2018. október 16. keddGál
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tusványos-megnyitó: „koncentráljunk azokra, akik itt vannak”

B. D. T. 2013. július 24. 15:05, utolsó frissítés: 15:05

Noha vannak turbulenciák a román-magyar viszonyban, jóvátehetetlen kártétel nem történt, van esély kialakítani a békés együttélést Németh Zsolt szerint.


Hivatalosan is megnyitották a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely ezúttal katolikus és református lekészi fohásszal kezdődött, majd egyperces néma csenddel emlékezett a megnyitó közönsége az elhunyt Péter Pálra, Székelyudvarhely volt alpolgármesterére, Szalai Annamária fideszes politikusra és Bajthay Erzsébetre, Füzes Oszkár nagykövet feleségére.

A Magyar Ifjúsági Tanács hatodik éve szervezi a Tusványost, egy 140 fős csapat múlt héten hozzálátott a tábor kialakításához, de a szervezőmunka minden évben már az előző Tusványos végén elkezdődik – mondta elöljáróban Molnár Imola moderátor. Itt kicsit másképp telik az idő, amint valaki átkel a Pro Minoritate hídon, sajátos időszámítás lép érvénybe; hétfőn és kedden már rengetegen itt voltak, és megkezdték a táborozást. 8 ezer fős közönség vett részt a kedd esti koncerteken; a következő négy napban 350 meghívott tart előadást a különböző helyszíneken.

A megnyitón a szabadegyetem „szenátusi tagjai” vettek részt, ez a testület korábbi főszervezőkből, alapító atyákból, magyarországi támogatókból áll.

Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány elnöke a magyarországi főszervező csapat nevében szólalt föl. Rengeteg önkéntes vesz részt a szervezésben, a 24 partnersátrat is ők húzták fel, működtetik – hangsúlyozta. A 24 helyszínre vonatkozóan naponta friss programot adnak ki. Vannak új fejlesztések is: a nagyszínpad melletti kivetítőnek nemcsak koncerten van funkciója, hanem napközben is, azon közlik többek között a napi programot, felhívásokat.



Idén létesült egy új sátor is, a Cseh Tamás sátor,

ahol naponta zenészekkel beszélgetések zajlanak, valamint kulturális programok; egy új tér is nevet kapott a sportcsarnok előtt, a Szalai Panni tér. Az MTVA-nak két helyszíne van, a helyszíni stúdióból élő közvetítések zajlanak, emellett van egy élménysarok is, ahol magyar filmeket és rajzfilmeket vetítenek folyamatosan. Fiatal önkéntesek kezdeményezésére a tábor ideje alatt „Tusványos rabja vagyok” táblával lehet fotózkodni – közölte Tárnok Mária.

Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere azon poénkodott, a medvekérdést úgy kezelték, hogy szocializálták őket, hétfőn este már meglátogatta a tábort a maci. A polgármester szép időt ígért a tábor hetére. Felástuk az összes utcát, új vízhálózatot tettünk, ettől van por – mesélt az utóbbi év tusnádfürdői fejleményeiről. A termálfürdő épülete kész, csak még nem tudták átvenni, pénzhiány miatt. Viszont két hete a Csukás-tó mellett átadtak egy kalandparkot – ezt kipróbálásra ajánlotta minden résztvevőnek. Az erdőben egyedül ne járjanak, a málnát az emberek s a medvék is szeretik – figyelmeztetett a polgármester, jó szórakozást kívánva a táborozóknak.

Sándor Krisztina, a MIT volt elnöke, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, a mottó a nap 24 órájára is utal, nekünk 4x24 óránk van arra, hogy a tábor lehetőségeit is kihasználjuk. A huszonnegyedik órában vagyunk szerinte több politikai kérdés kapcsán, ezek közé tartozik a regionalizáció és az autonómiaküzdelem. Az elmúlt években nem beszéltünk annyit az autonómiáról, mint idén, az autonómia éve van; a tábori programalkotás szempontja, hogy markánsan elmondhassák az autonómia hívei a véleményüket, hogyan képzelik el megvalósítását – erre több beszélgetés is alkalmat teremt idén is, hangsúlyozta a volt főszervező.

Sándor Krisztina, Toró T. Tibor, Albert TiborSándor Krisztina, Toró T. Tibor, Albert Tibor

Tavaly a 23. szabadegyetemen sikerült egy geopolitikai vitára pontot tenni, bebizonyítottuk, Tusványos a világ közepe – idén hasonlóan nehéz problémára, az idő kérdésére keresünk választ, fogalmazott Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. A tér, az idő és a tömeg közötti összefüggésre sajátos válasza van Tusványosnak: ha szép az idő, a tömeg kimegy a térre. Mi fér bele az időbe? A mínusz 1 és nulladik nappal kipótolva a tábort egyesek ravaszul kezelik az idő problémáját, például a néppártosok már szombat óta itt vannak – fejtegette a fizikus végzettségű alapító atya. Utalt arra, hogy az EMNP 119 településen tematizálta elképzeléseit a regionalizáció kapcsán. A július 20-i tüntetéssorozatot sikeresnek ítélte; ugyanazt az üzenetet közvetítik itt Tusványoson is, az Erdélyi Kiáltványt alá lehet írni – hisszük, hogy az autonómia a megoldás, ezért gyűlűnk össze évről évre – tette hozzá.


Aki fontosnak tartotta, eljött, eljön;

mindenki itt van, akinek most együtt kell lenni – szögezte le a pártelnök, hozzátéve, arra kéri a sajtót, arra koncentráljon, aki itt van, azokat kérdezze, és ne azokat, akik nincsenek itt.

Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára négy idősíkot határolt el megnyitó beszédében: az első a tusványosi, a második az európai idő – mi foglalkoztatja ma Európát –, a harmadik a közép-európai, a negyedik pedig a magyar idő. Minden tábor általában a számvetés ideje, a 24-es számnál megállva gondoljunk arra, idén diplomáznak azok a gyerekek, akik az első táborban „készültek”. Ugyanakkor választási év következik, a következő Tusványos már a következő parlamenti választás után lesz, ezért Németh szerint érdemes kiértékelni az eddigi megvalósításokat.

Európa 2008 óta a válságkezelés idejét éli, ez számunkra egy meghatározó kontextus – jelentette ki a fideszes politikus. Nem tudjuk, hol tartunk a válságkezelés folyamatában, de biztos, hogy válság van, és tartósan kell vele számolnunk; öröm az ürömben, hogy Magyarország képes átsorolni a válságot sikeresen kezelők oldalára, és ilyen ország nem sok van – vélte. De ha tartós a válság, tartós és hosszú távú megoldásban kell gondolkodni: a magyar politika válasza erre a keresztény Európa fogalma. „Számunkra ez nem vallási kategória,


hitetlenek is képviselhetik a keresztény Európa politikai programját”

– fogalmazott a politikus. Szerinte vissza kell nyúlni az EU alapértékeihez, meg kell erősíteni a társadalmi alappiléreket: család, munka, identitások közössége, történelmi öntudat, hagyományok tisztelete. Magyarország talán szándéka ellenére katalizátora lett az erről szóló összeurópai vitának – mondta.

A közép-európai idő az egymásrautaltság ideje, amely már elérkezett; fordulatokban gazdag 2 év áll mögöttünk, Magyarország szomszédai közül egyedül Ausztriában nem zajlottak még le a választások. A legnagy külpolitikai eredmény, hogy ki tudtuk alakítani a békés együttélés feltételeit a szomszéd kormányokkal – jelentette ki Németh.

Németh Zsolt és Tárnok MáriaNémeth Zsolt és Tárnok Mária

Magyarországnak Románia számára is ez az ajánlata, mert noha vannak turbulenciák a román-magyar viszonyban, egyelőre azt is elkönyvelhetjük, jóvátehetetlen kártétel nem történt, van esély kialakítani a békés együttélést úgy, ahogy a többi országgal – fogalmazott. Fel kell ismerni az egymásrautaltságot, azt, hogy érdekeltek vagyunk az együttműködésben, hiszen a közös építkezés időszakában vagyunk, ami mindenekelőtt gazdasági együttműködést jelent, közép-európai közlekedési energetikai infrastrukturális rendszerek kialakítását – sorolta.


Külön mindegyik kis ország keveset számít, viszont együtt tényezők lehetünk,

és odaülhetünk a nagy európai válságkezelés asztalához – tette hozzá. Magyarország a visegrádi négyek elnökeként az elkövetkező évre meghirdette a közép-európai évet, és azon dolgoznak, ezek az országok képesek legyenek összehangolni érdekeiket.

A magyar idő a kibontakozás ideje, ami előttünk áll; a bel-, térség-, nemzet-, regionális politika szervezesen összekapcsolódik, ez Magyarország számára határokon átívelő nemzeti integrációt is jelent, hiszen európai integráció nem teljesülhet ki a kisebbségi jogok biztosítása nélkül. A kérdés az, hogy képes lesz-e Magyarország kiteríteni saját sikerét a külhoni magyarokra, valamint a hátrányos helyzetű magyarországi csoportokra – jegyezte meg.

Németh szerint sikeres premiert kell megérnie a honosításnak, amelyhez minden magyar állampolgárnak hozzá kell járulnia a választási évben. Végül ismét leszögezte, a magyar kormány számára a MOGYE, a székelyföldi régió jogállamisági kérdés, az az álláspontjuk, hogy egy közösségi igény megvalósítása, amennyiben törvény nem tiltja, nem ütközhet semmilyen akadályba. Ezeket a nemzeti ügyeket Magyarország minden eszközzel, beleértve a diplomáciai lehetőségeit is, támogatja – szögezte le. Hrabalt és Petőfit parafrazálva zárta beszédét:


„Közép-Európa az a hely, ahol nem érdemes kijózanodni”,

valamint „rabok leszünk és szabadok”. A megnyitó végén Németh Zsolt hivatalosan átadta Tusnádfürdő városának a tűzoltóautót, amit egy éve makett formájában már megígért és átadott a polgármesternek. Ezután felavatták a Bálványos Intézet infografikai kiállítását a Lőrincz Csaba sátor mellett. Az Erdély történelmi esélye című infografikai konstrukció egy „autonómialabirintus”, amiből az keveredhet ki, aki tudja, hogy az autonómia a megoldás.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS