Külföldi titkosszolgálati akció volt-e az 1989-es forradalom?
Főcze János 2014. december 24. 09:16, utolsó frissítés: 2014. december 27. 12:37Egy tíz éves dokumentumfilm, ami egy sor kérdést vet fel.
Nem olyan rég botlottunk bele az 1989-es forradalom/népfelkelés/puccs/palotaforradalom/diverzió előjátékát és megtervezettségét taglaló Checkmate strategy of a revolution című dokumentumfilmbe, amelyet 2004-ben mutattak be és Suzanne Brandstatter jegyezte.
Az akkoriban nagy port felkavaró és rendkívül vitatott dokumentumfilm nagyon röviden azt bizonygatja, hogy az 1989-es forradalom minden volt, csak forradalom nem. Brandstatter szerint valójában egy, a CIA által ügyesen menedzselt rendszerváltó akció volt, aminek a járulékos áldozatai - a forradalom halottai - azért kellettek, hogy ne csak tüntetés legyen a rendszer ellen, hanem a felháborodás miatt népfelkelés is.
Ezen elmélet szerint Magyarországnak oroszlánrésze volt a rendszerváltásban: fegyvereket szállított a felkelőknek, titkosszolgálati módszerekkel megszervezve őket stb. A dokumentumfilmben Németh Miklós, a kommunista Magyarország utolsó miniszterelnöke nagyon határozottan azt állítja, hogy a magyarok "rásegítettek" a temesvári események "kirobbanására".
Ugyanakkor a történet nem ilyen egyszerű. Mint még 2004-ben a CIA volt Kelet-Európai főnöke és a volt magyar honvédelmi miniszter, valamint a magyar vezérkar akkori főnöke is elmondja Friderikusz műsorában, a filmben kiforgatták a szavaikat, vagy éppen egyáltalán nem is vették be a mondandójukat vagy azok egyes részeit, amiatt, hogy azok nem fértek bele az elméletbe.
Összeesküvés-elméletek egymás hegyén-hátán
Az 1989-es összeesküvés-elméletek, de legfőképpen a Brandstatter-dokumentumfilm, valamint a 1989-es események egyfajta történetírási dekonstrukciójának egy egészen letisztult, nagyon adatolt elemzése alapján Richard Andrew Hall azt állítja, hogy maga a Checkmate strategy of a revolution nem más, mint a 2003-2004-es geopolitikai kontextus visszavetítése 14 évvel korábbra. Eszerint az események ilyen megközelítése annak a "német-francia történelmi revizonionista szemléletnek" a része, amely abból indult ki, hogy Románia nem kellene az EU tagjává váljon, ugyanis ilyen minőségében az Egyesült Államok trójai falovává válna.
Ezen a Románia-képen, amelyen abban az időben sokan osztoztak az EU-ban, további csorbát ejtett az, hogy a Szaddám Husszein iraki diktátor elleni 2003-as, az Egyesült Államok által vezetett akciót Románia fenntartások nélkül támogatta, amit a francia és a német partnerek akkoriban heves kritikákkal illették, mondván, hogy Románia az európai partnereihez viszonyítva előreszaladt, megkerülte őket.
Így helyezve kontextusba a történteket, a dokumentumfilm azt szeretné bizonyítani, hogy Romániát 2003-ban, az iraki háború idején azok vezetik, akiket a CIA hatalomra juttatott, pontosabban Ion Iliescu államelnök és környezete, többek között maga Adrian Năstase miniszterelnök.
Hall majdnem értetlenkedve kérdez rá arra, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy Romániában 2004-ben egy nyugat-európai újságíró dokumentumfilmje nyomán mindenki elfeledi, hogy milyen érveket hoztak fel és milyen teóriákat tálaltak a Securitate és az USLA - a kommunista hatalom különleges terrorellenes egységeinek - akkori vezetői, illetve, hogy ezek milyen ellen-teóriákat szültek, valamint, hogy mi lehetett ezek motivációja (természetesen önlegitimizáció és a felelősségre vonás elkerülése).
Pontosabban az addigi 14 év elemző diskurzusának az átugrására kérdez rá.
De mi is történt valójában?
Mindezek mellett leginkább az látszik, hogy mind a mai napig kérdések merülnek fel, hogy mi is történt valójában 1989-ben. Melyek voltak a forradalom és a kirobbanásának a körülményei? Kik voltak a terroristák?
Kérdéses az is, hogy mennyire folytak bele az eseményekbe a szovjet és a nyugati titkosszolgálatok, tekintve a nagyszámú összeesküvés-elméletet - van elmélet, ami szerint a KGB szervezte egyedül, van ami szerint a CIA egyedül, és olyan is, hogy ketten közösen - és azok legalább akkora számú cáfolatait, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és azt, hogy az akkori elnyomó szervek elleni perek legtöbbször a vádlottak felmentésével jártak.
Az mindenképpen tisztázódni látszik, hogy:
- maga a Securitate és a különböző román represszív szervek is megosztottak voltak a különböző Nyugat-, vagy éppen Moszkva-barát körök között
- volt egy előzetes rendezés a hidegháborús nagyhatalmak között (feltehetőleg a George Bush és Mihail Gorbacsov közötti találkozó Máltán, 1985-ben), amelybe Nicolae Ceaușescu és rendszere nem fért bele
- a külföldi titkosszolgálatok - köztük a magyar is - rásegítettek a folyamatokra
- volt egyfajta népfelkelés, ami a mindennapi nélkülözések miatt pattant ki az emberekből
- és az is, hogy minderre a jelenségre Ion Iliescu és társai - főképpen Victor Atanasie Stănculescu és Nicolae Militaru védelmi miniszterek, valamint Silviu Brucan -, ha nem is készültek fel 100%-osan, de meglehetősen ügyesen ráültek.
Végezetül Nicolae Ceaușescu igyekszik értelmezni a helyzetet,
miután félbeszakadt az utolsó beszéde azon az 1989 december 21-én tartott bukaresti nagygyűlésen, amelyen dicső pillanatát, az 1968-as prágai tavasszal szembeni szovjet fellépésnek az elítélését szerette volna felidézni: