2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen újraválasztása után folytatódik az RMDSZ Kongresszusa

szerk. 2015. április 17. 11:23, utolsó frissítés: 2015. április 20. 08:58

Tegnap bűnbe estek a kongresszusi küldöttek, ma bűnhődéssel és filmvetítéssel indult a nap. Ezüst tulipán és programmódosítás következik.



A MÁSODIK NAP


Miután az éjszaka folyamán az RMDSZ küldöttei bűnbe estek (a Sin nevű helyen szerveztek nekik bulit), úgy gondoltuk, a ma reggel 9 órára tervezett, az RMDSZ 25 évéről szóló dokumentumfilm végignézése maga lesz a bűnhődés számukra. Nos, nem így lett: 9 óra után pár perccel már jópáran ültek a teremben vagy beszélgettek az előcsarnokban, és inkább a szervezőknek volt gyűrött arca, nem a küldötteknek.

Érkeznek a küldöttekÉrkeznek a küldöttek

Közben zajlik a filmvetítés, most éppen a megismételt szavazásról van szó, amikor eltűnt két szavazólap, és Szőcs Géza egy szavazattal előzte meg Domokos Gézát. Az eltűnt vokscédulák miatt megismételt szavazáson Szőcs Géza 123, Domokos Géza 129 szavazatot kapott. Hát ez nem tegnap történt.

Tokay GyörgyTokay György

Most meg már Tőkés jelenti ki a következő Markó Béla által megnyert elnökválasztás után, hogy "ezt a kongresszust elvesztettük", majd a Neptun-ügyről mesél Markó és Tokay György.

Markó BélaMarkó Béla


UPDATE: a film már fent is van a Youtube-on, jó mozizást:



Végre egy hely, ahol jobb dolga van az újságíróknak, mint a politikusoknak

Tegnap picit túltoltuk a panaszkodós bringát, pedig-pedig igazából de jó dolgunk van. Egyrészt senki nem vethet ránk rosszalló pillantásokat, ha a beszédek közben ki-be járkálunk, mert a sajtósok nem a nagyteremben, hanem a három emelettel fennebb berendezett sajtóirodában dolgoznak. De ami ennél is fontosabb: a küldötteknek csak egy kávé és egy ásványvíz járt ingyen, egyébként minden egyes elfogyasztott kávéért 4 lejt kell fizetniük, miközben a sajtóirodában ingyenes a kávé és az ásványvíz is, ráadásul tegnap egész nap finom péksütikkel kényeztettek (és persze emellett járt az ingyen szendvics is, meg az állófogadáson is zabálhattunk).

Ingyen van a kávé és a víz a sajtóirodábanIngyen van a kávé és a víz a sajtóirodában

Szóval nem ezért panaszkodtunk, csak a felszólalók közhelyeit és a tucatszor elhangzott GPS-hasonlatot untuk, amelyet minden második felszólaló küldött szükségesnek érzett elmondani felszólalásában, a kongresszus Újratervezés jelszava kapcsán.

Ezekben a percekben kezdődik a Kongresszus fontos momentumát jelentő, a 25 éves RMDSZ évfordulója alkalmából szervezett Ezüst Tulipán-díj-átadó, amelyen 65 jelenlegi és egykori országos és helyi testületi vezetőt díjaznak.

Az Ezüst tulipán díj első kitüntetettjeAz Ezüst tulipán díj első kitüntetettje

Verestóy Attila és Borbély LászlóVerestóy Attila és Borbély László

Eckstein-Kovács PéterEckstein-Kovács Péter

Magyari Tivadar (hátsó sorban), Borbély László, Bunta Levente, Márton ÁrpádMagyari Tivadar (hátsó sorban), Borbély László, Bunta Levente, Márton Árpád


Kelemen: Kovács Péter poll pozícióból indul az ügyvezető elnöki tisztségért.

Kongresszusi dokumentumok

Az RMDSZ legfontosabb célkitűzése az, hogy a magyar fiatalok versenyképes tudást sajátítsanak el, hogy a szülők bátran írassák magyar iskolába gyerekeiket, hogy a pedagógusok – a szakmai lehetőségek révén – megfeleljenek az új kihívásoknak és a sokasodó elvárásoknak - vezette fel Magyari Tivadar a Versenyképes és minőségi anyanyelvű oktatás című kongresszusi dokumentumot.

A szövetség oktatási főtitkár-helyettes elmondta: az elmúlt 25 évben megteremtették a magyar anyanyelvű oktatás törvényi és intézményi kereteit, elhárultak az akadályai a magyar nyelven való oktatásnak. Magyari hozzátette: a következő időszakban az oktatás minőségét és versenyképességét, az oktatási intézmények fenntarthatóságát, az államnak a kisebbségi intézményrendszerrel szembeni méltányos viszonyulását tekintik prioritásnak. A kongresszusi küldöttek a dokumentumot elfogadták.

>> A Versenyképes és minőségi anyanyelvű oktatás című dokumentum teljes egészében itt olvasható >>

Az RMDSZ által két évvel ezelőtt, a csíkszeredai Kongresszuson elfogadott, Új munkahelyek a fenntartható növekedésért című gazdaságélénkítő intézkedéscsomag című dokumentum kapcsán azt állapították meg, hogy javaslataik csak részben és nagy késéssel látszanak megvalósulni. A dokumentum szerint ugyanakkor megelégedésre ad okot az, hogy az RMDSZ gazdaságpolitikai elképzelése kiállta az idő próbáját, az út, amelyet javasolnak, járható út, amely az állampolgárok javát és a magyaroknak a szülőföldön való gyarapodását az ország makrostabilitásával és fenntartható növekedésével együtt képes biztosítani.

Az Állásfoglalás a romániai gazdasági, monetáris és adópolitikai folyamatokról című dokumentum itt érhető el.

Az az RMDSZ célja külpolitikai téren, hogy az Európai Unió fogadja el az őshonos nemzeti közösséget megillető jogok keretét, és legyen őrzője az európai etnikai és nyelvi sokszínűségnek.
Meggyőződésünk, hogy az Európai Unió nem csupán a tagállamok Európája, hanem valamennyi benne élő népcsoport értékközössége, amely egyaránt erősíti és gazdagítja – áll a dokumentumban.

Az Európai szintű jogbiztonságot közösségünknek című dokumentum itt olvasható.

Az RMDSZ-nek a társadalomszervezés terén az eddigiekhez képest nagyobb mértékben kell támaszkodnia az önkormányzatokra. A népességfogyást vagy a mélyszegénységet mérséklő családtámogatási javaslataiknak nehezen tudnak érvényt szerezni a központi kormányzatnál, ezért elsősorban önkormányzati keretben kell megvalósítani az erre irányuló elképzeléseket - derül ki a nemzetpolitikára vonatkozó dokumentumból.

>> Nemzetpolitikai törekvéseink című dokumentum teljes egészében itt olvasható >>

Feladatunk, hogy jobban megértsük a romániai magyar fiatalokat –áll az RMDSZ ifjúsági kongresszusi dokumentumában.

A dokumentumban az áll, hogy munkájukkal segítséget szeretnének nyújtani a fiataloknak, hogy megfelelőképpen felkészülhessenek a közéleti és szakmai pályájukra, ugyanakkor támogassák foglalkoztatásuk javítását.

A dokumentum szerint a fiatalok versenyképességét elősegítő szakkollégiumi rendszer fejlesztését, az interdiszciplináris szakkollégiumok létrehozását, az esélyegyenlőség megteremtésének érdekében a kis településeken, vidéki környezetben élő fiatalok számára mobil információs­konzultációs szolgáltatások létrehozását, a különböző régiók fiataljai közötti csereprogramok lehetőségének a megteremtését is célul tűzték ki.

Az Új nemzedék: építő és alkotó erőnk című kongresszusi dokumentum itt érhető el.

---------------------------

AZ ELSŐ NAP

Meglepetésektől mentesnek ígérkezik az RMDSZ tisztújító kongresszusa. A kolozsvári Diákművelődési Ház előterében 10 óra körül már szállingóztak a résztvevők, a kongresszus lebonyolításáért felelő személyzet nyugodtan végzi az érkezők regisztrálását. Kovács Péter főtitkár a sajtót eligazító beszédében is arról beszélt, hogy mi a tétje ennek a kongresszusnak.

"Új politikai irányt választunk, de a célok nem változnak" - mondta Kovács, aki szerint ez azt jelenti, hogy új utakat keresnek ezeknek a céloknak az elérésére. Elmondta, oktatás, családpolitika, gazdaságpolitika, ifjúságpolitika, bel- és külpolitika, illetve a nők közéleti szerepvállalása témakörökben fogadnak el dokumentumokat.

Elmondta, a rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. A rendezvényen a román és magyarországi pártok elnökei, képviselői is felszólalnak.

Klaus Johannis államfő üzenetét küldi az RMDSZ kongresszusának, Laurențiu-Mihai Ștefan államelnöki tanácsos tolmácsolja, a román politikai pártok részéről jelen lesz Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga PNL-társelnökök, Călin Popescu-Tăriceanu, a PLR elnöke és Daniel Constantin, a PC elnöke. Magyarországról Semjén Zsolt és Schiffer András érkezik. A vendégek között nincs Fideszes politikus, Semjén a Fidesz-KDNP képviselőjeként lesz jelen és ő tolmácsolja Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét. Jelen lesznek továbbá egyházi és kárpát-medencei magyar vezetők, Biró Zsolt MPP-elnök is köszöntő beszédet mond a kongresszuson.

Markó Béla a programmódosító javaslatokat tanulmányozza érkezése utánMarkó Béla a programmódosító javaslatokat tanulmányozza érkezése után


RMDSZ kongresszus start előtt

A video posted by Transindex.ro - a napos oldal (@transindex) on



kongresszus

A video posted by Transindex.ro - a napos oldal (@transindex) on



A magyar himnusszal kezdődött el a kongresszus, a román himnuszt és az EU himnuszát, az Örömódát is bejátszották, viszont csak az utoljára felcsendülő székely himnuszt énekelték végig a jelenlevők.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt

Antal ÁrpádAntal Árpád

Calin Popescu TariceanuCalin Popescu Tariceanu

Verestóy Attila üdvözli Daniel Constantin PC-elnökötVerestóy Attila üdvözli Daniel Constantin PC-elnököt

Verestóy Attila fogadja Alina Gorghiu, valamint Vasile Blaga PNL társelnököketVerestóy Attila fogadja Alina Gorghiu, valamint Vasile Blaga PNL társelnököket

Victor PontaVictor Ponta


„Fontos kongresszusról van szó, mivel olyan időben kerül sor rá, amikor a romániai társadalomban, az erdélyi magyar társadalomban egyaránt nagyon sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikai osztály, a politikusok, a politikai intézmények iránt. Ezért mindenkinek, nekünk is újra kell gondolnunk sok mindent, elsősorban a politizálás módjával kapcsolatban” – mondta Kelemen Hunor a megnyitót megelőző sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnöke szerint azért az újratervezés a kongresszus mottója, mivel sok mindent újra kell gondolnia a szervezetnek. Nem a célokon, az értékeken vagy az elveken, hanem mindenekelőtt a politizálás módján kell változtatni.

Kelemen Hunor sajtótájékoztatót tartKelemen Hunor sajtótájékoztatót tart

„Sokkal több alázatra van szükség, a politikát szolgálatnak és nem munkahelynek kell tekinteni. Ha változni tudunk, - és változnunk kell – akkor biztos vagyok benne, hogy a kongresszus megadja azt a plusz löketet, ami fontos ahhoz, hogy a bizalmat megőrizzük, megerősítsük és kiterjesszük a közösségünk soraiban” – fogalmazott a szövetségi elnök. Hozzátette: a kongresszus igazi tétje nem személyi, hanem a politizálás módján való változtatás. Kelemen megjegyezte: az RMDSZ 25 év után is fontos szereplőnek számít Romániában és a Kárpát-medencében, ezt az is bizonyítja, hogy a romániai, magyarországi és kárpát-medencei vendégek nagy számban és magas szinten képviseltetik magukat. Ez üzenet kell legyen az erdélyi magyar társadalomnak és magunknak is, hogy úgy politizáljunk, dolgozzunk, hogy ezt a súlyt, szerepet megerősítsük, megőrizzük – zárta Kelemen.

Máté András Levente köszöntötte a résztvevőket, és örömét fejezte ki amiatt, hogy Kolozsvár adhat otthont a rendezvénynek. Máté elmondta, újra kell gondolni a szövetség jövőjét és át kell adni azt a tudást a következő nemzedékeknek, amit 25 év munkájával megszereztek.

Gratulált az RMDSZ-nek a 25 év munkájáért, és fontosnak minősítette az RMDSZ szerepét az ország életében a Klaus Johannis államfő üzenetét tolmácsoló Laurențiu-Mihai Ștefan államelnöki tanácsos.

Kijelentette, az RMDSZ megértette, hogy együttműködéssel és párbeszéddel lehet eredményeket elérni. Johannis üzenetében az állampolgári minőséget emelte ki, mint azt, ami egyesíti a romániaiakat. Szerinte közös erőfeszítésre van szükség a haladásért.

Johannis az egész politikai osztálynak üzente, hogy a megosztás mindig stagnálást okozott, és éppen ezért van arra szükség, hogy másként politizáljanak. Szerinte a változásért történő együttműködés a fontos, valamint kiemelte, hogy reméli, hogy az RMDSZ részt vesz a jelenleg folyó romániai reformfolyamatban.

Emil Boc: az RMDSZ mindig betartotta a szavát, ezzel elnyerte örök tiszteletemet

Emil Boc Erdély fővárosában üdvözölte az RMDSZ kongresszusát. Elmondta, az elmúlt 12 évben, 2004 óta Kolozsvár arculata megváltozott, a RMDSZ hathatós segítségével. "Együtt sikerült Kolozsvárból európai várost faragni". Kolozsvár multikulturális város, ahol a románok, magyarok, németek jól érzik magukat.

Megköszönte az RMDSZ-nek a válság idején nyújtott segítségét, támaszát, elmondta, soha nem felejti el, hogy az RMDSZ a nehéz időkben kiállt mellette, amikor a megszorító intézkedéseket meg kell hozni. "A barát a bajban ismerszik meg" - mondta.

Elmondta, nem egyszerű az RMDSZ-szel tárgyalni, azonban az egyezség megkötése után a szövetség mindig betartotta a szavát. "Ezzel elnyerték örök tiszteletemet" - hangoztatta.

Victor Ponta magyarul köszöntötte a kongresszust

"Jó napot kívánok!" – köszöntötte magyarul a miniszterelnök az RMDSZ kongresszusát.

"Csíkszeredában kormányra hívtam az RMDSZ-t. A kérésének egy rövid ideig eleget tettek, de aztán kiléptek a kormányról, mert mindig azt teszik, amit jónak gondolnak, és ehhez joguk is van.



Megtanultam a leckémet, most nem kérek az RMDSZ-től semmit" - mondta a kormányfő, majd a magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az RMDSZ-t és arra kérte, hogy a következő 25 évben is tartsák meg a legnagyobb aduászukat, a párbeszédet, mert a szélsőséges fellépés csak a szélsőségeseknek kedvez.

Biró Rozáliát dicsériBiró Rozáliát dicséri


"A párbeszéd útján sikerült az RMDSZ-nek a magyarság számára az összes jogot kivívni, továbbra is maradjanak meg ezen az úton" - mondta.

Gorghiu: az államfőválasztáskor leadott szavazatok a PNL és az RMDSZ közötti együttműködést vetítik előre

A Klaus Johannis által a tavaly novemberi államfőválasztás két fordulóján kapott szavazatok megköszönésével kezdte beszédét Alina Gorghiu, a PNL társelnöke. Gorghiu elmondta, hogy ez nem csak párbeszédre, hanem egyenesen együttműködésre vezeti a két politikai erőt, amivel kapcsolatban kifejezte azt a reményét, hogy majd eredményes lesz.

Kiemelte, hogy az RMDSZ az újratervezés jegye alatt szervezi a kongresszusát, ami szerinte egy olyan politikai fogalom - az őszinteségé -, amelyik egy ideje szerephez jutott Romániában.

Alina GorghiuAlina Gorghiu


Gorghiu elmondta, hogy meg van győződve, hogy a választók egy a megszokotthoz viszonyítva, más politizálási módot várnak el a politikusaiktól. „Az a feladatunk, hogy ennek megfeleljünk. Új arcokra van szükség, tapasztalatra van szükség, valamint kompetens vezetőkre, akik feddhetetlenek. És szükségünk van a standardokra, amelyek sokáig hiányoztak” – mondta.

Gorghiu elmondta, hogy szerinte a PNL és az RMDSZ meg tudnak változni, és meg tudják változtatni a romániai politikát. „Azonban, ha a politikai erők nem értik meg a társadalom változásra való igényét, ha nem sikeres a változtatás, vagy csak mímelik azt, akkor fennáll a veszélye annak, hogy olyan politikai erők jelenjenek meg, és jussanak szerephez Romániában, amelyek nagyon veszélyesek a demokráciára” – mondta Gorghiu, kiemelve, hogy mindig vannak olyan erők, amelyek éppen a népi elégedetlenséget használják, és szerinte éppen ezért nagy a politikusok felelőssége.

„A demokrácia felé az út nem egyirányú. Remélem, hogy tovább tudunk menni ezen az úton” – mondta, hozzátéve, hogy annak ellenére, hogy nem tud annyit magyarul, mint Ponta, azonban egy szót ismer, amit annak ellenére, hogy nem alkalmas a kongresszuson, megosztja a résztvevőkkel: a szeretlek.


Vasile Blaga 10 évre szóló partnerség megkötésére kérte az RMDSZ-t

Az egyetemes magyarság szempontjából létfontosságú az erős magyar képviselet, ezért a magyar összefogás a történelem erkölcsi, politikai parancsa. Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti – jelentette ki Semjén Zsolt, aki Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét tolmácsolta.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt


Az EPP alelnöke felszólalt az autonómia közbiztonsági veszélyforrásként való kezelése ellen

Jó napot kívánok! – köszöntötte Mario David, az Európai Néppárt alelnöke magyarul a résztvevőket, elöljáróban elmondva, hogy Portugáliában a focinak köszönhetően Kolozsvár neve ismert.

David kiemelte, hogy az RMDSZ fontos tagja az EPP-nek, és erős hangja a romániai magyaroknak Európában. Elmondta, hogy az RMDSZ-es EPP-tagoknak meghatározó szerepe van az európai projekt sikerében.

David elmondta, hogy az RMDSZ az autonómiát tűzte ki célul, hogy ezáltal hogy a magyarok nemzeti identitásának megőrzésére törekedjen. David kiemelte, hogy az RMDSZ ezt az európai modellek szerint szeretné megvalósítani, és hozzátette, hogy ehhez a romániai közbeszédben kell nyilvános vitát folytatni.

David kiemelte, hogy elismeri RMDSZ-t stabilitási faktorként a román politikában, és elmondta, hogy 1996 óta, ahányszor kormányra került, mindig felelősek voltak és professzionálisak.

„A jó utat választottátok arra, hogy megtartsátok a nyelvi, nemzeti identitásotokat: a párbeszéd és együttműködés útját. Azoknak meg, akik az autonómia állambiztonsági veszélyt jelent, azt üzenem, hogy a komoly veszélyekkel foglalkozzanak, és ne a békés polgárokkal” – mondta, utalva arra, hogy Románia egy belbiztonsági jelentésben állambiztonsági veszélynek minősítette az etnikai alapú autonómiatörekvéseket.

Elmondta, hogy úgy látja, hogy Romániában még sokat kell tenni az életszínvonal növeléséért, új befektetések kellenek, stabilitás, jogállamiság és független igazságszolgáltatás.

David kifejezte a felekezeti tulajdon-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatban jelentkező problémákkal kapcsolatos aggodalmait is. David elmondta, hogy bízik abban, hogy sikerül az RMDSZ-nek továbbra is populizmus és demagógia nélkül közelíteni a polgárokat a politikához.


Călin Popescu-Tăriceanu arra buzdította Bocot, hogy mondjon le a Napocáról

A volt miniszterelnök beszédében ismét kiállt amellett, hogy Kolozsvárnak vissza kellene térnie eredeti román nevéhez, a Cluj-hoz, mivel a Napoca nem egyéb, mint kommunista maradvány.


Călin Popescu-TăriceanuCălin Popescu-Tăriceanu



Tóbiás: román-magyar közös kormányülésekre van szükség

A romániai magyar közösség olyan jogokat mondhat magának, amiket a rendszerváltás után csak remélni mert – emelte ki Tóbiás József, az MSZP elnöke. Tóbiás elmondta, hogy mindez nem valósulhatott volna meg az RMDSZ nélkül, a magyar kisebbségek legerősebb és legnagyobb képviselője nélkül.

Tóbiás JózsefTóbiás József


Tóbiás szerint az RMDSZ sikere annak köszönhető, hogy mindig csakis a közösségéhez volt hűséges, amelyet képviselt, és éppen ezért megkerülhetetlen szereplővé vált a román és a magyar politikai életben. Kiemelte azt is, hogy az RMDSZ pragmatikus politikai erő.

Tóbiás Semjénhez szólva elmondta, hogy a magyar politikai életben a szembenállás olyan éles, hogy kérdésként merülhet fel az is, hogy lehet-e nemzeti célokban minimális egyetértés, képes-e támogatást adni Magyarország a kisebbségeinek. „Be kellene fejezni a politikai hidegháborút belföldön és külföldön egyaránt” – mondta, majd hozzátette, hogy az hogy megfélemlítenek, stigmatizálnak, megosztanak, nem jelenti azt, hogy segítenek a határon túli magyaroknak.

Tóbiás elmondta, hogy ő úgy értékeli, hogy amikor 2010 májusában egységesen módosították az állampolgársági törvényt, akkor nemzeti konszenzusról lehetett beszélni.

Tóbiás átlátható magyar-magyar kapcsolatokat és támogatási rendszert kért, és kijelentette, hogy autonómia nélkül nincs kisebbségi érdekérvényesítés.Tóbiás szerint elengedhetetlen egy szövetségesi viszony kialakítása Románia és Magyarország között. „Nem megüzenni kell, amit gondolunk, hanem oda kell menni, meg kell beszélni. Közös kormányülésekre van szükség: szükségünk van a nemzeti érdekeket megjelenítő kétoldalú találkozásokra” – mondta az MSZP elnöke.

Kelemen Hunor a pódiumot elhagyó Tóbiásnak viccesen azt mondta, szóljanak az MSZP-től, ha az RMDSZ segíthet nekik valamiben.


Daniel Constantin: Románia kisebbségpolitikája modellértékű

Daniel Constantin, a PC elnöke az előtte felszólókhoz hasonlóan jól megdicsérte az RMDSZ-t, és elsütötte azt a közhelyet, miszerint Európa-szerte Románia modellértékű a kisebbségi kérdések kezelését illetően.

Daniel ConstantinDaniel Constantin
"Az RMDSZ korrekt kormányzati partner volt, a parlamentben is megfontoltan dolgozik, stabilitást nyújt az ellenzéki szerepben, objektív döntéseket tud hozni" - mondta Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke, aki szerint noha előfordul, hogy nem értenek egyet bizonyos kérdésekben, mégis fontos a közös munka, a nemzeti kisebbségek védelme mind a románok, mind a kisebbségek számára egyaránt fontos.


Schiffer András: az EU nem jelenti a hagyományok elhagyását

Az RMDSZ egyik titka, hogy elismeri, bátorítja a magyar közösség sokszínűségét, hisz óriási hiba lenne az egyetlen eszme, politikai ideológia mentén való kapcsolatápolás. Erdély nem lehet terepasztala egyetlen magyar politikai erőnek sem – jelentette ki Schiffer András. Az LMP elnöke szerint Romániának és Magyarországnak együtt kell felhívni a figyelmet arra, hogy az EU nem jelenti a hagyományok, a tradíciók elhagyását.

Schiffer AndrásSchiffer András
A politikus beszédében az Ukrajnával és a kárpátaljai magyarsággal való szolidaritás fontosságára hívta fel a figyelmet. Schiffer hangsúlyozta: az autonómia nem egy adott állam ellen van, nem veszélyezteti Románia integritását.

Az autonómia nélkül nem beszélhetünk megmaradásról, egy olyan eszköz, amelynek állami támogatása által az egész Románia erősebbé válhat. Az LMP ezért támogatja az autonómiát, hisz vannak olyan emberi jogok, amelyeket csak kollektíven lehet érvényesíteni. „Olyan Európai Uniót akarunk, ahol nem kell földharcot vívni a kétnyelvű tábláért, ahol nem bírságolnak meg senkit himnuszéneklésért” – fogalmazott az LMP elnöke. Beszéde végén Schiffer arra kérte az RMDSZ-t és a román pártokat, hogy támogassák pártja azon kezdeményezését, amely az EU egész területén betiltaná a cianidos bányászati technológia betiltását. „Nem hagyhatjuk, hogy globális nagyvállalatok felzabálják a környezetünket” – zárta Schiffer.


Biró Zsolt: a testvérháborúnak vége

A testvárháborúnak vége - nyitotta heves taps mellett beszédét Biró Zsolt MPP-elnök az RMDSZ kolozsvári kongresszusán. Néhány éve ez a gondolat vezérelte szerinte a két politikai alakulatot, amikor az együttműködésről kezdtek tárgyalni, és ma is ez vezéreli a kapcsolatot - folytatta a pártelnök. "Az RMDSZ nem áruló. Az MPP nem egységbontó" - mondta, hozzátéve: pártja az együttműködésben érdekelt, és elismeri, hogy az RMDSZ az erősebb.


Közben Vasile Blaga és Victor Ponta egyéb elfoglaltságokra hivatkozva elhagyta a kongresszust. Távozás előtt az előtérben azért még válaszoltak az újságírók néhány kérdésére.

Blaga és Gorghiu minisajtótájékoztatója távozás előttBlaga és Gorghiu minisajtótájékoztatója távozás előtt

Ponta is válaszol a sajtó kérdéseirePonta is válaszol a sajtó kérdéseire


Kelemen Hunor politikai beszámolójában visszatekintett az elmúlt négy évre, és a következő periódusról beszélt. Elmondta, az RMDSZ az elmúlt négy évben is a nyitott, józan politika híve volt, még akkor is, ha ez a józanság a mai populizmusok és demagógiák világában első látásra nem volt kifizetődő – mondta Kelemen Hunor politikai beszámolójában. A szövetségi elnök szerint nyugodtság és higgadtság jellemző az RMDSZ-re, és ez különbözteti meg a szervezetet a román politikai élet más szereplőitől. Kelemen hangsúlyozta: céljaik világosak és egyértelműek voltak, mindig megegyezésre törekedtek. „Nem kegyekért harcoltunk, hanem jogokért és elvekért. Partnereinknek is azt mondtuk és mondjuk: aki ezt nem látja át és nem érti meg, azzal mi, erdélyi, romániai magyarok nem tudunk tartósan együttműködni” – fogalmazott Kelemen.

>> Kelemen Hunor teljes beszéde itt olvasható >>

Egy kis szünet, amit Verestóy Attila is kihasználEgy kis szünet, amit Verestóy Attila is kihasznál

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnökeVákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnöke


Markó Béla az újratervezésről: nem az RMDSZ tévesztett utat, hanem a romániai demokrácia

"Első hallásra nem örültem annak, hogy kongresszusunk mottójául az újratervezést jelölték meg a szervezők, hiszen tetszetős ez a GPS-példa, de aki használt már műholdas navigációt, arra is emlékszik, hogy akkor jelenti be a kis szerkentyű az újratervezést, ha utat tévesztünk, esetleg elszáguldunk a letérő mellett, vagy nem vesszük észre a feljáratot. Márpedig az RMDSZ szerintem nem tévesztett utat. Viszont a romániai demokrácia igen. És ez sokkal súlyosabb, ezért van tényleg szükség a célok és eszközök újragondolására" - mondta el kongresszusi beszédében Markó Béla, az RMDSZ volt szövetségi elnöke.

Markó BélaMarkó Béla

Markó Béla felszólalása teljes terjedelmében itt olvasható.

Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna Csoma Botond városi tanácsossal beszélgetKolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna Csoma Botond városi tanácsossal beszélget

Szabó Ödön képviselő és Biró Zsolt MPP-elnökSzabó Ödön képviselő és Biró Zsolt MPP-elnök

Szavazás a napirendi pontokról: mindenki egyetértSzavazás a napirendi pontokról: mindenki egyetért

A lépcsőfordulóban Hans Heinrich Hansen FUEN-elnök ad interjútA lépcsőfordulóban Hans Heinrich Hansen FUEN-elnök ad interjút

Schiffer András az MTVA-nak nyilatkozikSchiffer András az MTVA-nak nyilatkozik

Tóbiás József szinténTóbiás József szintén



Porcsalmi Bálint Nagy Zsolt levelét olvasta fel a kongresszusnak. Nagy Zsolt azt üzente a kongresszusnak, hogy ne arra törekedjenek, hogy a gyökerekhez térjenek vissza, hiszen ezt az állapotot az RMDSZ már meghaladta. Azonban a magyar emberekkel a közvetlen kapcsolatot újra kell építeni, mert ez a siker titka, talán az egyedüli. Azt üzente továbbá, hogy jól van, nem tört össze. "Veletek vagyok, Zsolt" - zárta börtönből írt levelét a volt miniszter.

Az RMDSZ fő célkitűzései változatlanok, viszont a szervezeti életet frissíteni szükséges, nemcsak választások előtt, hanem állandó jelleggel azért, hogy minden romániai magyar érdekeit képviselve elősegítse a szövetség a szülőföldön való maradást és boldogulást – mondta Biró Rozália. Az SZKT elnöke szerint ehhez nyitás, konzultáció szükséges kardinális kérdésekben nem csak az RMDSZ tagsággal, hanem a magyar közösség közbecsülésnek örvendő tagjaival, akkor is, ha más a pártpreferenciájuk. Új kihívásokra új, megfelelő válasz szükséges, ezt pedig jól kell kommunikálni – fogalmazott a politikus.

>> Biró Rozália teljes beszéde itt olvasható >>

Székely István: az autonómiák kérdését is át kell gondolnunk

Székely István, a , a Kulturális Autonómia Tanács elnöke beszédében az 1993-as brassói kongresszusra utalt vissza, amikor „megfogalmaztak egy merész tervet”, és összerakták azt a programot, ami azóta meghatározta az erdélyi magyarok emancipációját, valamint a közösségként való magára találását. Székely szerint az önálló állami egyetemet leszámítva elérték az akkor célkitűzéseket, amelyeknek gerincét a nyelvi jogok és a restitúció képezte.

Székely azt is elmondta, hogy a döntő többségük amellett foglalt állást, hogy a nyelvi jogok önmagukban nem biztosítják a magyarként való boldogulásukat, „ehhez a különböző autonómiaformák jogosítványai szükségesek”, és ezért kidolgozták a kulturális autonómiára, illetve Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervezeteket. "Véleményem szerint az újratervezés jegyében az autonómiák kérdését is át kell gondolnunk" - mondta.

„Újra le kell ülnünk, meg kell hallgatnunk egymás szempontjait, és közösen kell összeraknunk azt a nagy történetet, amely meghatározza a következő évtized irányát” – mondta a szakmára, a civil társadalomra, és az egyházakra utalva Székely.

Szerinte a jövő az akkori generáció gyermekeiről szól, így a jövőkép elsősorban számukra kell vonzó legyen, és őket kell részvételre, cselekvésre ösztönözze.

Székely István teljes beszédét itt lehet elolvasni.

Hogyan beszélhetnénk a kisebbségi kérdés megoldásáról, ha 25 év után bírósági ítélettel újraállamosítanak egyházaknak visszaadott épületeket, és elítélik azokat, akik kormányhatározat alapján szolgáltatták azokat vissza? Hogyan mondhatnánk, hogy rendben vannak a dolgok, hogyha a tanügyi törvényt évek óta nem alkalmazza a marosvásárhelyi Orvosi Egyetem vezetősége, ha Románia nem tartja be a Regionális és Helyi Nyelvek Chartájának előírásait, melyet aláírt, ha az új nemzetbiztonsági stratégiában az autonómia kérdése veszélyesnek van minősítve nemzetbiztonsági szempontból, és ha prefektusok indítanak el pereket és büntetnek a székely zászló vagy himnuszéneklés miatt?! – tette fel a kérdést beszédében Borbély László.

Az RMDSZ leköszönő politikai alelnöke szerint ezért újra és újra meg kell fogalmazni azokat az elvárásokat, amelyeket megjelenítettek 1990-ben. A politikus szerint a különböző anyagokból kiderül, hogy szövetség nem tudja "eladni a piacon " az eredményeit, hagy kívánni valót maga után a kommunikáció, nem találkozik eleget az emberekkel, elszigetelődött. Borbély úgy vélte, hogy a kommunikációt illetően meg kell találni a módját, hogyan tudják jobban elérni a választókat, hisz meg tudatosítani kell a magyar közösségben a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásainak tétjét.

>> Borbély László teljes beszéde itt olvasható >>

Ha már elfáradtatok a sok olvasástól, itt egy gyors összefoglaló a nap történéseiből:



Olyan időszakot él most az RMDSZ, amikor szükséges kimondani, hogy rég volt ilyen helyzetben. Tavaly, az államelnök-választás második fordulójában 600 ezer magyar ember járult az urnák elé, mindezt olyan körülmények között, hogy nem volt magyar jelölt versenyben, illetve, hogy az RMDSZ egyértelművé tette: a magyar ügy szempontjából nincs jó választás. Ennyi szavazatot utoljára 11 évvel ezelőtt sikerült szerezni – mondta Kovács Péter.

Az RMDSZ főtitkára szerint 25 év után meg kell próbálni újragondolni a szövetség politizálását, ám nem a célokat kell újra kitalálni, hanem új prioritások alapján kell kijelölni az utat, amelyet a közösségépítés, az őszinte párbeszéd és a magyar emberekkel való igaz összefogás jellemez. A politikus szerint a politizálás módjának megváltoztatása számára csak egy dolgot jelenthet: több alázat és őszinteség, nagyobb odafigyelés szükséges, a közösség szolgálata kell jelentse a fő feladatot.

>> Kovács Péter teljes beszéde itt olvasható >>

Hagedüs Csilla: el szeretnénk jutni oda, hogy a választási listákon minden második jelölt legyen nő

Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke beszámolójában elmondta, hogy a Nőszervezet megalakulása óta, 20 hónap alatt 23 megyei/területi, és közel 200 helyi szervezete alakult.

Hegedüs kiemelte, hogy ezekben a szervezetekben olyan nők tevékenykednek, akiknek a Nőszervezetben vállalt munkájukat megelőzőleg „semmi közük sem volt a politikához, sokan még a közéleti szerepvállalástól is irtóztak”.

Hegedüs beszámolt arról is, hogy a Nőszervezet tagja lett az Európai Néppárt Nőszervezetének, azért, hogy megtanulják, hogyan építik közösségüket azok, akiknek ebben több évtizedes gyakorlatuk van. „Először is közösséget építünk, közszerepre alkalmas nőket támogatunk” – magyarázta.

Hegedüs elmondta, hogy oda szeretnének eljutni, hogy „természetes legyen az, ami az északi államokban mindennapos gyakorlat: a választásokkor a listákon minden második jelölt nő”. Azt is kiemelte, hogy már nem kérdés az, hogy szükség volt-e a Nőszervezet megalakítására.

Hegedüs Csilla teljes beszéde itt olvasható.

A kongresszus, ahogy ők látják:

Az RMDSZ ünnepként fogja fel kongresszusát

Posted by Transindex.ro on Friday, 17 April 2015



A kongresszus, ahogy mi látjuk:

Kezd eluralkodni egy olyan félsz az újságírókban, hogy az RMDSZ kongresszusa soha nem fog véget érni

Posted by Transindex.ro on Friday, 17 April 2015


A kongresszus több tucat felszólalójának sorát Takács Aranka zárta, aki személyes hangvételű beszédében édesapjának, Takács Csabának, az RMDSZ volt ügyvezető elnökének a magyar közösségért végzett munkáját méltatta, és megköszönte a tevékenységét. A beszéd végén a teljes terem állva tapsolta meg a jelen levő Takácsot.

A kongresszus következő napirendi pontjához érkezve Biró Rozália szavazásra bocsátotta a szövetségi elnök délelőtti politikai beszámolóját, amit jelenlevők egy tartózkodás mellett fogadtak el.

“Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg a politizálásunk módját” – mondta Kelemen Hunor politikai programjának ismertetésekor. Az RMDSZ elnöke azt ígérte, hogy a döntéseket együtt hozzák meg, és azt kérte, hogy a közös döntések mellett mindenki álljon ki.

A szövetségi elnöknek meggyőződése, hogy a magyar közösségnek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. „Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához” – fogalmazott a politikus.

>> Kelemen Hunor teljes politikai programja itt olvasható >>


Ilyen morcosak tudnak lenni a fotósok, ha őket fotózzák
<br />
(Banga Előd, az RMDSZ fotósa)Ilyen morcosak tudnak lenni a fotósok, ha őket fotózzák
(Banga Előd, az RMDSZ fotósa)


A kongresszusi küldöttek elsöprő többsége bizalmat szavazott Kelemen Hunornak. Összesen 590 leadott szavazatot számolt össze a szavazatszámláló bizottság, ebből 585 volt érvényes. A szövetségi elnököt 10 ellenszavazat és 575 igen szavazat mellett választották újra az RMDSZ élére.

„Munkára fel! Köszönöm a bizalmat!” – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ 12. Kongresszusa küldötteinek azt követően, hogy Molnár Zsolt, a szavazatszámláló bizottság tagja ismertette a szövetségi elnökjelöltre leadott voks eredményét.

Szavazás az alapszabály-módosításról. Eláruljuk: megszavazták
<br />
Fotó: Banga Előd, RMDSZSzavazás az alapszabály-módosításról. Eláruljuk: megszavazták
Fotó: Banga Előd, RMDSZ


Csak 24 perc csúszás volt

Volt, aki kronométerrel mérte a kongresszust: Kovács Péter főtitkár az esti állófogadáson büszkén közölte velünk, hogy nem volt igazunk, mégiscsak véget ért a nap, ráadásul mindössze 24 perc csúszás volt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS