2017. április 26. szerdaErvin
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az 1989-es rendszerváltás pillanatai Székelyudvarhelyen

Gidó Csaba 2013. február 16. 10:30, utolsó frissítés: 2013. február 18. 14:24

Gyújtogatástól és lincseléstől sem voltak mentesek a székelyudvarhelyi forradalom napjai. A mámoros tömeg gyújtogató szándékát illegálisan karatét tanult fiatalok fékezték.


Az 1960-as évek végétől beinduló építkezéseknek köszönhetően Székelyudvarhely nemcsak a régió közigazgatási, oktatási és kulturális, hanem ipari és egészségügyi központja is lett. Az '50-es évektől szövetkezeti keretek közt működő szabók a '70-es évek elejére Készruhagyárrá nőtték ki magukat és a '80-as évek végére a gyár közel 3000 alkalmazottal rendelkezett. A Gábor Áron Fémipari Szövetkezet Mezőgazdasági és Élelmiszer-Ipari Gépgyárrá alakult (Technoutilaj) és 1974-re már nagyüzemi módon állította elő a különböző mezőgazdasági és élelmiszeripari gépeket.

A famegmunkálás több évszázados hagyományra tekint vissza Székelyudvarhelyen, 1972-ben elkészült a város déli kijáratánál az új Bútorgyár épülete, majd 1980-as évek közepén a hajdani városi fatelep helyén egy második bútorgyár épült. A két gyárban több mint 2000 személy kapott munkát. 1967-ben döntés született arra vonatkozóan, hogy Székelyudvarhelyen épül fel az ország egyik legnagyobb és legmodernebb cérnagyára. A gyár építése 1968-ban kezdődött el és 1970. március 28-án sikerült beindítani a termelést. A 80’-as években több mint 2500 személy munkahelyét jelentette. A város legnagyobb ipari vállalata a Matricagyár 1977-ben kezdte el a termelést. A gyárban gumiabroncs-matricák, műanyagfröccsöntő szerszámok, centrifugálisan öntött csövek készültek a vegyipar és a petrokémia részére. 1983-tól pótalkatrész és tömítés gyártó részleggel gazdagodott. 1989-re a gyár alkalmazottainak száma meghaladta a 4000 főt. Az 1989-es események jobb megértése érdekébe szükséges megemlíteni, hogy a Technoutilaj, a Cérnagyár és a Matricagyár egymás mellett helyezkedett el az úgynevezett Kadicsfalvi réten. Az iparosításnak köszönhetően felgyorsult a környező falvak fiataljainak betelepülése és nagyszámú szakmérnök kapott munkahelyet a városban.

Az iparosítással párhuzamosan elindult a lakásépítő program, létrejöttek a Bethlen I, II, III, Köztársaság, Rákóczi, Sziget, Tábor lakónegyedek. A városba ugyanakkor több ezer vidéki ingázott be nap, mint nap. 1977-1982 között megépült az új kórház és járóbeteg-gondozó (Poliklinika). Az ötemeletese kétszárnyas kórháztömböt 430 kórházi ágyra tervezték. A járó beteg gondozó napi 800 személy ellátására vált alkalmassá, megnyílt a sürgősségi ellátás.

Az iparosítási hullámnak, a lakásépítéseknek köszönhetően a város lakossága, mint ahogy a táblázatban is láthatjuk, 25 év alatt több mint 20 ezer fővel növekedett.

A lakosság növekedésének üteme

A város újabb oktatási intézményekkel is bővült: 1973-ban felépült az 1. számú mai Bányai János Líceum, 1976-1979 között elkészült a 2. számú Ipari Szakközépiskola (Matrica iskola) a mai Kós Károly Líceum. A város kiváló sportlétesítménnyel is gazdagodott, 1980-ban átadták a városi sportcsarnokot.

Az 1959-re elkészült Művelődési Ház a város kulturális életének központja lett. Itt kapott helyet a városi könyvtár, több szakkör, énekkar, előadás, rendezvény, a székelyudvarhelyi Népszínház. 1947-ben alakult meg Balogh József vezetésével a helyi műkedvelő színjátszó csoport. A műkedvelő színjátszó egyesület 1977-ben hivatalosan átalakult Népszínházzá, amely az ország 27-ik, egyben az első magyar nyelvű népszínháza volt. A Népszínház vezetője 1978-tól 1988-ig Szász Mihálykó Attila, majd 1989-től Tárkányi János volt. 1989-ig összesen 24 felnőtt és 3 gyermekbemutatót tartottak. Szász Mihálykó Mária tanárnő adatai szerint közel 250 fiatal és idős műkedvelőt vontak be a munkába. A 80-as évek második felétől a cenzúra fokozódásával egyre nehezebb lett az előadások megszervezése. Szintén a Művelődési Házban működött a jelentős történelmi múlttal rendelkező Székely Dalegylet, a város legrégebbi férfi kórusa vagy Balázs Ferenc és Nagy Ildikó vezette Vegyes Kórus.


A művelődési élet keretei az 1980-as évek végére minimálisra szűkültek.

A lakosság a napi gondok mellett igyekezett azonban kihasználni a rendelkezésére álló lehetőségeket, hogy minél több információt szerezzen az országban illetve a világban történő eseményekről. Ezt leginkább Magyarországról becsempészett híranyagon, a magyarországi rádióadások és a Szabad Európa Rádió magyar és román nyelvű adásainak hallgatása által történt meg.

A '80-as évek végén helyi sajátosságként működtek a kis videó hálózatok. A külföldön élő rokonok, ismerősök videó készüléket küldtek az itthon tartozódóknak. Elterjedt a videó vendégeskedés, egy családi otthonban többen összeültek és Magyarországról becsempészett filmeket és tévéműsorokat néztek. A jelenséget megpróbálták nyilvánossá tenni a városi Művelődési Házban, de a Securitate az első nyilvános vetítés után betiltotta. A videózási összejövetelekre többnyire péntek–szombat éjjel került sor, ezek fölött szemet hunyt a titkosszolgálat és rendőrség. A videó tulajdonosok kockázatot vállalva kialakították a lakónegyedi kábeltévé hálózatokat. Az első kábelhálózatok 1989 januárjában készültek el, egy videó készülék több mint 400 családot látott el műsorokkal és így 15-20 tömbház lakásait kapcsolta össze. A városban több ilyen hálózat működött, Katona Zoltán újságíró számításai szerint kb. 20–30 ezer emberhez jutott el a külföldről becsempészett film és híranyag. Az egyik ilyen videó tulajdonos kiszámolta, hogy hálózatán 1989 májusától 1990 júniusáig összesen 893 filmet mutatott be, ez havonta kb. 70 filmet jelentett. Abban az időben egy mozijegy ára 6 lej volt, ezért az udvarhelyiek örömmel fizettek 50–100 lejt is a videósnak és így esténként több filmet is megnézhettek otthoni környezetben. Olyan filmeket láthattak, amelyeket a mozikban tilos volt vetíteni. Egyes tulajdonosok megkockáztatták, hogy éjjeli időpontban levetítsék a Panoráma című politikai műsort.


A kommunista diktatúra zárt világában rések nyíltak a külvilágra.

Az 1980-as években egyre több értelmiségi került a Securitate figyelmének a központjába. A városban 1984 tavaszán mindenki a Securitatét okolta Pálfi Géza római katolikus lelkész haláláért. Több értelmiségi csoportosulás is létezett, amelyek a lehetőségeik alapján szűk körben bírálták a rendszert, igyekeztek minél több információt beszerezni a nemzetközi eseményekről és terjeszteni a magyar kultúrát. A temesvári eseményekről a város lakossága az ott tanuló diákok, rokonok révén, rádión vagy éppen szakmai cserekapcsolat által ott tartózkodó személyeken keresztül szerzett tudomást. Az események alakulását várakozással teli figyelemmel kísérte mindenki, egyre többen szereztek igaz, többnyire felszínes információt a temesvári eseményekről.

A későbbi beszámolók alapján a Securitate emberei 1989. december 19–20-án több személyt elfogtak és megvertek. Az akciót egy más településről érkezett verőcsapat hajtotta végre Coman Dumitru, a Securitate helyi parancsnoka irányításával. A temesvári események hivatalos elítélésére a Hargita Megyei Központi Bizottság a város legnagyobb üzemét, a Matricagyárat szemelte ki, arra gondolva, hogy


ha jó fog sikerülni a gyűlés,

akkor a többi ipari létesítményekben is hasonló megmozdulást fognak szervezni. A Matricagyárban 1989. december 20-án az esti órában szervezték meg a gyűlést, a délutáni és az esti váltás jelenlétében. Jelen volt továbbá Gál Ferenc, városi első titkár, Costea Aurel, megyei első titkár, a helyi Securitate parancsnok.

A gyűlést Lukácsi László vállalati párttitkár vezette, a szakszervezeti elnök Korodi Vas Irma nem volt hajlandó felolvasni az előre megírt hozzászólást, egyes visszaemlékezők szerint sírva fakadt. A román nyelven vezetett gyűlésen a felszólalókat a begyűjtött munkástömeg lehurrogta. Lukácsi László képtelen volt uralni a helyezettet. Ekkor Fábián István igazgató magyarul szólalt meg, elvtársak megszólítás helyett barátainak nevezte a jelenlévőket. Ettől a kedélyek kissé megnyugodtak és gyorsan be lehetett rekeszteni a gyűlést. Hasonló jellegű gyűlés megszervezésére került sor a Technoutilajnál, ahol előre megszerkesztet beszédeket akartak felolvastatni, amit a jelenlévők közül többen megtagadtak. Matricagyárnál és később a Tehnoutilaj-nál szerzett rossz tapasztalatok után a megyei pártvezetés már nem ragaszkodott további gyűlések megszervezéséhez. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy december 21-én a műszakváltáskor hazatérő munkások délben és este megálltak a Matricagyár kapujánál és egy perces néma csenddel adóztak a temesvári áldozatoknak.

December 22.
Székelyudvarhelyen
Az akkori eseményekhez még hozzátartozik, hogy 1989. december temesvári események idején leéget a vasútállomás melletti raktárhelyiség, amely a Bútorgyáré volt. Azóta sem tisztázódott, hogy véletlen volt-e vagy azért gyújtották fel, hogy a Securitate indokolni tudja beavatkozását a helyi eseményekbe.

Az 1989. december 22-én reggel Coman Dumitru a Securitate főnöke telefonon beszélt Fábián Istvánnal a Matricagyár igazgatójával, akit figyelmeztetett, hogy a munkások ne hagyják el a gyár területét, mert ellenkező esetben „baj” történhet. Fábián István és Fancsali Kálmán igazgatók igyekeztek a munkásokat a gyár területén tartani. Kora délelőtt négyes-hatos sorokban, oszlopban a Matricagyár munkásai, mérnökök, tisztviselők kivonultak a gyár udvarára. Az épületeken lévő kommunista jelvényeket és Nicolae Ceauşescu fényképeit leverték és elégették. Az Élelmiszeripari Gépgyár dolgozói a gyár udvarán, égő gyertyák mellett a temesvári és aradi áldozatokra emlékeztek. Majd énekelve átvonultak a Matricagyárhoz.

1989. december 22-én délelőtt Vasilea Milea tábornok halálával egy időben, Székelyudvarhelyt elhagyta a fegyveres katonai alakulat, valószínű, megkapták Bukarestből a parancsot, hogy át kell állni a tüntetők oldalára. A rendőrség is elzárta fegyvereit. Borş Aurel, a rendszerváltás utáni székelyudvarhelyi rendőrparancsnok, az egykori rettegett gazdasági milicista, a déli órában már fegyvertelenül állt a Milícia épülete előtt és az egyre nagyobb számban összesereglő tömegnek mondogatta: „suntem cu voi, suntem cu voi” (veletek vagyunk).

Felvonuló
tömeg december
22-én
Déli egy órakor a főtéren spontán gyülekezés volt, amikor az első váltás hazaindult a gyárakból. A városban először Kinda László fogorvos autójával végighordozta a főtéren a kivágott piros-sárga-kék lobogót. Ezek a lobogók kivétel nélkül magyar nemzetiségű, udvarhelyi polgárok kezében voltak.


Tehát az eseményeknek nem volt románellenes hangulata.

A főtéren húsz-huszonkétezer ember gyűlt össze, melynek csak néhány százaléka viselkedett agresszíven. Nagyobb részük békésen ünnepelt, éltette a forradalmat. Az agresszívek megfékezésével többen próbálkoztak, így Katona Ádám tanár, Mika Dezső mérnök és még mások. A városházára érkező emberek egy része Gál Ferenc, városi első titkárt bántalmazták, akinek végül sikerült elmenekülnie. Sajnos a feldühödött és részben alkohol hatása alatt lévő tömeg egy része a városházánál, a pártkönyvek mellett az anyakönyvi hivatal iratait is kidobálta, összetaposta és elégette. A főtéren lévő könyves üzletből a kommunista rendszer műveit kihordták és tűzre vetették. A pártbizottság büféjéből nagy mennyiségű szeszes ital, kávé és déli gyümölcs került az utcára. A mámoros tömeg felborította, majd felgyújtotta néhány ismert párttag és milicista autóját. Itt veszítette életét az első áldozat, Székely Gábor tartalékos őrmester. Egykori felettesének autóját próbálta elvinni a tömegből, ezért agyonverték. Időközben a főtérre érkezett Mika Dezső mérnök, aki illegálisan karate oktató volt, és néhány karatés tanítványával megakadályozta a Városháza felgyújtását, a további rombolást.

Az események a Városháza előtti térről fokozatosan áthelyeződtek a rendőrség épülete előtti térre, ahol kezdetben békés tömeg demonstrált. Kivágott román trikolórt lobogtattak, felcsendült a székely és a magyar himnusz, a tömeg a román forradalmat éltette. A Városháza előtti térről jövő agresszív csoport hatására a tömeg skandálni kezdte: Hoţii, hoţii! (tolvajok, tolvajok!). A rendőrségi alkalmazottak egy része a közelben lévő Bútorgyár területére menekült, ahol átöltöztek és elmenekültek. A rendőrség épületének felső emeletein a Securitate emberei a titkos dokumentumok megsemmisítésével foglalatoskodtak. A milicisták egyre nagyobb számban próbálták elhagyni az épületet, letépték vállpántjukat és egy-egy pofonnal, fenékberúgással megúszták, hazatérhettek otthonaikba.

A leégett rendőrségi épület
A hangulat egyre fokozódott, a tömeg egy része beözönlött az épületbe, az ott talált bútorokat, papírokat kidobálta az ablakon, majd az udvaron meggyújtották. Erre a máglyára dobálták azokat a géppisztolyokat is, amelyeket az épületben találtak. A rendőrök és a szekusok azon része, akik nem tudtak elmenekülni az épület padlásterében barikádozták el magukat. A rendőrség épületében beözönlő tömegben ott voltak azok a magyar nemzetiségű besúgok is, akik a zűrzavart kihasználva az együttműködésüket bizonyító iratokat keresték, azokat próbálták megsemmisíteni.


A papírok égetése közben lobbant lángra az épület.

Coman Dumitru Securitate parancsnok beosztottjaival az udvaron, egy kisebb legénységi szálláson zárkózott be. Itt látogatta meg őket Katona Ádám tanár, aki megígérte, hogy a hátsó falat kibontva kimenekíti őket. Innen Katona Ádám a kórházhoz sietett, hogy mentőt kérjen Comanék kimenekítésére. A kórház vezetője nem mert mentőt küldeni. A mentősök is attól tartottak, hogy a járműveket a tömeg megrongálja. A rendőrség előtt és környékén ekkor már több autó is kiégett. Coman közben úgy döntött, hogy civil ruhába átöltözve kijön az épületből. Néhányan felismerték és azonosították. A feldühödött tömeg halálra verte a parancsnokot, akinek holttestét a közeli kórház udvarára dobták. Az újabb vérontás elkerülése végett Mika Dezső a sportolókból verbuvált rendfenntartó csapatával a rendőrségre sietett és sikerült a melléképületekben rekedt rendőröket és szekusokat kimenekíteni. A Milícia és a Securitate épülete estére teljesen kiégett, a tömeg nem engedte beavatkozni a tűzoltókat. Estére az emberek szétszéledtek.

Lángoló könyvek.
Fotók: Balázs Ferenc
A városházán este 6 órakor megalakult a Nemzetmentési Front székelyudvarhelyi tanácsa, amelynek összetétele a következő napokban többször is változott. A Tanács kihirdette a város lakosságának önrendelkezési jogát. A tanács tagjai: Ubornyi Mihály ügyvezető elnök, András Jenő, Balázs Árpád, Bálint Mózes, Bartha Levente, Berecz Dieter Ludwig, Bihari József, Bíró Dezső, Bodó Géza, Gălugăr Nicolae, Deák Zoltán, Elekes Tibor, Fábián István, Fancsali Kálmán, Flórián Csaba, Gálfi Géza, Gellért Géza, Geréb Attila, Hegyi Sándor, Incze Béla, Iszlai József, Kali Pál Attila, Katona Ádám, Kinda László, Kolumbán Gábor, Kovács Sándor, Littassi Gyula, Major Sándor, Máthé László, Mátyus András, Mihály József, Miklós Ferenc, Petres Eugénia, Rüsz Domokos, Szabó Barna, Szabó Zoltán, Szalay Ernő, Szálasi János, Szász Dénes, Tomos András, Ursuleac Francisc, Vass Dénes, Vofkori László.

A megalakult Nemzeti Megmentési Front tanácsának első intézkedései közé tartozott az Anyakönyvi Hivatal helyreállítása, az élelmiszerellátás és a gyógyszerellátás biztosítása a kórház számára. Rövid időn belül Ubornyi Mihály helyét Kolumbán Gábor vette át, aki a városházán teljesített telefonszolgálatot. Ez volt a Gál Ferenc, városi első titkár telefonja, innen várták az utasításokat és ezen keresztül történt meg a kapcsolatfelvétel Bukaresttel. Kolumbán Gábor választották a Nemzeti Megmentési Front elnökének. A városban a következő napokban sem volt rendőr, katona, ezért Mika Dezső a karatés fiúkból megszervezte az első hatékony civil rendőrséget.

Este 10 órakor a Művelődési ház előtt


gyertyás megemlékezésre került sor

a forradalom mártírjainak tiszteletére. A város valamennyi bejáratát eltorlaszolták és népőrség szerveződött. A nap végére a népbosszú áldozata lett Székelyudvarhelyen: Székely Gábor nyugalmazott székelyudvarhelyi rendőr-szakaszvezető, birkózó, Coman Dumitru, Securitate ezredes, székelyudvarhelyi városparancsnok valamint Székelykeresztúron Ferencz Imre rendőrőrmester, Zetelakán Gabriel Dănăilă rendőrszakvezető és Oroszhegyen Cheuchisan Liviu rendőrparancsnok. A népharag és az egyéni bosszú december 24-én újabb áldozatot szedett. Nagygalambfalván meggyilkolták Sándor Sámuelt, egykori néptanács elnököt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet elnökét. Betfalván is gyilkosság történt, megölték Balogh Imre molnárt, falufelelőst. A székelyudvarhelyi ifj. Imecs László katonai szolgálatot teljesítve szenvedett mártírhalált Brassóban, 1989. december 22-én, késő este.

1989. december 22-én megtörtén az a rendszerváltás, amit oly sokan reméltek, a kor szereplőit megkérdezve mindenki kiemelte e nap euforikus hangulatát, de ugyanakkor sokan kiábrándultak a tömeg egy részének viselkedésén, rombolási kedvén és lincselési cselekedetein. A december 22-i események után kezdetét vette a város mindennapi életének újjászervezése a változó és kiszámíthatatlan romániai viszonyok közepette.





ItthonRSS