Mit gondol a kisebbségi kérdésről és a regionalizációról a szász Johannis?
F.J. 2014. november 19. 10:51, utolsó frissítés: 12:14Belenéztünk a megválasztott elnökünk Lépésről lépésre című önéletrajzi könyvébe, amit ma mutatnak be.
Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség államfőjelöltje a 2014-es választás második fordulóján 54,50%-os többséggel lett Románia államelnöke. A választáson az erdélyi magyarság nagy százalékban szavazott a szász származású, tehát kisebbségi jelöltre. Így például Johannisnak a romániai megyék közül a túlnyomórészt magyarok által lakott Hargita megyében volt a legnagyobb arányú (79,78%) a támogatottsága.
A romániai magyar pártok közül az MPP és az EMNP nyíltan kiállt Johannis mellett, az RMDSZ ezzel szemben az első körben rászavazók saját belátására bízta a döntést. Mindhárom párt határozott autonomista vonalat képvisel, és nyíltan kiáll a területi autonómia mellett. Emellett a kulturális autonómia jelenik meg leginkább az RMDSZ retorikájában, mint megtartó keret a szórvány számára.
Mindhárom párt úgy véli, hogy Romániában a magyarság helyzete nem megoldott, és hogy további jogokra van szükség ahhoz, hogy nyelvi és kulturális értelemben ne olvadjon be a magyarság.
Hogy megtudjuk Klaus Johannis véleményét azokról a kérdésekről, amelyek a romániai magyar kisebbséget kulturális közösségként leginkább érintik, fellapoztuk Lépésről lépésre (Pas cu pas) című önéletrajzi könyvét (Curtea Veche, 2014). Az is érdekelt minket, hogy Johannis hogyan vall a kisebbségi létről Romániában. A kötetet hivatalos keretek közt ma délután mutatják be a Gaudeamusban.
Autonómiáról, regionalizációról
Klaus Johannis azt írja könyvében, hogy a regionalizáció csakis adminisztráció-tökélesítési kérdés. Annak az etnikai határok mentén történő megvalósítását egyenesen az állam területi integritására vonatkozó veszélynek tartja. Johannis Spanyolország regionalizációját hozza fel példának, mint a regionalizáció félresiklásának a példáját, amely akaratlanul megszülte a katalán autonómiát.
„Ha sikerül a regionalizáció, akkor annak az emberek életminőségén kell javítania. Ha a regionalizációt rosszul visszük véghez, akkor a vita soha nem fog véget érni. Problémás regionalizációra jó példa Spanyolország. Ez az ország belement abba, hogy etnikai határok mentén húzzák meg a régiók határait.
Ott a regionalizációt nagyon egyértelműen az európai uniós pénzalapok lehívásának az elősegítésére alkalmas módon valósították meg. A dolgok addig folytak olajozottan, amíg ezekből a forrásokból jött a pénz. Amikor kevesebb lett az uniós forrásokból lehívott pénz mennyisége, akkor megjelent a politikai vita a régiók autonómiájáról, amiről kezdetben szó sem volt. Érdekes módon, ezek a viták nem a régiósítás kezdetekor jelentek meg, végül azonban tulajdonképpeni autonómiában nyilvánultak meg: ezt például Katalóniában figyelhetjük meg.
Ez jó példa arra, hogy hogyan nem szabad véghezvinni a régiósítást. Abban az esetben, amikor az ilyen döntések az állam integritását veszélyeztetik, nagyon jól meg kell gondolni őket. A helyi adminisztráció több elismert európai szakértője úgy véli, hogy a regionalizációt nem szabad etnikai vonalak mentén véghezvinni olyan helyeken, ahol több nemzetiség él egymás mellett, ugyanis akkor az adminisztratív probléma nagyon könnyen átváltozhat etnikai problémává és nem ez a regionalizáció célja. Az igazi tét az, hogy az adminisztráció hatékonyabbá válhasson.” (186. old.)
A kisebbségi lét megélése
Johannis azt írja, hogy családjában a szászságnak nem volt nagy szerepe, és hogy magát modernistának tartja, nem tradicionalistának.
„Az én szüleim nem voltak túlságosan szigorúak velem. Nem kötném valamilyen különleges etnikai örökséghez azokat az attitűdöket és értékeket, amiket nekem átadtak. Nem hiszek semmi ilyesmibe. Abban hiszek, hogy minden egyén egyedi a maga módján, és hogy az ilyen jellegű érdemeket képzéssel lehet megszerezni, nem öröklés által." (13. oldal)
"Én román állampolgár vagyok, meggyőződéses román, és német nemzetiségű. Romániában a nemzetiség fontos és elfogadott tényező, az összes kisebbségi örömére. Ennek kapcsán el kell mondanom, hogy Románia pozitív és követendő példa Európában amiatt, ahogy a nemzeti kisebbségeit kezeli, mind formális, mind informális szempontból. Romániának több száz éves hagyománya van a többség és a kisebbség együttélésében, és a tapasztalatunk az, hogy ez pozitív. Elég, ha a német etnikumúakra, szászokra, magyarokra, olaszokra és zsidókra gondolunk, akikkel számos közösségben együtt élünk. Ezek olyan példák, amik fölött őrködni kellene, és nem megkérdőjelezni, főleg azok nem kellene megkérdőjelezzék, akik arra lettek kijelölve, hogy fölötte őrködjenek.” (155-156. oldal)
„Annak ellenére, hogy mindig is volt egy érdeklődés bennem a német térséggel szemben, és foglalkoztatott a szász örökségem, az én családomban különösebben nem tartották ennek a közösségnek a hagyományait. Magamat inkább vallom modernistának, mint tradicionalistának, de nem esik nehezemre kommunikálni a konzervatívabb, tradicionalistább személyekkel sem.” (39. oldal)
Képviselet
Johannis úgy véli, hogy a kisebbségi kérdés Romániában példamutatóan rendezve van. Fontosnak tartja kiemelni azt, hogy román nőt vett el feleségül, amivel bizonyította, hogy a román közösség és nép tagja. Johannis az állampolgári értelemben vett nemzet demokráciájának nevezi Romániát, amit többek között az is bizonyít, hogy kisebbségiként egy jelentős politikai koalíció államfőjelöltje lehetett.
„Ezek az alakulatok – természetesen a Német Demokrata Fórum is – az adott kisebbség jogait védik bármilyen entitással szemben, amelyikkel kapcsolatba lép. Ez egy nagyon különleges helyzet, mert ennek révén valósul meg a román állam pozitív diszkriminációja a nemzeti kisebbségekkel szemben. Ez egy nagyon jó példa egész Európa számára azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene kezelni a kisebbségeket.” (33. oldal)
„Azt hiszem, hogy a nagyszebenieknek, amikor először polgármesterüknek választottak, leginkább a jó hírnevem számított, de legalább ennyire fontos volt nekik a vágy a változásra. Már ismert voltam abból az időszakból, amikor a tanfelügyelőségnél dolgoztam, leginkább a tanügyi közegben. Úgy vélem, hogy tiszteltek tanárként és tanfelügyelőként is, azonban nem valami különleges módon. Személyi szinten, azt hiszem, az is fontos volt, hogy egy román nőt vettem feleségül: ez is azt mutatja, hogy otthon érzem magam Romániában, és ennek a népnek, valamint ennek a közösségnek vagyok a tagja.” (45. oldal)
„A XXI. század Európájában, a saját vízióm és a Nemzeti Liberális Párt víziója szerint a nemzet az állampolgárai révén határozza meg önmagát. Mi a nemzetet nem etnikai értelemben vesszük, hanem polgári értelemben, az alkotmányos rendhez, a demokratikus értékekhez és elvekhez való elköteleződésben. Az állampolgárság, és nem az etnicitás az, ami meghatározza az adott nemzethez való tartozást." (156. oldal)
„Augusztus 11-e, amikor először jelentették be indulásomat az állam legfontosabb tisztségének a betöltésére volt az a dátum is, amikor a román demokrácia óriási lépést tett előre: először történt meg, hogy egy ekkora politikai koalíció kisebbségit nevezett meg államfőjelöltjének. Ez arra volt bizonyíték, hogy egy olyan demokrácia vagyunk, amelyik lerázza magáról az előítéleteket: egy igazi állampolgári nemzet.” (151. oldal)
Szászok Erdélyben, és a többi nemzetiséggel való kapcsolat
A magyar állam kötelékeiben Johannis értelmezésében a szászok magyarosítási törekvéseknek voltak kitéve. Johannis (szerintünk is teljesen korrekt módon) úgy gondolja, hogy egy személy adottságai képzettségéből és emberi mivoltából erednek, és nem nemzetiségéből.
„Az erdélyi szászok számára (...) a XIX. század sajnos nagyon nehéz század volt az erőteljes magyarosítási igyekezetek, a tulajdon-elkobozások és a szász intézmények leépítése miatt.” (113. oldal)
„A jó interetnikus együttműködés nem kizárja, hanem kiegészíti a hagyományokhoz való hűségünket, történelmi és kulturális örökségünket, ami része annak, amik vagyunk, mint nemzet és nép. Úgy gondolom, eljött az ideje, hogy átlépjük a kulturális és mentális határainkat. Az utóbbi húsz év politikai arzenáljának fontos részét képezte a választási célból használt nemzeti érzelem és patriotizmus, valamint az az igyekezet, hogy folyamatosan tüzeljék az etnikai feszültségeket. Nem hiszem, hogy valakinek az etnicitása a meghatározó, hanem az a mód, ahogy a problémákat kezeli, és ahogy megoldja azokat. Ha valaki jó adminisztrátor, jó vezető, meg vagyok győződve, hogy az az ő személyes érdeme, és a felkészültségéé. Úgy gondolom, hogy a professzionalizmus szempontjából nem nagyon számít a nemzetiség.
(...)
Egy másik mítosz, amelyet leginkább politikai elemzők terjesztenek, az az, hogy az ország bizonyos részei más módon válaszolnának az ajánlataimra. Nagyon sok helyen jártam Romániában, és elmondhatom, hogy majdnem akárhol, ahová elmentem az emberek ugyanúgy reagáltak arra, amit mondtam, mint Nagyszeben főterén.” (156. oldal)