2018. szeptember 21. péntekMáté, Mirella
25°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nemi diszkrimináció: a láthatatlan ok a férfiak és nők bére közötti szakadék mögött

Kertész Melinda kérdezett: Kertész Melinda 2015. szeptember 18. 09:30, utolsó frissítés: 09:30

Romániában továbbra is gazdasági hátrányban vannak a nők a férfiakhoz képest, és ez a fizetések terén is meglátszik.


Világszerte 155 országban van legalább egy olyan törvény, amely korlátozza a nők gazdasági lehetőségeit, és 100 országban bizonyos munkáktól törvényes rendelkezések által zárják el a női munkavállalókat. 18 országban – többnyire a közel-keleti országokban – még ennél is súlyosabb rendelkezéseket alkalmaznak, például férji engedélyhez kötött a feleségek munkavállalása.

A Világbank által készített kutatás jól mutatja, hogy világszinten milyen akadályokba ütköznek a nők a gazdasági szerepvállalás szempontjából, azonban ebben a tekintetben Európa-szerte sem fényes a helyzet: ezt bizonyítja a júliusban megjelent 2015-ös Nemek Közötti Egyenlőség Európai Indexe is, ami szerint az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legnagyobb az egyenlőtlenség a nők és férfiak között.



Az ábra szerint Romániában négy különböző olyan törvény létezik, amely korlátozza a nők gazdasági lehetőségeit.


A nők és a férfiak bérei közötti különbségekről, vagyis a bérszakadékról az Eurostat négyévente szolgáltat adatokat. A legutóbbi, 2012-ben kibocsátott jelentés szerint az EU-s 16,4%-os átlaghoz képest Romániában a bérszakadék 9,7%-os volt. Bár ezt az adatot pozitívumként is értékelhetnénk, hiszen kevés olyan makrogazdasági mutató van, amely szerint Románia megelőzi az EU-s átlagot, nincs ok az örvendezésre: a statisztikai adatokból kimaradnak a kiscégek és az informális gazdaság hatásai gyakorlatilag felbecsülhetetlenek. A bérszakadék jelenségéről, és hátteréről Geambașu Réka szociológust, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociálismunkás-képző Intézetének egyetemi tanársegédjét kérdeztük.


Hogyan határozható meg a bérszakadék?

Geambașu Réka: – A bérszakadék, vagy bérrés wage gap vagy pay gap név alatt ismeretes az angol nyelvű szakirodalomban. Ugyan leggyakrabban a nők és a férfiak közötti bérszakadékról szoktunk beszélni, de bármilyen tetszőleges társadalmi csoportok között lehet mérni ezt.

Az etnikai bérrés mérése egy nagyon gyakori kutatói érdeklődés, az Amerikai Egyesült Államokban például hosszan vizsgálták több kutatásban is, hogy a különböző etnikai csoportok között milyen bérkülönbségek vannak. A bérszakadék tehát, amint azt a neve is jelzi, az egyes társadalmi csoportok által elért bérek közötti különbség.

A mérésének vannak nagyon precíz módszertani feltételei: kizárólag bruttó órabért szoktak összehasonlítani, és csak azokat a béreket szokták figyelembe venni, amelyekre a referencia időszakban nem tevődnek rá bérkiegészítések, vagy egyéb juttatások. Az órabér azért fontos, mert így lehet kiszűrni a teljes munkaidős és részmunkaidős állások közötti bérezési különbségeket, mert nyilván, nem mindegy, hogy valaki napi négy, illetve nyolc órában keresi meg a havi bevételét.

A hivatalos adatokat ugyan figyelembe kell venni, viszont különbséget kell tenni egy ország hivatalos statisztikai hivatala által regisztrált bérszint és a tényleges bérszint között, hiszen tudjuk, hogy van egy informális gazdaság is, amelyben a bérszintek adott esetben eltérőek lehetnek.

Kutatói szemszögből a témát annak a kérdésnek a megválaszolása teszi érdekessé, hogy mi magyarázza ezt a különbséget. Általában többségi és kisebbségi csoportokat szoktak összehasonlítani, de nem mindig beszélhetünk számszerű különbségről, például éppen a nemek esetében nem tehetjük, hiszen a nők a társadalmon belül nem képeznek számszerű kisebbséget, a munkaerőpiacon és a hatalomban viszont igen.

Nagyon lecsupaszítva, két csoportba sorolhatók azok a tényezők, amelyek a férfiak és nők bére közötti különbséget előidézik: az egyik az az összetételi hatás – ide tartozik a munkavállalók iskolázottsága, urbánus/rurális jellege, a munkapiaci tapasztalat, amit régiségnek szoktunk hívni –, a másik a minden egyéb tényező által megmagyarázhatatlan diszkrimináció. A kutatások mindig arra futnak ki, hogy körülbelül ennek a bérszakadéknak hány százalékát teszi ki a vegytiszta diszkrimináció.

A bérszakadékról az Európai Unió hivatalos statisztikai intézete, az Eurostat szolgáltat adatokat. Minden tagállam négyévente szolgáltat be adatokat a tíz főnél több személyt foglalkoztató versenyszférabeli cégek körében végzett, mintavételen alapuló kutatás alapján. A mintavételben nincs benne az állam, mint foglalkoztató és nincsenek benne a kiscégek. Az Eurostat adatai szerint Románia nem áll rosszul, 2008 óta nőtt ugyan ez a bérrés, de a legutolsó, 2012-es adatok szerint a 16,4%-os EU-s átlaghoz képest Romániában 9,7%-os volt a bérszakadék. Valószínűleg kevés olyan makrogazdasági mutató van, amely tekintetében azt mondhatjuk, hogy Románia az EU-s átlag felett teljesít.

A valós bérszakadékról viszont ebből a statisztikából nem kaphatunk teljes képet, mivel kutatások szerint minél nagyobb egy cég, annál kisebbek a bérkülönbségek. Egy kutatásomban, amelynek alapjául egy 2008-as adatsor szolgált, kifejezetten az erdélyi magyar népességre vonatkozóan végeztem számításokat. Az eredményből kiderült, hogy az Eurostat statisztikai adatához képest lényegesen nagyobb, 25%-os volt a nemek közötti bérkülönbség. Hogy miért van ekkora különbség, arra sziklaszilárd magyarázatom nincs, én az informális gazdasággal magyaráznám, hogy miért tér el ennyire ez az eredmény a hivatalos adatoktól. A gazdasági életnek nem ez az egyetlen mozzanata, ahol a formális és az informális között különbség észlelhető.

Az üvegplafon-effektussal is szokták magyarázni a nők gazdasági szférában tapasztalható hátrányát a férfiakhoz képest. Mennyire erőteljes ez a jelenség a romániai munkapiacon?

– Az üvegplafon-effektus a láthatatlan és nehezen megragadható mechanizmusoknak az összessége, amelyek gátként jelennek meg a női életpályák során és az előremenetelt akadályozzák valamilyen módon. A neve nem véletlen, éppen azért, mert láthatatlan és nehezen megragadható, hatásait mérni is nehéz feladat. Tipikusan az anyává válás időszakának környékén szoktak ezek a mechanizmusok leginkább működésbe lépni, vagy szokták akadályozni a női előremenetelt, de nagyon nehéz számszerűsíteni, hogy az üvegplafon-effektusnak a bérkülönbségnek hány százaléka tulajdonítható, vagy hogy mennyire magyarázza, vagy felelős miatta.

Van egy, a magyarországi bankszektorban készített kutatás, Fodor Éva és Christy Glass vizsgálata, és nincs okunk azt gondolni, hogy Romániában ez másként lenne. Ebben a kutatásban megnézték, hogy az anyává válás lehetősége hogyan akadályozza meg a nőket abban, hogy egyáltalán bejussanak, vagy felelős munkakörbe kerüljenek a vállalatokban, vagy előléptessék őket. A nők által ilyen kontextusban elszenvedett hátrányokat a szerzők motherhood penalty-nek, azaz anyasági büntetésnek nevezték el, ami egyfajta üvegplafon és minden bizonnyal magyarázza a bérekben kiütköző különbséget.

A saját kutatásomra visszautalva, amikor megnéztem, hogy mi magyarázza a teljes népességnek a bérét, akkor kiderült, hogy ha minden tényezőt – iskolai végzettséget, munkaerő-piaci tapasztalatot, a munka jellegét, vagyis hogy az szellemi vagy fizikai munka – kontroll alá vontam, akkor is a munkavállaló neme bizonyult a legerősebb tényezőnek. Magyarországon például egyszer egy újságíró kiderítette, hogy a budapesti önkormányzat három főpolgármester-helyettese között egy nő van, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, és hármójuk közül az ő bére a legalacsonyabb.

Milyen kihatása van a bérezési tendenciáknak a nyugdíjak szintjére? Elmondható, hogy az aktív éveikben elszenvedett hátrányok miatt a nőket hangsúlyosabban érinti az öregkori elszegényedés, mint a férfiakat?

– Romániában ma a nyugdíjazás 13%-os kockázatot jelent a nők esetében az elszegényedésre, vagyis az EU által meghatározott szegénységi küszöb alá esésre. Ez az arány a férfiak esetében 9%-os. Ha nem a nyugdíjazást elemzem, hanem a 65 év felettiek szegénységi kockázatát, akkor ez a nők esetében 18%-ra emelkedik, a férfiak esetében viszont továbbra is 9%-os marad.

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a nőknek csak egy része kap nyugdíjat, emellett még közöttünk élnek azok, akik özvegyi nyugdíjat kapnak, mert inaktívak voltak egész életükben. A nőket sokkal erőteljesebben érinti az elszegényedés kockázata nyugdíjazás környékén. Ennek valóban egy része az inaktivitásból fakad, és bár ma szolgálati időnek minősül a gyerekneveléssel töltött periódus, a bérek szempontjából ez mégis hátrányosan érinti a nőket: hátrány a munkaerő-piaci kiesés is, és hátrány a meghiúsult előléptetés is. Ezek a tényezők pedig halmozódnak, ez az úgynevezett mommy track, amire a nők már a munkapiaci szerepvállalásuk legelején ráállnak.

Egyébként a bérrés ténye azért is roppant érdekes, mert ma mind EU-s, mind romániai viszonylatban makrotársadalmi megközelítésben a nők ugyanolyan képzettek, mint a férfiak. Vannak ugyan eltérések, amelyek nem másodlagosak, hogy a férfiak többsége az egyébként jobban fizetett műszaki pályákat választja, míg a nők a fehérgalléros, irodai szellemi munkában túlreprezentáltak.

Az ember arra gondolna, hogy egy meritokratikus társadalomban az emberek bérét az érdemeik határozzák meg, nos, ez nem így történik. Annak ellenére, hogy a két csoport azonos szinten képzett, mégis fennmarad ez a bérrés. Sőt, minél magasabb beosztású valaki, annál jobban nőnek a bérkülönbségek, a női és férfi felsővezetők bérei közötti bérrések még sokkal mélyebbek, mint a foglalkoztatási struktúra alacsonyabb fokain.

És ugyanígy, minél „nőiesebb” egy ágazat, például az oktatás vagy az egészségügy, annál nagyobb a nőknek a bérhátránya. Az a nagyon kevés férfi, aki ezekben az ágazatokban dolgozik, lényegesebben többet keres, mint női munkatársai. Ez részben abból is fakad, hogy a nőies ágazatokban megjelenő kevés férfi nagyobb valószínűséggel tölt be magasabb, felelősségteljesebb pozíciót. Ennek a fordítottja viszont nem teljesen igaz: azokban az ágazatokban, ahol túlnyomórészt férfiak dolgoznak, kisebb, de nem tűnik el a nők bérhátránya.

Hogyan látod a bérszakadék alakulását? Milyen hatások vezethetnének a felszámolásához?

– A száz évvel korábbi állapotokhoz képest, amikor a nőknek atyai, aztán férji engedélyt kellett kérniük ahhoz, hogy tanulhassanak, vagy munkát vállalhassanak, nagyon sok előrelépés történt, viszont abban minden kutató egyetért, hogy a dolgok valahol nagyon megtorpantak. Nem látom, hogy mitől javulna ez a helyzet, mert annyira árnyalatnyiak ezek a különbségtételek, hogy a legtöbb európai országban létező antidiszkriminációs törvények ellenére is fennmarad az azonos munkáért eltérő bérezés gyakorlata. Ezek a finom különbségek például az előléptetés megtagadása, vagy a sokszor pozitívan beállított részmunkaidős munkák gyakorlata – amely egyébként rengeteg hátránnyal jár a női munkavállaló számára: nem küldik el képzésre, vagy nem osztják felelősségteljes pozícióba.

A dolgok nem festenek jól és nincs okunk azt gondolni, hogy ez a bérrés szűkülni fog, mivel nem látok esélyt a kollektív cselekvésre. Mind kutatóként, mind pedig női munkavállalóként úgy látom, hogy a nők munkaerő-piaci szerepvállalását mindenki egy individuális történetként értelmezi, nincs példa kollektív női cselekvésre, nincs összehangolt gondolkodás, nem a közös „női sors” egyes részeként tekintünk magunkra, nem látjuk a saját helyzetünkben a társadalmit. Mindenki a maga kis sikerének a kovácsaként tekint magára, és hajlamos egyéni kudarcként elkönyvelni a kudarcokat, vagy egyéni alkukat keresni.

A szakszervezeti mozgalom sem nagyon karolta fel a női egyenjogúságnak a kérdését, ami nem tartozik a kedvenc témái közé. Márpedig ha a lentről jövő kezdeményezések hiányoznak és nincs közös fellépés az ügyben, mert nem értelmezzük közösnek ezeket az egyéni pályákat, más erőforrást jelenleg nem látok, amiből építkezni lehetne.

Másrészt nem nagyon történik változás a gyermekvállalás körüli felelősségek újraértelmezésében sem, márpedig az anyaság nagyon fontos alakítója a női munkavállalói pályának. Manapság, akár Nyugat- akár Kelet-Európában nézünk szét, egy alapvetően mélyen neoliberális szemlélet uralkodik a munkaviszonyban keletkező felelősségek tekintetében. Arra gondolok, hogy a foglalkoztató és a foglalkoztatott közötti kockázatoknak és nehézségeknek a dandárját a foglalkoztatott viseli, ez a férfiak esetében is így van. Minél neoliberálisabb a gazdaság, mennél inkább kivonul az állam, mennél kevesebb garanciát vállal, annál jobban nő az atipikus, de egyben sérülékenyebb munkavállalói réteg aránya: a határozott idejű, részidős, kölcsönzött, önfoglalkoztató munkavállalóké.

E neoliberális szemlélet mellett van a makacsul fennmaradó patriarchális rendszer, amely szerint a gyermeknevelés egy kizárólag női ügy. Addig, amíg elvárás, hogy a gyermek megbetegedése esetén az anya legyen mellette, ő feleljen azért, hogy a gyerek idejében megérkezzen az óvodába, és fel sem merül, hogy ezek osztható feladatok, és nincs egy össztársadalmi teherviselés, addig a nő megmarad a „megbízhatatlan munkavállaló” státusban – és ez nem egy értékítélet, hanem egy szociológiai fogalom. Ennek a két tényezőnek az egymásra tevődése annyira hat a női munkavállalók hátrányos helyzetének a fennmaradására, hogy nem látom, hogyan lehet innen elmozdulni. Ezeknek a tényezőknek a hatásai pedig elsődlegesen a bérekben fejeződnek ki.

A nők ma is korábban mehetnek nyugdíjba, mint a férfiak: a nők esetében 59, a férfiak esetében pedig 64 év a nyugdíjkorhatár. Időről időre azonban felmerül a női korhatár további csökkentése. Milyen hatása lenne annak, ha még jobban nőne a férfi és női nyugdíjkorhatár közötti szakadék?

– A korábbi nyugdíjazásnak megvan az a kockázata, hogy állandósítja a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségeket, hiszen ma a férfi és női pálya közötti eltérések éppen a patriarchális szemléletből táplálkoznak. A női korábbi nyugdíjazás egyik latens funkciója éppen a kiterjedt családon belüli hagyományos szerepeik erősítése, vagyis hogy idejében nagymamái lehessenek unokáiknak, ezzel egyidejűleg levéve egy terhet, a korai gyermekgondozás feladatát az állam válláról.

A nyugdíjazás hatalmas lépés az elszegényedés irányába: ma Romániában nyugdíjassá válni nem egy gazdasági előrelépés, de még az életszínvonalnak egy szinten tartása sem. A korábbi nyugdíjazás kapcsán el szokták mondani, hogy az nem kötelező, hanem csak egy lehetőség, azonban ez nem így szokott lenni: ha valaki elküldhető nyugdíjba, akkor el fogják küldeni. Éppen ezért kétszer is meggondolnám, hogy ezeket a nőket kiszolgáltatottá tevő állapotokat akarom-e konzerválni. A korábbi nyugdíjazást nem tartom tehát üdvözítő megoldásnak, sokkal inkább az egyenlőség irányába tolnám el ezt a társadalmat.

Nyilván nem lehet egyik évről a másikra drasztikus intézkedéseket bevezetni és mondjuk két évről egy évre csökkenteni a nők számára a gyermeknevelési szabadságot és a második évben elküldeni az apákat gyermeket nevelni, mert ezeket a szemléletbeli változásokat nem lehet így foganatosítani egy alapvetően patriarchális társadalomban. De nem ezeket az állapotokat konzerválnám, mert mérhető negatív gazdasági hatásai vannak, és fenntartják ezeket az egyenlőtlenségeket.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS