2017. október 24. keddSalamon
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szülhetnek-e új pártot az őszi tüntetések?

összeállította: Kertész Melinda 2013. október 08. 09:40, utolsó frissítés: 11:59

Idén ősszel várhatóan nem borul a rendszer, de olyat már láttunk, hogy egy civil mozgalom párttá alakuljon. Mit mondanak erről a társadalomkutatók?


„Most még egy ideig sétálunk a parkban, aztán ötkor megyünk tüntetni” – válaszolta a Sétatér környékén ismerősének egy kutyáját sétáltató járókelő. A verespataki bányanyitás elleni tüntetésre megy ő is, amely az utóbbi időszakban több ezer kolozsvári fiatal számára kihagyhatatlan vasárnapi programnak bizonyult: a tegnapi sorban a hatodik olyan vasárnap, amikor országszerte utcára vonultak a projektet ellenzők.

A verespataki bányanyitás egyike azoknak a témáknak, amelyek idén ősszel utcai tiltakozásokat váltottak ki: a kóbor kutyák elaltatását lehetővé tevő törvény sem maradt visszhang nélkül, ma pedig a kolozsváriak - szolidaritást vállalva a magyarországi tiltakozókkal - egy olyan törvény ellen tüntettek, amely a hajléktalanságot Budapest bizonyos területein szabálysértéssé minősíti.

Az őszi tüntetések tanulsága szerint alacsony a politikai pártokba és a politikusokba vetett bizalom, a tiltakozók mereven elutasítják a politikai osztállyal történő tárgyalásokat, olyannyira, hogy ha a politikum akarna, akkor sem tudna tárgyalni velük: nincsenek vezetőik. A tiltakozók részéről ez a fajta fellépés a politikusokban frusztrációt válthat ki, például a verespataki bányaprojekt ellen tiltakozókkal szolidaritást vállaló Alina Mungiu Pippidi véleményformáló értelmiséginek az államfő azt „tanácsolta”, hagyjon fel a demagógiával, és lépjen be a politikába a bányaellenesek élén. Félretéve az államfő nyilatkozatának támadó jellegét, nem lenne premier már Romániában sem a civil mozgalmak párttá alakulása. A témáról Alexandru Cistelecan, Illyés Gergely és Gabriel Bădescu politológusok, illetve Péter László szociológus fejtette ki kérésünkre véleményét.

Forrás: Facebook/Grupul Independent de Informare



Péter László: Az elnök „felhívása” egy okos, azonban demagóg delegitimációs stratégia része: jól tudja, hogy Mungiu Pippidi nem fog belépni a politikába, hiszen jelenleg Berlinben tanít, onnan meg nehezen kivitelezhető az aktív politizálás. Különösen a román politikai gyakorlatban, ahol az „aktív” politizálás jó része élő tévéműsorokban zajlik. Aztán, Mungiu-Pippidi korábban már kacérkodott a politizálással, de jellegzetes értelmiségi habitusa miatt nagyon hamar háttérbe került.

Az elnök a javaslattal gyakorlatilag a civil szférának üzen, s ezzel egy rá jellemző sajátos víziót is megfogalmaz: azt közvetíti, hogy ha bele akarunk szólni a közügyekbe, akkor váljunk politikusokká, mert csak ebből a pozícióból lehetünk legitim szereplők. Ami egyszerűen nem igaz: a demokratikus társadalomban a civil szféra nagyon fontos szereplő. A hatalmat ellenőrzi, kéréseket fogalmaz meg a politikai rendszer irányában, transzparenciára ösztönöz, és ami a legfontosabb: közéleti kérdéseket tűz napirendre, vitákat generál, társadalmi problémákra alternatív megoldásokat javasol. Băsescu javaslata azt sugallja, hogy mindez „demagóg”... tehát nem is kell a civilekre figyelni.

Tény, hogy a politikai piacról hiányzik egy progresszív párt, amely nem bal- vagy jobboldalon van (ezek már amúgy is csak a politikai marketing címkéi, csupán a párt, mint termék megkülönböztetésére szolgál), hanem „elől” van – zöld és emberjogi ügyeket karol fel, gyakorlatias megoldásokat kínál aktuális kérdésekre, a globális kihívásokra, tagságát tekintve inkluzív, szerkezete pedig rugalmas. Azonban egy új politikai párt piacra vitele rendkívül költséges, erős médiatámogatás szükséges hozzá, problémás a romániai pártalapítási törvény előírásainak megfelelni (azt gyakorlatilag úgy fogalmazták meg, hogy az esetleges új pártoknak nagyon nehéz dolga legyen).

A tüntetők többségének társadalmi összetételéből következtetve, elméletileg fogékonyak lehetnének egy ilyen párt kínálatára, hiszen a jelenlegi tüntetések igazi tartalma a politikai elit bírálata; valamilyen megújulást sürgetnek. De a bukaresti média többsége cinikus a tüntetőkkel szemben, címkézik őket, tehát az esetleges új pártnak ezzel a véleményklímával kellene szembemennie, a tüntetők esetében pedig fel sem merült a pártpolitika. Ez egy merőben civil mozgalom, ami a fennálló politikai rend visszásságai ellen tüntet, Verespatak e tekintetben csak katalizáló, de erős szimbólum.

Nem gondolom, hogy a tüntetők konkrét pártprogramot kellene kínáljanak formális pártpolitikai keretek között. A civilek dolga a bajokra irányítani a döntéshozók figyelmét; a nép mindig legitim módon kér(het) valamit, a népszuverenitás elvére alapozva – az korántsem a klasszikus politikusok privilégiuma. Nyilván, aki ezekre a kérésekre kedvezően akar vagy tud válaszolni, akár párt formájában, az politikai tőkét is szerez a közeljövőben.


Illyés Gergely: Azt gondolom, hogy a verespataki bányaprojekt-ellenes tüntetések csupán láthatóvá és érzékelhetővé tették azt, amit társadalomtudósok már régóta mondanak: Romániában a választópolgárok egy része nem érdektelenségből, hanem tudatosan fordult el a politikától, egyszerűen az elmúlt évtizedek "rossz kormányzása" miatt - nyilván nem az általánosítás a cél, de az ország legnagyobb problémája talán így foglalható össze legtömörebben. Ám ez nem jelenti azt, hogy érdektelenek lennének a közéleti kérdések iránt.

Az időközben alakult vagy épp most szerveződő pártoknak is éppen az a problémájuk, hogy egy belső politikai kezdeményezés mentén próbálnak betörni a piacra, vezető politikusok vagy gazdasági érdekcsoportok hatalmi szempontjainak alárendelődve, ez pedig ezeknek a potenciális szavazóknak egyből “átjön”.

Az utcai tüntetések politikai képviseletté szerveződése kapcsán szkeptikus vagyok, legfőképpen azért, mert eddig - tudtommal - ők maguk sem fogalmaztak meg ilyen gondolatokat, másrészt vezető személyiségek, összehangolt cselekvés nélkül elképzelhetetlen egy ilyen – rendkívül hosszadalmas és nehézkes, költséges és buktatókkal teli – folyamat véghezvitele.

Ugyanakkor a politikai feltételek adottak lennének valamilyen új formáció betörésére, hiszen a jobboldalon rengeteg csalódott szavazó található, az ő megszólításukra elég nagy verseny kezdődött a magukat jobbközépként meghatározó pártok között.

Persze a tüntetésekben rejlő potenciált azonnal felismerte a politikum: Crin Antonescu ütemesen csökkenő népszerűségét szeretné feljebb tornászni a bányaberuházás elutasításával, a liberális vezető pedig, úgy tűnik, jó lóra tett, hiszen pártelnökké választása óta talán ez az “ellenzéki” retorika, ez az “utca emberének pártfogója” szerep áll neki a legjobban.

Alexandru Cistelecan: - Meglehetősen szkeptikus vagyok azzal a feltevéssel kapcsolatosan, hogy a verespataki bányanyitás-ellenes utcai megmozdulások egy párt alapítását eredményezhetik. Egy párt beíratásának feltételei túlságosan szigorúak, a mozgalom szolidaritás-képességét és állhatatosságát még senki sem tesztelte.

Az igazi kérdés nem az, hogy az utcai megmozdulások révén létrejöhet-e egy párt – hiszen elképzelhető, hogy lesznek erre próbálkozások, és az is elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akik formai követelményeknek képesek lesznek eleget tenni. A valódi kérdés az, hogy egy ilyen kezdeményezést igényel-e a tiltakozó tömeg.

Erre a kérdésre egy határozott „igen is meg nem is” a válaszom. Igen, mert elvileg jó lenne, ha a mozgalom politikailag (akár párttá alakulva) szerveződne, s noha az utóbbi időszak tanúsága szerint ezzel az eszközzel élni már-már feszélyező, úgy gondolom, hogy a politikai párt mégis az a rendelkezésünkre álló eszköz, amellyel politikai tekintetben a legeredményesebben végezhető a társadalomszervezés.

Másrészt azt mondanám, hogy nem lenne a legjobb forgatókönyv, ha a mozgalom párttá alakulna. Legalábbis nem most, amikor a tüntetések ideológiailag artikulálatlanok és eklektikusak, vagy amikor egyszerre túl sok ideológiát próbálnak összebékíteni. A nacionalistáktól a balosokig, a liberálisoktól az apolitikusokig mindenféle beállítottságú személyt találhatunk a tüntetők között; éppen ez az ideológiai katyvasz, ami jelenleg erőssége a tüntetéseknek, a pártalakítási folyamatban könnyen felőrlő erővé válhat.

A probléma nem az, hogy ezzel az ideológiai instabilitással együtt a mozgalom nem működhet pártként, hanem az, hogy úgy működne és nyilvánulna meg, mint a többi létező párt: „poszt-ideológiai”, laza, mobilis és pragmatikus lenne.

Különben nem lenne új dolog egy mozgalomnak a párttá alakulása, hiszen 1990-ben, Bukarestben, az Egyetem téren (Piaţa Universităţii) zajló tüntetésekből született meg a Polgári Szövetség és a CDR. A mostani tüntetések kapcsán a legnagyobb veszélynek azt tartom, hogy éppen ez a minta ismétlődhet meg.

Abból, ahogy a tiltakozáson résztvevők saját magukat meghatározzák, illetve az őket kívülről illető diskurzusokból az érezhető ki, hogy a Verespatakkal kapcsolatos konfliktus szereplőit a kifinomult értelmiségiek (vagy ugyanolyan romantikus és apolitikus terminusokban fogalmazva: felsőfokú képzettségű, vezető nélküli, csak lelkiismerettel rendelkező fiatalok – akárcsak az Egyetem térre kivonulók) – barbár bányászok kettősségben jellemzik. Ha ez a mozgalom párttá változik át, ugyancsak egyfajta PDL lesz az eredmény, (ha pedig Alina Mungiu Pippidi állna ennek a pártnak az élére, akkor bizonyos, hogy ez lenne az irány).

Gabriel Bădescu: Úgy gondolom, hogy a mozgalmak párttá alakulásának esélyei növekvő pályára léptek, azonban még mindig kicsiknek mondhatók. Az érveim a következőek:

1. Folytatódik az a huzamosabb ideje tartó trend, mely szerint az állampolgárok egyre elégedetlenebbek a politikai osztállyal.

2. Nő azoknak a száma, akik felfedezik magukba a tüntetéseken való részvételi hajlandóságot.

3. A tiltakozások során egyértelművé vált, hogy a közösségi oldalak alternatívaként működnek a televízión keresztüli befolyásolásra. S noha továbbra is hasznos egy, a Dan Diaconescu tévéadójához hasonló, sikeres tévéadó birtoklása, a Facebook olcsóbb és több felhasználó számára is elérhető alternatívákat nyújt. A bukaresti polgármesteri választások során a Facebook-kampányokban rejlő lehetőségek és korlátok is egyértelművé váltak Nicuşor Dan megválasztásakor, akit egyetlen párt sem támogatott.

4. Ugyanakkor továbbra is nehéz Romániában bejegyezni egy pártot. A poszt-kommunista tranzit-időszak elején a kutatók a pártokkal kapcsolatosan a közép-európai térségben tapasztalható volatilitást tartották problematikusnak: túl sok volt a tiszavirág-életű párt, a jelenség a választókat összezavarta. Időközben a romániai pártok jogi és közigazgatási korlátokat állítottak fel, ami oda vezetett, hogy két évtizede a PPDD kivételével nem jutott be új párt a román parlamentbe. Emellett azok a személyek, akik szervezik, vagy részt vesznek a tiltakozási akciókba, nem feltétlenül megfelelőek vagy érdekeltek abban, hogy pártot alapítsanak vagy támogassanak.

Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a tiltakozásoknak pozitív hozadéka is lehet. Az egyik a szocializáció, ami oda vezet, hogy a tiltakozókban megmarad a politika iránti érdeklődés, és nagyobb lesz annak az esélye, hogy újból elmenjenek tüntetni. A politikai vitára is jótékony hatással lehetnek a megmozdulások, hiszen amióta tartanak, új témák, érvek merültek fel a közbeszédben, és nem utolsó sorban egy új politikai alakulat legitimációját is maguk után vonhatják a közelebbi vagy távolabbi jövőben.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS