2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szilágyság az első világháború kezdetén és a világháborúban 1.

László László 2014. augusztus 02. 10:49, utolsó frissítés: 2014. augusztus 06. 11:28

Ferenc Ferdinánd haláláról Szilágyság hetilap Fekete lobogók címmel számolt be az első oldalon. A szerző kijelentette, hogy „Nem az arany uralkodik, hanem az ólom.”


Szilágy vármegye 100 évvel ezelőtt

Szilágyság, mint történelmi, földrajzi és néprajzi tájegység lényegében a Meszes-hegységtől északra levő terület, amely nyitott a Kraszna, Berettyó és a Szamos völgye irányába.

Az 1876-ban létrehozott Szilágy vármegye területe 3815 négyzetkilométer volt, s a háború kitöréséhez legközelebbi, az 1910-es népszámláláson 230 140 lakost írtak össze, a népsűrűség pedig alig valamivel volt több mint 60 fő/négyzetkilométer. Akkor a férfiak 67%, a nők 77%-a nem tudott írni és olvasni. (Az akkori vármegye területe csak részben azonos az 1968-ban újból létrehozott, s ma is létező Szilágy megyével.) Közigazgatásilag a vármegye hat járásra oszlott: krasznai, szilágycsehi, szilágysomlyói, tasnádi, zilahi és zsibói. Volt két városa, 4 nagy- és 236 kisközség. Székhelye Zilah volt – 1910-ben 8062 lakossal, ebből 7477 volt magyar. A másik város Szilágysomlyó – 1910-ben 6885 lakossal, ebből 6030 magyar.


A lakosság nemzetiségi összetétele 1910-ben:



136.087 (59,13%) volt román, 87.312 (37,94%) magyar, 3727 szlovák, 816 német,
52 ruszin, 5 horvát, 6 szerb, 2135 egyéb (főként cigány) nemzetiségű.
A valamivel több mint 230 000 főből, 112 604 fő – 48,93%- beszélt magyarul, a népszámlálás adatai szerint.


Felekezeti megoszlás:

132.741 görög katolikus (57,68%), 61.310 református (26,64%), 15.569 római katolikus (6,76%), 9849 izraelita. (4,3%), 9429 ortodox (4,1%), 786 evangélikus, 77 unitárius, 379 egyéb vallású.


Beszámoló a szarajevói merényletről a helyi sajtóban ( a Szilágyság című hetilapban)

A merénylet, amelyben Gavrilo Princip megölte Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, 1914. június 28-án délelőtt történt és erről július 3-án számolt be a Zilahon kiadott Szilágyság hetilap következő száma Fekete lobogók címmel az első oldalon. Az írás hangja ünnepélyes, és a szerző kijelentette, hogy „Nem az arany uralkodik, hanem az ólom.” Méltatta a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd személyét és elítélte a gyilkosokat. „Meg kell keresnünk, sőt meg kell szüntetnünk azokat az okokat, amelyek nem a mi nemzetünk, hanem idegen néptörzsek érdekei szerint állnak a halál zsoldjában, és játsszák minálunk a végzet szerepét. Nem a gyűlölség, hanem a józan nemzeti önvédelem irányít bennünket.”


Arra is utalt a szerző, hogy külső erők állnak a merénylet szervezése mögött, s utalást tett arra, hogy éppen a szlávoknak lett volna a legtöbb nyernivalójuk, ha F. F. majd trónra lép. Következtetése: „Meggyászolni a holtakat - és megváltoztatni a hamis útra csúszott politikát.”

A következő hetekben a Szilágyság hetilap beszámolt a fejleményekről, a külpolitikai helyzet alakulásáról és nem annyira a merénylettel foglalkozott, hanem annak lehetséges következményeivel, a háborúval.


Hadüzenet, mozgósítás, és ami utána következett

Július 29-én a Szilágyság hetilap történetében addig példátlan módon különkiadást adtak ki, amelynek első oldalán, főhelyen a HADÜZENET híre és maga a hadüzenet rövid szövege is olvasható volt:

„Ő császári és apostoli királyi felsége 1914. évi július hó 28-án kelt legfelső elhatározása alapján a mai napon a szerb királyi kormányhoz francia nyelven hadüzenet intéztetett, amely magyar fordításban így szól:

„Mivel a szerb királyi kormány ama jegyzékre, mely részére Ausztria-Magyarország belgrádi követe által 1914. évi július hó 23-án átadatott kielégítő választ nem adott, a császári és királyi kormány kénytelen maga gondoskodni jogainak és érdekeinek védelméről és ezen célból a fegyverek erejéhez fordulni; Ausztria-Magyarország ennélfogva a jelen pillanattal kezdve Szerbiával szemben hadiállapotban levőnek tekinti magát.

Ausztria-Magyarország külügyminisztere, gróf. Berchtold.”

Ugyancsak az első oldalon szerepelt a Miniszterelnökség sajtóosztályának a közleménye, amely jelezte, hogy őfelsége Ferenc József kiáltványban fordult az alattvalóihoz és idézte a kiáltvány legfőbb gondolatait. Ennek a közismert és sokat idézett kiáltványnak a befejezése így hangzik:

„Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára. Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré és hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak. Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet.”

Még az előző napon, (27-én) Ausztria-Magyarország elrendelte a részleges mozgósítást, ami azt jelentette, hogy több hadtestet kiegészítettek háborús létszámra és az azokba tartozó tartalékosoknak, azonnal be kellett vonulniuk. A kormány július 28-tól, elrendelte a vasútnak a hadsereg céljaira történő szinte kizárólagos használatát: polgári személyeket és árukat csak kivételesen szállítottak.

A hadüzenetet követték az első összecsapások a déli (szerb) fronton, mi pedig kövessük az eseményeket főleg a Szilágyság nyomán:

1914. július 31-én megjelent a rendes lapszámban a vezércikk címe nyilvánvaló: Háború. Ebben a szerző megindokolta, hogy Ausztria-Magyarország eddig türelmesen viselkedett, de már tovább nem lehet ezt így elviselni. S a háború eddig apokaliptikusnak tűnő szörnye, várva-várt, óhajtott eseménnyé lett. „Nemzeti önfenntartási ösztönünk megsúgta – nem: harsogva kiáltotta! – hogy létezésünk biztonságát most már nem a béke szárnyai védik, hanem a háború félelmes szuronyai.”… „A kocka el van vetve. Életösztönünk nem tűri, hogy minden oldalról fojtó hálókat engedjünk körénk fonatni. Karddal metsszük szét a szálakat!

Erőnk csorbíthatatlan, lelkesedésünk lángol, fölöttünk és előttünk az igaz ügy csillaga, az eredmény nem lehet kétes.” (Ahogy kinéz, a lelkesedés megvan, bár ez apadó dolog…)

A háborúra való tekintettel a kormány is kiáltványban fordult a nemzethez, és abban áldozatkészséget kért a polgároktól. Ugyanekkor bevezették a rendkívüli állapotot is (statáriumot): felfüggesztették az esküdtbíróságok működését, ellenőrizték a postai forgalmat (levelezést, táviratozást és telefonálást.), bevezették a cenzúrát.

A zilahi rendőrkapitány már július 30-án elrendelte a fegyverek beszolgáltatását, és kilátásba helyezte a rendelet megszegői számára a fogházbüntetést vagy pénzbírságot. A lakosságot arra kötelezték, hogy a városba érkező idegen személyeket, akár belföldiek, akár külföldiek, a szállásadóknak be kell jelenteni a rendőrségen.

Hírek vannak az első izgatásokról is, amelyek elkövetőit fogházzal büntették. Augusztus 5-én számolt be a lap Különfélék rovatban, az Izgatások a környéken címen:

„Hírlapírói kötelességünkhöz mérten igyekszünk a közönséget tájékoztatni: a biztonságát érintő minden ügyről s emígyen azt sem hallgathatjuk el, hogy egy-két polgártársunk bizony lecsavarodott a rendes útról…”

A leírt három esetben az izgatók, lázítók románok, de azok, akik ellenük tanúskodnak, és akik egyáltalán nem hallgatnak a lázítókra - azok is románok, ami alapján az újságíró megfogalmazza, hogy

”Mindemez esetek nyilvánvalókká teszik, hogy az izgatásra sem alkalmas egyének, sem pedig a román nemzetiségű polgártársak körében alkalmas talaj egyáltalában nincsen…”

A kormány egyébként figyelmeztette a sajtót és a politikusokat, hogy a magyarországi kisebbségeket (szlávokat, románokat stb.) ne ingereljék, mert azok is kiveszik részüket a háborús erőfeszítésekből, és a sajtó lényegében eleget tesz ennek.

A sajtó ugyanekkor arra is figyelmeztette a lakosságot, hogy legjobb, ha nem hallgat a rémhírterjesztőkre, lázítókra és csak a hivatalos közleményeket vegyék figyelembe.


A Szilágyság pedig azon lázas júliusi-augusztusi napokban tette a kötelességét: tájékoztatta és ugyanakkor mozgósította az olvasókat. (A nagyvárosokban a lapok akár napi két különkiadást is megengedhettek maguknak, mert annyira gyorsan alakultak e napokban a fejlemények, de a Szilágyság csak naponta vagy kétnaponta jelent meg, egyrészt technikai/nyomdai okból, másrészt a vidékünkre is eljutottak a fontos pesti, kolozsvári vagy váradi lapok, amelyekből a lakosság tájékozódhatott.)


Mozgósítás Kásapatakon

A több mint 90%-ban románok lakta Kásapatakon (Bogdana), akárcsak a megye, Erdély vagy az ország valamennyi településén, a mozgósítás zökkenőmentesen ment végbe. Ezt a sajtó, így a Szilágyság is igyekezett népszerűsíteni:

„Kásapatak községe és a mozgósítás

Szombatra virradóra harsogó kürt hangja ébresztette fel a jámbor, a nehéz mezei munkában fáradt lakosságot. Kihirdették, hogy senki se távozzék a faluból, amíg reggel az elöljáróság nem közli a legfelsőbb parancsokat. Reggel 5 órakor már a körjegyző meg is jelent a községben és kihirdette az általános mozgósítást.

Leírhatatlan hatása volt a hirdetésnek, bár előre sejtették már a leendő nagy eseményeket. Nosza János, meg Tulbure Péter, a község derék lelkésze meg tanítója, most istentiszteletre húzták meg a harangokat s a percek alatt megtelt plébánia-templomban, megkezdődött az összes hadköteles gyóntatása, amit mise és a lelkész szívet-lelket megindító beszéde követett, amelyben a haza és a király iránt való kötelesség teljesítésére szólította fel híveit.

Délután 2 órakor a pap és a tanító voltak az elsők a gyülekezési helyen, akik jelenlétükkel és bátor fellépésükkel és a komoly esemény okos méltatásával nagyon jó hatást tettek a népre.

Vasárnap ismét nagymise volt a népfelkelők részére, akik szintén d. u. 2 órakor indultak el Zilahra, épp oly örömmel és lelkesedéssel, mint előtte levő nap a tartalékosok.

Értesülésünk van Szilágy vármegye több községéből, hogy az általános mozgósítás kihirdetése hasonló lelkesedést szült s hogy a jelentkezésre való elindulás meghatóan ünnepélyes, felemelőleg lelkes volt mindenütt.”

A beszámolóból is kiderült, hogy a tartalékos korosztályok mellett a népfelkelőket, az idősebb korosztályokat is mozgósították.


Román-magyar viszony a háború elején, az erdélyi és a szilágysági románok viszonyulása

Az 1880-as évektől a királyi Románia Németország és Ausztria-Magyarország szövetségese volt, ennek alapján Németország és a Monarchia vezetői remélték, hogy Romániát sikerül megtartani legalább baráti semlegességben, vagy még jobb esetben szövetségben. Ezért a háború előtt és annak kezdetén a magyarországi vezetés igyekezett a románok közérzetét nem borzolni, nem háborgatni.

Az erdélyi és szilágysági románok is igyekeztek a magyar hatóságokat az uralkodóval és a hazával szembeni hűségükről biztosítani. Természetesen az ilyen jellegű pozitív hírek a sajtóban és a Szilágyságban is jelentős teret kaptak. Így az augusztus 12-i szám második oldalán levő cikk ilyen címmel jelent meg, hogy A szilágysági románok. Jellemző, hogy amikor a magyar nyelvű sajtóban negatív cikk jelenik meg, amely elmarasztalja az izgatókat, akkor a román polgártársakat „oláh” néven emlegetik, de amikor pozitívan írnak róluk, akkor román néven nevezik őket, mint a fenti címben is, amelyből részletesen idézünk:


„Vármegyénk románságának nevében, e hó 11-én egy 8 tagból álló küldöttség kereste fel Péchy Imre főispánt. A küldöttséget Getie Sándor dr. szilágysomlyói püspöki helynök vezette, tagjai voltak Kozma Endre, Papp György dr., Getie János dr. ügyvédek, Papp Mihály esperes, Trufás László és Áchim Sándor lelkészek és Boros Jenő banktisztviselő. [A román nevek magyar írásmóddal írva, mert Getie az nyilván Gheţie, a Kozma az Cozma, a Papp az Pop. S küldöttség tagjai között az említett Papp György ügyvéd, az nem más, mint Gheorghe Pop de Băseşti, az erdélyi román nemzeti mozgalom fontos személyisége, az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés egyik fontos szereplője!] A küldöttség vezetője az alább közlött szép beszédben fejezte ki a szűkebb haza román lakosságának hazafias érzelmeit…”

A beszéd teljes közlésétől eltekintünk, de a lényege az, hogy a románok eddig is és ezután is hűséges alattvalói (állampolgárai) voltak és lesznek az uralkodónak és a hazának, s hajlandók meghozni a háború kívánta áldozatokat.
A hűségnyilatkozatra a főispán válaszolt, megköszönve a románok lojalitásának kifejezését és ígéretet tett, hogy beszámol az uralkodónk és a kormánynak erről a gesztusról.

Mindössze két nappal e tudósítás után, a Szilágyság beszámolt arról, hogy személyesen Tisza István magyar miniszterelnök írt nyílt levelet Vajda Sándor (Alexandru Vaida-Voevod) román vezető politikusnak:
Vajda cikke az Adevarulban – Tisza elégtételadása [Adevarul=Adevărul, a Szilágyságot kiadó nyomda nem rendelkezett román ékezetes betűkkel ]
Érk. aug. 13 délelőtt.

Budapest, aug. 12. Vajda Sándor országgyűlési képviselő a bukaresti Adevarulban cikket írt, amelyben örömmel nyilatkozik arról, hogy a magyarországi románok lelkesülten állnak a zászlóink alá, s telve vannak dinasztikus hűséggel és hazaszeretettel. A cikk óva inti Romániát attól, hogy Oroszország karjaiba vesse magát és figyelmezteti Romániát, hogy a magyarok és románok közt a viszálykodás megszűnt, mert a románság és a magyarság igaz útja megtaláltatott.
Vajdának e cikkére Tisza István gróf miniszterelnök ma nyílt levelet publikál, amely így szól:

„Igen tisztelt uram!

Az ”Adeverul”-ban megjelent nyilatkozata után elégtétellel tartozom Önnek. Gerovszkynak önhöz intézett leveléből a pánszláv ágitációval kapcsolatos, oly intimitást véltem kiolvasni, amely kemény vád emelésére indított. Készséggel konstatálom, hogy mostani fellépése ezzel a fellépéssel ellentétben áll. Én örülök a legjobban, hogy az alaptalannal bizonyult és fejezem ki az önnel szemben emelt vád miatti sajnálkozásomat. Döntő perceket élünk. A román népnek most kell megmutatnia, hogy a németséggel és a magyarsággal akarja-e a megértést és a közreműködést, vagy a pánszláv kolosszus [Oroszország szerette volna, ha minden szláv népet saját jogara alá hajt. Ezt a minden szlávot összefogó irányzatot és ideológiát nevezik pánszlávizmusnak.] karjaiba veti magát. A hűségnek, a hazaszeretetnek és a tettre kész vitézségnek minden cselekedete egy-egy gránitkocka a kölcsönös bizalmon és rokonszenven felépülő szebb jövő talapzatához.

Tisza István.”


Az első nehézségektől az általános nélkülözésig

A háború kitörése hírére, az élelmiszerárak megugrottak, és a hatóságok próbálták maximálni az árakat és büntetni a nyerészkedést (spekulációt.) A bevonult katonák családjainak megsegítésére előbb a Zilahi Nőegylet szervezett gyűjtést, majd az állami intézmények is igyekeztek segíteni a bevonult családfőket nélkülöző szegényebb sorsú családokat. Első lépésben a földművelésügyi miniszter kérte a gazdákat, hogy „a gazdasági cselédek és munkások itthon maradt családjait a gazdák vegyék pártfogásukba s a munkaképes családtagok alkalmazása s a járandóságok méltányos kiszolgálása által és általában bármely jótétemény alkalmas módján mentsék meg őket a nyomorúságtól és az emberszeretet cselekvő munkája által a hazáért küzdő harcosok könnyező családjainak szerezzék meg a szeretet, a részvét segítő áldásait.”

Mivel július vége és augusztus első fele a gabona aratásának az ideje, a hatóságok egyes népfelkelőknek lehetővé tették, hogy az aratás befejezéséig otthon maradjanak, illetve, ahol lehetőség volt rá, a nélkülözhető katonákból álló munkáskatona alakulatok segítették a gazdákat a betakarításban.

Augusztustól a kormány döntött a bevonultak családtagjainak segélyezéséről, amennyiben azoknak nincs jövedelmük vagy valamilyen megélhetési forrásuk. Az első pénzsegélyeket már augusztusban kifizették, s attól fogva havonta kétszer, 1-én és 16-án előre fizettek fejpénzt, a községi vagy városi pénztárak.

Az idő múltával a nehézségek fokozódtak, az élelmiszert fejadag (jegy) alapján osztották ugyanis a termés nagyobb részét lefoglalták a hadsereg számára.

Hiánycikk lett a liszt, a kenyér, a hús, a zsír, tüzelő, a ruhanemű. De még a cigaretta is, ezért fejadagokat szabtak meg és utalványra, jegyre osztották a hiánycikknek számító termékeket:

„Szivar és cigarettajegy

Néhány napon belül kormányrendelet jelenik meg, amely a dohányfogyasztás szabályozását tartalmazza és megszabja, hogy idehaza, a front mögött, minden dohányzó mennyi cigarettát és szivart fogyaszthat. A rendelet intézkedik még a cigaretta- és szivarjegyek behozataláról is. Hír szerint minden fogyasztó napi két szivar és négy cigaretta vásárlására kap igazolványt. A cigarettajegyek kibocsátása amiatt van, hogy a dohánygyárak termelését főleg a hadrakelt sereg fogyasztására tartják fenn, akik eddig a dohányból kitűnő ellátásban részesültek. A küzdő harcosok adagját nem akarják leszállítani, így idehaza kell a fogyasztást redukálni. Sokkal méltányosabb is, hogy az itthon-maradottak nélkülözzenek, mint a harctéren levő katonák.”

Ezzel az érveléssel, hogy „Sokkal méltányosabb is, hogy az itthon-maradottak nélkülözzenek, mint a harctéren levő katonák”, folyamatosan győzködték az embereket, az újabb és újabb áldozatok vállalására, akár a nélkülözés elviselésére és türelemre is.

Még a szőlőtermesztéshez nélkülözhetetlen rézgálic (kékkő) is hiánycikké vált, s a gazdák reménykedve olvasták az újságból, hogy végre rézgálicot fognak hozni és árusítani, s ezzel leverik a spekulánsok legalább háromszoros árait.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS