2017. február 25. szombatGéza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ki számított prostituáltnak Kolozsváron a két világháború között?

kérdezett: Főcze János 2014. április 24. 14:55, utolsó frissítés: 15:12

Gondoltál már arra, miért kötelező a házasságkötés előtti orvosi vizsgálat, vagy miért épp szifiliszre és tébécére terjed ki? Bokor Zsuzsa a prostitúció történetével foglalkozik könyvében, vele beszélgettünk.


„A prostitúció és az a kérdés, hogy kit nevezhetünk prostituáltnak, a mai napig érzékeny témának számít Romániában. Azután, hogy 1930-ban betiltották a bordélyházrendszert, ez a kérdés sokkal problematikusabbá vált. A prostituált fogalmának akkori hivatalos átértelmezése, valamint a nemi betegségek miatt felerősödött nemzetféltő diskurzus a mai napig hatással van a közbeszédre” – magyarázta Bokor Zsuzsa, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, a Testtörténetek című könyv szerzője. A kutatóval könyvéről, illetve a két világháború közötti prostitúció problematikájáról és a prostitúció marginalizálásának gyökereiről beszéltünk. Mint kiderült, az akkori rendelkezések nem szűntek meg hatással lenni a mai törvénykezésre és közbeszédre sem.

Hogyan keltette fel az érdeklődésedet ez a téma?

- Még mesteris voltam, amikor elkezdtem foglalkozni a két világháború közötti prostitúció történetével. Az egész úgy kezdődött, hogy hozzájutottam egy paksaméta irathoz, amely a két világháború között íródott és kolozsvári prostituáltak élettörténeteit tartalmazza. Az élettörténeteken kívül volt még néhány levél és két napló is az anyagban. Az anyag tanulmányozása egy sajátos belátást nyújtott a világukba, illetve ennek a korszaknak a világába.

Miközben olvastam az iratokat, rájöttem, hogy alig tudunk valamit erről a kérdésről. Kezdetben egy klasszikus prostitúciótörténeti kutatást képzeltem el, amelyik korabeli prostitúciós intézményeket írna le, aztán rájöttem, hogy ez nem elég. Rengeteg másfajta kérdés merült fel. Mint például az, hogy hogyan kerültek be a nők a prostituáltak közé, és, hogy egyáltalán kik ezek az emberek?




A könyv



A legfontosabb kérdés azonban az maradt, hogy mi mozgatta ezt a rendszert, kik azok, akik beszéltek róla és miért. Azt láttam, hogy a prostituált kategória nagyon flexibilis volt: az első világháború utáni megváltozott körülmények között valóban sokan kényszerültek ezt a foglalkozást választani. Azonban minél közelebbről nézzük, annál inkább egy kívülről tudatosan felépített kategóriának tűnik, beleértve a prostitúciós tevékenységet űzők megnevezését, elkülönítését, kezelését és osztályozását.

Azért is volt különösen érdekes a kérdés tágabb kontextusba helyezése, mert ez egyben megvilágította a román nemzetépítés folyamatának egyik szakaszát, amelyről meglehetősen keveset tudtunk.

Hogyan került ebben az időszakban a nemi betegségek problémája az érdeklődés középpontjába?

- A téma kutatása közben rájöttem, hogy nem mindegy, hogy ki prostituált, és az sem, hogy ki nevez annak valakit, valamint, hogy milyen intézménybe kerül az egyén, mikor eldönti, hogy ezzel keresi meg a kenyerét. Az impériumváltással egy új, román orvos-generáció került pozícióba Kolozsváron, amely a nemi betegségek elterjedtségét saját problémájának kiáltotta ki. Erre, nyilván, az is alapot szolgáltatott, hogy a háború utána nemi betegségek száma Erdélyben is megnőtt, a helyzetre megoldást kellett találni.

Kerítőnőt és "áldozatát" ábrázoló kép, a képen jól látható, hogy az akció a kerítés egyik tipikus helyszínén, az állmáson zajlik - illusztráció a Gardianul c. kolozsvári rendőrségi lapból, 1930



Az új orvostársadalom a probléma köré komplex intézményhálót épített, folyóiratokat indítottak, kezelőintézményeket tartottak fenn, és mindezek mellett intenzív orvosi propagandát végeztek. Tehát tekinthetjük ezt az orvosgárdaváltás egyik legitimációs aktusának is, bizonyítaniuk kellett, hogy rájuk igenis szükség van, és éppen rájuk van szükség. Azonban ez nem csak az új orvosgeneráció legitimizációs kérdése volt, hanem azt is láthatjuk, hogy a nemi betegségek kérdése egyszerre nemzeti problémává vált.

A nemi betegségek problémájával foglalkozni a betegségek elterjedtsége miatt adta magát. A háború traumája után újra a vérrel és főleg a nemzet vérével foglalkozni meglehetősen hatásos volt, mindenki értette, a szifilisz tehát még félelmetesebbnek tűnhetett, mint eddig. A nemi betegségek és a vérbaj így a vér szimbolikájával csengtek össze. Az orvosi propagandában éppen ezért a tiszta vér fogalmát többféle szempontból is használták.

Ennek az irányzatnak az ideológiai alapja az eugenika volt, amelynek Romániában a legfontosabb képviselője Iuliu Moldovan kolozsvári orvosprofesszor volt. Az eugenika, amely egyébként a faj feljavításán és egészségének a megőrzéséért harcol, a moldovani elképzelésben nem jelentett mást, mint az egészséges nemzetnek a vízióját. Ebbe beleillett a nemi betegség elleni harc problematikája is.

Mit jelentett a bordélyházrendszer és miért számolták fel?

- Kolozsváron a századfordulón – a francia reglementarizmus mintáját követve - megpróbáltak felállítani egy nagyon rigorózus szabályrendszert a prostitúció gyakorlásához, azért is, hogy belássanak a prostitúcióval foglalkozók életébe, de azért is, hogy egészségügyi szempontból rá tudják venni őket arra, hogy vizitre jelentkezzenek. Az 1870-es évektől vezették be a bordélyházrendszert, ami orvosilag, jogilag is egyfajta rendszert próbált kiépíteni a prostituáltak tevékenysége köré. A prostitúciót szabályozó városi rendelkezések különbséget tettek az egyes társadalmi osztályokból származó nők között. Más megítélés és feltételrendszer járt a magánkéjnő, a bordélyházi prostituált és az utcalány számára, és ez nagyon pontosan le volt szabályozva.

Az 1920-as évektől, majd 1930-tól, az új egészségügyi törvénnyel beálló változás következtében mindenki egy kategóriába került, a betegség és a megfertőzés vált közös jellemzőjükké. Így, mint Moldovan egyik szövegéből is kitűnik: minden nő prostituáltnak számított, aki nem normatív szexualitási kapcsolatokat tartott fenn férfiakkal, és ezáltal megfertőzhette az egészséges embereket.

Prostituáltakat üldöző rendőr - illusztráció a Gardianul c. kolozsvári rendőrségi lapból, 1930



Mindez félelmet keltett a társadalomban. Nagyon kitágult ugyanis azok köre, akiket kivizsgálásra bevihettek az orvosi rendelőbe, sőt, nem egyszer az utcán magányosan sétáló, „hivalkodó viselkedésű” vagy feltűnő öltözködésű nőket is bevihették, ami ilyen esetekben egyet jelentett a stigmatizálásukkal. A prostituáltnak tűnő nők rendőrőrsre szállítása a rendőrség feladata volt, a nők kivizsgálását a rendőrorvos végezte, a beteg nőket pedig kórházba szállították. 1930-től megnőtt tehát a bejegyzettek és a kezeltek száma: senki nem mert rizikózni, sokan bejegyeztették és alávetették magukat a heti háromszori kontrollnak, olyanok is, akik korábban esetleg nem gondolták úgy, hogy prostitúciót „művelnek”.

Mit jelentett ebben a kontextusban a kolozsvári Női Kórház létrehozása és az 1930-as egészségügyi törvény?

- 1919-ben, tehát rögvest az impériumváltás után hozzák létre a kolozsvári Női Kórházat. Ennek elsősorban egészségügyi vonzata volt: meg szerették volna oldani a nemi betegségek problémáját. Azonban több is volt annál. A Női Kórház látható az orvosi hatalom megerősítésének eszközeként is, mint az orvosnak, a gyógyítás kizárólagos művelőjének a hatalmi szimbólumaként is.

A Női Kórház egy komplex intézmény volt. Többek között volt járóbeteg-kezelő része is, tehát nem mindenkit utaltak be. Azokat a nőket viszont, akik többször is átestek nemi betegségen, akár hosszabb időre is beutalhatták. Volt olyan is, akit, ha nem akart megjelenni vizsgálaton, erőszakkal vitték oda és akarata ellenére is bent tartották, mintegy bezárták. De tudunk arról, hogy átmeneti szállásként is szolgált sokuk számára, hiszen tudták, hogy bármelyik idegen városba érkeznek, itt mindig lesz egy üres ágy a számukra. Az a hely volt, ahol a prostituáltak akár hosszú hónapokat is eltölthettek, hiszen egy-egy kezelés hetekig is eltartott, és ha a betegség kiújult, ugyanoda tértek vissza.

A Női Kórház intézmény-rendszere



A kórházhoz tartozott évekig egy női varroda is, ahol a „megtérni vágyó” vagy „megtérésre alkalmasnak tekintett” nőket dolgoztatták, fehérneműket kellett varrniuk a katonaságnak. Ezt a varrodát az európai Magdolna-otthonok mintájára egyfajta bentlakásként képzelték el, szállást és kosztot adtak cserébe a munkáért. Ugyancsak a kórház egyik alintézménye volt az Ellenőrző iroda is, amelyben az a pszichológus és orvostanhallgató Bálint Zoltán dolgozott a húszas években, aki a prostituáltakkal kapcsolatos személyes iratokat egybegyűjtötte, és amely iratok kutatásom alapforrását is jelentik. Ezt az irodát úgy képzelhetjük el, mint egyfajta „detektívközpontot”, az itt dolgozónak vallatnia és követnie kellett a kórházba utalt nőket, de neki kellett rendszeresen átfogó statisztikát is készítenie a város prostituált-populációjáról is.

1930-ban, az új egészségügyi törvénnyel, amelyet személyesen az eugenika hazai képviselője, Moldovan hozott, felszámolták a bordélyházrendszert, és előírták a heti három kötelező orvosi vizitet. Azzal, hogy bezárták a bordélyházakat, gyakorlatilag minden prostituáltat kitettek az utcára. És nem csak átvitt értelemben történt mindez. Annak ellenére, hogy a törvényi keret biztosított nekik négy napot, hogy elhelyezkedhessenek, a helyzetük rendezéséért a város polgárai kellett volna segítsenek. Azok azonban nem egyeztek bele abba, hogy prostituáltaknak adjanak ki bérlakásokat. A helyzet kezelésére kénytelenek voltak enyhíteni a szabályon, vagyis egy köztes megoldást kellett keressenek. Ennek értelmében a bordélyházak egykori tulajdonosai bérbe adhatták az egykori szobákat, ahol magánkéjnőként működtek tovább. Azonban ez, valószínű, hogy csak a szabályozás szintjén jelentett változást.

A bordélyházak bezárásával és felszámolását követően még gyakoribbá váltak a razziák a hotelekben, vendéglőkben. A rendőrségnek komoly munkát jelentett a „prostituáltak felkutatása”, mivel az, hogy ki a prostituált, még vitathatóbbá vált, mint korábban. A prostituáltak begyűjtésével foglalkozó rendőrök számára külön tanulmányok készültek, amelyekben azt írták le, hogy miről ismerhető fel egy prostituált.

A könyvedben kiemeled, hogy a Mócvidék is felértékelődik. Miért történt ez?

- A Mócvidéket kiemelt helyen kezelték, nagyon sokszor jártak oda kutatni, de széleskörű vizsgálatokat és orvosi propagandaakciókat is folytattak. Itt, ugye, valamelyest elzártan éltek kompakt román etnikumú közösségek, amelyek két szempontból voltak érdekesek: egyrészt a tiszta, érintetlen román paraszti tradíciót képviselték, másrészt a különféle betegségekben (pl. szifiliszben) megbetegedettek nagyobb számban fordultak itt elő, mint Erdély más vidékein.

Fertőtlenítés a Mócvidéken az 1938-as egészségügyi kampányok idején (Ministerul Sănătăţii şi Asistenţei Sociale 1939).

Bokor Zsuzsa: Testtörténetek. A nemzet és a nemi betegségek medikalizálása a két világháború közötti Kolozsváron, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2013, 238. old.



A Mócvidék kiemelt helyen kezelésének volt tehát egy politikai olvasata is, amely szerint az impériumváltás előtt a magyar kormány elhanyagolta a vidéket, és a betegségek azért terjedtek el ilyen mértékben, mert nem kezelték azokat. Az orvosi propagandaakciók során nagyon komolyan felmérték a vidékiek egészségi állapotát. Ilyenkor különféle vizsgálatok folytak, amelyeket tetőtől-talpig elvégeztek a célszemélyeken: a tetvészéstől a fertőtlenítésen át a vérvételig.

Hajnyírás, tetvészés, fertőtlenítés az 1938-as egészségügyi kampányok idején (Ministerul Sănătăţii şi Asistenţei Sociale 1939). A képen orvosok és laboránsok karát látjuk, de felbukkan a rendőr is. A kép közepén pedig, mint egy trófeát, a kezelt, kezelendő parasztot.

Bokor Zsuzsa: Testtörténetek. A nemzet és a nemi betegségek medikalizálása a két világháború közötti Kolozsváron, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2013, 238. old.



Van képed arról, hogy hogy nézett ki a bordélyházrendszer, és miben változott ez 1930 után. Hogy látod, ez mennyire hat ki a jelenre?

- A két világháború között hozott intézkedések nagymértékben ott vannak a jelenünkben. Gondoljunk csak a házasságkötés előtti kötelező orvosi vizsgálatra, amely a szifiliszre és a tébécére terjed ki. Ezt még a két világháború között, az eugenika szellemében vezették be, de a mai napig érvényben van Romániában. Fel se merül a kérdés, hogy szükséges-e, létezik-e jogosultság erre, de az sem, hogy nem lenne-e aktuálisabb, mondjuk inkább AIDS-vizsgálatot végezni.

A prostitúció kapcsán azt figyelhetjük meg, hogy a prostitúció problémájának ilyenszerű marginalizálása, a prostitúció kérdésének a tabusítása szinte változatlan. Nagyon izgalmas megfigyelni, hogyan zajlottak az utóbbi években a viták arról, például a parlamentben, amelyekben az volt a kérdés, hogy legalizálják-e a prostitúciót vagy sem. Azon kívül, hogy mekkora súlya van ebben a kérdésben az ortodox egyháznak, az is érdekes, hogy rendszerint mi a fő ellenérve a dekriminalizációnak. Ilyenkor legtöbbször a prostitúció dekriminalizálását a nemzettel és a nemzeti vér tisztaságával kapcsolják össze, akárcsak kilencven évvel ezelőtt. Ez ugyan a térségben nem újdonság, azonban az igen, hogy semmire sem jutnak a kérdésben, tehát rendszerint másodlagos kérdésként, megoldatlanul a szőnyeg alá seprik a problémát.

A februárban érvénybe lépett új büntetőtörvénykönyv, hosszú évtizedek után először eltörölte ugyan a prostituált kriminalizálását, de egyelőre nem tudni, ez konkrétan mit hoz majd az érintett nők életébe.




ItthonRSS