2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Markó szerint az RMDSZ téved, ha a Nagy menetelést alternatívának tekinti

szerk. 2013. november 14. 14:17, utolsó frissítés: 16:02

Az a gyanúm, akik kibicként arról beszélnek, hogy „most vagy soha”, nem autonómiát akarnak, hanem politikai ellenőrzést egy még mindig erős magyar közösség fölött – összegzi Markó Béla.


A budapesti Élet és Irodalomban múlt héten megjelent írásában Markó Béla először tesz az RMDSZ szerepét árnyaló markáns aktuálpolitikai észrevételeket. Véleménye szerint a Nagy menetelés sokaknak egy “itt és most” pillanatot sugallt, ami nem csak megtévesztő, de az autonómia elérése szempontjából egyenesen kontraproduktív.

Nagyobb ostobaságot elképzelni sem tudok, mint visszamenőleg lenullázni, amit eddig elértünk, holott arról kellene vitatkoznunk, hogy sikerült-e tartalommal kitöltenünk a kiküzdött jogi kereteket, és hogy miképpen mehetünk tovább. Mehetünk, de menetelhetünk is természetesen, ha ezt nem az értelmes, mindennapi politikai munka helyett, hanem annak megerősítéseként tesszük.

A minapi „nagy menetelés” viszont nem éppen erről szólt. Nem akarom bántani a menetelő „közembereket”, akiknek igazuk van, ismétlem, ha úgy érzik, hogy végre közvetlenül is véleményt tudnak mondani egy számukra is fontos kérdésben, de őszintén aggaszt, sőt, mi tagadás, rossz előérzetet kelt bennem az a kizárólagosság, amely a halotti igazolványt emlegető férfiú szavaiból kiviláglik [utalás az SZNT elnökre, aki szerint csak az maradjon otthon, akinek hivatalos halotti bizonyítványa van (a szerk. megjegyzése)], és amihez sajnos, asszisztáltak mindazok, akik a társszervezői tisztet vállalták, köztük az RMDSZ is, a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, amely a bukaresti parlamentben ellenzéki szerepre kárhoztatva, kezd elbizonytalanodni, pedig tulajdonképpen semmi oka nem lenne rá!
– írja Markó, aki fontosnak tartja kiemelni, nem a résztvevők élményét, hanem a szervezők politikai szándékát kérdőjelezi meg:

Akik ott voltak, megtapasztalhatták valóban a közvetlenül kinyilvánított közösségi akarat súlyát, az együttlét felemelő érzését. Joggal gondolhatták, hogy tettek ők is valamit a román kormány – egyébként éppen halódó, de ki tudja, mikor feltámadó – regionalizálási szándékai ellen, illetve Székelyföld autonómiája érdekében.


A következőkben tematikákra tagolva közöljük Markó Béla publicisztikájának erős bekezdéseit.


POZITÍV HELYZETÉRTÉKELÉS

Ha józanul elemzem mostani helyzetünket, azt kell látnom, hogy éppen Székelyföldön minden okunk meglenne az óvatos optimizmusra, hiszen a 2011-es népszámlálás szerint a magyarság aránya az azt megelőző tíz esztendőben végre nem csökkent, hanem stabilizálódott, miközben a szórványvidékeken, sajnos, nem mindenütt lehetünk ilyen bizakodóak, bár országosan szintén nem lett kisebb az arányunk. Az adatok nem olyan rosszak tehát.


MI A BAJ A NAGY MENETELÉSSEL?

Fényképen láttam egy plakátot a „nagy menetelésről”, kísértetiesen hasonlít a motívumrendszere az ötvenes évekre: „el a kezekkel Koreáról”, ha jól emlékszem, vagy valami ilyesmi. De mindez csupán hordalék, azt gondolom, mégsem ez volt a jellemző, talán a menetelők közérzetét sem ez határozta meg. Máshol van a gond, ismétlem: a kizárólagosságban. Abban, hogy ma sok erdélyi magyar hajlandó elhinni, mert sok politikai vezető ezt sugallja, hogy van igazi alternatíva az éppen gyengének ítélt parlamenti vagy netán kormányzati eszközökre. Hogy az elmúlt huszonvalahány esztendő magyar politikája tulajdonképpen nem vezetett sehova, és íme, itt volt mindvégig a kezünkben a lehetőség, hiszen tiltakozó tüntetésekkel kivívható az autonómia. Szó se róla, számos példa hozható fel a világból arra, hogy etnikai kérdésekben az erőszakos fellépés eredményre vezetett. De milyen áron? És milyen eredményre? És milyen politikai kontextusban? Szabad-e egyáltalán ilyesmit latolgatni? Szétnézett-e valaki Erdélyből vagy Magyarországról a Kárpát-medencében, és felmérte-e, mekkora befolyásunk van ma Európában, és mekkora befolyással bírunk itthon? Az a gyanúm, akik kibicként arról beszélnek, hogy „most vagy soha”, nem autonómiát akarnak, hanem politikai ellenőrzést egy még mindig erős magyar közösség fölött.

...

Nagyon sokaknak rokonszenves, ha a „nagy menetelés” kiáltványa fellengzősen az annak idején az RMDSZ által nem támogatott, „Gyergyóditrói Nemzetgyűlésnek” nevezett rendezvényre hivatkozik, mert végre nekünk is van egy „nemzetgyűlésünk” vagy egy „népgyűlésünk”, mint a románoknak, és az is tetszik valószínűleg, hogy végre valaki odacsapni látszik: „A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is.” Tiszta beszéd, mondhatná valaki. Vége a totojázásnak, a toldozásnak-foldozásnak, vége a teszetosza RMDSZ-politikának. És? Hogyan tovább, kérdem én. A székely himnusz nem ad választ erre, csak annyit mond, hogy: Ki tudja, merre...”, meg azt, hogy: „...porlik mint a szikla...” Erdélyben ma az a magyar politikus igazán bátor, aki józanul mérlegel, és az a megalkuvó, aki lépten-nyomon saját közvéleményének a tetszését keresi, még rá is játszik arra, és amire észrevenné, forog a mókuskerék.



A SZÓRVÁNY ÉS A MENETELÉS

A szórványban élők most könnyen érezhetik úgy, hogy a parlamentben évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet, tulajdonképpen a kulturális autonómia törvénye, amelynek egy-két elemét a 2011-ben elfogadott oktatási törvénybe már bevittük – többek közt azt is, hogy az iskolaigazgatókat csak az illető kisebbség parlamenti érdekképviseletének egyetértésével lehet kinevezni –, teljesen elsikkad, miközben mindenki tudja, hogy a területi autonómiáig még hosszú az út, ha annak is nem játsszuk el végképp az esélyét. Hamar megfogalmazódhat egyik-másik szórványban vagy kisebbségben élő magyarban is, hogy „vert viszen veretlent, kinek feje töretlen”, hiszen ők vannak igazán veszélyeztetett helyzetben, nekik nehezebb megtartani az identitásukat.



A MAGYAR KORMÁNY SZEREPÉRŐL

Kell az erődemonstráció is, amikor a román kormány prefektusai törvénytelenül megvétóznak törvényes nyelvhasználati jogokat, és megpróbálják betiltatni a saját nemzeti szimbólumok használatát, amit a törvény szavatol. És a bíróságok sorra nekik adnak igazat. Ezek szerint abszurd helyzetben vagyunk ma már: nálunk a törvényesség, de máshol az igazság. Hát ehhez kellene Budapest segítsége, a magyar kormány és a magyarországi politikai pártok egységes fellépése, ehhez kellenének a kétoldalú tárgyalások, amelyek akárhogy nézem, nincsenek.


AZ RMDSZ-RŐL

Tőlünk is függött, a kormánykoalícióval való folyamatos párbeszédünknek is köszönhető, hogy ebbőlaz elképzelésből semmi sem lett. Egyelőre. Mert nem tudni, ez a mindenféle vad jelzővel és vadregényes kiáltvánnyal – afféle: óva intjük Angliát – megspékelt tüntetés nem ad-e rossz irányt a dolgoknak. Ugyanis éppen azt tervezi a kormány, hogy az idén nem regionalizál, hanem decentralizál, több kormányzati alárendeltségű intézményt áthelyez a megyei és helyi önkormányzatokhoz, ami számunkra létkérdés, és már-már lélegzetvisszafojtva várom, hogy valóra is váltsák ezt a végre pozitív (és köztünk szólva, az azelőtti regionalizálási tervekkel ellentétes) elképzelést.

...

Nem szívesen mondom, de az RMDSZ-ben sem mindenki vette észre, hogy egy olyan váltásról van most szó, az eddigi politikai eszközök olyan mértékű megkérdőjelezéséről, ami nemcsak egy másik pályára állíthatja ezt a szervezetet, hanem ezáltal fölöslegessé is teszi. Hiszen ki tagadná, hogy az RMDSZ erős Bukarestben, néha erős Brüsszelben is, de pragmatikus politikusai csak csetlenek-botlanak a székely zászlók erdejében. Néztem a tévéfelvételeken, miképpen kínlódnak volt miniszterek, államtitkárok, országvezetésre alkalmas politikusok, hogy hitelesen „meneteljenek”, és hogyan nyilatkoznak elérzékenyülten arról, hogy „itt és most”. Nem ment. Nem fog menni. A tüntetés és tiltakozás hasznos civil eszköz lehet, az önkormányzatokban vagy Bukarestben politizáló magyaroknak is szükségük lehet arra, hogy a mögöttük lévő tömeget láthatóvá tegyék. Bár erre a valóban komoly bizonyíték az volt, hogy a tavalyi parlamenti választásokon is megkapta az RMDSZ a magyar szavazatok kilencven százalékát, és azelőtt félévvel az önkormányzati választásokon is nagyjából ez volt a helyzet.

...

Amióta ellenzékben vagyunk, persze azzal kell szembesülnünk, hogy az eddig kivívott jogokat is szívesen megcsonkítanák sokan, viszont még így is föl lehet mutatni olyan rendkívül fontos lehetőségeket, mint például az alkotmánymódosító bizottság által elfogadott javaslatcsomag, amely lényegesen bővítené a kisebbségi jogokat. Azért nevezem lehetőségnek, mert a bizottsági többség tárgyalta ugyan ezeket a javaslatokat, de most úgy tűnik, hogy talán még jövőben sem kerül sor az alkotmánymódosításra. Ennek ellenére már a bizottsági szavazás is példaértékű volt: nem halt el teljesen a szándék a magyarokkal való együttműködésre, és egyáltalán nem vált járhatatlanná az eddigi út.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS