2019. aug. 24. szombatBertalan
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Muzulmán romák: “török cigányok” és “tisztátalanok”?

B. D. T. B. D. T. 2014. július 02. 11:49, utolsó frissítés: 12:03

Voltunk a legrégebbi romániai dzsámiban, találkoztunk törökökkel, tatárokkal. A horahai közösség meglátogatásáról inkább lebeszéltek volna: ott „TBC-hordozók” élnek.


Egy csoport maszatos gyerek álldogál, bámulva a városi turistákat, akiknek nagy része igyekszik a fejük fölött elnézve valami „látnivalót” keresni a szegényes házak, gödrös, aszfaltozatlan utcák szabdalta térben. Csak akkor kezdenek többen is a gyerekekre figyelni, ha valaki a csoportból már szóba elegyedett a „bennszülöttekkel”, és lám, kiderül, „a kis vadak” nem harapnak, nem is morognak, mi több, két mondatban oda tudják vágni a gondosan artikulált, előre megfogalmazott véleményeket a helyére: a sutba.

Babadag „romanegyedében” vagyunk, de lehetnénk akár Leteán is. Észak-Dobrudzsa, Tulcea megye önmagában perifériának számít, de megyén belül is első ránézésre hatalmas különbségek vannak városok és falvak, településközpontok és gettók között.

Babadag kisváros, kilencezer alatti lakossággal. Egykor regionális központ volt a török uralom idején – mára ennek nyomát már csak a muzulmán épített örökség és a könyvek őrzik. Talán ezért is mutatják meg először a könyvtárat, kiemelt fontosságú intézményként. Ez egyúttal egyfajta közösségi központként is működik.




galeria_15720.jpg
Fotók: Főcze János
galeria_15721.jpg
galeria_15722.jpg
galeria_15723.jpg
galeria_15724.jpg
galeria_15725.jpg



A multikulturalitására és toleranciájára büszke városban a muzulmánok a lakosság közel húsz százalékát teszik ki. A 17. századi dzsámi - Románia legrégebbi muzulmán épített öröksége - gyönyörű, udvarán Ali Gazi Pasa mauzóleuma. Jelentős műemlékek, természeti rezervátum, tó, középkori erődök is vannak a város közelében.

A buszunk a belvárosban, a könyvtár épülete előtt áll meg. Turisták vagyunk, egyértelmű, fotógépekkel és kamerákkal, kalapokkal és napszemüvegekkel felszerelkezve. Kéregető család álldogál a járdán. Arrogáns és megszégyenítő megjegyzéseket kapnak. „Sofőr úr, nincs valami rongya, ezek az emberek letakarítják a buszt. Dolgozni akarnak!” Egyesek kuncognak. Arcomra süti a szégyent és az út porát a dobrudzsai nap.

Ezek az emberek a románok szemében valamiféle török keveréknyelvet beszélő muzulmán cigányok, a törökök szemében tisztátalanok. Antropológiai-szociológiai kutatások, őket megcélzó felzárkóztató projektek nem igazán vannak. Párórás látogatás alapján is kiderül, hogy a helyi szocmunkásnak csak nyűg és gond velük foglalkozni. Úgy tűnik, a város múltjára és kultúrájára büszke helyi értelmiség inkább átnéz rajtuk. Egyesek feltehetően legszívesebben kitiltanák őket a belvárosból. Rontják az összképet. Minket is inkább lebeszélnének, hogy „kimenjünk” a város szélére. Az udvarias, de határozott nyomásra engednek csak.



De ne legyünk igazságtalanok: a városvezetés prioritásai között – utolsóként – szerepel egy olyan félmondat, hogy „a roma közösség szociális és gazdasági fejlesztéséhez szükséges alapok beazonosítása”. Emellett nyomát találom egy helyi projektnek is, ami néhány éve zárult le, a roma fiatalok oktatási lehetőségeinek növelését célozta. A bürokratikus fanyelvből nem derül ki, konkrétan mi volt az eredmény a tíz hónapos lefutási idő alatt.

A város lakosságának mintegy egynegyedét teszik ki a „muzulmán romák”, akiket a második világháború után, a szocializmus idején letelepítettek a város szélén. A könyvtáros elmondása szerint 2700-an vannak, hasonlóak a Bulgáriában és Macedóniában élő muzulmán romákhoz. Állítólag az akkori Oszmán Birodalom ott állomásozó török és tatár csapatainak a kovácsai voltak.

De nyilván, nem az számít, ki mikor telepedett itt le, hiszen „Dobrudzsában mindenki jövevény”. A rendfenntartókat is ide-oda helyezgetik, van, aki csak egy évtizede van itt; Babadag lakosságának többsége feltehetően nem tud felmutatni 2-3 generációra visszamenőleg babadagi ősöket; a dobrudzsai multikulti olvasztótégelyben amúgy is mindenki keveredett mindenkivel, legfeljebb a vallás szabott kulturális határokat (no meg a katonai ütközőzónákban jellemző kölcsönös gyilkolászás: az orosz és a török birodalom határtérségében a kozákok – ukránok – és törökök gyakran rajtaütöttek a szomszédokon, Babadagot is érték ilyen csapások a múltban).



A horahai-ok azelőtt teljesen nomád életet folytattak, ponyvás szekereikkel vándoroltak Dobrudzsa-szerte. Az állam letelepítette ugyan őket, a férfiak gyárakban dolgoztak, de nem fordított különösebb figyelmet a gyerekek oktatására. A közösség egy része a kilencvenes évek elején kereskedni kezdett és meggazdagodott, „palotákat” építettek, amelyeket a hatóságok aztán le akartak bontani. A sokgyerekes családok nagy szegénységben élnek. Sok az analfabéta.



A „horahai” vagy „xoraxane, xoraxai” szóra rákeresve Babadag kontextusában nagyrészt bűnügyi híreket találhatunk. A gyerekek, akikkel az utcasarkon beszélgettünk, kijelentik, csak úgy, „din senin”: csendőrök, rendőrök, „mascat”-ok akarnak lenni. „Jönnek időnként és megvernek mindenkit.” „Ha nagy leszek, én is ilyen leszek. Nem félek majd senkitől.” Nem a tévéből látták: a rajtaütések, úgy tűnik, rendszeresek lehetnek, mert mély benyomást tettek a gyerekekre.

Otthon a szüleikkel az ő nyelvükön beszélnek (török szavakat is használó roma nyelvjárást), az iskolában románul – meséli a legidősebb. Negyedikes. Az apróságok csivitelnek, próbálnak megtanítani néhány szóra („szekhetza” – hogy vagy?) Néhány kislány gyógyszerész, tanítónő szeretne lenni, ha nagy lesz.

Röpke negyedórát kaptunk a „romanegyedben”. Halkan és másodkézből kapok egy figyelmeztetést, ne nagyon ölelgessem a gyerekeket, mert „TBC-hordozók”, még ha nem is tűnnek betegnek. Felsétálunk a „főutcán”, majd vissza, mert a kapcsolatember, akihez vittek volna, nincs otthon, a helyi idegenvezetőink már terelnének is fel a buszra. Búcsúzunk, rámcsimpaszkodnak, a group hugot egyesek megbotránkozva és viszolyogva figyelik. „Ez az unguroaica nem normális.” „Tébécésen”, csapzottan és diadalmasan a busz végébe vonulok.




Romániában összesen a legutóbbi népszámlálás szerint 18 ezer tatár anyanyelvű állampolgár él, valamint 26 ezer török. A muzulmán vallásúak száma 186 ezer.

Törökök és tatárok Tulcea megyében (térkép az etnográfiai múzeumban)Törökök és tatárok Tulcea megyében (térkép az etnográfiai múzeumban)


Tulcea megyeközpont kicsit nagyobb, mint Sepsiszentgyörgy, hetvenezer lakosú. Jelentős muzulmán közösség él ott is. A tatárok hihetetlen vendégszeretettel fogadnak: édességek és sörbet az asztalon, török kávé, minden, mi egy fáradt, egész napos programról érkező utazónak dukál. Irodájukat a polgármesteri hivataltól bérlik, eléggé eldugott helyen van, nem úgy a törököké: szervezetük központja a közösen használt dzsámi közvetlen szomszédságában van. Babadagban és Tulceán is szolgál egy-egy törökországi hodzsa: néhány éves mandátumuk alatt a muzulmán szórványközösségeket segítik, Koránt és arab nyelvet tanítanak.

Tulceában van egy negyed, ahol szinte kizárólag muzulmánok laknak. A tatár népművészet élő, mindenkinek vannak otthon gyönyörű hímzett terítői, díszpárnái, viseletdarabok, néhány az irodában van kiállítva. A tatár és török viselet más dobrudzsai kisebbségeké mellett a Tulceai Etnográfiai Múzeumban is megtekinthető.

A román, török és tatár ékszerekA román, török és tatár ékszerek


Muzulmán lakónegyed a tatár iroda szomszédságábanMuzulmán lakónegyed a tatár iroda szomszédságában


Tatár hímzések az irodábanTatár hímzések az irodában


A tulceai Azzizie dzsámi 1865-ben épült. Gondozott rózsakert, szépen felújított épületek. A muzulmán kulturális örökség nincs veszélyben, turisztikai potenciálja is van. A nyelvet a családokban nagyrészt átadják, a török-tatár vegyes házasságokban három nyelven beszél a gyermek. Itt derül ki, vannak magyarok is Tulceán: az egyik néninek a férje magyar, el is mondja, de kár, nem tanulta meg a nyelvet.




galeria_15729.jpg
Azzizie dzsámi, Tulcea városa
galeria_15730.jpg
galeria_15731.jpg
A törökországi hodzsa a tursiták kedvéért beöltözött, imádkozott és énekelt a kamerák előtt
galeria_15732.jpg
galeria_15733.jpg
Fotók: B.D.T.
galeria_15734.jpg
Kilátás a dzsámi ablakából a kikötőre



Kendőt nem viselnek, világiasan öltözködnek idősebbek és fiatalok is. Megünneplik a tatár és török ünnepeket, kulturális jellegű rendezvényeket és nyelvkurzusokat szerveznek a gyerekeknek. Aki továbbtanulna, és elmélyítené a muzulmán kultúrával kapcsolatos ismereteit is, Medgidiába mehet a Kemal Atatürk Kollégiumba, ahol török nyelvű az oktatás.

A tatárok Tulceáról eddig minden évben elutaztak a Krím-félszigetre, „anyaországukba”. Csak hát most nem olyan a helyzet. Megemlékeznek minden évben május 18-án a „krími tatár genocídiumról”, de visszatérni a Krímbe nem akarnak már – magyarázza a tatárok szövetségének vezetője. „Itt születtünk, a gyermekeink is itt születtek, nekünk már ez az otthonunk.”



Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala újságíróknak, turizmussal foglalkozóknak, szakértőknek szervezett egy körutat Észak-Dobrudzsában, azzal a céllal, hogy a térség etnikai-kulturális-vallási sokszínűségét feltérképezzék és népszerűsítsék. A projekt a 2011-ben elfogadott Duna-stratégia része, az abban résztvevő 14 ország összes nemzetiségét bevonva a dunai országok kulturális identitásának Kék Könyvét szeretnék összeállítani.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS