2017. szeptember 23. szombatTekla
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sorsfordulók Demeter Béla életében (1910-1952)

L. Balogh Béni 2013. július 20. 10:48, utolsó frissítés: 10:48

Az erdélyi újságíró neve sokáig feledésbe merült, pedig fontos szerepe volt EMGE-tisztviselőként, majd magyar állami közszolgaként, szakértőként és tanácsadóként.


A 20. századi magyar történelemnek voltak olyan személyiségei, akiket életük során a képzeletbeli „barikád” mindkét oldaláról méltatlan támadások értek, hogy aztán tragikus halállal végezzék, nevük pedig hosszú évtizedekig feledésbe merüljön.

Közéjük tartozott Demeter Béla erdélyi újságíró is, a Romániai Magyar Népközösség és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) tisztviselője, 1945-től a magyar Külügyminisztérium Békeelőkészítő osztályának munkatársa.

Demeter Béla (1910-1952).
Forrás: Fülöp Mihály – Vincze Gábor (szerk.):
Revízió vagy autonómia? Iratok a magyar-román
kapcsolatok történetéről (1945–1947).

H. n., 1998, Teleki László Alapítvány
A rendszerváltást követően, főleg az utóbbi években, örvendetes módon Magyarországon és Erdélyben is megszaporodtak az életpályáját, munkásságát célzó kutatások. Főleg Vincze Gábor írásainak köszönhetjük, hogy nevével újra találkozhatnak a történelem iránt érdeklődők. Életének legkutatottabb szakasza az 1947-es párizsi békeszerződést megelőző egy-két év, amikor is Budapesten aktívan részt vett a magyar béke-előkészítő munkálatokban.

Összefoglaló műveikben több-kevesebb részletességgel Romsics Ignác, Fülöp Mihály és Vincze Gábor is kitértek ezirányú tevékenységére. Rövidre szabott életének azonban több olyan fontos mozzanata is van még, amelyet mindmáig nem sikerült kellő alapossággal dokumentálnunk. Ezek közé tartozik az 1935-ös ügynökvád, majd a 16 évvel későbbi, 1951-es letartóztatása és a romániai kiadatását követő rejtelmes halála.


Kisebbségi évek

Koránál és gondolkodásmódjánál fogva Demeter Béla a Trianon utáni erdélyi magyar értelmiség ún. második generációjához, az „1929-es nemzedék”-hez tartozott, amelynek szocializációja már az impériumváltás utáni évekre esett. Természetes közeget jelentett számára a kisebbségi lét, a „régi világról” legfeljebb gyermekkori benyomásai, halvány emlékei lehettek.

Teleki Pál miniszterelnökkel. Forrás: Kolozsvári Estilap, 1941. április 12. 15. o.


Sok nemzedéktársához – főképp Mikó Imréhez – hasonlóan, ő is jól ismerte a román nyelvet és kultúrát, hiszen Beszterce-Naszód megye egyik vegyes lakosságú falujában, Sajóudvarhelyen nőtt fel. Ez nem csak a nyelvtudását, hanem a románokhoz való későbbi viszonyulását is meghatározta.

>> A történelem-rovat további cikkei >>

Gimnáziumi tanulmányait követően Bukarestben elvégezte a kétéves közigazgatási főiskolát. Nyelvi jártasságát mutatja, hogy 1933-1936 között Kolozsváron magyar diákokat tanított románul, és alkalmi fordításokkal (is) kereste kenyerét. Volt alkalma


alaposan megismerni a „regáti” román mentalitást,

de a bukaresti hivatalok bürokratikus útvesztőiben is jól eligazodott. Erről tanúskodik Ligeti Ernő megjegyzése, miszerint a Kisebbségi Újságírók Szervezete főtitkáraként – Sárkány Gábor elnök mellett – Demeter Béla nevéhez „fűződik mindaz, ami Bukarestben elérhető volt” a harmincas években.

Bárdossy László miniszterelnökkel. Forrás: Kolozsvári Estilap, 1942. január 24. 2. o.


Venczel Józseffel, Mikó Imrével és nemzedékének más képviselőivel együtt az ő életútját is végigkísérte a „vissza a faluba!” jelszó, a népi gondolat. Munkásságukra nagy hatással voltak a bukaresti Dimitrie Gusti-féle szociológiai iskola módszerei.

Az Erdélyi Fiatalok című folyóirat hasábjain – amelynek munkatársa, majd főmunkatársa volt – Demeter Béla 1931-ben elsőként ismertette a bukaresti falukutatók módszereit. A román (és a szász) ifjúság falumunkájáról az általa vezetett s az Erdélyi Fiatalok égisze alatt működő Faluszeminárium keretében tartott előadásaiban is beszámolt. Mikó Imrével, Debreczeni Lászlóval és másokkal együtt részt vett a gr. Bánffy Ferenc birtokán végzett faluszociológiai felméréseken. Részben az itt végzett gyűjtésére támaszkodva írta meg „Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok” című, máig haszonnal forgatható munkáját. 1932-től


fokozatosan eltávolodott az Erdélyi Fiataloktól.

A nyílt szakítás a Vásárhelyi Találkozó kapcsán tört ki közöttük: ő a találkozón történő részvétel mellett kardoskodott, míg László Dezsőék elutasították, hogy egy olyan megmozduláson szerepeljenek, amelynek szervezésében a kommunisták is részt vettek.

Az Erdélyi falu és a szellemi
áramlatok c. munkájának borítója
1932-től az Országos Magyar Párt félhivatalos lapjának, a kolozsvári Keleti Újságnak az egyik szerzője. 1936 után az EMGE újonnan megválasztott főtitkára, Szász Pál elnök közvetlen munkatársa és az Erdélyi Gazda című folyóirat szerkesztője lett. 1938-at követően a Bánffy Miklós vezette Romániai Magyar Népközösség gazdasági szakosztályának a vezetője.

Sok nemzedéktársához hasonlóan, ő is a románság jobb megismerésének szükségességét hangoztatta. Hamarosan azonban kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy román részről hiányzik, vagy kevés a fogadókészség az erdélyi magyarság problémáinak a megértéséhez. A román közéleti személyiségek közül igen jó személyes viszonyt ápolt az erdélyi származású Alexandru Vaida-Voevoddal, az 1918 előtti magyar parlamenti képviselővel, a későbbi többszörös román miniszterelnökkel.


Jó kapcsolatuk ellenére Demeter keményen bírálta

a román politikus által 1935-ben felvetett „numerus valachicus”-gondolatot, amely az etnikai arányszámok bevezetését szorgalmazta. A legtöbb erdélyi magyar újságíróhoz hasonlóan, neki is voltak sajtóperei. A hírhedten magyargyűlölő kolozsvári egyetemi tanár, Onisifor Ghibu 1935-ben például azért perelte be, mert Demeter a Keleti Újság hasábjain Ghibut az erdélyi magyar kultúra ostoraként aposztrofálta.

Sajtóbeszámoló az ellene indított egyik rágalmazási perről. Forrás: Temesvári Déli Hírlap, 1935. október 3. 2. o. [Részlet]


Visszatekintve a kisebbségi sorsra, 1941-ben így látta nemzedékének a románsághoz, a román államhoz való viszonyát. „Valamennyiünkben élt a megszabadulás iránti kiolthatatlan vágyakozás. Időnként becsületesen megkíséreltük urainkat jobb belátásra bírni, hogy ezáltal enyhítsünk a fájdalmainkon és kisebb legyen a veszteség. Gyakran idéztük, hogy a népek útjain összetalálkoztunk, egyes országrészeken egymás mellett szántjuk a földeket s talán [az] eljövendő időkben is egymás mellett kell megélnünk. De minden ilyen hang, minden ilyen igyekvés csak egyoldalú szándék maradt.”


Az ügynökvád

Életének ehhez a szakaszához kapcsolódik az ügynökvád. A bukaresti ideiglenes magyar ügyvivő, Nagy László 1935. január 4-én keltezett levelében arról számolt be, hogy Dr. Deák Gyula, a romániai Országos Magyar Párt (OMP) főtitkára az előző év novemberében dr. Somodi Istvánnal, a kolozsvári Keleti Újság igazgatójával Budapestre akart utazni.

Közvetlenül elutazása előtt azonban Deák bizalmas figyelmeztetést kapott, hogy halassza el útját, mert a helybeli Sziguranca táviratilag utasította a biharpüspöki rendőrséget: tartóztassák fel Deákot és Somodit, s alaposan motozzák meg őket. A bizalmas figyelmeztetés szerint a Sziguranca intézkedése a 11-es számú rendőrügynök egyik jelentéséből indult ki. Nagy mindehhez hozzáfűzte: „a 11-es számú ügynökben Demeter Bélát, a Keleti Újság munkatársát sejtik, aki már régen gyanús, – s éppen ezért nem tudom megérteni, hogy ezt az embert miért tartják ott.”

Demeter Béla interjúja Alexandru Vaida-Voevod egykori román miniszterelnökkel. Forrás: Független Újság, 1936. december 20–31. 2. o. [Részlet]


Az „ügynökügyet” érdemes szélesebb dimenzióban is elhelyezni, mégpedig a két világháború közötti erdélyi magyarság politikai, ideológiai útkeresési kísérleteiben, valamint a nemzedéki konfliktusok keretében.

Ismeretes a konzervatív Bethlen György által vezetett OMP merev szembenállása az olyan kezdeményezésekkel, mint a Krenner Miklós újságíró által az 1930-as évek elején megindított, a román-magyar közeledést szorgalmazó „hídépítő” mozgalom.

Az OMP elnöki tanácsa még 1937-ben is elítélte a különféle „hídverési akciókat”; ezek szerinte azt a benyomást kelthetik, hogy az erdélyi magyarság „soraiból túl mohón és gerinctelenül követelik a tárgyalások megindítását”, s a magyar kisebbség „mindenáron be akar hódolni”. Attól féltek, hogy a közeledés gondolatából „Pesten diplomáciai játékot faragnak”, s ezáltal „elpaklizzák” az erdélyi magyarság sorsát,


veszélybe sodorják a remélt területi revíziót.

A távolról jött ember könyörtelen tárgyilagosságával írt az erdélyi magyarság szellemi-politikai állapotáról Boldizsár Iván magyarországi író 1935-ben. „Erdély második Trianonjának” legfőbb oka szerinte az OMP vezetésének elhibázott stratégiája, politikai merevsége. „Egyetlen elcsúszott szó, rosszul megnyomott szótag, elsiklott hangsúly, és már kiáltják is feléd: »Hazaáruló«.”

Venczel Józseffel közösen írt munkájának borítója


Ilyen légkörben nem csoda, ha az 1930-as évek közepén az OMP elnöke névtelen levelet kapott, mely szerint Mikó Imre a kommunisták „beépített embere” a pártban. A Keleti Újság ugyanakkor – Horváth Sz. Ferenc megállapítása szerint – „minden szembenállásra, megmozdulásra rögtön reagált, és nemzetárulót, egységbontót kiáltott”.

A két világháború közötti erdélyi magyar viszonyok között tehát nem volt szokatlan jelenség a vélt vagy valós politikai ellenfél megbélyegzésére, lejáratására irányuló törekvés. Feltételezésünk szerint egy ilyen megbélyegzési kísérlet tanúi lehetünk Demeter Béla esetében is.


Közvetlen bizonyítékaink nincsenek

sem az ügynökvád cáfolatára, sem annak alátámasztására, viszont a vád megalapozatlansága mellett szól – véleményünk szerint – Demeter egész későbbi pályafutása. Ugyanis ha valóban, hitelt érdemlően elterjedt volna róla erdélyi magyar körökben (már pedig a levélben használt „sejtik” és „gyanús” szavak ezt próbálják sugallni), hogy ő román ügynök, akkor előbb-utóbb közmegvetés tárgyává válik a személye, és megbélyegzik, kirekesztik az erdélyi magyar, 1940 után pedig a magyarországi közéletből. De − mint tudjuk − ennek pont az ellenkezője történt.


A második bécsi döntés utáni időszak

A második bécsi döntés után Demeter Béla az EMGE osztályvezetője, gróf Teleki Bélának, az Erdélyi Magyar Párt elnökének a bizalmasa, az Erdélyi Gazda főszerkesztője, majd 1941 márciusától az Erdélyi Magyar Párt félhivatalosának, az Ellenzék esti kiadásának, a Kolozsvári Estilapnak a felelős szerkesztője. (A lap felelős kiadója Vita Sándor volt.)

Vezércikk a Kolozsvári Estilapban. Forrás: Kolozsvári Estilap, 1941. szeptember 11. 1. o.


Az 1941. március 14-i szám beköszöntő vezércikkében úgy fogalmazta meg hitvallását, hogy a lap a népi gondolatért, a népi igazságért száll síkra, hiszen a nemzetet elsősorban a széles magyar néprétegek alkotják. Teleki Pál nyomán − akit annak halála után egyik cikkében az új Széchenyinek nevezett − ő is úgy vélte, hogy Magyarországon nem szabad tovább folytatni azt a „heje-hujás, csindarattás, eszem-iszom, úrhatnékom, öncélú, külszínes, cifra életet”, ami szerinte az első világháború utáni összeomláshoz vezetett.

A románsággal szemben nem vágyott bosszúra, viszont − az Erdélyi Párt álláspontjával összhangban − a kisebbségi létben elszenvedett hátrányok miatt az erdélyi magyarság számára


történelmi jóvátételt kért a budapesti kormánytól.

Akárcsak László Dezső az Ellenzékben, a Kolozsvári Estilapban Demeter Béla is cikket jelentetett meg 1944. március 20-án, a német megszállás másnapján, kiállva ezzel a nemzeti függetlenség eszméje mellett. Mikó Imréhez, Vita Sándorhoz vagy Szász Istvánhoz hasonlóan, elutasította az együttműködést a Sztójay-kormánnyal és a passzivitás felé hajlott. 1944 őszén a háborúból való minél gyorsabb kiugrást szorgalmazta, és részt vett az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.

Kossuth Lajost méltató írása. Forrás: Kolozsvári Estilap, 1944. március 20. 3. o. [Részlet]


A szovjet és a román hadsereg elől Budapestre menekült, mivel úgy érezte, hogy onnan jobban szolgálhatja az erdélyi magyarság érdekeit. Magyarországon előbb Teleki Pál fia, Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter kabinetfőnökeként dolgozott, majd a külügyminisztérium


Béke-előkészítő osztályára került román- és Erdély-szakértőként.

Emellett Tildy Zoltán köztársasági elnök és Nagy Ferenc miniszterelnök is igényt tartott kisebbségügyi tanácsaira. 1946 augusztusától októberig a magyar békedelegáció Erdély-szakértőjeként Párizsban tartózkodott a békekonferencián.

A Kisgazdapárt szétverése és Nagy Ferenc 1947. májusi lemondatása után Demeter Bélát letartóztatták és négy hónapig vallatták az ÁVÓ emberei. Rá kívánták bizonyítani − sikertelenül −, hogy másokkal együtt ő is összejátszott Párizsban az imperialistákkal.

Szabadulása után teljesen visszavonult a közélettől, és kényszerlakhelyen élt Balatonlellén. 1951. március 15-én az ÁVH megbízottja házkutatást tartott az akkor már súlyosan beteg Demeter Béla lakásán és közölte vele: „tanúkihallgatás céljából” vele kell mennie Budapestre. A fogdában tanúsított magatartását egy jelentés így írta le. „Sokat gondolkodik, kihallgatását várja. Türelmetlen, úgy gondolja, hogy most már elő jönnek a konkrétumokkal. Azt hiszi, hogy az erdélyiek vallottak rá, ez esetben mindenre el van készülve, mert tudja, hogy a románok milyen rendszerrel kalapálják ki a vallomásokat az áldozataikból.”

Demeter további sorsáról bizonyosat csak annyit tudunk, hogy – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található iratok szerint – 1951. április 18-án az ÁVH átadta a román hatóságoknak.

Minden valószínűség szerint a Securitate az ún. „magyar revizionisták perében” akarta felhasználni tanúnak. A magyar állampolgár és a néhány éve még magyar közszolgálatban álló Demeter Béla feltehetően


1952 végén hunyt el a Văcăreşti-i börtönben.

Halálának pontos körülményeit Bukarestben, a Securitate Irattárát vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (ACNSAS) sem sikerült tisztázni. Demeter Béla vékonyka dossziéja ugyanis nem tartalmaz erre vonatkozóan semmiféle részletes adatot.


Összegzés

Demeter Béla életútjának és az erdélyi magyarság érdekében kifejtett munkásságának fontos mozzanatai várnak még feltárásra. Személyét nem találjuk a közélet és a politika első vonalában.

Ő inkább háttérbe húzódott és újságíróként, EMGE-tisztviselőként, majd magyar állami közszolgaként, szakértőként és tanácsadóként végzett fontos munkát. Nemzetpolitikai nézetei lényegét talán saját, 1932-ben papírra vetett sorai fejezik ki a leginkább. „Az az önvédelmi törekvés, melyben egy nemzet érdekeit megvédik, de más faj létérdekét nem támadják, nem jelenthet sovinizmust.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS