2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Emil Boc a The Telegraph vádjairól: önként mentek a Patarétre

K.M. 2014. február 20. 13:51, utolsó frissítés: 2014. február 24. 09:17

A polgármester szerint nem akaratuk ellenére helyezték át a városszéli szeméttelep melletti szükséglakásokba a Coastei utca egykori lakóit, és a körülmények sem embertelenek.


"A Coastei utcában lakó roma közösség esetében nem történt kilakoltatás, elköltöztetésükhöz ők is beleegyezésüket adták – reagált a The Telegraph brit lapban hétfőn megjelent, a Patarétre kitelepített Coastei utcai közösségről szóló cikkre Emil Boc polgármester.

A Telegraph közlése szerint a brit egyházfők felkérték Kolozsvár polgármesterét, hogy keressen megoldást a város melletti szeméttelep mellé kiköltöztetett romaközösség problémájára.

A polgármester tagadta azokat a Telegraph által közölt információkat, melyek szerint a közösség embertelen körülmények között lakik a Pataréten, és egy lakáskörülményeket ábrázoló filmet is bemutatott.

“A brit egyházak elöljárói azt kérik, hogy a Coastei utcában, a közösség lebontott lakásai helyére épített vadonatúj Ortodox Teológiai Egyetem campusát bontsuk le, és költöztessük vissza a területre a közösséget. Ilyesmit Londonban sem visznek véghez, és Kolozsváron sem fog megtörténni – jelentette ki Emil Boc.


Hangsúlyozta, szó sincs arról, hogy a közösséget erőszakkal lakoltatták volna ki, hiszen az emberek beleegyeztek a költözésbe. „Azok a személyek, akik szerződés alapján béreltek lakást a Coastei utcában a polgármesteri hivataltól, új szerződést kötöttek egy pataréti lakásra” - közölte az elöljáró.

Összesen 40 családról van szó, ezeket a 40 moduláris lakásba helyezték el – mondta Boc és hozzátette, a családok ott a Coastei utcai lakásaikhoz képest jobb, emberhez méltóbb körülmények között élhetnek, havi 30 lejes lakbér fejében.

A polgármester ugyanakkor sérelmezte, hogy a Telegraph nem jelentette meg az önkormányzat álláspontját a Patarétre költöztetett közösség kapcsán.

Múlt hónapban a Kolozsvári Törvényszék a Patarétre költöztetett személyek számára fejenként 2000 eurós kártérítés kifizetésére kötelezte a polgármesteri hivatalt. Ezzel kapcsolatosan a polgármester úgy nyilatkozott, a kártérítést azért ítélte meg a bíróság, mert a polgármesteri hivatal nem várta ki a törvény által szavatolt öt napos óvási időszakot. „Én egyetértek az akkori városvezetés döntésével, hiszen a romák törvénytelenül laktak a Coastei utcában építkezési engedély nélkül összetákolt viskóikban” - mondta Boc.

A Telegraph cikke szerint a walesi érsek, a westminsteri rabbi, a manchesteri és Salisbury-i püspök az Amnesty International közbenjárásra közös levelet írt Emil Boc polgármesternek, amelyben arra próbálják rávenni, hogy vessen véget a Patarétre költöztetett romák szegregációjának. St. Albans püspöke a Lordok Házában is felhívta a figyelmet a pataréti közösség helyzetére. Az emberi jogokért és nemzetközi kapcsolatokért felelős miniszter, Warsi bárónő irodája reakciójában közölte, Nagy-Britannia Bukaresti Nagykövetsége figyelemmel követi az ügyet, sőt, február 11-én egy hivatalos látogatás során a kolozsvári hatóságoknak is felvetette a problémát.

A Coastei utcai közösség már három éve a Pataréten él. 2010. december 15-én a Coastei utcaiak egy felszólítást találtak lakásuk ajtaján: pályázzanak meg egy pataréti szükséglakást, mert két nap múlva költözniük kell. December 17-én meg is érkeztek a teherautók és buldózerek a Coastei utcába, a lakókat és ingóságaikat a teherautókra pakolták, a pataréti szükséglakásokba költöztették, a Coastei utcai lakásokat pedig földig rombolták. Azok a személyek, akik illegálisan felépített barakkokban laktak, még szükséglakást sem kaphattak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS