2019. április 20. szombatTivadar
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Winkler: Európai Egyesült Államokra lenne szükség

Kertész Melinda kérdezett: Kertész Melinda 2013. július 02. 15:59, utolsó frissítés: 16:03

Az RMDSZ EP-képviselője szerint ebben a konstrukcióban bizonyos kompetenciákat a tagállamok közösen gyakorolnának, de a helyi kérdésekben a régióké lenne a döntés.


Winkler Gyula szerint nincs szüksége az EU-nak 28 hadseregre, egy dél-amerikai államban 28 külképviseletre, ezt a feladatot egy EU-s szintű diplomáciai testület is el tudná látni. Az EU megtorpant, a kiút pedig egy politikai unió lenne, amelyet akár Európai Egyesült Államoknak is lehetne nevezni. A politikust brüsszeli irodájában kérdeztük Európa jövőjéről a fokozódó euró-szkepszis és az EU által tapasztalt legitimációs válság közepette. Olyan témákról is beszélgettünk, mint például az alkotmánymódosítás és ennek hatása az autonómia-törekvésekre. A dél-tiroli példa, a székely-szórvány kapcsolat és az ifjúságpolitika is szóba került.




Mi a tétje annak, hogy a MIÉRT-tel megkötötték az együttműködésre vonatkozó nyilatkozatot, illetve hogyan jellemezné az RMDSZ EP-képviselet és a szövetség partnerszervezete közötti viszonyt?

- Egy közös nyilatkozatot írtunk alá a MIÉRT-tel. A nyilatkozat gondolata abból indult ki, hogy ha már második alkalommal szervez a MIÉRT elnöksége Brüsszelben kihelyezett ülést, akkor maradjon ennek egy írásos nyoma, és fogalmazzuk meg együttesen azokat a prioritásokat, amelyeket a következő időszakban, egy évben érvényesek. Nem szerződés, hanem inkább politikai nyilatkozat jellege van ennek a dokumentumnak.


Politikai karrierem során – az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnökeként, miniszteri szerepvállalásom idején is – mindig is együttműködtem az ifjúsági szervezetekkel. Akár munkatársakat kellett szelektálni, akár rendezvényeket kellett szervezni, akkor mindig elsősorban az ifjúsági partnerségét kerestem. Most, ha összeszámoljuk Sógor Csabával együtt, kiderül, hogy több mint száz erdélyi magyar fiatal fordult meg az elmúlt hat évben gyakornokként Brüsszeli irodáinkban, amit én végtelenül fontosnak látok. Nagyon büszke vagyok, hogy egy RMDSZ- vagy ifjúsági rendezvényen körülnézek, és két-három gyakornokomat látom a szervezők között, olyan fiatalok között, akik szerepet vállalnak a közösségben, azok között, akik nem elégszenek meg azzal, hogy megfogalmazzák, mi működik rosszul, hanem azt is vállalják, hogy kijavítják a rosszul működő dolgokat, és megszerzik azt, amire a közösségnek szüksége van.


Winkler Gyula és Sógor Csaba aláírják az RMDSZ és a MIÉRT közös nyilatkozatátWinkler Gyula és Sógor Csaba aláírják az RMDSZ és a MIÉRT közös nyilatkozatát

Akár civil társadalmi eszközökkel, mozgalmi eszközökkel, de leghatékonyabban politikai eszközökkel lehet a váltást elérni, a jövőt felépíteni. Ezért nem titkolt szándékom, hogy bármely fiatalban, akivel kapcsolatba lépek, akár egyéni, akár közösségi szinten, azt keresem, hogy nem lehet-e az illető a következő ifjúsági vezető, a következő sikeres politikus – akár szakpolitikus, akár közösségi vezető. Egyformán fontos, hogy a fiatalok között legyen olyan, aki egy vidéki településen a hangadó szerepét tölti be, aki a mentalitásváltást támogatja, illetve az, hogy amikor az RMDSZ-nek egy igazgatót, államtitkárt, minisztert kell jelölni, akkor legyen, aki szakmailag is és politikailag is megállja a helyét egy olyan iszapbirkózásban, amelyről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy könnyű.

Az RMDSZ a 15%-os ifjúsági képviseletet már egy évtizede alkalmazza. Az RMDSZ-nek erőssége, hogy vannak nagyon fiatal polgármesterei, hogy voltak (és lesznek) nagyon fiatal államtitkárai, miniszterei. Ezt a hozzáállást a továbbiakban támogatni és bővíteni is szeretném.


Az ifjúsági vezetők körében gyakorta szó esik arról a jelenségről, hogy az ifjúság körében magas a munkanélküliségi ráta, sok fiatal elhagyja Romániát, jó esetben néhány évig maradnak távol, majd a külföldön keresett pénzből vállalkozást indítanak otthon, a rosszabbik eset azonban, hogy ezek a fiatalok már soha nem térnek haza. Ez veszteséget jelent az országnak, ha magyar fiatalokról van szó, akkor a magyar közösség nemcsak egy személyt, hanem egy jövendőbeli családot is elveszíthet a nyugati államok javára. Hogyan látja ön visszafordíthatónak ezt a tendenciát?

- Válságban van az unió, és ezt nemcsak gazdasági szempontból értem – de nemcsak én, nagyon sokan vagyunk így ezzel. Az uniós projekt – valószínű, hogy a gazdasági válság hatása alatt az elmúlt 3-4 évben óriási nyomás alá került. Keresni kell a továbblépés lehetőségeit. Sok vélemény fogalmazódott meg, vannak olyan társadalmak, amelyek azt mondják, hogy elegendő lenne egy szabad kereskedelmi egyezmény, a tagállamok pedig maradjanak minél nagyobb mértékben otthoni szinten szuverének, a nemzeti parlament, az ország kormánya hozzon döntéseket és az unió minősüljön vissza egy árucsere-szabad mozgás területté. Ezzel szemben létezik egy másik álláspont, amely a föderális európai unióban, tehát politikai unióban gondolkodik, ezt el is nevezték már Európai Egyesült Államoknak. Ez nem egy új gondolat, 70-80 éve kering Európában, első alkalommal az első világháború után fogalmazódott meg, majd sokkal hangsúlyosabban a második világháború után.

Azonban a sorra megfogalmazott dokumentumok szerint – a Római Szerződés, Maastrichti Szerződés, Lisszaboni Szerződés - nem ezen az úton haladt tovább Európa. Most azt látjuk, hogy számos tagállam úgy érzi, hogy a szomszédjának a vállára kapaszkodva tud kilábalni a válságból. Ez óriási veszélyt jelent, hiszen amikor gazdasági válságról beszélünk, akkor globális módon kell tekinteni a helyzetre.

Ha a kereskedelmi verseny kielemzése során globális szempontokat veszünk figyelembe, láthatjuk, hogy India másfél milliárd, Kína 1,2 milliárd, Brazília vagy az Egyesült Államok több száz millió lakossal rendelkezik. Tehát ahhoz, hogy az 500 millió lakossal rendelkező Európa világviszonylatban sikeres maradjon, politikai unióra van szükség, amit nevezhetünk akár Európai Egyesült Államoknak is. Ez az a fajta építkezés, amelyben bizonyos kompetenciákat, szuverenitást nem átengedünk Brüsszelnek, hanem közösen gyakoroljuk az unió szintjén, míg más, például a régiók szintjén gyakorolható kompetenciákat átengedjük a régióknak.

Miért kell Bukarestben dönteni az iskoláról, a Marosvásárhelyi kultúrház egyik termének a nevéről, amikor ezek helyi kompetenciák? Miért kell 28 hadserege, 28 diplomáciai testülete legyen az Európai Uniónak? Miért kell 28 nagykövetet fenntartani egy dél-amerikai államban az EU tagállamainak, amikor egy uniós képviselet elláthatná ezt a feladatot? Amit közösen gyakorolnánk, az németeknek, franciáknak, románoknak, magyaroknak egyaránt előnyt hozna a világversenyben, a minket közvetlenül érintő kérdésekben pedig régió-szinten kereshetnénk megoldást. Erdélyi szinten kellene sok mindenben döntést hozni, és akkor nyilván az erdélyi emberek – magyarok, románok, romák, németek – érdeke lenne előtérbe helyezve. Ez az a politikai unió, amelyben én mélységesen hiszek és azt remélem, hogy ez lesz a kerete az erdélyi társadalom, és ennek keretében a magyar társadalom jövőjének.

A helyi szintű döntéshozatal szükségessége a régiók szervezésén túl az autonómia-igény felvetése során jelenik meg a leghangsúlyosabban. Az alkotmánymódosítás-javaslatba az RMDSZ szorgalmazására került be az a passzus, amely a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőként ismeri el. Ez a megfogalmazás inkább szimbolikus jelentőségű, vagy gyakorlati következményekkel is járhat az autonómia kivívása folyamatában?

- Az alkotmánymódosítás egyelőre egy ködös folyamat, hiszen bizottsági szinten van, még nem tudjuk, hogy mi lesz a végleges verzió, nem tudjuk, hogy támogatás szempontjából, és politikai tartalom szempontjából hogyan fog kinézni ez az alkotmánymódosító tervezet.

Nyilván, különbséget kell tenni szimbolikus és gyakorlati elemek között. Nagyon fontosak a szimbolikus elemek, nagyon fontos lenne, hogy azt, amit 1918-ban az akkor megalakuló román állam felvállalt, azt tartsa be. A régiókról, mint új közigazgatási szintről nem szerveztek közvitát, a polgárok nem értik, miről beszélünk. Ehhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt 2-3 évben a bukaresti politikum – mind a korábban kormányzó PDL, mind pedig a jelenleg kormányzó USL – "sikeresen" összemosott két folyamatot, éspedig a regionális fejlesztés ügyét és a fejlesztési régiók kérdését a közigazgatási átszervezéssel. Ez két külön kérdéskör, amelyet persze lehet összemosva kezelni, ha az a cél, hogy a polgárok ne értsék meg, hogy miről van szó. Így az is elérhető, hogy az alkotmánymódosítást a polgárok csak azért szavazzák meg, mert pártvonalon azt kéri tőlük az illető polgármester, az illető megyei tanácselnök, miniszter, vagy államtitkár.

Úgy érzem, hogy újból össze lettek mosva, és el lettek fuserálva azok az elemek, amelyek a tartalmi konzultációról szólnak, amint az a 2003-as alkotmánymódosításkor történt. Nem hiszem, hogy az állampolgárok ezelőtt három évvel, a Traian Băsescu által kezdeményezett referendumkor tudták, hogy egy- vagy kétkamarás parlament jobb az országnak, ők az akkori államelnök-jelölt személyéről szavaztak. Ez egy olyan összemosás, amely politikailag hasznot hoz. Viszont az RMDSZ és az erdélyi magyarság szempontjából nem lehet összemosni a politikai arány kérdését a közképviselet kérdésével. Mi nem egy 6%-os párt vagyunk a bukaresti parlamentben, amelyet ellenzékben, vagy kormányközelben lehet tartani, mi egy másfél milliós közösségnek a képviselői vagyunk, amely közösségnek a döntése ezelőtt több mint 20 esztendővel az volt, hogy parlamenti eszközökkel kívánjuk az érdekeinket érvényesíteni. Ha ez nem történik meg, és nincs érdemi párbeszéd és nem velünk születnek meg a döntések, hanem ellenünk, akkor nyilván, hogy a politikai képviseletnek egyéb eszközeit is meg kell tekinteni, ha a parlamenti eszközök nem elegendőek.


Az alkotmánymódosítás-tervezetbe bekerült a nemzeti kisebbségek szimbólumainak szabad használatához való jogára vonatkozó előírás is. Azonban magyarországi, budapesti nemzeti jelentőségű intézményeken a székely zászló botrány elültével is ott lobog a székely zászló. Ön szerint mennyire kívánatos az, hogy ilyen manifesztum-szerűen viszonyuljon Budapest az erdélyi magyarságot érintő kérdésekhez?

- Azt hiszem, hogy a megnyilatkozás-politika és az érdekérvényesítés között egy elég nagy különbség van. Azt hiszem, hogy a magyar kormány azzal tudná igazán segíteni az erdélyi magyar közösséget, akár szimbólumainak használatában, akár más területeken, hogyha például folytatná az együttes román-magyar kormányülések gyakorlatát, hogyha nemzetközi porondon érvényesítené a saját akaratát, hogyha politikai eszközöket használna fel és nem pedig civil eszközöket. Engedtessék meg, hogy azt mondjam, egy zászlónak a kitűzése az egy megnyilatkozás. Nyilván fontos, hogy mellettünk vannak és érezzük ezt, de azt hiszem, hogy többre is van lehetőség és többre lenne szükség, mert egy kormánynak az eszközei nem egy civil megnyilatkozásnak az eszközei. Egy kormánynak politikai eszközöket kell felhasználni, elsősorban a diplomácia eszközeit és a nemzetközi porondon a bejáratott politikai eszközöket.

Visszatérve az együttes kormányülés kérdésére, azt hiszem, hogy ha az első négy kormányülés után folytatódott volna ez a gyakorlat, akkor ma sokkal nagyobb empátia létezne a román politikus és a magyarországi politikus között. Sokkal több empátia létezne a probléma megoldás irányába, nem pedig a feszültségkeltési, kezelési, és levezetési technikákra fektetnék a hangsúlyt.

Nagyon fontos, hogy egy magyarországi önkormányzat épületén ott lobog a székely zászló, de ez nem oldja meg a problémákat. Illetve egyetlen problémát old meg: egyetlen értéke a szolidaritásnak a kimutatása, ami egy fontos dolog. A szimbolikus dolgokat nem szabad lebecsülni, de ennél többre képes a magyar kormány.


Az SZNT legutóbbi tisztújító konferenciáján felmerült annak a gondolata, hogy az erdélyi magyarok ne csak a választás jogával rendelkezzenek Magyarországon, hanem a választhatóság jogát is megkapják. Ha ezt a javaslatot gyakorlatba ültetnék, az hogyan befolyásolná a magyar-román kétoldali viszonyokat?

- Azt hiszem, hogy a politikai nemzet az egy fontos fogalom, ahogy a kulturális nemzet is. A politikai nemzet egy országhatáron belül teljesedik ki, a kulturális nemzet a magyar nemzet esetében a Kárpárt-medencében él, a mai magyarországi országhatárokon belül és azokon kívül. Viszont az erdélyi magyar közösség számára azok a döntések, amelyek a holnapot és a holnaputánt gyakorlatba ültetik, nem a budapesti, hanem a bukaresti parlamentben születnek meg. Ezért újból a szimbolikus politizálás és a gyakorlati kérdéseknek az egyensúlyában találjuk magunkat, hiszen egy szimbolikus gesztus lehet csupán, hogy egy, két vagy több erdélyi, kárpátaljai vagy vajdasági képviselő tagja lesz a magyar Országgyűlésnek, mert gyakorlati szempontból nem rendelkezik sem súllyal, sem pedig problémamegoldó képességgel.

A problémamegoldó képesség az RMDSZ bukaresti frakcióinak erejében áll. A székelyföldi területi autonómiát, vagy a szórványban szükséges kulturális autonómiát, vagy a különféle autonómiaformákat a Partiumban, a Bánságban és Erdély-szerte mindenhol nem Budapesten, hanem Bukarestben fogják elfogadni, megszavazni, vagy gyakorlatba ültetni. A képviseletünknek a három szintje, amely gyakorlati erővel és fontossággal rendelkezik, az az erdélyi, romániai önkormányzati képviselet, a bukaresti parlamenti képviselet, illetve a Brüsszelben levő erdélyi magyar RMDSZ-es európai parlamenti képviselet. Ezek a döntéshozatali szintek, amelyek a mi mindennapjainkat szabályozzák. Budapestnek óriási szerepe van és kell, hogy legyen, de ezt a szerepet, úgy gondolom, hogy legalábbis kiegyensúlyozott módon kell gyakorolni a szimbolikus politizálás és a gyakorlati orientáltságú, építkező politizálás között.


Mit kell tenni ahhoz, hogy egyáltalán meghallgatásra találjon Bukarestben az erdélyi magyarság autonómia-igénye?

- Egy hosszú sor kérdéssel késésben vagyunk. Elsősorban késésben vagyunk a magyar-román párbeszéd kérdésében. Mi túl hosszú ideig engedtük meg magunknak azt, hogy egymás között vitatkozzunk az autonómiáról, a stratégiákról, a jövőben megteendő lépésekről. Közben, húsz év alatt kialakult egy hosszú sor tabu. Tabukérdéssé vált az autonómia, a szimbólumok, a napot, csillagot ábrázoló zászló. Mégis egy megyezászlóról van szó, egy megyei közigazgatási egységnek hivatalosan elfogadott szimbóluma. Rengeteg árnyalat van ezekben a kérdésekben, és a teendőt hadd fogalmazzák meg azok, akiknek gyakorlatban is szerepük kell legyen ezekben a kérdésekben, de a román többséggel való párbeszédet strukturáltan, sokkal, de sokkal erélyesebben kell végezni nemcsak politikai, hanem társadalmi, egyetemi, tudományos szinten is ahhoz, hogy kialakítsuk a támogatóinknak a körét.

A transzilván eszmeiség nem egy elhanyagolandó, vagy elfelejtett gondolat. Látjuk ma is, hogy a transzilván szellemiség egy járható út lehet, de meg kell vizsgálni minden összefüggést és minden kapcsolatot. Aztán ott vannak a magunk autonómia-elképzelései: a parlamentben levő, a mai napig el nem fogadott kisebbségi törvény nagyon világosan körvonalazta a kulturális autonómia elemeit és ha ezt a tervezetet elfogadták volna, akkor mára már egy működő kulturális autonómia létezne Erdélyben, amely a szórványban élő kisebbségek számára a célkitűzés. Persze, a székelyföldiek számára nem sokat jelent a kulturális autonómia, hiszen ott másra van szükség. Az, ami fontos a szórványban, az a mindennapok részét képezi Székelyföldön, hiszen különféle stratégiákra és különféle autonómia-formákra van szükség. A területi autonómiával kapcsolatosan jó lenne megfogalmazni és leírni azt a statútum-tervezetet, amellyel egyet tud érteni az erdélyi magyar társadalom és maga a Székelyföld, amelyet képviselni és felvállalni tud és amelyet érvényesíteni kell Bukarestben, Budapest, Brüsszel és akár Washington támogatásával. Egyelőre egy ilyen autonómia-tervezet nem létezik.


Az autonómiának az elérése nem ennek a kinyilvánítása, nem ennek a felépítése. A ma érvényben levő törvényes keret sokkal többet enged meg a régióink számára, mint amennyit gyakorlatban meg is teszünk. Hiszen Székelyföldön senki sem állít meg négy-öt-hat települést abban, hogy társuljanak egy közös cél elérése érdekében, senki nem állítja meg a két megyei tanácsot, hogy együttes ülést szervezzen, ami még eddig nem történt meg.

Azonban az elmúlt 3 év változásait is vegyük észre: közös tervezés, stratégiák indultak be, van székely termék, promóciós elképzelés, vannak különféle olyan kezdeményezések, mint például a Borvizek Útja, amely már az együttgondolkodásnak a jegyét viseli magán. Ismerjük a példákat, a dél-tiroli példát. El kellene menni Dél-Tirolba, és aprólékosan tanulmányozni azt, ami ott történik és el kell indulni azon az úton, amely a már megszerzett jogkörök nap mint napi gyakorlását illeti, és utána tégláról téglára haladva az építkezésben felépíteni azt az épületet, ami véleményem szerint az autonómia nevet viseli. Nem lehet ezt az építkezést a tetővel kezdeni, hanem az alapot, az oszlopokat, a falakat kell előbb megépíteni, a tető a legvégén kerül a konstrukcióra.


A szórványban Hunyad megyei magyarok számára mit jelent a Székelyföldi területi autonómia-igény kérdése?

- A Hunyad megyei magyarok számára léteznek nagyon fontos szimbolikus kérdések: a himnuszunk eléneklése, a magyar zászlónak, nemzeti színeinknek a használata, a kultúrához való hozzáférés, amely nagyon nehézkes Hunyad megyében és általában, a szórványban. Ezekben a szimbolikus kérdésekben a Hunyad megyei magyarság összefog, és az elmúlt időszakban azt is bebizonyítottuk, hogy a Hunyad megyei magyarság, amelynek eléggé jelentős része székely származású (az 50-60-as évek iparpolitikájának az eredményeképpen vándoroltak oda), de sokan vannak szilágysági gyökerűek is. A Hunyad megyei magyarság empátiával viselkedik a székelyföldi autonómia-törekvésekkel szemben, ugyanakkor türelmetlenül viselkedik, vagy nem bizonyít megértést az izgalomszítás, a feszültségkeltés pillanataival szemben.

Nem érjük azokat a szándékosan feszültségkeltő momentumokat, amelyeknek nem látjuk a végkifejletét. Akkor, amikor egy rossz ízű krimi gyanánt egy aktatáskában végighordozza valaki Erdélyben egy jelentős személyiségünknek a hamvait, mert ez valakinek esetleg politikai előnyt tud hozni, ezt Hunyad megyében nem értjük meg, és sehol a szórványban nem értenek meg a magyar emberek. Viszont egy dolgot nagyon fontos elmondani, amit egyre többen éreznek és értenek: mi együttműködésre vagyunk ítélve, hiszen bárki, aki kiszámítja azt, hogy létezik egy 500 ezres székely közösség, létezik egy 300 ezres, a Partiumban és a határ mellett élő közösség, és létezik egy szintén 300 valahány ezres szórványban élő közösség, akkor azt is kiszámította, hogy a bukaresti parlamenti bejutás és az európai parlamenti bejutás 5%-os küszöbét csak együtt tudjuk átlépni. Akkor, amikor a közösség lemond ezen eszközök bármelyikéről, ha Bukarestben, Brüsszelben vagy - ha a lehetősége meg van teremtve - Budapesten nem vagyunk jelen, akkor mindannyian veszítettünk, olyan helyzet nincs, amikor csak a székely ember, vagy csak a nagyváradi, vagy csak a dévai ember veszít. Csak együtt tudunk győzni.


A székely-szórvány együttműködés már több éve működik. Milyen eredményeket tudnak felmutatni, milyen konklúziók vonhatók le ebből a közeledésből?

- Születtek beszámolók arról, hogy hány ezer ember volt bekapcsolva a rendezvényekbe, hogy hány székelyföldi művész került el a szórvány megyékbe, hogy hány szórványban élő tanár, diák került el a Székelyföldre. Én ezen kimutatások mögé nézve szeretnék a szórvány-székely együttműködés közösségi és politikai hasznáról beszélni. Közösségi szempontból talán a legfontosabb, hiszen saját tapasztalatom az, hogy Székelyföldön sokan meg is feledkeztek arról, hogy Déván, Medgyesen, Szebenben, Besztercén, Máramarosszigeten élnek magyarok. Ez természetes, ha senki nem mondja meg nekik, hogy „Kedves székely testvérek, itt vagyunk! Magyar napot szervezünk, iskolát építünk”.

Székelyföldön az iskola alapértelmezetten magyar. Egy székely ember szemében tehát nem számít eredménynek az, hogy létrehoztunk egy magyar iskolát Máramarosszigeten vagy Déván. Számára nem számít eredménynek, ha nem magyarázzuk el, hogy egy olyan közösségben nyílt meg a magyar iskola, ahol a tagozatok sorvadtak, ahol nehezen lehetett megfordítani a lejtőn lefelé meginduló közösséget azáltal, hogy például Déván 618 gyermek tanul ebben az évben a magyar iskolában. Az igaz, hogy óvodától érettségiig, de 618-an tanulnak magyarul. A legnagyobb szám 65-nél több gyerek volt, a tavaly. Ez a székelyföldön a mindennapok valósága, nálunk viszont egy óriási eredmény.

Empatikusak kell legyünk egymással. Nekünk, a szórványban meg kell értenünk azt, hogy a Székelyföldön szükség van a területi autonómiára, a székely közösségnek pedig meg kell értenie, hogy nélkülünk ők is lemorzsolódnak. A szórványt megszüntetni nem lehet, a szórvány legfennebb csak költözik. Az a hangsúlyosan kisebbségi helyzet, amely ma megszűnik Hátszegen, az holnap Dévára lesz jellemző, ha megszűnik Déván, holnapután Kolozsváron köszön vissza. Meg kell érteni, hogy a legnagyobb hozadéka ennek az együttműködésnek az egymásra találás, egymásra ébredés volt és ez egy közösségi eredmény. Nyilván, politikai szempontból nem kell nagyon taglalni azt, hogy akkor, amikor a politikai szolidaritás megnyilvánul egy székelyföldi önkormányzati elnök és egy szórványban élő civil vezető között – hiszen nekünk lehetőségünk nincs önkormányzatokat vezetni, polgármesteri székeket nyerni – tehát az együttműködésben is megnyilvánul ez az egyenlőtlenség: az egyik oldalon ott van a megyei tanácselnök, a másikon ott van egy civil szervezetnek, vagy a területi RMDSZ-nek az elnöke. De nyilván, hogy a politikai haszon szempontjából is jelentős az együttműködés.

Székelyföldön is tetten érhető a közösségi kohézió-deficit, például az olyan lehetőségeket sem mindig használják ki, mint a közös gazdálkodás, a mezőgazdasági területek közös megművelése. Dél-Tirol például éppen egy ilyen együtt dolgozás és együtt gondolkodás révén tudott megerősödni autonóm tartományként. Mit tanulhatnának tőlük a székelyek?

- Nem is kell feltétlenül Dél-Tirolba elmenni, egyszerűen számba kell venni az otthoni viszonyokat és rá kell jönni arra, hogy az új időkben, 2013-ban létezik egy gazdasági és egy társadalmi valóság. A gazdasági valóság a hatékonyságról szól, és arról, hogy meg kell szervezni a gazdasági életet, úgy, ahogy a társadalmi élet is szervezésre szorul. Ezt úgy hívják, hogy mentalitásváltás.

Meg kell érteni azt, hogy ha a dél-tiroli német gazda rájött arra, hogy a saját domboldalán nem tud egyedül messze jutni, akkor ez jellemző lehet a székely gazda esetére is, hiszen lehet, hogy ő sem képes a saját kis területén egyedül megszerveznie a pityókatermesztést. Az eszközök ugyanazok, nem kell feltalálni a spanyol viaszt, nem kell túl nagy filozófiákat, stratégiákat kitalálni, egyszerűen meg kell nézni, hogy hol helyezkedik el a hatékonyságnak a határa és azt a határt kell elérni, az alatt a határ alatt nem lehet gazdálkodni.

Millió példát lehet itt megfogalmazni. Például: miért kell egy székely faluban 12 embernek „ha a szomszédnak van, akkor legyen nekem is” alapon legyen egy-egy traktorja, amit 20%-os kapacitásban használ ki. 12 traktor helyett lehetne 4 traktor, kétfajta más mezőgazdasági eszköz, egy tárolóhelyiség és egy értékesítő-szállító eszköz. Ezekhez a szervezési kérdésekhez azonban szükség van egy mentalitás-váltásra, amely úgy látom, hogy elindult útján. A legerősebb eszköz ebben az esetben a jó példa. Mindenki követni fogja azt a példát, amely a Székelyföldön sikeres lesz.

Az erdőgazdálkodás, a vadászat olyan erőforrások, amelyeket ki kell használni, de nem más közösségek ellenében. A legelőgazdálkodás, az állattenyésztés, a pityókatermesztés, a székely termék területén a jó példa fog elől járni és nem a dél-tiroli jó példa fogja meggyőzni a székely embert, hanem a székelyföldi jó példa fogja meggyőzni a településeket, hogy össze kell fogni, hogy közösen kell megszervezni a termelés, tárolás és értékesítés különböző fázisait. Az erdőgazdálkodásban sem a mai napra kell gondolni, hiszen az erdőgazdálkodás tipikusan az a terület, amely esetében a gyermekeinkre és az unokáinkra is kell gondolnunk, amikor a tulajdonunkban vagy a közbirtokosság tulajdonában levő erdőkkel gazdálkodunk. Le vagyunk késve, sok időt elveszítettünk, de úgy látom, hogy talán beindultak azok a folyamatok, amelyek egy pozitív jövőt jeleznek elő.


Visszatérnék az Európai Parlament ügyeire: az Európai Néppárt is készíti választási javaslatait. Önök, az RMDSZ EP-képviselői mit fognak hozzátenni ehhez a dokumentumhoz?

- Igyekszünk ugyanazokra a prioritásokra rávilágítani, amelyeket politikailag már az elmúlt években is képviseltünk. Először is 2009-ben sikerült az Európai Néppártnak a bonni kongresszusán elfogadtatni egy kisebbségvédelemről szóló határozatot, amelyben nagyon erős megfogalmazásokban szó van a kultúráról, az oktatásról, az anyanyelv-használat jogáról, a közigazgatásban az anyanyelvi kérdésekről, az identitáshoz és a gazdaságfejlesztéshez kötődő jogokról. Ezt a határozatot érvényesítettük akkor, amikor a tavaly őszi bukaresti kongresszuson két fejezetet vittünk be az Európai Néppárt alapprogramjába, ami egy rövid, huszonvalahány oldalas dokumentum, amelybe csak a címszavak és a gyűjtő megfogalmazások kerülhettek be. Az EPP alapprogramja nem módosult 20 esztendőn keresztül. 93-ban Athénban fogadták el, majd 2012-ben módosult Bukarestben.

Ez a program most már beszél az őshonos nemzeti kisebbségek jogairól és szerepéről az EU sokszínűségében, diverzitásában. A másik gondolat a régiók szerepéről beszél: az erdélyi magyar kisebbség érdekei regionális szinten fogalmazhatók meg igazából a leghatékonyabban. Ugyanezt a vonalat követjük most a Európai Néppártnak a választási kiáltványában, a Manifesztóban, amely egy 20 oldalnál rövidebb dokumentum lesz, hiszen egész Európához kell szóljon Svédországtól Nagy-Britanniáig, és Romániától egészen Belgiumig.

Azt szeretnénk, ha ebben a dokumentumban is ez a két gondolat jelenne meg, amely az őshonos nemzeti kisebbségek államalkotó szerepe a jövő Európai Uniójában, a másik a régiók és közösségek szerepe az Európai Unióban. A bukaresti kongresszus szakdokumentumaiban – volt gazdaságpolitikai, vagy a válságról szóló dokumentum is – így a javaslatainkat bővebben meg tudtuk fogalmazni, például a kis és közepes vállalkozásokról szóló dokumentumokat is előterjesztettünk az erdélyi gazdák érdekeire gondolva. Természetesen nem az erdélyi kis és közepes vállalkozókról szól a dokumentum, a szöveg az európai kis és közepes vállalkozások érdekeire vonatkozik.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS