Lassan befellegzik a székelyföldi háztáji kisgazdaságoknak?
S. I. 2015. április 23. 12:53, utolsó frissítés: 13:09Az érintettek ellehetetlenülésről beszélnek, a szakember szerint az a kérdés, mit várunk el a kisgazdaságtól.
A rendszerváltás után a székelyföldiek többsége a burgonyatermesztésben és az állattenyésztésben vélte megtalálni a számítását, így a kilencvenes évek elején, közepén kis túlzással, mindenki burgonyával kereskedett, és a helyi tejfeldolgozóknak értékesítette a tejet. A korai időszakban a háztáji gazdaságok jogosan reménykedtek abban, hogy a visszaadott szántóföldekkel, kaszálókkal és erdős területekkel való gazdálkodás hosszú távon kiegészítheti a családi költségvetést, vagy akár a stabil megélhetést is biztosíthatja.
A kétezres évek elejére világossá vált, hogy a kezdeti optimizmus nem bizonyult egészen helyénvalónak, az EU-s csatlakozás pedig teljesen más keretek közé helyezte az ágazatot, amelyben immár csak azok maradhattak talpon, akik képesek voltak megfelelni a brüsszeli kritériumnak. Mára a legtöbb vidéki településen 5-7 farm működik, ezek közül egyesek szövetkezeti formában, ám ez utóbbival kapcsolatban még mindig elég nagyok a fenntartások. Egykori és mindmáig aktív háztáji gazdálkodókkal beszélgettünk az elmúlt 25 év mezőgazdasági tapasztalatairól és a lehetséges kilátásokról.
A privatizáció kiütötte a székelyföldi burgonyát?
Az első földtörvény értelmében számos apró parcella, ahogy fogalmaztak „nadrágszíjas” parcella került ismét magántulajdonba, és a legtöbb lóvontatású ekével fogtak neki gazdálkodni, hisz a kilencvenes évek elején nem sok családi gazdaság rendelkezett traktorral. A korai időszakban ún. társasok is alakultak, amelyek tagjait többek között az idősek, a munkaképtelenek, a nem otthon élők adták. Ezek a társulások néhány évig úgy, ahogy működtek, de a legnagyobb probléma az volt velük, hogy nem volt törzstőkéjük, így bankhitelből voltak kénytelenek műtrágyát, vetőmagot vásárolni, szántani, vetni, és a termény értékesítése után tudták csak törleszteni a hiteleket.
A fellendülés nem tartott sokáig, hisz megjelent a piacon a törökországi takarmányburgonya, amelyet már szeptember elején vásárolni lehetett, ráadásul olcsóbban, így a társasok 80 százaléka a kezdeti lendület után csődbe ment. Mivel a legtöbb társasban 4-5 ember vállalta a kockázatot anyagilag, így őket érintette leginkább az újonnan létrejött piaci helyzet. A helyzet valamivel jobb volt Kézdiszéken, mivel a nagyvárosok – Bukarest, Ploiești, Brassó, Konstanca, Galac, Brăila – közelsége miatt könnyebben tudták értékesíteni a terményt.
A háztáji termelők a kezdeti időszakban élénk cserekereskedelmet folytattak. A burgonyát cukorra, olajra, szőlőre, paszulyra, kukoricára cserélték, és ekkor élte reneszánszát a pityókabor is. Sokan voltak, akik a Bánságba, a Regátba vitték a burgonyát, és az ottani zöldségpiacokon próbálták eladni, de az sok gazda szerint „kínlódás volt, nem egyéb”.
A székelyföldi burgonyát a privatizáció első szakaszának lezárulta tette teljesen padlóra – legalábbis így látják az érintettek. 1996-98-ig az olajgyárakat és cukorgyárakat privatizálták, a legtöbb gyár nyugati befektetők kezébe került, a Román-alföldön, a Bánátban pedig rohamosan csökkent a cukorrépával és napraforgóval beültetett vetésterület. Sok tízezer hektár földbe pedig a helyiek burgonyát ültettek, így fordult elő, hogy Konstanca, Arad, Temesvár környékén már június végén, július elején betakarították a termést, és gyorsan vitték is ki a piacra. A konkurenciával nem tudta felvenni a versenyt a székelyföldi krumpli, így néhány éven belül alig néhány társas, és a 15-20 áras háztáji gazdaságok maradtak.
Ahol adottak voltak az igazán jó feltételei – laza, homokosabb, kavicsosabb, könnyű szerkezetű talaj - a burgonyatermesztésnek, mint pl. Alcsík, Háromszék, Kézdiszék, Gyergyószéken a Gyergyószentmiklós-Alfalu-Szárhegy-háromszög – ott még működik néhány társas, de a 2014-es év ott is katasztrofális eredményekkel zárult. Annyira nem volt kereslet a termés iránt, hogy sok esetben kilogrammonként 30 baniért is eladták a vásárlónak, csak vigye. Az így befolyó összegekből épphogy jutott az üzemanyagra, a vegyszerre és a napszámosok kifizetésére, de voltak társasok, ahol az önköltségi ár sem térült meg, és a tavalyi burgonya máig a pincében áll.
A fenti okok miatt az 1989-es mezőgazdasági statisztikában szereplő szántóföldterület mintegy 40 százaléka kaszálónak van hagyva, és a tulajdonosok azt is csak bizonyos években kaszálják. Így a mezőgazdasági területek kihasználatlanul, félig parlagon maradnak, a falvak körül művelik bizonyos részüket, a fennmaradó részen pedig legeltetnek.
"Legyen meg Brüsszel akarata"
Az állattenyésztésnek szintén a piac szabott új irányokat. A helyi tejfeldolgozók egy ideig működtek, de a külföldi konkurenciával nem sokáig bírták a versenyt, mivel modernebb eszközökkel dolgoztak, olcsóbban állították elő a termékeket, de rosszabb minőségűt – állították alanyaink.
„Hozták az 1,2 zsírfokos tejet, amit jobban megvásároltak, mint a 2,5 zsírfokost 50 banival drágábban” – mondták. Az uniós csatlakozás után a helyzet valamelyest javulni látszott, legalábbis a bevezetett kvótarendszert jónak értékelték. A tejágazat éledezni kezdett, a gazdák is fejleszteni kezdtek, minden településen kerültek olyanok, akik 10-30 szarvasmarhát voltak képesek tartani. 2015-től viszont megszűnt a tejkvótarendszer, és ismét pánik van a gazdák körében. A feldolgozók máris csökkentették, az is előfordul, hogy 40-50 banival kevesebbet adnak egy liter tejért, mint korábban. A tejkvótarendszer védte valamennyire a gazdát, de ennek vége – summáztak.
A tejtermelők közül így többen a hústermelésben kezdtek perspektívát látni, de ott az jelenti a problémát, hogy a felvásárló csak 150 kg-ig hajlandó fizetni. „Amikor a borjú megszabadult a betegségektől és súlygyarapodásnak indulna, akkor rögtön megveszik. Pedig, ha meghaladta a 150 kg-ot, utána szinte naponta hízik egy kilót, de az már nem éri meg a felvásárlónak” – magyarázzák. Megjegyzik, hogy korábban a húsipar – a szarvasmarha is, de a főleg a disznó - a vágóállattal kezdődött, amikor a sertés 120 kilogrammos volt, ma pedig az ipari szintű termelés következtében már 4 hónapos korában eléri ezt az élősúlyt, köszönhetően a tápszereknek.
Közbevetem, hogy a piacon csak a versenyképes szereplők maradhatnak talpon, ezért fel kellene zárkózni a nyugati konkurenciához. A gazdák ezt nem vitatták, ám úgy vélték, hogy helyi szinten a gazdatársadalom ezt egyedül nem tudja megoldani, de még lehet a kormány se.
„Itt EU-s szintről beszélünk. Hisz Brüsszel még a pálinkafőzésbe is beleszól, a székely, a magyar, a szlovák szilvatermelő a disznókkal kell megetesse a termést. Ha Brüsszel azt akarja, hogy itt a gazda megéljen, akkor megél, ellenkező esetben nincs, amiről beszélgetni” – értettek egyet.
Érdekesnek találják azt is, hogy meglátásuk szerint a nyugat-európai gazda hektáronként és állatonként több támogatást kap, mint a kelet-európaiak, ráadásul a területalapú támogatások feltételei is annyira megszigorodtak, szinte lehetetlen teljesíteni azokat – mondják. A kaszálós területre immár úgy adnak támogatást, ha van egy bizonyos létszámú állatállomány, ennek hiányában hiába műveli a gazda a területet, ugrott a támogatás.
Abban mindannyian egyetértettek, hogy az EU-s szabályozások egyértelműen a nagygazdákat, a társasokat szeretnék helyzetbe hozni, hisz a kis létszámú állattenyésztés, a felaprózott földtulajdon hátráltatja a hazai mezőgazdaság versenyképességét. Ebből viszont az következik, hogy a háztáji gazdaságoknak szinte semmi esélyük nincs arra, hogy plusz jövedelmet termeljenek, így egyre többen lesznek kénytelenek felhagyni az ilyen irányú tevékenységgel.
A Transindex megkereste Haschi Andrást, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatóját, aki szerint van ugyan igazság abban, amit a gazdák mondanak, de a kérdést árnyalni kell. A háztáji gazdasággal kapcsolatban megjegyezte, hogy az elsősorban arról kellene szóljon, amit otthon megeszik és elfogyaszt a gazda és a családja.
A burgonyatermesztés nem olcsó mulatság
„A háztáji gazdaság, ahogy a neve is mutatja, azt jelenti, amit a házunk táján megtermelünk saját és állataink használatára, saját megélhetésünkre. Ezt gyakorlatilag sem az EU, sem a támogatási rendszerek nem befolyásolják. A probléma szerintem onnan indul, hogy mindenki eladásra akar termelni, de csak keveset” – mondta.
Hozzátette, hogy a kilencvenes években a burgonyának olyan magas ára volt, hogy mindenki jó üzletnek tartotta. Abban az időszakban még az is nekifogott burgonyát termeszteni, aki a „nyolcadikon lakott a tömbházban, és semmi köze nem volt a gazdálkodáshoz, de előkerítette a családi örökséget, vagy földet bérelt” – fogalmazott Haschi, aki szerint, ha a kapunk kiment egy teherautó burgonya, cserébe egy új Dacia jött be. Úgy vélte, nem volt normális dolog, hogy egy kilogramm burgonya ára megegyezett egy liter benzin árával. A rendszerváltás előtt a burgonyatermesztésre szigorúbb szabályozás vonatkozott, a forradalom után viszont bárhol lehetett termelni.
Haschi András szerint az EU-s csatlakozás liberalizálta a piacot, sokkal könnyebb burgonyát importálni, viszont Brüsszel támogatást is ad a földterületekre. „Hargita megyében egy gazda az elmúlt évben 139 euró alaptámogatást kapott egy hektár burgonyaföldre, a kedvezőtlen adottságokért járó támogatás összege 107 euró/ha volt, a szántóföldi növényekre pedig további 21 euró támogatás illette. Ha ezt összeadjuk, akkor több mint ezer lejt kapunk hektáronként, ami a nyereséghez hozzáadva szinte megduplázza azt” – magyarázta a szakember.
A tavalyi év katasztrofális volt a burgonyatermesztők számára - jegyezte meg, ám hozzátette: tudni kell a burgonyáról, hogy a termesztők négy évben gondolkodnak.
„Általában van három rossz és egy jó év, vagy két rossz, egy semleges és egy jó év. 2011-ben és 2013-ban kiváló volt a termés, egy kg krumpliért 2 lejt is adtak. A termelők négy év után szokták megvonni a mérleget. Valóban egyre kevesebb hektáron termesztenek burgonyát, de ennek nem csak az az oka, hogy nincs, aki felvásárolja, hiszen a burgonya nem egy olcsó kultúra. Egy hektárba közel 10 ezer lejt kell belefektetni, ha azt akarjuk, hogy tisztességes termésünk legyen. Legyünk őszinték, hány család tudja megengedni magának ezt a befektetést azért, hogy ősszel ezer, esetleg kétezer lej nyereséggel zárjon? Olcsóbb gabonát termeszteni, a szántóföldet kaszálóvá alakítani, főleg annak ismeretében, hogy Hargita megyében egy hektár kaszálóra nagyobb a támogatás, mint egy hektár burgonyára” – magyarázta Haschi.
Valamit valamiért
A kaszálók, legelők támogatására rátérve a szakember hangsúlyozta, hogy az EU az előző támogatási ciklusban is támogatta azokat a gazdákat, akik agrárkörnyezet-gazdálkodási technológiát alkalmaztak. Ez nem bio-, vagy ökotermesztést jelent, egyszerűen annyit, hogy a gazda valamelyest védi a természetet.
„Hargita megyében az agrárkörnyezet-gazdálkodás egyes vagy kettes csomagját lehet igényelni, és vannak olyan területek, ahol harisvédelmi támogatást lehet igénybe venni. Ha a gazda úgy dönt, hogy ezt a technológiát alkalmazza, akkor az alaptámogatás és a kedvezőtlen adottságú területekre járó támogatás mellett plusztámogatást is kaphat, ha védi a gyepterületet. Fontos, hogy ezt nem kötelező kérni, ez a jövedelem kiesési kompenzációs támogatás. A B1-es és B2-es csomag esetében csak július elseje után lehet kaszálni, és a B2-es csomagnál csak kézzel szabad kaszálni, viszont a gazda több mint 100 eurót kap pluszba egy hektárra.
A B1-es csomag inkább a legelőkre érvényes vagy olyan területekre, ahol gépesített kaszálás folyik. Ezzel a flórát védjük, azt hogy bizonyos növények ne haljanak ki. Nagyon fontos, hogy a területet nem a megkaszálástól védjük, hisz a cél a megművelés, és nem az, hogy lelegeljék a területet. Nagyobb kárt, mint a juh semmi nem tud tenni egy kaszálóban” – részletezte a szakember. Megjegyezte: lehet, hogy a fű kicsit elöregedett lesz, amiért később, július elseje után kell levágni, de az EU ezért kompenzálja a gazdát több mint 100 euróval, ha pedig géppel műveli a területet, akkor 21 euróval hektáronként. Nagyon fontos – mondta Haschi, hogy ez a kritérium a havasi legelőt védi, és nem az Olt, vagy a Maros menti területeket. Célja, hogy a gazda ne hagyja megműveletlenül a havasi területeket, ezért az EU támogatással ösztönzi ezt a tevékenységet.
„ A harisvédelmi területen nagyobb a szigorúság. Hargita megyének mintegy fele 2015-től harisvédelmi területbe esik, ami azt jelenti, hogy augusztus elseje után kaszálható. Viszont az EU ezt már 244 euróval támogatja hektáronként, ami óriási összeg, ráadásul ott van még az alaptámogatás is. Persze nem muszáj ezt igényelni, meg lehet elégedni az alaptámogatással is.
Nálunk az alapvető probléma az, hogy mindenki mindenből akar. Az elképzelés úgy van, hogy egy gazdának általában könnyen megközelíthető helyen is van területe, amit sokszor kaszál, rendezi, és van területe fenn a havason is. A harisvédelmi támogatást oda kell kérni, nem a völgybeli területekre, mert akárhogy számoljuk, a veszteséget nem pótolja. Hisz 244 euróért nem lehet annyi szénát venni, mint amennyit termelne rajta, de a támogatásnak nem is ez a célja. A gazda a havasi területre amúgy is csak augusztusban menne ki, és ha igényel támogatást, akkor a kaszálás által automatikusan a madarat is védi. Szigorú feltételekről beszélhetünk akkor, ha mindenféle támogatást akarunk kérni” – összegzett a szakember.
Várjuk ki a végét!
A tejkvótarendszer megszűnésével kapcsolatban Haschi elmondta: igaz, hogy a rendszer védte a gazdákat, de másfelől fékezte is, hisz ha valakinek nem volt elegendő tejkvótája, akkor vásárolnia kellett ahhoz, hogy elég tejet tudjon értékesíteni.
„Talán korai még erről beszélni, mert a bőrünkön még nem érezzük a rendszer megszűnésének hatásait. Mindenki meg van ijedve attól, hogy elárasztja a hazai piacot az olcsó és rosszabb minőségű tej, de szerintem várjuk meg a konkrét eredményeket, hisz tudni kell, hogy a székelyföldiek egyre jobban ragaszkodnak a helyi zsírosabb, jobb minőségű tejhez. Talán egy kis összetartás hiányzik a rendszerből. A felvásárló és a kereskedő is egy kis felelősségérzetet kellene tanúsítson, és ne vásárolja meg az olcsó, külföldi tejet, hanem vegye meg az itthoni, jobb minőségű terméket és akkor lényegesen változnának a körülmények. Tény és való, hogy nem könnyű a helyzet és jogos a félelem a gazdák részéről az importtejre vonatkozóan” – fogalmazott.
Kérdésünkre, hogy kijelenthető-e, az állam inkább a nagy gazdaságokat támogatja és a háztáji gazdaságokat kevésbé tartja fontosnak, Haschi András elmondta: az államnak mindkét fél egyformán fontos, egyiket sem hagyja pénz nélkül. Az alapfeltétel a földek esetén az, hogy legyen minimum egy hektár gazdaság, legalább 3 szarvasmarha. Ha ezek a feltételek adottak, már valamilyen formában jár támogatás.
„A különbség az, hogy az állam inkább a közepes méretű gazdaságokat támogatja, azokat, amelyek 30 hektár körüli területtel rendelkeznek. A mostani programban vannak olyan támogatások, amelyeket csak a terület első 30 hektárjára adják. Tehát, ha valakinek van 50 hektárja, akkor csak 30 hektárra kap, 20-ra nem. Viszont, ha egy gazdának 25 hektárja van, akkor teljes támogatást kap.
Nem osztom azt a véleményt, hogy a háztáji gazdaságok nem fontosak az állam számára, csak a nagyok. Ez így nem igaz, mert a háztáji gazdaságok is gyakorlatilag pont úgy megkapják a támogatást a kis területre, mint a közepes gazdák, csak a közepes kapja a legtöbbet, mert az a legfontosabb. Mert, ha egy 30 hektárral rendelkező gazda nem kap támogatást, akkor felhagy a tevékenységgel, ami nagy bevételkiesést jelent az állam számára. Ezek a gazdák, ha támogatást kapnak, tisztességes megélnek, de meggazdagodni nem fognak. A háztáji gazdaságok nagyon kicsik, így nem is várható el, hogy egy család megélhetését biztosítani lehessen belőle. A kisgazda is az összes területére és állatára megkapja a támogatást, mint ahogy a közepes vagy nagygazda is, az a különbség, hogy a közepes még egy kis pluszt is kap hozzá” – zárta Haschi András.