Városfejlődés a dualizmus kori Kolozsváron: A villamos energia bevezetése
Fazakas László 2014. április 12. 19:02, utolsó frissítés: 2014. április 14. 14:49A közvilágítás megoldása érdekében 1869-ben 30 éves szerződést kötöttek a berlini és bécsi tulajdonban lévő légszeszgyárral. Megbánták.
Az ipari forradalom és a kiegyezés (1867) hatására a 19. század második felében az erdélyi városok robbanásszerű fejlődésnek indultak. A városiasodási folyamatok felgyorsulása a modern infrastruktúra kialakulásához vezetett.
A kapitalizmus terjedése az erdélyi városok számára nagymértékű gazdasági fejlődést eredményezett és mindez jelentős társadalmi következményekkel járt. Nőtt a nincstelenek, a munkanélküliek száma, a helyi kisipar is hanyatlásnak indult.
Mindezek ellenére, a lakosság városokba történő migrációja átalakította a települések szerkezeti felépítését és az urbanizációs folyamatokat egy új sebességre kapcsolta, amely hosszútávon kedvező változásokat eredményezett a városok számára.
A polgári társadalom átalakulása szintén nagy hatással volt a városok modernizációjára. A 19. század vége felé
a polgárság egyre jobb anyagi viszonyok között élt,
ennek következtében igényesebb környezetre vágyott, ezért különféle kulturált időtöltési lehetőségeket hozott létre.
Ezek a változások jelentősen befolyásolták a városok arculatát, ekkoriban kezdték el a sétányok, közkertek, parkok, terek kiépítését. A kiegyezést követő évek Kolozsváron is rohamos fejlődést váltottak ki számos területen.
Már a 19. század elején elkezdődtek a városszépítést és köztisztaság iránti igény kielégítését célzó társadalmi mozgalmak, de a korszerű urbanizációs folyamatok csak 1867 után indulnak be.
Kolozsvár, mint Erdély egyik legfontosabb gazdasági és egyetemi központja, nem engedhette meg magának, hogy infrastruktúrája ne legyen a kor előírásainak megfelelő. Ennek érdekében mind a városvezetés, mind az egyetemi tanárok és polgárok a maguk koncepciója alapján szerették volna a várost egy új, modern korszakba léptetni.
A kezdeti változások által generált társadalmi-gazdasági átalakulások az 1870-es évek elején még nem tűntek nagy jelentőségűeknek, hatásuk csak a későbbi időszakban vált igazán meghatározóvá (vasút kiépítése – a kisipar hanyatlása, az egyetem megalapítása – a város vonzáskörének növekedése, gázgyári szerződés megkötése – stagnáló állapot bizonyos modernizációs folyamatokban stb.). Az 1880-as években dr. Haller Károly polgármester konstatálta először, hogy
Kolozsvár számottevő városszerkezeti módosításra szorul.
Hivatali ideje alatt, 1884-1886 között nagyméretű átalakításokat végzett, elsősorban a főtéri Szent Mihály-templom körüli romos épületek lebontásával tetté szebbé a város arculatát.
Az ő nevéhez fűződik továbbá a Trencsin tér parkosítása, a pénzügyi és erdőigazgatósági palota, illetve a közvágóhíd és katonalaktanya építésének elkezdése. Ezekben az években születik meg az építkezésekre vonatkozó szabályrendelet is, mely kimondja, hogy a városban építendő épületek kivitelezésekor figyelembe kell venni a tűzbiztonsági, közegészségügyi és városszépítési előírásokat.
A városvezetőknek múltban elkövetett hibái (elsősorban a gázgyári szerződés meghosszabbítása) azonban további nehézségeket okoztak. A gyár felelőtlenségének köszönhetően kialakult konfliktusok egyre terhesebbé váltak a 19. század vége felé.
Magyarország, s főleg Erdély más városainak a lendületes fejlődése csak tovább fokozta a feszültséget, melyre Kolozsvár nem tudott határozottan reagálni. A stagnáló állapotot előidéző vezetők a város regionális központi jelentőségének elvesztésével „játszottak”. A kor technikai újításainak bevezetését minden város fontosnak tartotta,
a közvilágítási problémák megoldását pedig prioritásként kezelték,
hiszen az egyik legfontosabb civilizációs vívmánynak tekintették akkoriban. Kolozsvár ennek az infrastrukturális folyamatnak nem nagyon tudott eleget tenni, polgárai elégedetlenségére. 1869-ig petróleumlámpát használtak közvilágításra, és csupán 1870-ben (elég későn, ami az országos viszonyokat illeti) tértek át a gázvilágításra.
A hetvenes évek járványai (kolera), természeti katasztrófái (tűzvész, árvíz), illetve a kisipar hanyatlása egy gazdaságilag akadozó, megrekedt állapotot idéztek elő az urbanizációs fejlődés terén, egészen 1879-ig, mivel ekkortájt kezdtek el nagyobb beruházásokat fektetni az infrastruktúra kiépítésébe.
A szerződés
A kiegyezést követően Kolozsvár a haladás útjára lépett, a polgárság egy része az igényesebb környezet megteremtése (közvilágítás, csatornázás) érdekében egyre nyomatékosabban fejezte ki akaratát.
Emiatt a városi tanács ügyvezetésében a legfontosabb problémák egyike a közvilágítás megoldása volt, ezért 1869-ben szerződést kötöttek a berlini és bécsi tulajdonban lévő légszeszgyárral. A szerződés kizárólagos jogot, vagyis 30 év monopóliumot biztosított a gázgyár számára.
A cég 1890-ben igyekezett megerősíteni szerződését a várossal, és egy új javaslat-tervezetet dolgozott ki, melyet egy külön szakbizottság átvizsgált és április 18-án nyilatkozatot adott ki, melyben kijelentette, hogy a hosszabbítás a jelen feltételek mellett
igen kedvező a városra nézve.
A benyújtott szerződésben kiegészítések is szerepeltek. A régi szerződéséből még 11 év volt hátra, amit a gázgyár elengedett a városnak, emiatt a köbméterre szabott árakat is csökkentette.
Kész volt továbbá a Nagy-utcában véget érő gázvezetékeket a pályaudvarig ingyen berendezni, lámpákat és oszlopokat helyezni, és kijelentette hajlandóságát arra vonatkozóan is, hogy 1901-től villamos világításra térjen át. Ezek ellenében a gázgyár kérte a várost a szerződés újabb harminc évre szóló meghosszabbítására.
1890. május 9-én a városi tanács és a gázgyár tárgyalásokat folytatott a szerződés meghosszabbításáról, amely 1920-ig adott volna újabb monopóliumot, ezt követően az egész gyár felszereléseivel együtt a város tulajdonába került volna.
A szerződésbe azt is belefoglalták, hogy milyen minőségben kell égjenek a lámpák: „A légszesz az égésnél tiszta fehér lánggal világít, a lángtövénél a légszesz kisugárzó nyílásai körül csak csekély kiterjedésben mutat kéklő szint, a láng tetején és szélein sem hosszura nyúló barnás lángcsukókat nem képez, sem rebegést, sem pislogást nem okoz. Továbbá a légszesznek olyan tisztának kell lennie, hogy az egész körben semmi kellemetlen szagot ne terjesszen, ne füstölögjön, fémekre vagy színekre káros hatású ne legyen.”
A 119. számmal hozott törvényhatósági határozatot, mely meghosszabbította
a szerződését, a városi tanács közgyűlés egyhangúan elfogadta.
A szerződés egészének legfontosabb alapja, hogy Kolozsvár szabad királyi város meghatározott időtartamra kizárólagos jogot biztosít a gázgyár számára, és a szerződés idejére senki másnak egyenlő vagy hasonló jogot engedélyezni nem fog.
Kolozsváron minden köbméter után 18 krajcárt fizettek a magánosok, míg a város köbméterenként csupán 15 krajcárt. A közvilágítási díjat havi rendszerességgel utólag volt köteles befizetni, ha késett vele, akkor 6%-os kamatot számoltak fel minden napra.
Ezek magas árak voltak, hiszen Budapesten a gáz köbméterenként 11 krajcárba került, míg Bécsben csak 9 krajcár volt. A hatalmas összegek kifizetése elégedetlenségeket váltott ki a lakosság körében.
A fogyasztás évről évre emelkedett, emiatt a gázgyár jelentős bevételre tett szert, a pótszerződésben megállapított köbméterenkénti 2 krajcár engedményét pedig a vízzel kevert légszesz révén próbálták behozni. Az új szerződés megkötése után
egyre több konfliktus bontakozott ki,
melyet a városvezetők is kezdtek megelégelni. A felelőtlenség következtében okozott balesetek csak tovább fokozták a feszültséget. Azonban a helyi hatóságok figyelmen kívül hagyták a polgárság akaratát, így semmilyen komoly jogi eljárás nem történt a gázgyár ellen.
Nem úgy, mint a hasonló helyzetben levő Szeged városában, ahol a városvezetés határozott fellépése folytán beperelték a helyi légszesz társulatot, és a bíróság hatalmas kártérítésre kötelezte, amiért rossz minőségű gázt szolgáltattak.
A villamos áram bevezetésére tett előintézkedések
Az első mozgalom a villamos energia behozatalára már jóval az 1890-ben megkötött szerződés előtt indult: „A nyolcvanas évek elején az egyetem férfijai egy munkálatot dolgoztak ki, mellyel kimutatták, hogy a nagymalom utcai kis-Szamos vízi ereje közúti vasutat is hajtana, használható volna ipari erőre és világítana is, ha e célra megfelelő berendezésekkel villamos energiává átalakítatnék. A kérdés már a gyakorlati stádiuma fele haladt, amikor az egész dolog mozgatóját, Szüsz Nándor egyetemi mechanikust a miniszter kinevezte a Budapesten létesített állami mechanikai tanműhely igazgatójává. A nagyeszű kis emberke itt kellett, hogy hagyja kedvenc tervét, melynek a megoldásán egész lelkesedéssel csüggött. Eltávozása után senki sem bolygatta többet egész évtizeden át ennek a tervnek a megoldását.”
Egy újabb mozgalom akkor kezdett kibontakozni, amikor a kolozsvári lakosság úgy érezte, hogy a gázgyárral megkötött szerződés nem más, mint egy ellene irányuló összeesküvés. 1894-ben
a polgárság szakbizottságot hozott létre,
melynek célja az volt, hogy sikeresen bevezesse a villamos áramot Kolozsváron. 1898. július 21-én a városi vezetők közgyűlést tartottak a kolozsvári légszesz világítás ügyében. A kedvezőtlen helyzetet kihasználva egy budapesti részvénytársaság felvásárolta a kolozsvári közúti vasút részvényeit, és ajánlattal fordultak Kolozsvár városi tanácsához, melyben kijelentették, hogy: „az a törekvésük, hogy a jelenlegi gőzüzemű vasutat villamos üzeműre változtassák, ha a város a cégnek bizonyos időre engedélyt adna, a villamos erő ipari célra való szolgáltatására, és egy bizonyos időtől kezdve a villamos világításra.”
Egy magánvállalkozó, Horovitz Sámuel szintén próbálkozott megnyeri a városi képviselőket a villamos energia bevezetésére. Terve az volt, hogy a Hideg-Szamoson egy vízmű-telepet létesít. Erre a célra az államkincstártól megszerezte a Kis-Szamos felső folyásának a vízi erejéről szóló dokumentációt.
A vízi erő akár 1000 lóerő kifejtésére is képes lehetett, melyet a városi felhasználok körében értékesített volna. Adatok hiányában a két társaság ajánlatát tárgyaló városi vezetés döntését nem ismerjük, de nagy valószínűséggel elutasították azokat, mivel a következő években már ismét
más vállalkozók akarták a villamos áramot bevezetni.
A városi képviselet 1898. november 15-i közgyűlésén Nagy Lajos városi képviselő panaszt tett a légszeszgyár ellen, elmondta, hogy a gyár olyan rossz minőségű gázt szolgáltat a lámpákba, hogy azok nem képesek kellően megvilágítani az utcákat és tereket. Kérte a gyűlést, utasítsa a városi tanácsot, hogy e tekintetben erélyesen intézkedjenek.
1899-ben Szájbély Gyula udvari tanácsos és Mandel Pál képviselő kérést nyújtottak be a városvezetéshez, melyben kifejtették, hogy a vármegye alispánjától engedélyt kaptak egy vízműtelep építésére a Hideg-Szamoson mely által be kívánnák vezetni Kolozsvárra a villamos áramot.
Ennek megvalósítása érdekében máris drótvezető oszlopokat szándékoztak volna felszerelni a város utcáiban. 1900-ban a két vállalkozó versenytárgyalást hirdetett meg, amelyre ajánlatok is érkeztek.
A pályázatot a Melocco cég nyerte,
amely azonnal aláírta a szerződést a vállalkozókkal és kijelentette, hogy ez év november 30-ig a vízművet készen átadja. Azonban a tárgyalások 1900 májusában megakadtak, mivel a cég nem volt hajlandó beleegyezni a város által alapított szakbizottság szerződési tervezetpontjaiba (hogy melyek voltak ezek a pontok, a fennmaradt iratok hiányában nem lehet tudni).
Június 28-án a város törvényhatósági bizottsága felfüggesztette a vállalkozókkal folytatott tárgyalásokat, és egy újabb pályázatot akart hirdetni a villamos energia bevezetése céljából. Eközben a gázgyári vezetőség az összes energiáját arra összpontosította, hogy
érdekeit minél jobban megvédje
és a villamos áramot bevezetni akaró cégeket megkörnyékezze. A budapesti részvénytársaság, mely megvásárolta a kolozsvári közúti vasutat, a villamos áram bevezetésére tett ajánlatakor többször is felröppent a hír, miszerint kartell készülődött közte és a légszeszgyár között.
Ezt Somodi István városi képviselő is megemlítette a szakbizottsági gyűlésen. A feltevésnek az volt az alapja, hogy a gázgyár háromszáz lóerőnek megfelelő villamos erőt (azaz teljesítményt – szerk. megj.) világítási célra előjegyzett.
A kolozsvári villamos bizottság figyelmeztette a cégeket, hogy éberen figyelni fogja a köztük történő üzleti „bonyolításokat.”
Annak érdekében, hogy a pályázat kiírását jogi úton a légszeszgyár ne tudja megtámadni, 1901. április 10-én jogászi gyűlést hirdettek meg melynek helyszíne az iparkamara tanácskozási terme volt. A jelenlévők ádáz vitát folytattak a villamos energia behozatalának kérdésében. A tárgyalások április 15-én folytatódtak a meghívott szakbizottsági tagok között.
A legnagyobb vitát a monopólium kérdése váltotta ki.
A városi tanács két pártra szakadt, ebből kifolyólag pedig szavazás útján döntöttek a kérdésben: a szakosztály tagjai 17 igennel és 6 nemmel elfogadták Dr. Kiss Mór indítványát, mely a monopólium megadását támogatta.
Ennek ellenére a május 10-i tárgyaláson újabb szavazást kezdeményeztek, melynek eredménye döntetlen volt: ugyanannyian szavaztak a monopólium mellett, mint ellene. A megismételt szavazáson részt vett gróf Béldi Ákos főispán is, aki leadott voksával a monopólium melletti szavazók táborát erősítette.
Az elfogadott szerződéstervezet miatt csalódott városi polgárság körében mozgalom indult, és egy beadványt készítettek, melyben kijelentették, hogy szerintük veszélyes és a polgárság érdekeivel összeférhetetlen lenne, ha a város monopóliumot adna a villamos energiára.
Azt, hogy a monopóliumot támogató szerződéstervezet vagy a városi tanács javaslata került a pályázati hirdetésbe, a kutatás mai állása szerint nem lehet tudni. Az mindenesetre biztos, hogy a villamos áram bevezetése mellett foglaltak állást, mivel 1902 áprilisában
engedélyt adtak a versenytárgyalás kihirdetésére.
Szeptember 1-én a pályázat határideje lejárt, azonban az ajánlattevő cégek valamilyen okból nem vállalták el a villamos áram bevezetését. Ennek a pályázatnak a sikertelensége miatt egy újabbat hirdettek, melynek határidejét 1903. március 10-re tették.
1903. március 10-ig összesen hét pályázat érkezett be. Az ajánlatok megvitatására minden céggel külön tárgyalásokat folytattak. A városi tanács az ajánlatok szakszerű megvizsgálására felkérte Wittmann Ferencz műegyetemi tanárt, Bogdánffy Ödönt a Földművelési Minisztérium főmérnökét és a Kereskedelmi Minisztérium főmérnökét Hollós Lajost.
A bizottság tagjai alapos vizsgálatokat és megfigyeléseket végeztek, hiszen munkájuk csaknem egy évig tartott. Az 1904-ik év februárjában egy újabb szakmai tárgyalást követően Kolozsvár városvezetése a
Ganz és Társa cég módosított ajánlatát fogadta el.
Az év folyamán már el is kezdődtek az építkezések, de csak 1906-ra fejeződtek be a munkálatok. Kolozsvár városának sikerült a több, mint egy évtizedes „villamos háborúját” megnyernie. 1907-re már 218 utcában 1416 villanyégő tartotta távol Kolozsvárt a városiak körében már szállóigévé vált „egyiptomi sötétségtől.”
Következtetések
A modern, 19. század feltételeinek eleget tenni akaró Kolozsvár megtapasztalhatta a kiegyezést követő gyors fejlődéssel kecsegtető korszak előnyeit és hátrányait egyaránt. Egyes területeken a városnak sikerült jól alkalmazkodnia, ilyen volt például a kereskedelmi szektor.
Ami a város infrastruktúrájának kiépítését illeti, Kolozsvár nem tudott megfelelő ütemben lépést tartani a magyarországi nagyobb városokkal. A villanyvilágítás elterjedése Magyarországon viszonylag korán bekövetkezett (Temesvár 1885-ös átállása nemcsak Magyarországon, de Európában is az első volt), és a legtöbb nagyvárosnak, sőt, több kisebb egykori mezővárosnak is sikerült a 19. század végére bevezetnie a villanyvilágítást.
Kolozsvárról ez nem mondható el, hiszen több mint egy évtizeden keresztül folyt a szélmalomharc. Az állandó politikai viták, szakmai tárgyalások, villamos közgyűlések, polgári mozgalmak mégsem hoztak eredményt.
Először a gázgyárral kötött szerződés késleltette a város villamos árammal történő ellátását. Ez különben nem csak Kolozsvárra volt jellemző, hiszen a helyi gázgyárral kötött szerződés Budapesten, Szegeden és Szombathelyen is jelentős gondokat okozott. Ez azzal magyarázható, hogy több városban is monopóliumi joggal ruházták fel a gázgyárakat. Kolozsváron a városvezetés
képtelen volt erőteljesen fellépni a légszeszgyár ellen,
mivel több képviselő is jó kapcsolatokat ápolt a társulattal, amely visszaélt helyzetével. Az 1900-as év a fordulat éve volt: az újonnan választott polgármester, Szvacsina Géza (a korábbi alpolgármester) új lendületet adott a villamos ügynek, 1903-ban versenytárgyalást hirdettek, amelyet a Ganz és Társa cég nyert meg, és 1906-ig befejezték a Hideg-Szamosi villamos telep építését.
A város hatalmas, 5 millió koronát meghaladó összeget áldozott a villamos áram bevezetésére. Az elöljárók egy évtizednél is hosszabban tartó tehetetlensége és inkompetenciája miatt a gazdasági fejlődés stagnált, azonban a villamos energia bevezetése után egyéb urbanizációs folyamatok is felgyorsulhattak, és a lassú felzárkózás ellenére Kolozsvár Erdélyben megőrizte központi szerepét és a kiépített infrastruktúrájának köszönhetően igazi nagyvárossá vált.