2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A forradalom eseményei Szatmáron II.

Sárándy Tamás 2013. március 16. 10:45, utolsó frissítés: 14:02

Az 1990. március 15-i ünnepléseket tüntetések zavarták meg, ám nagyobb összecsapásra nem került sor. Az okokról máig nincs konszenzus.


Február végén a nemzeti Megmentési Front (továbbiakban NMF) átalakul Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsává (továbbiakban NEIT), amikor is bevonták az addig megalakult pártok képviselőit is. Szatmár megye esetében a NEIT megalakulása nem számít szakaszhatárnak, mivel a pártok képviselőinek bekerülését leszámítva, a tanács vezetőségének összetételében semmilyen személyi változás nem született. Sokkal fontosabbnak tűnik a Vatra Românească szervezet megjelenése, illetve az ehhez kapcsolható utcai tüntetések.

Február 1-jén tömegtüntetésre került sor a város új főterén. Első ránézésre spontán megmozdulásnak látszott az akció, amiben főleg Unio gyári munkások vettek részt. A tömeg követelte az NMF elnökének, Bilanici-nak, illetve alelnökének Horia Ungurnak a lemondását, illetve az NMF átszervezését, hogy abban üzemi és intézményi képviselők vegyenek részt. A tömeg transzparensei között Iliescu lemondását követelő is volt.

A tüntetés másnap, február 2-án is megismétlődött, a követelések ugyanazok voltak. A tömeg megrohamozta az NMF székházaként működő palotát, és betörte annak ajtaját. A tiltakozás hatására

mindkét vezető beadta a lemondását.

A munkások ekkor kérték Vasile Ciocannak, a határőrség parancsnokának a megjelenését, akit ad-hoc jelleggel meg is választottak a tanács új vezetőjének.

A megmozdulásról szóló újságbeszámolókból nem derül ki, hogy ki állt a megmozdulás mögött, de utólag ez egyértelműen a Vatra első nyílt utcai megmozdulásának tekinthető. A szervezet hivatalosan ekkor még nem alakult meg a városban, azonban január óta már folyt a szervezkedése az Unio gyárban. Mindezekkel együtt továbbra is kérdés marad, hogy kinek állt érdekében az akció megszervezése, kinek volt megfelelő hatalma a munkások kirendelésére, illetve Bilanici leváltására?

A március 14-i Vatra-tüntetés
<br />
<i>Forrás: Gazeta de Nord vest, március 15.</i>A március 14-i Vatra-tüntetés
Forrás: Gazeta de Nord vest, március 15.


Február 3-án rendkívüli közgyűlésre ült össze az NMF, hogy döntést hozzanak a tanács vezetőségéről. A közgyűlésre meghívták a vállalatok képviselőit is, így a rengeteg résztvevő be se fért az ülésterembe, végig nagy volt a hangzavar. A tanács végül is úgy döntött, hogy nem oszlatja fel saját magát, csak új elnököt választanak. Végeredményként Nicolae Popdant választották meg elnöknek, az alelnöki tisztségbe pedig Nicolae Manea került. Mindkettőt szakértelmiségiként lehet meghatározni, aki nem volt aktív tagja az 1989 előtti nomenklatúrának. Mindezekből kiindulva nehéz meghatározni, hogy miért pont ez a két ember került előtérbe. Ugyanakkor kifele mindketten, mint demokraták, „jól mutattak.”

Jelenlegi ismereteink szerint a február első két napján történteknek

két olvasata is van.

Az egyik szerint ez egy újabb lépcsőfok volt a demokratizálódás útján, amikor is a hadsereg úgymond „elvégezte feladatát” visszavonult a közvetlen kormányzástól, és átadta a helyét a „polgári elemeknek” akik már nem kötődtek szorosan a korábbi elithez. Más megközelítés szerint ez volt az első nyílt tömegmanipulációként is felfogható esemény, amelynek az volt a célja, hogy kiderítse, lehet-e a tömegeteket utcára vinni, s ott meghatározott politikai célokra felhasználni. Így akár a március 15-i események „tesztjeként” is felfogható az esemény.

Február 7-én Bukarestben RMDSZ értekezletet tartottak, ahol többek között elhatározták, hogy február 10-én néma tüntetést szerveznek a magyar oktatás visszaállítása érdekében. A Szatmár megyei RMDSZ nem csatlakozott a felhíváshoz, értelmetlennek tartotta tüntetés szervezését, mivel elégedettek voltak az eddig elért eredményekkel, s véleményük szerint egy hasonló megmozdulás félreértésekre adott volna okot, s csak provokálta volna a román lakosságot.

A Fronthoz képest a többi román párt sokkal inkább nemzetiesített volt, markáns nemzeti programmal léptek fel. Ezért a NEIT-be való bekerülésükkel a nemzetiségi kérdés is élesebben jelent meg a gyűléseken és a sajtóban. A NEIT tanácskozásai egyelőre a megszokott hangnemben zajlottak, az RMDSZ képviselői továbbra is el tudták érni a számukra fontos döntések meghozatalát, azonban ettől kezdve úgymond etnikai alapon „mindennek ára van,” illetve egyes kéréseket a román pártok képviselői már túlzónak minősítettek.

Március 8-án a szatmári RMDSZ – egyetértve a központi vezetés döntésével –bejelentette, hogy március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából megemlékezést fognak szervezni. Ekkor született döntés arról is, hogy a megemlékezésnek két helyszíne lesz. Szatmárnémetiben a Bălcescu-szobornál és Erdődön a várnál található Petőfi-emlékműnél. Március 14-én az újságban is leközölték a megemlékezés hivatalos műsorát, amely utólag visszatekintve nagyon visszafogottnak tűnik. A felolvasásra kerülő írások fele román nyelvű, az elhangzó beszédek is többnyelvűek voltak.

Az erdődi Petőfi-emlékműAz erdődi Petőfi-emlékmű


Mindezek ellenére március 14-én ismét tüntetésre került sor a város új főterén. Ez már a korabeli román újság szerint is a „a Vatra helyi tagszervezetének első összejövetele” volt. A szónoki emelvényt a nemzeti hősök, Avram Iancu, Horea, Cloşca és Crişan arcképével díszítették fel. Az emelkedett hangulat ellenére a tömeg randalírozásba kezdett és

betörte több kétnyelvű kirakat ablakát.

A megmozduláson tömegként ezúttal is az Unio gyár munkásai voltak jelen. Ugyanakkor tiltakozásukat fejezték ki a március 15. megünneplése ellen, és kérték Formanek és Pécsi, a magyarság két, tisztségben lévő helyi vezetőjének a lemondását. Az RMDSZ vezetői a tiltakozás ellenére sem mondtak le a megemlékezés megtartásáról, bíztak abban, hogy az békésen fog lezajlani, illetve bármilyen rendbontási kísérlet esetén a rendőrség „meg fogja védeni őket.” Ugyanakkor az esemény egyik résztvevője sem számított arra, hogy másnap bármilyen atrocitásra is sor kerülhet.

Március 15-én reggel az ünnepség a terveknek megfelelően kezdődött. Reggel 10 órakor ünnepi misét tartottak a város főterén álló római katolikus székesegyházban. Ezt követően a tervek szerint a tömeg átvonult volna a Bălcescu-szoborhoz, ahol ünnepi műsor után koszorúzásra került volna sor. A mise végeztével azonban a szervezők már értesültek róla, hogy a szobornál lévő kis park tele van román tüntetőkkel, így változtatva az eredeti programon, a székesegyház mellett lévő Krisztus-szobornál tartották meg a műsort, majd ide helyezték el a koszorúkat is.

Megemlékezés és koszorúzás 1990. március 15-énMegemlékezés és koszorúzás 1990. március 15-én


A műsor lefolyása alatta a román tömeg átvonult a főtérre, ahol kisebb összetűzésekre is sor került, megrongáltak pár magyarországi személygépkocsit, de ezt leszámítva nem történt nagyobb atrocitás. A szervezők többször is kérték a jelenlévő rendőrség közbelépését, azok azonban

egy esetben sem avatkoztak be.

Ezt követően az ünnepségen résztvevő magyar lakosság egy része elment Erdődre, az ünnepség második részére, a román tömeg pedig az új főtérre vonult, ahol újabb tiltakozó megmozdulásba kezdett. Az erdődi megemlékezés a villanyvezeték elvágását – s ezáltal a hangosítás megakadályozását – leszámítva rendben zajlott le.

A Szatmárnémetiben 1990. március 15-én történtekről mai napig nincs konszenzus. Az eseményekkel kapcsolatos egyik máig tisztázatlan kérdés a román tömeg kiléte: a város román lakosai voltak-e, vagy más településről szállították be őket? Egyesek szerint ezeket március 15-én reggel szállították be a városba teherautókon, számuk több százra tehető.

Több vélemény szerint nem az Avas-vidékéről (a legkézenfekvőbbnek ez tűnne, mivel tömbromán vidék) szállították be őket, mivel egy ottani orvos megakadályozta a román tömeg elindulását. Nem kizárva a behozott románok tényét, a megmozdulás román résztvevőinek egy része mindenképpen a város munkásai közül került ki, elsősorban az Unio gyárból. Szemtanúk szerint az Unio gyári munkásoknak nem volt kötelező részt venni az eseményen, de a részlegvezetők szabadon engedélyezték bárkinek a távozását, így a magyarokét is, akik részt akartak venni a megemlékezésen.

A másik, máig tisztázatlan kérdés a magyar zászló ügye. Román sajtóban és közvéleményben az a nézet terjedt el, hogy az ünnepség idején kitűzték a magyar zászlót a katedrálisra, s

ez váltotta ki a román tömeg haragját.

Egy szemtanú szerint a gyári munkások az új főtéren gyülekeztek, majd a zászló kitűzése után döntöttek úgy, hogy átvonulnak a régi főtérre, majd egyikük le is tépte a zászlót. Az esemény főszervezőinek mindegyike cáfolta a zászló kitűzését.

Kérdés, hogy végül is mi állította meg a főtéren összegyűlt két tömeget, hogy ne legyen nagyobb összecsapás, figyelembe véve azt is, hogy a román tömeg egyes tagjai – a visszaemlékezők szerint – alkoholos befolyásoltság alatt álltak? Az RMDSZ vezetői egyértelműen azzal magyarázzák a helyzetet, hogy ők nyugalomra intették a magyar tömeget, illetve az nem válaszolt a provokatív viselkedésre.

A március 15-i események hátterében lévő mozgások felfejtése csak a szervezőkkel folytatott beszélgetés során jött elő. Már március 14-én Bukarestből Szatmárnémetibe érkezett Iordan Rădulescu ezredes arra hivatkozva, hogy értesüléseik szerint a városban kiéleződtek az etnikai ellentétek, s ő ezt jött kezelni. Mind az RMDSZ, mind a NEIT más tagjai tagadták ennek valóságtartalmát.

Az újság beszámolója szerint a hivatalos ünnepségek után a román tömeg a délutáni órákban tovább folytatta tiltakozó megmozdulását. A két főszervezőt, Pécsit és Formaneket az erdődi ünnepség idején egy rendőrautó beszállította Szatmárnémetibe, arra hivatkozva, hogy a tömeg őket akarja látni. Az NEIT székházaként is működő adminisztratív palota alagsori részén vitték be az ülésterembe őket, ahová már egy rögtönzött ülést hívtak össze, amin főleg a Vatra Romănească képviselői voltak jelen. Az ülésen őket tették felelőssé a kialakult helyzetért, illetve gazdasági visszaélésekkel és befolyással való üzérkedéssel vádolták, s kérték lemondásukat, amit ők meg is tettek. Az ellenük felhozott egyik vádpont az is volt, hogy az ünnepségre készült plakátokon Petőfi képe mellett szerepelt az 1940-es – második bécsi döntésre, és Észak-Erdély visszacsatolására – emlékeztető évszám. Szerintük ez tévedésből került oda, mivel a plakát elkészítéséhez egy korabeli rézkarcot használtak, s az évszámot nem törölték le a plakátról.

A 1990. március 15-i megemlékezés plakátja, rajta az 1940-es évszámmalA 1990. március 15-i megemlékezés plakátja, rajta az 1940-es évszámmal


Ezt követően március 16-17-én is rendkívüli üléseket tartott a NEIT, megvitatandó a kialakult helyzetet, megválasztva a szervezet új vezetőit. Az ülést minden esetben Rădulescu ezredes vezette, minden párt képviselőjének részvételével. A március 16-i, 11 órás maratoni ülésen Rădulescu kihangsúlyozta, hogy az ünnepségre átjött

nagyszámú magyarországi résztvevő jelenléte

sértette a románokat, akik történelmük egy szomorú epizódjára emlékeztek. Bizottság alakítását javasolták, ami kivizsgálná a felelősséget a románok és magyarok közötti ellenségeskedés szításában. Ezt követően az NMF elnöke, Ioan Popdan is beadta a lemondását, Manea pedig bizalmi szavazástól tette függővé a maradását. A feszült légkör, illetve a folyamatos bekiabálások miatt a magyar résztvevők elhagyták az ülést.

Március 17-én folytatódott a NEIT ülése. Popdan, a NEIT elnöke továbbra is kitartott lemondása mellett, ezért a tanács átalakítása mellett döntöttek. A szavazás eredményeként Orban Brînduşan Ioan-t választották meg elnöknek, Manea Nicolae, Molnar Gavrila, Săvinescu Vasile alelnökök lettek, Netila Vasile pedig titkár. Tagoknak Nagy Gyulát, Avram Eugent, Olteanu Mirceat, Borlesteanu Vasilet, Damian Titust, Fodor Gavrilt, Sófalvi Györgyöt választották meg.

Formanek „nem kapta meg a további megbízatáshoz a bizalmat”, így ismét a hadsereg képviselője vette át a közvetlen irányítást a megyében. Hasonlóan történt a megyei tanácsként működő hivatal esetében is, Gheorghe Aurelian is beadta a lemondását, azonban neki továbbra is bizalmat szavaztak, Pécsi Ferencnek pedig nem, így ő is távozott tisztségéből. Az RMDSZ-nek sikerült annyit elérnie, hogy megtarthatták az alelnöki tisztséget, amely április elején került betöltésre. Akkor az RMDSZ újra Formaneket jelölte a tisztségre, de ezt a románok elutasították. Ezt követően Antal Istvánt, illetve András Imrét ajánlották, azonban a románok csak a kevésbé határozott, és mindig kompromisszumkész Antalt fogadták el.

Az események után, a román vezetés részéről már egyértelműen

a békítés jeleit lehetett tapasztalni.

Rădulescu ezredes felszólította a magyarokat, hogy állítsák le a folyamatot, éreztetve, hogy nem akarnak újabb konfliktust a városban. Formanek végig elhatárolódott minden újabb provokációtól, s ezt az RMDSZ hivatalos közleményben is tudatta a lakossággal. Több visszaemlékező szerint Rădulescu tábornok a városból Marosvásárhelyre utazott, ott szervezni tovább azt, ami Szatmárnémetiben nem sikerült.

Ezt követően megváltozott a NEIT üléseinek a hangvétele is. Brândunşan elnök teljesen más modorban lépett fel, mint korábbi elődje, Bilanici és az üléseken rendszeressé vált a kiabálás és a rendzavarás. Brânduşan véleménye szerint az vezetett el az ellentétekhez, hogy először az RMDSZ lépett fel túlzott követelésekkel, majd a Vatra megjelenésével a helyzet kiéleződött. Mindkét népcsoport kölcsönösen bizalmatlanná vált egymás iránt, a románok március 15-ét követően igyekeztek kiszorítani a magyarokat a hatalomból, illetve olyan emberek pozícióba kerülését támogatták, akiktől nem volt várható, hogy általuk túlzottnak vélt követelésekkel fognak fellépni. Ezért kérték Antal István jelölését az alelnöki tisztségre.

A visszaemlékezők a helyzet elmérgesedését többek között a Vatra tanácsba való megjelenéséhez kötik, ami ezáltal legitimálta magát. Másrészt a NEIT egyre inkább

leértékelődött „gittegyletté” vált,

s résztvevők szerint a fontos döntések már nem itt születtek meg. A feszült légkörre, illetve az eredménytelenségre való hivatkozással április elején az RMDSZ két meghatározó egyénisége, Parászka Miklós és Báthory Zoltán bejelentették kilépésüket a szervezetből.

A magyarellenes akciók ezt követően is folytatódtak, egyrészt a sajtóban, másrészt 1990. március 28-án ismeretlen tettesek

felrobbantották az erdődi Petőfi-emlékművet.

Az akciót az RMDSZ-en kívül elítélte a román Gazeta de Nord-Vest napilap is, a Varta sajtóorgánuma, az Universul Sătmărean azonban nem. A meginduló nyomozásnak azonban nem sikerült kiderítenie a tetteseket.

A megváltozott helyzet egyik jeleként értelmezhető, hogy március 28-án a NEIT az 1661-es a 2007-es számú rendeleteivel betiltotta a kétnyelvű feliratok használatát a megyében. A határozatot Orban Brânduşan, a NEIT elnöke és Gheorghe Aurelian polgármester írta alá. Az RMDSZ tiltakozását fejezte ki a határozat miatt, mivel szerinte az alkotmányellenes és továbbra is érvényben van az NMF december 22-i kiáltványa, amely lehetővé tette a kétnyelvűséget.

Az erdődi Petőfi-emlékműAz erdődi Petőfi-emlékmű


Az RMDSZ már ezt megelőzően is kérte beadványban a kétnyelvű táblák használatának hivatalos engedélyezését, azonban beadványuknak nem lett semmilyen foganatja. Ennek ellenére a városban egyes üzletekben megjelentek kétnyelvű feliratok, illetve a magyar többségű falvakban az emberek automatikusan a magyart kezdték el használni a hivatalos adminisztrációban is. A március 2-i rendelet valószínűleg eme spontán mozgalmak elburjánzását szerette volna meggátolni. A NEIT üléseken az RMDSZ, valószínű, március 15-e miatt ez ellen már nem mert határozottan fellépni.

Április közepétől egyre inkább a választási kampány foglalkoztatta a közvéleményt. Április 21-én mutatták be az RMDSZ hivatalos képviselőjelöltjeit. Ezt megelőzően már sikerült választási szövetséget kötniük a szatmári magyar diákszövetséggel (MADISZ), illetve a Független Magyar Párttal, majd ezt követően a Német Demokrata Fórummal is. Mindegyik előbb említett szervezet képviselője felkerült a jelöltek listájára: Pécsi Ferenc közgazdászt, Varga Attila jogászt, András Imre mérnököt, Zinner Martin orvost, Tempfli József mérnököt, Bura László tanárt és Sófalvi György orvost jelölték képviselőnek. Szenátorjelölt Szabó Károly mérnök és Tóth László tanár lett.

A választások előtt a 7 Szatmár megyei parlamenti helyből 3 megszerzését tartották valószínűnek. A választás végeredményét május 23-án tették közzé, az NMF az RMDSZ-t megyei szinten csak kevéssel előzte meg. A magyar érdekképviselt listájára 90 ezren szavaztak, így sikerült teljesíteni az előzetes tervet és 3 képviselői, illetve 1 szenátori helyet kaptak meg. Az RMDSZ Szatmár megyei szenátora Szabó Károly lett, képviselői pedig Pécsi Ferenc, Varga Attila és András Imre.

Az 1989-es eseményekről még nem alakult ki egységes kép, így a szatmári események kapcsán is nehéz következtetéseket levonni. A Szatmáron lezajlott események

több ponton is eltérni látszanak

az országos, vagy más erdélyi városokban lezajlott eseményektől, tendenciáktól. Egyrészt meglepő a hadsereg 1989. december 22-e előtti és alatti passzív magatartása, másrészt a hadsereg február eleji látszólagos visszavonulása. Ugyancsak eltérő az iskolakérdés gyors megoldása, aminek köszönhetően 1990 februárjában a helyi magyarság vezetői még elégedettek voltak a változásokkal.

Az eddigiekhez képest sokkal erőteljesebbnek és fontosabbnak tűnik a Vatra szerepe, aminek akciói több esetben későbbi események előjátékaként is értelmezhetők. Mindezek megerősítése, vagy cáfolata további kutatást igényel, amiben döntő szerepet játszhat majd a korabeli helyi dokumentumok kutathatóvá válása.

Az 1990. március 15-i eseményeket követő etnikai megosztottság napjainkra tompult, a mindennapokban már nem érződik a két népcsoport közötti megosztottság. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a magyarság száma 1989-et követően tovább csökkent. Ennek ellenére mind a várost, mind a megyét 2012-ig RMDSZ-es képviselők vezették.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS