2019. november 22. péntekCecília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Milyen stratégiai lehetőségei vannak az EMNP-nek?

kérdezett: Főcze János 2014. november 05. 12:04, utolsó frissítés: 2014. november 06. 14:13

Túlélheti-e a párt elnöke lemondását, és ki léphet a helyébe? Bakk Miklós politológust kérdeztük.


Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke és államelnök-jelöltje hétfőn mondott le az EMNP-ben betöltött tisztségéről, miután a romániai államelnök-választáson nem sikerült beváltani a célkitűzéseiket.

Bakk Miklós
<br />
Forrás: FacebookBakk Miklós
Forrás: Facebook


Bakk Miklós politológust kérdeztük az EMNP-ben várható változásokról és a párt szerepléséről a választáson.


Annak fényében, hogy az EMNP éléről Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt is lemondott, melyek a párt túlélési esélyei?

- Normális és helyes gesztusnak tartom Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt lemondását. Az erdélyi magyar politikai élet a következménynélküliség egyik terepe, nem igazán volt példa eddig arra, hogy politikus egy választási cél nem teljesülése miatt lemondott volna. Most van ilyen példa is, és ez jó. Az EMNP a kampánnyal két célt tűzött maga elé, egyrészt a föderalizmus-regionalizmus-autonómia integrált víziójának az ismertetését, másrészt szavazatarányban meghaladni eddigi részesedését, azaz előrébb lépni a magyar szavazatokért folytatott versenyben. E két célból másfelet nem sikerült teljesíteni, a vízió bemutatása azonban olyan feladat, amely csak hosszabb távon értékelhető. A lemondás kétségtelenül válság a párt életében, nehéz megjósolni, mi lesz a kimenetele. A váltások akkor sikeresek, ha az új vezető egyben stratégiai megújítója is a pártnak. Ilyen személyiség nem mutatkozik, bár az igazság az, hogy a nagy vezetők egy új stratégia hátán nőnek fel.

De milyen stratégiai lehetőségei vannak az EMNP-nek? Csak három lehetőséget látok. Először is: folytatni az eddigi irányt, radikálisan képviselni az autonómia, a regionalizmus és a föderalizmus összekapcsolását, de ezt tudni kell kötni napi politikai kérdésekhez, amelyek foglalkoztatják az embereket. Ez önmagában is nagyfokú kreativitást igényel. Emellett e stratégia akkor válik sikeressé, ha erdélyi román partnerei is lesznek. Ez a lehetőség is érik, azonban intézményesülése lassú lesz.

A második stratégiai irány: minél erősebbé válni az önkormányzatokban, ez azt jelenti, hogy a politikai versenyt jobban le kell vinni a helyi szintre, ott erőteljesebben kell érintkezni, élőbb kapcsolatot kell kialakítani a helyi civil társadalommal stb.

Végül a harmadik irány, amely talán a legnehezebb, és látszólag nem olyan látványos, mint az eddigiek: új közpolitikákat javasolni. Nagyon sok apró szakpolitikai terület van, ahol az RMDSZ nem tudott újítani, itt is érdemes próbálkozni, mégpedig elsősorban önkormányzati szinten, tehát érdemes ezt a stratégiát a másodikkal összekapcsolni.



Egyébként is, nem egymást kizáró stratégiákról van szó. A fő gond a megújulás tekintetében azonban az erőforrások kérdése. Mire támaszkodhat a megújulásban az EMNP? Elvileg három erőforrás van: a román nemzetállami, az önkormányzati és a magyar nemzetállami erőforráscsoport. Az elsőt az RMDSZ birtokolja, a másodikat is jobbára. Az EMNP eddig a harmadikra támaszkodott, azonban lehet, hogy ezek is elapadnak, tekintettel arra, hogy – a jelek szerint – az Orbán-kormány felülvizsgálja kapcsolatait a határon túli magyar pártokkal. Meglehet, hogy Toró és Szilágyi lemondása is összefügg ezzel.

Hogyan lehetséges az, hogy a több mint 200.000 támogató aláírásának az összegyűjtése után csupán 53.146 szavazót tud felmutatni a párt?

– Erre a választ, úgy vélem, régóta tudjuk: egy pártot aláírással és szavazattal támogatni két különböző dolog. Az aláírásgyűjtés elsősorban az aktivisták erőkifejtése, míg a szavazat a szavazópolgároké.

Az RMDSZ 2009-hez viszonyított szavazatvesztését hogyan értelmezné? Segített a magyar-magyar verseny a mozgósításban?

- Nehéz megmondani, úgy általában, hogy a magyar-magyar verseny szolgálja-e a mozgósítást. Az erdélyi magyarok szavazói magatartását vizsgálva – ez egy longitudinális vizsgálat volt – Székely István Gergő arra a következtetésre jutott, hogy erre nincs egyértelmű válasz. 2009-ben, mikor Kelemen Hunor volt az egyetlen magyar elnökjelölt az első fordulóban, akkor 54,37%-os országos részvétel mellett Kelemen 372 764 szavazatot, azaz 3,83%-ot szerzett. Most 52,31%-os országos részvételi arány mellett Kelemen 329 727 szavazatot, azaz 3,47%-ot szerzett, míg Szilágyi: 53 146 szavazatot, azaz 0,56%-ot. Kettejük eredménye mind szavazatszámban, mind százalékos arányban felülmúlja a 2009-es Kelemen-eredményt. Tehát látszólag mozgósított a két jelölt, azonban ezeket az adatokat a tényleges magyar részvétel adataira kellene vetíteni, amelyet jelen pillanatban nem ismerünk. Mivel az eredmények értékelése becsléseken is alapszik, a számháború lehetősége adott. És ebben van egy kommunikációs csapda.

Míg az EMNP-re nézve elég világosan megfogalmazható és meg is fogalmazott volt a cél – hogy a magyar pártokra leadott össz-szavazatszám tekintetében növelje eddigi, 15% körüli részesedését –, az RMDSZ tekintetében nem volt ilyen világos cél. Mint hegemón párt, sikerrel tudja kommunikálni, hogy támogatottságának az arányát kihívóival szemben megőrizte, holott a számok tükrében az is világos, hogy ismét szavazókat veszített. Azaz: a versenytárs létezésének a paradoxona az, hogy több sikerességi kritériumot is fel tud állítani a maga számára az RMDSZ. Azonban a szavazatszám csökkenésének a trendjével mindenképp szembe kell néznie.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere szerint Izsák Balázs SZNT-elnök civilből politikussá vált azzal, hogy Szilágyit támogatta az első fordulóban. A kérdésem az, hogy ez mennyire lehetetleníti el az SZNT-t az eddig felvállalt integráló, romániai magyar politikai erőket egyesítő szerepében?

– Az SZNT-t mindig politikai aktornak fogták fel az erdélyi pártok, az SZNT-ben mindig voltak pártpolitikusok, elsősorban MPP-sek, de Csíkban RMDSZ-es tisztségviselők is. Tehát régóta adott a lehetőség, hogy az élesebb politikai konfliktusok valamiképp az SZNT-t is érintsék. Amióta a Nagy Meneteléssel az SZNT megmutatta, hogy nagyon jelentős mozgalmi potenciállal rendelkezik, az SZNT kampányba való bevonása tulajdonképpen minden irányba elkezdődött, mindegyik erdélyi párt érdekelt abban, hogy ezt a potenciált a maga számára szavazatokká alakítsa át. Az RMDSZ megpróbálja ennek a potenciálnak a szimbolikus magját magához ragadni – a Székelyföld-tervezetnek ez volt az egyik mozgatórugója. A szétesőben levő MPP duzzog, hogy elvesztette korábbi befolyását az SZNT-ben, az EMNP pedig az SZNT céljaira ráerősítve próbált megerősödni Székelyföldön.

Most ezek a hatások szinte egyszerre érvényesültek, és ez – úgy hiszem – újratervezésre készteti az SZNT-t. Az egyik megfontolandó lépés az lehetne, hogy a mozgalmon belül összeférhetetlenséget vezetnének be a pártpolitikusokra nézve. Tehát pártok vezetői, tisztségviselői ne legyenek mozgalmi vezetők is. Az egyszerű tagok szintjén talán nincs szükség erre, de a pártvezetőkre és azok önkormányzati képviselőire nézve mindenképp fontos lenne.

Fogalmazhatunk úgy, hogy ez az államelnök-választási forduló átkonfigurálta az erdélyi magyar politikai életet?

– Nem hiszem, hogy az elnökválasztásnak csupán önmagában ilyen hatása lenne. Ha az erdélyi politikai keret átalakulásáról beszélünk, akkor nem csupán az elnökválasztást, hanem egyéb tényezőket, folyamatokat is figyelembe kell venni. Például egyrészt azt, hogy az RMDSZ új autonómiatervezetének lesz-e jelentősebb utóélete, másrészt azt is, hogy a magyar kormány változtat-e a határon túli pártokkal való kapcsolatain.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS