2018. december 13. csütörtökLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Horváth Anna: a román tanácsosokból néha még előtör a magyarelleneség

Kertész Melinda kérdezett: Kertész Melinda 2015. augusztus 05. 18:18, utolsó frissítés: 18:47

Az alpolgármester szerint a napi, közérdekű problémák a "magyar ügyeknél" is jobban foglalkoztatják a kolozsvári magyarokat.


Nemcsak magyarként kell sokszor politikai csatákat vívnia a román többségű, sokszor soviniszta tanácsosokkal, mandátuma alatt azzal is szembe kellett néznie, hogy a kolozsvári magyarok egy része elfordult az RMDSZ-től. Felismerte, hogy a választók bizalmának visszaszerzését azzal kell kezdeni, hogy meg kell hallgatnia igényeiket. Ezek az igények pedig nem feltétlenül esnek egybe a politikum által oly sokszor felvállalt "magyar ügyekkel". Horváth Annát a városházán folytatott munkájáról kérdeztük.

Emil Boc polgármester mindent megtenne, csakhogy elkerülje a többnyelvű helységnévtábla témáját. Legutóbb azt mondta, hogy ő nem tehet mást, mint betartani a bírósági határozatot. Azt már nem említette, hogy ő döntött az alapfokon született pozitív bírósági határozat megtámadásáról. Szerinte a városkapuk felirata megoldaná az összes többnyelvű városnévtábla feliratot illető vitát. Ön pedig csatlakozott a várostáblák többnyelvűsítése miatt indult kezdeményezéshez, az Ezer per tavaszához. Ebből a helyzetből kiindulva ön szerint hogyan alakulhat a helységnévtábla sorsa?

- A törvény a polgármestert nem kötelezi semmire. Sem arra, hogy kitegye a táblát, de arra végképp nem, hogy ne tegye ki. A törvény 20%-on felüli kisebbségek esetében rendelkezik kötelező érvénnyel a kisebbségi nyelvi jogokat illetően. Ahol a nemzeti kisebbségek számaránya nem éri el a 20%-ot, ott lehetőség nyílik a többnyelvű várostábla kihelyezésére, ezt egyébként az alapfokon született ítélet indoklásában a bírónő is tételesen leírta: amit nem tilt a törvény, az megengedett. Tehát a törvény nem tiltja, hogy a polgármesteri hivatal kitegye a többnyelvű helységnévtáblát, és megadja a lehetőséget egy helyi közösségnek, hogy eldöntse, akar-e élni ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Erre Brassótól Szászmedgyesig számos példa van országszerte, nem is érdemes őket sorolni.



Aranyosgyéres esetében azt mondta a bíró, hogy nem lehet a törvényhez hozzátenni, tehát ami nincs benne a törvényben, az még nem jelenti azt, hogy lehet.

- Aranyosgyéres esete tükrözi leginkább annak a következményét, amikor egy országban a bíró, vagy az ügyész a döntéséért nem tartozik semmilyen felelősséggel, hanem a saját meggyőződései, érzései és ellenérzései által befolyásolva leír valamit, amit később, 2015-ben saját bíró kollégája – gondolok itt a helységnévtábla-ügyben megszületett alapfokú döntésre - darabokra szed.

Más önkormányzatoknak, akik hivatalos helységnévtáblát tettek ki, nem kellett szembenézniük ezzel a jogértelmezési problémával, hiszen senki nem támadta meg a döntésüket. Ugyanakkor, sok esetben, az önkormányzatok a település bejáratokhoz több nyelven feliratozott „városkapuk”, obeliszkek kihelyezése mellett döntöttek, mert ezzel az adminisztratív döntéssel elkerülhették a pereskedést.

Egy ilyenszerű városkapuval próbálja Emil Boc polgármester áthidalni a problémát Kolozsváron is, mert ehhez nem szükségeltetik városi tanácshatározat. Ez egy adminisztratív döntés, de ennek az a hátulütője – és ide szeretnék kilyukadni a polgármester nyilatkozata kapcsán –, hogy nincs törvényes garancia: nem lévén egy tanácshatározat erről, egy következő városvezetés jóindulatának hiányában, neadjisten, rosszindulata esetén, a városkapukon szereplő többnyelvű felirat ugyanolyan könnyen levehető, ahogy azt kitették.

Hogy látja, miért maradt a pereskedés az utolsó lehetőség, mi az oka annak, hogy politikai eszközökkel nem sikerült elérni azt, hogy Kolozsvár bejáratainál magyarul is kikerüljön a város neve a helységnévtáblákra?

- Az elmúlt 25 évben igyekeztünk az ügy kapcsán partnert találni, ugyanis a román többség támogatása hiányában erről nem születhetett pozitív döntés. A román politikusok nagyon nehezen, és ritkán döntenek úgy, hogy véleményformálóként támogatnak egy kisebbségi ügyet, és a szavazótáboraik vélt vagy valós elvárásaiktól elvonatkoztatva, azt mondani: ez a normalitás része, ez egy európai opció.

Emil Boc retorikájában azonban jelen vannak azok az elemek, hogy európaiság, kisebbség elismerése, békés együttélés, mégis a tábla ügye nem látszik megoldódni.

- Én úgy egészíteném ki azt, amit ő mondott, hogy a városkapu többnyelvű feliratozása egy pozitív gesztus, egy lépés a normalitás és az európaiság irányába. Azért nem elég, és ezt neki valamilyen módon meg kell értenie, mert ez a vállalása nem foglal magába törvényes garanciákat. A kolozsvári magyar közösség – számát tekintve is, és a város fejlődéséhez, történelméhez való hozzájárulása okán is – kell legyen olyan értékű, hogy törvényes garanciákba is tudjuk foglalni a város többnyelvű helységnévtáblája ügyét. Azonban, amint azt az elmúlt évek tapasztalata is mutatja, ez nem fog menni anélkül, hogy a többségi román közösséget a mi oldalunkra állítanánk. Azért nem fog menni, mert a román politikusok arra koncentrálnak, hogy egy ilyen vállalás milyen hatást válthat ki az általuk képviselt közösségben.



Ezért mondtak csődöt a politikai eszközök is az elmúlt években. A törvényes előírásoknak és feltételeknek megfelelően az RMDSZ 2011-ben 13500 aláírást nyújtott be polgári kezdeményezésű tanácshatározatra. A törvény értelmében egy adott közigazgatási egységben polgárok is kezdeményezhetnek tanácsi határozatot, ha a szavazati joggal rendelkezők legalább 5%-a aláírásával támogatja azt. Ezzel együtt, azóta sem került napirendre a helységnévtábla-tervezet. Románok és magyarok egyaránt aláírták a határozat-tervezetet, ami megérdemelne annyi figyelmet, hogy napirendre tűzze a tanács, hiszen egy egyértelmű támogató vagy ellenző szavazat hiányában egy folyamatos játszma folyik ebben az ügyben: senki sem mondja azt ki nyíltan, hogy „nem”.

Februárban kiütötte a biztosítékot a PSD-frakcióban, hogy az Ezer per tavaszához való csatlakozásra buzdítottam az ügyet támogató kolozsvári román és magyarokat egyaránt. A tanácsülés másnapján kérték a lemondásomat. Ebben a kérdésben sajnos, a román politikusok kettős játszmát folytatnak: nem foglalnak állást a kérdésben, és nem hajlandóak támogatni, felvállalni azt, hogy ez egy olyan ügy, egy olyan pont, amin túl kell lépnünk. Ha nem oldjuk meg ezt a kérdést, akkor nem tudunk kulturális fővárosban gondolkodni. Például a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézmény, amely megoldotta a román feliratozás kérdését, úgy, hogy közben nem vár kölcsönösséget a román színháztól, mert úgy gondolja, hogy a román közönség felé is nyitnia kell. De amíg nem tudja a román többség is felmutatni ugyanezt a típusú hozzáállást, mentalitást, addig valóban csak üres szlogenekről beszélhetünk.

A mutlikulturalitásról Európa-szinten lemondtak a társadalomkutatók, a vezető politikusok, és helyette az interkulturalitást ajánlják, szerintük ezt a kifejezést kellene feltölteni tartalommal. Kolozsvár esetében nem is lenne olyan nagyon rossz ötlet, mert a multikulturalitás fogalma már nem hangzik hitelesen Boc részéről. Ön szerint el kellene mozdulni az interkulturalitás irányába?

– Jónak tartom azt, ha a szakemberek bizonyos fogalmakkal zsonglőrködnek, vagy játszanak, hiszen a fogalmakat időről időre – és ha a használati módozathoz, vagy a tartalmukhoz negatív konnotációk is kötődnek, akkor annál inkább – egy picit újra kell gondolni, de ezek még mindig csak szavak. Akár interkulturalitásnak, akár multikulturalitásnak nevezzük, mindkét esetben elsősorban a kultúrák egymáshoz viszonyított autonómiájáról kellene beszélnünk. Lucian Kovács Nastasă nagyon szépen fogalmazott, amikor azt mondta: ő abban hisz, hogy a különböző kultúrák legfennebb kölcsön tudnak kérni egymástól értékrendet, de nem kell egybefolyniuk, sem egybekapcsolódniuk. Én úgy fogalmaznék, hogy egymásból kellene építkezniük ezeknek a kultúráknak. Az egymás mellett élő közösségek megmaradása és a kulturális értékeinek újratermelése csak úgy valósulhat meg, ha egymástól függetlenek, létezik autonómiájuk, és ha intézményes keretek között is kapnak erre segítséget. Ilyen keret lehet például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Kolozsvári Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera.



A következő helyhatósági választásokig egy szűk év van hátra. Visszatekintve, milyennek értékeli a három éves tevékenységét, és még mit kellene elvégezni a következő mandátumig?

- A 2012-es választási kampányban azzal szembesültem, hogy a kolozsvári magyarok úgy érezték: az RMDSZ-frakció nem figyel eléggé rájuk, sokkal inkább a saját maga által felállított prioritások, célkitűzések, mint az emberek által megfogalmazott problémák, elvárások mentén tevékenykedik.

Talán az is fokozta ezt az érzést, hogy nem tájékoztattuk őket rendszeresen, naprakészen, ezért ábrándultak ki a politikából, fordultak el az RMDSZ-től. Ugyanis nem elég csak a kampányidőszakban ráerősíteni a választókkal való kommunikációra, hanem rendszeresen jelen kell lenni a közbeszédben, a köztudatban, konzultálni kell, beszélni a megvalósításokról, vagy éppen a kudarcokról, annak okairól. Másrészt, talán túl sokat foglalkoztunk a szervezeti gondokkal, és ez elvont energiát attól, hogy odafigyeljünk az emberek mindennapi gondjaira. Én akkor jöttem rá, hogy nagyon nagy személetváltásra van szükség, amikor kétheti rendszerességgel elindult a Paprika Rádióban az interaktív műsorom, talán elsőként a mindenkori városvezetés történetében. Azt tapasztaltam, hogy a kérdések 90%-a napi, közérdekű problémákról szól. Majdhogynem egyáltalán fel sem merültek kizárólag a magyar közösséget érintő kérdések, hiszen jellemzően a városgazdálkodás, parkolók, forgalomszabályozás problémakörben mozogtak a kérdések.

Ebből, persze, nem az következik, hogy a kolozsvári magyaroknak nem prioritás például az anyanyelvhasználat, a műemlékfeliratok, a magyar iskolák, egyházak, civil szervezetek támogatása, hanem, hogy úgy érezték, kiváltság és jó dolog az, ha van kihez rendszeresen forduljanak mindennapi gondjaikkal, javaslataikkal a polgármesteri hivatalban. Ettől kezdve részemről ez egy tudatos váltás volt, és az emberek egyértelműen pozitív változásként élik meg, hogy elérhető vagyok, a rendelkezésükre állok, feladatokat kapok és megoldásokat keresek ezekre.

Másrészt viszont, a magyar bölcsődei helyek kérdéséről tudtam, hogy egy olyan hiányosság, amely a magyar közösséget húsba vágóan érinti. Persze az is történhetett volna, hogy gyorsan beindítunk egy-két csoportot, hadd látsszon, hogy foglalkozunk az üggyel – a többi meg, ha összejön jó, ha nem, más prioritások veszik át a helyét. Ehelyett folyamatos odafigyeléssel, hosszútávú következetes építkezéssel próbáltam elérni, hogy minden évben sikerüljön a bölcsődei helyek számát növelni, újabb bölcsődei helyszíneken magyar csoportokat beindítani. A folyamat maga nagyon nehézkes, egy bölcsőde beindításának kifutási ideje legalább egy év: be kell azonosítani az intézménynek megfelelő ingatlant, a jogi, vagyoni kérdéseket rendbe kell tenni, az épületet fel kell újítani. A fél szemem mindig rajta kellett legyen ezen a projekten, de ebben a polgármester gyakorlatilag szabad kezet adott nekem.

Persze az sem mellékes, hogy kezdetektől nagyon jó volt az együttműködésem a bölcsődéket igazgató kolléganőmmel, aki először talált olyan alpolgármester-partnerre, aki ezt az ügyet a sajátjának tekinti. Ilyen körülmények között az sem zavarta, hogy én a saját közösségem érdekeit akarom érvényesíteni, hiszen ebben a helyzetben mindenki nyert. 2012 óta évente indult a lakónegyedekben újabb magyar csoport, sőt az elkövetkező két évre is folynak az előkészületek: idén a Mărăști tér közelében a Karjala (Coastei) utcában, jövőre a Donát út végén, 2017-ben a Hajnal negyedben nyílik újabb bölcsőde és indulnak be újabb magyar csoportok. A polgármesteri hivatal egy olyan intézmény, ahol sokféle ember dolgozik. Csaknem 80%-uk 15 éve itt van, legtöbbjüket az akkori polgármester, Gheorghe Funar semmiképpen nem a hozzáértés, kompetenciák, szakmai tudás alapján hozta ide, tisztelet a ritka kivételnek.



A köztisztviselő egy nagyon alkalmazkodó fajta, legalábbis felszínesen, és a látszat erejéig nagyon képes az új retorikát elsajátítani, újszerűnek mutatkozni világnézeteiben és elképzeléseiben. Az egyetlen dolog, amiben nagyon nehéz ezt a váltást, változtatást eszközölni, az a szakmai hozzáértés, mert az vagy van, vagy nincs. S bár retorikailag mindenkinek könnyen megy az, hogy most nem divat gyűlölni, vagy nyíltan utálni a magyarokat, néha váratlan helyzetekben előtör belőlük, a tanácsosokból is a magyarellenesség.

Zsigeri ez a magyarellenesség?

- Nekem még mindig tudnak meglepetéseket okozni a városi tanácsban a kollégák. Az például, amikor egy liberális, nálam talán fiatalabb politikus azzal kezdi a mondatot, hogy a nagyapja magyar volt, és azzal folytatja, hogy őt „vérig sérti” az, hogy az Avram Iancu utca az számunkra Petőfi utca. Nem a magyar nagypapát, felmenőt nem tudom elhelyezni a képben, akit ő sűrűn emleget, hanem ezt a lelkiállapotát, hogy miért sérti, mitől tartja ő veszélyesnek, károsnak a magyar utcanév-használatot, arra hivatkozva, hogy mi a múltban élünk, és összezavarjuk a gyerekeinket a kettős utcanév-használattal. Hogy ez mennyire zsigeri, azt nem tudnám megmondani, de eléggé elkeserítő.

Ebből a szempontból Bocról mi mondható el?

- Úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak, a jelenlegi helyi román politikusi kínálatból ő a legjobb és legelfogadhatóbb partner, és ide a politikai pártok teljes palettáját beleértem. Azt tapasztaltam, hogy benne nincs az a típusú ellenállás, ellenérzés, mint az említett kollégában. Októberben, a helységnévtábla-per kapcsán is elmondta: választási kampány van és ez egy olyan politikai kérdés, amit a pártja ebben a pillanatban nem vállalhat fel, mert ha ezt megtenné, szavazatokat veszíthet.

Azt nem tudhatom, hogy milyen adatokra támaszkodik, nem tudok olyan felmérésről, ami a kolozsvári lakosok körében szakmailag megalapozottan, mindenféle szempontból mérte volna a nacionalizmus alakulását, de ugyanígy reagált valamennyi helyi tanácsos, illetve az ellenzék, a PSD meg is mutatta, hogy milyen könnyedén lő csípőből, még akár a saját érdekei ellenében is, amikor adódik egy általa jónak vélt helyzet, amikor a magyar kérdésből ügyet lehet csinálni. Gondolok itt arra a februári esetre, amikor a lemondásomat kérték. Azzal próbálták a mézesmadzagot elhúzni a polgármesternél, hogy jelezték neki: hajlandóak lennének nagykoalíciót kialakítani a leváltásomra, és megszavaznák utólag a helyembe tett liberális kollégát, azonban a polgármester erre nem volt kapható. Ők sem gondolták végig, hogy mit nyernének abból, hogy a teljes magyar közösség haragját, ellenérzését magukra vonnák, hiszen precedens nélküli lenne, hogy 14 év után nincs magyar alpolgármestere a városnak, ráadásul nem azért, mert nem végzi a dolgát, vagy valamit mulasztott a hivatali teendői közül, hanem azért, mert kiáll a táblaügy mellett, ami a világ legtermészetesebb dolga.

A PSD azt vágta a fejemhez, hogy hogyan támadhatom meg azt az intézményt, ahol dolgozom, és ahonnan a fizetésemet kapom, és hogyan buzdíthatok arra embereket, hogy perbe hívják a polgármesteri hivatalt. Azonban ebben a tényállásban semmi ellentmondás nincs, mert ez a per nem valaki, vagy egy intézmény ellen indult, hanem egy ügyért, és azért kell folytatódnia, mert nincs politikai akarat a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésére. A román jogrendben bízva akarjuk a tanács döntésének hiányát egy bírósági döntéssel helyettesíteni. A magyar közösség képviselete számomra elsőrendű, hiszen ők küldtek ide szavazataikkal, az intézményi munkából fakadó kötelességek csak ezután következnek. Nagyon ritka, hogy ez a két érdek ütközik, de ha alpolgármesteri tisztségembe is kerül, nekem nincs más opcióm, mint az általam képviselt közösség érdekeit prioritásként kezelni.

Úgy gondolom, hogy ezt mára már megértették. A napokban azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy támadások érnek, amiért az Ezer per tavaszához csatlakoztam. Azt válaszoltam, hogy szerintem ezt a hibát senki nem fogja megismételni, azt gondolom, hogy mára a dolgok a helyükre kerültek a fejekben.

Ön szerint mekkora az esélye, hogy jövőre, a helyhatósági választások után az alpolgármesteri tisztségben folytassa a munkáját?

- Nagyon nehéz kimatekozni, hogy hány önkormányzati mandátummal válik megkerülhetetlenné az RMDSZ-frakció. Remélem, senki sem olyan naiv, vagy nem ringatja magát abban a hitben, hogy a mindenkori román polgármester úgy gondolja, hogy jár ez a tisztség a magyar közösségnek, mert ez nem igaz. Magyar alpolgármester akkor van, amikor a többséget velünk kialakítani tudó párt valamilyen politikai számításból úgy gondolja, hogy jó neki, ha köt egy ilyen alkut.

Persze, sokat lehet köbözgetni, de én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valamelyes bizonyossággal lehessen alpolgármesteri tisztségre számítani – függetlenül, hogy én vagyok az, vagy más – legalább hatszemélyes RMDSZ-frakcióra van szükség. Ha a tanácsra leképezzük a kolozsvári magyar közösség 16%-os számarányát, akkor az a 27 tanácsosból négy, jó esetben öt magyar tanácsost jelent. Ahhoz, hogy ebből hat legyen, vissza kell térni azokhoz a 90-es évek eleji állapotokhoz, hangulathoz, amikor a funari veszélyérzet, nyomás hatására, vagy más logikák mentén a kolozsvári magyar közösség példásan tudta mozgósítani magát a választásokkor. Akkoriban, azokon a településeken, ahol az elöljárói hitelesek tudtak lenni, a magyar közösség sokkal nagyobb arányban ment szavazni mint a román.



Nem értékelhető mégis pozitív fejleményként az, hogy ma már nem létezik az a félelem, ami ezt a nagy mozgósítást generálhatná, és, hogy az emberek nem gondolják azt, hogy nagy veszteséget jelentene vagy veszélyes lenne számukra, ha nem mennének el szavazni?

- Nagyon szomorú lenne, ha arra a következtetésre kellene jutni, hogy csak a félelemérzet az, ami ilyen példás, arányainkon felüli mozgósítást ki tud váltani. Én hiszek abban, hogy az elkötelezett munkavégzés és az őszinte odafordulás a választók felé, az elvárásaikra való figyelés meghozza a várt eredményét és az emberek megértik, hogy el kell menni szavazni. Megértik, hogy meg kell fogni egymás kezét, mert szükség van a hat tanácsosra ahhoz, hogy a román politikusok ne tudjanak játszani velünk, ahogy azt 2008 és 2012 között tették, amikor a PDL-nek egyedül is bőségesen megvolt a többsége, amikor az RMDSZ szavazatára majdhogynem csak kirakatból volt szükség. A magyar alpolgármestert pozitív gesztusként támogatták és szavazták meg, de az RMDSZ-frakció sokkal kisebb súllyal tudott fellépni bármilyen olyan ügyben, amit a politikai koalíciós partner kényelmetlennek tartott valamilyen oknál fogva. Úgyhogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között dolgozni, sokkal nehezebb volt eredményeket felmutatni.

Ebben a ciklusban – noha csak négyen vagyunk – egy nagyon szerencsés konjunktúra folytán lehet, hogy jobb a helyzetünk, mint az 5 tanácsosnak 2008 és 2012 között. Azonban nem hiszek a sorozatos és visszatérő szerencsében, azt gondolom, hogy egyfelől nekünk, önkormányzati képviselőknek kutyakötelességünk észrevenni, hogy mivel nem voltak megelégedve a magyar választópolgárok, és változtatni a viszonyulásunkon, a munkastílusunkon.

Áttérnék a Nőszervezet-beli tevékenységére, arra, hogy a nőket érintő kérdések mennyire vannak napirenden az önkormányzati munkájában. Például a háromszázezernél is több lakosú Kolozsváron nem működik menedékközpont a családon belüli erőszak áldozatainak. Fontosnak tartja pótolni ezt a hiányt?

- Egy ilyen központ kétféle módon jelenhet meg és kellene megjelenjen egy településen, egy városban. Az egyik módja, hogy egy civil szervezet, amelyet az önkormányzat anyagilag támogat, felvállalja és működteti ezt a központot. A másik módja, hogy maga az önkormányzat találja meg annak a módját, hogy működtessen egy ilyen központot. Jelen pillanatban nincs döntés arról, hogy melyik irányba kellene elindulnunk, de jövőre, akár európai forrásokat is felhasználva meg kell találni a megoldást erre a kérdésre. Nemcsak az utcahálózati javításokra, és a közszállítási rendszer korszerűsítésére, hanem egy ilyen központ megnyitására is fel kell használni a pályázási lehetőséget. A 2008-ban bekövetkezett megszorító intézkedések, munkahely-befagyasztások miatt ezt a kérdést nem tudta az önkormányzat megoldani.

Az európai város szerepében tetszelgő Kolozsváron a kutya-kérdés még mindig nincs megoldva, noha egy közvitát is szervezett az ügyben a városháza. Egyik sarkalatos kérdés az volt, hogy a gazdák utazhatnak vagy sem ezentúl a buszon a kutyáikkal. Mi történt ezzel a tanácsi határozattervezettel?

- Néhány hónap megfeneklett vita után a polgármesternek sikerült döntést hoznia, így hamarosan a tanács elé kerül a szabályzat-tervezet. A közviták szakítópróbájának bizonyult, hogy a közszállítási eszközökön utazhassanak, vagy nem a kutyákkal közlekedők. Ebben a kérdésben rengeteg pró és kontra érv felsorakozott és végül a kutyatartók irányába billent el a mérleg, azaz megpróbáljuk, működőképes-e a közszállítási eszközökön kutyával utazni.

A kolozsváriak eléggé nehezen viselik, hogy a fesztiválszezon közepén, az ifjúsági főváros évében a város központja leginkább egy építőtelepre hasonlít. Bár soha nem jön jókor a közlekedés számára egy ekkora munkálat, a helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon sok helyszínen dolgoznak. Miért időzítették ilyen szerencsétlen időpontra a munkálatokat?

- Tavaly az önkormányzat két opció közül választhatott: vagy elveszíti azt a nagyjából 20-30 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást, amelyet a megkésve jóváhagyott, ezért egymásra csúszott európai projektek jelentettek, vagy vállalja, hogy ezek a munkálatok egyszerre zajlanak és kellemetlenséget okoznak a város lakóinak.

A projektek kiterjednek a teljes villamosvonal mentén az utcahálózat, a járdarész és úttest feljavítására, emellett a Király utca, az Unió utca, a Mócok útja, illetve a Petőfi utca feljavítására is.

Akkor úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a közfelháborodást, de nem mondunk le a finanszírozásról. Nagyon sok tényezős az, hogy kinek a hibája, hogy megcsúsztak a pályázatok és a munkálatokat most egyszerre kell elvégezni. A minisztériumokban késett éveket a jóváhagyás, illetve a finanszírozási szerződések megkötése. Emellett lassította az eljárást, hogy össze kellett hangolni a munkálatokat, például a gázvállalat munkálataival. Ezekkel a cégekkel nehéz volt együttműködni, mert nem alárendelt intézményekről van szó. Gyakorlatilag a tárgyalásokon és a jóindulatukon múlik az, hogy a németországi székhelyű E.ON Gaz hajlandó-e összehangolni velünk a munkálataikat.

A belváros legalább az ősz beálltáig így fog kinézni. Igyekszünk meggyőzni a kivitelező vállalatokat, hogy a lehető legjobban, leggyorsabban dolgozzanak, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a kellemetlenségeket. Sokszor úgy tűnik, hogy senki nem dolgozik egy-egy útvonalon, de ez csak a látszat, mert vannak olyan munkaszakaszok, amikor az egyik a másikat be kell várja, vagy el kell telnie néhány napnak, mint például a Petőfi utcában, ahol a 80 centi mélyen kiásott, elhordott és helyére behozott új alapot ledöngölik, és az megroskad. Vannak olyan munkaszakaszok, amelyek betartásától függ az elvégzett munka tartóssága.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS