2017. június 29. csütörtökPéter
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Körülbelül 1,9 millió lej a Com'on Kolozsvárra beregisztrált kezdeményezések összköltségvetése

2015. április 16. 17:17, utolsó frissítés: 17:19


2015. április 15. 23 óra 59 percig szavazhattak a fiatalok a Com’on Kolozsvárra benyújtott kezdeményezésekre. A szavazás két héttel ezelőtt indult 437 kezdeményezéssel. A szavazás alatt összesen 48 609 szavazat gyűlt össze 18 782 fiataltól.

Statisztikák

A fiataloknak 2014. december 16.–2015. február 28. között volt lehetőségük arra, hogy leadják pályázataikat a Com’on Kolozsvárra. A szavazási folyamat 2015. március 30.–április 15. között zajlott, 25 folyamatvezető (facilitátor) közreműködésével.

248 csapat regisztrált be, a csapatok képviselőinek átlagéletkora 25 év volt. A bejelentkezőkből 143 csapat csupán egy kezdeményezést javasolt, míg 16 olyan csapat volt, ameyik a maximális számú, vagyis 5 kezdeményezést javasoltak.


A legtöbb csapat ugyanakkor élt azzal a lehetőséggel, hogy más személyek is részt vegyenek az ötletük megvalósításában. A csapatok átlagban még 3 személyt szeretnének bevonni a tervük életbeültetésébe, így összesen további 1 369 személyről van szó, aki a projektben részt vesz.

Az első 250 kezdeményezésre összesen 43 337 szavazat érkezett.

A kezdeményezések

Az első adminisztratív ellenőrzés után 451 beregisztrált és formai szempontól helyes pályázatot számoltak, amiből 437 kezdeményezés maradt versenyben a folyamat végéig. Ezekből 8 kezdeményezés kapott több, mint 500 szavazatot.

Költségvetések

A beregisztrált kezdeményezések összköltségvetése körülbelül 1,9 millió lej. Az első 250 kezdeményezés összköltségvetése 1 119 865,49 lej. Átlagban 4 186 lejes költségvetést számoltak ki a csapatoknak. Az első 250 kezdeményezés átlagban 4 062,865 lejt igényelt.

A Com’ON Kolozsvár az első részvételi költségvetési folyamat, amely a kolozsvári fiatalok bevonását feltételezi egy demokratikus tanácskozásba és döntéshozásba. Így optimális módozatokat dolgozhatnak ki a közpénzek (egy részének) elköltését illetően a Kolozsvár 2015, Európa Ifjúsági Fővárosa programon belül.

A projekt koordinátora a Pont Csoport, ebben pedig partnere a kolozsvári SHARE Föderáció, a kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács. A program hivatalosan az Ifjúsági Részvételi Költségvetés Kolozsváron 2015-ben, Európa Ifjúsági Fővárosában nevet viseli. A projekt az EGT 2009-2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásából került finanszírozásra, a Civil Támogatási Alap Romániában program keretén belül (Norvég Alap).




ItthonRSS