ezt a szerepet és többször kezdeményezőként jelentkezett az iskolaügyben: részt vett a tanárok, szülők tanácskozásain, közvetített a központi szervek felé és nem utolsó sorban, képviselte ezt a kérdést a helyi politikai fórumokon. A politikai, közéleti konfrontációknak leginkább kitett és azokat tudatosan vállaló ügyvéd neve egybecsengett a magyarság valamennyi olyan természetű követelésével, amit a VR körül megszerveződő román elit nemkívánatosnak tartott. Kincses a román napilap


első számú céltáblája lett,

aki ellen sorozatosan érkeztek a legkülönbözőbb vádpontok: a szeparatizmus támogatása, a két középiskola azonnali szétválasztásának támogatása stb.

A magyar külügyminisztérium már februárban úgy vélte az egyik elemzésében, hogy Marosvásárhelyen lehetetlen a párbeszéd a VR és az RMDSZ között. A március 6-án Marosvásárhelyen előadást tartó Gáll Ernő naplójában azt jegyezte fel, hogy a városban jól érzékelhetőek a Karabah-szindróma elemei. A betelepítettek görcsösen ragaszkodnak az előjogaikhoz. A helyi magyar értelmiség türelmetlenebb, mint másutt. Megemlítette, hogy találkozott Sütő Andrással, aki kihangsúlyozta, hogy határozottan, bizonyos kockázatokat is felvállalva kell fellépni. Marosvásárhelyen márciusra a helyzet pattanásig feszültté vált, a polémiában résztvevő elit révén a közvélemény egy része is fokozatosan hiszterizálódott, amelynek egyik fokmérője a helyi médiában kialakult lincshangulat volt.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS