"Megsemmisítette" a Székelyfölddel kapcsolatos előítéleteket egy román újságíró
K. M. 2013. szeptember 04. 16:51, utolsó frissítés: 17:12Az Evenimentul Zilei riportja szerint a politikusok gerjesztik az interetnikus konfliktust, a szélsőségesség hiánya pedig gondozott városképet eredményez.
Felszínes verdiktumoktól hemzsegő, könnyelmű optimizmustól áthatott képet festett a Székelyföldről Mălin Bot, az Evenimentul Zilei újságírója, aki a régió főbb városaiban és üdülőtelepein gyűjtött tapasztalatait gyúrta riporttá.
A hangulatriport a végletekig leegyszerűsített képet mutat az etnikai viszonyokról, amelyben a román illetve a magyar szélsőségesek kiabálása izolált jelenség, a politikusok által gerjesztett magyarellenes diskurzust pedig azok a románok görgetik tovább, akik egyáltalán nem biztos, hogy láttak már életükben hús-vér magyar embert.
A riport készítője az interetnikai konfliktusok "szimbólum-városában", Marosvásárhelyen kezdi el székelyföldi körutazását. Gyorsan megemlíti, hogy a marosvásárhelyiek, tanulva a fekete márciusból, soha többé nem ismételték meg az akkori eseményeket.
"El kell menj Marosvásárhelyre, hogy megértsd, mennyire nagy a különbség a valóság és aközött, amit elhitetnek a politikusok. A helyszínen egy teljesen más valóság fogad, mint amire számítasz, hiszen egy olyan várost fedezhetsz fel, amely az összes romániai város példaképe lehetne, Bukaresttől Iaşi-ig és Konstancától Temesvárig" - írja.
A riport az interetnikus viszony szempontjából értelmezhetetlen következtetéssel folytatódik, mintha a szélsőségesség hiánya szükségszerűen rendezett városképet eredményezne: Marosvásárhelyt a cikkíró egy polgári városként mutatja be, ahol
nincs szélsőség, csak rendezett utca,
és olyan szabadidő eltöltésére alkalmas zöldövezet, amilyent esetleg Németországban látni. A szerzőben a civilizált Erdély prekoncepciója nemcsak marosvásárhelyi tapasztalatai miatt mélyül: tovább haladva Szovátán köt ki, ahol a magyarul köszönő, de a román szóra románul válaszoló bolti eladó, majd Székelyudvarhelyen egy optikai laboratórium alkalmazottja kelt benne jó benyomást, ezzel a két esettel is alátámasztja a cikket végigkísérő mondanivalóját, mely szerint a székelyek igazán rendes emberek, akiktől nemhogy félni nem kell, hanem példájukat követni kellene. Megsemmisülnek Vadim kijelentései - vonja le a következtetést a szerző.
Mezei Jánossal, Gyergyószentmiklós polgármesterével már nem bán kesztyűs kézzel a szerző, meglátásában az MPP-s polgármester szélsőséges, hiszen Vona Gábort kísérgette a "tusnádi táborba". Noha Vona Gábor még sosem járt Tusványoson, elképzelhető, hogy
Bukarestből szemlélve nincs sok különbség
az EMI-tábor és a Tusványos között. Azonban az már sokkal kevésbé érthető, hogy miért magyarázza mondjuk az inkompetencia helyett Mezei vélt vagy valós szélsőségességével Gyergyószentmiklós gondozatlan küllemét, ahol az egyetlen kifogástalan infrastukturális elem a várost átszelő 578-as európai út. Egyébként az újságíró hangsúlyozza, az út felújítása nem a polgármester erőfeszítéseinek eredménye, hanem kormányzati pénzekből finanszírozták - íme, még egy megdőlt elmélet, mely szerint a bukaresti kormányzás forrásmegvonással tudatosan hozzájárul a székely megyék elszegényítéséhez.
Tiszta szerencse, hogy a város lakóinak barátságos viszonyulása kompenzálja a riport készítőjét, aki végül egy olyan hangulatos kocsmában költ el egy kávét, amelyhez foghatót már Bukarest központjában is hiába keresne. Maroshévíz a körútjának utolsó megállója, amely ugyanolyan tiszta, mint Marosvásárhely, noha - mint megállapítja - majdnem teljesen román a lakosság.