2017. aug. 17. csütörtökJácint
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Transindex Awards: 2015 legjei a leghitelesebb forrásból

szerk. 2015. december 31. 13:13, utolsó frissítés: 19:56

Egy kartondoboz szivárványos filterén át nézve jó nekünk: elkerült a menekülthullám, és rendes terroristánk sincs. De néha cuppogunk a sárban, és tüzet is hiába gyújtunk.


Idén is összeadtuk az évet, és 2015 mérlege nem túl pozitív. De azért nem panaszkodni jöttünk.

Az év embere: TE

2015 volt az az év, amikor egyértelműen bebizonyosodott: a véleményformálás nem a politikusok és az újságírók privilégiuma. Hanem azoké, akik a közösségi médiában képesek elgondolkodtató, nem fekete-fehérre butított véleményeket megfogalmazni, azoké, akik hajlandók kimenni az utcára, ha szükségesnek érzik. Ha közéjük tartozol, te vagy az év embere.

"A változásban nincs reklámszünet"


Az év témája: a menekültek

Migránsok. Illegális bevándorlók. Menekültek. Bár egyértelműen ez volt az egész éven végigvonuló nagy téma, még arról sincs konszenzus, minek nevezzük “őket”. Hogy mennyire volt domináns ez a téma? Az Európai Unióba egy kisebb országnyi bevándorló érkezett idén, és a média annyira inenzíven foglalkozott ezzel, hogy van olyan kisgyerek, aki migránsműsornak nevezi a dunás híradót. Az Orbán-kormány társadalmi célú hirdetésnek álcázott gyűlöletkampányt folytatott, de eközben Romániát elkerülte az áradat, csak a tasnádi menekülttábor ötlete borzolta fel kissé a kedélyeket.

Az év visszatérő motívuma: terrorizmus

Európa nagyvárosaiba becuccolt a félelem, és úgy tűnik, hosszasan marad. Az év a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztősége elleni, 12 halálos áldozattal járó támadással kezdődött, majd (a teljesség igénye nélkül) márciusban a tuniszi Bardo múzeumban volt véres túszdráma, áprilisban 147 egyetemistát mészároltak le Kenyában, nyáron két tunéziai üdülőhelyet lőttek szét, a Boko Haram egész évben robbantgatott Nigériában, ősszel gyanús körülmények között lezuhant egy orosz utasszállító a Sínai-félszigeten, egy bamakói szállodában túszdráma volt.

A titkosszolgálatok és a terrorelhárítási egységek bekeményítettek, egymást érték a házkutatások, letartóztatások, meghiúsított terrorcselekmények hírei és a további veszélyekre való figyelmeztetések. Mintha mindenki megbolondult volna, össze-vissza repked és lövöldözik, aztán a másikat hibáztatja.



A november 13-i, párizsi terrortámadás-sorozat – Franciaország 9-11-e - pedig sokkolta az egész világot. Mindenhol legmagasabb készültség, új biztonsági előírások, szigorított ellenőrzések: magasabb fokozatra kapcsolták a rendőrállam-transzformátort. Új Európára ébredtünk.

Az év “feltételezett terrorcselekmény-kísérlete”

Kicsi, savanyú, de a miénk. Egy kelet-európai féldemokrácia, amit még a háborús menekültek is elkerülnek, valahonnan elő kell teremtse az ellenséget. S a belső ellenségnél nincs trendibb, lám, Franciaországban is az a legújabb terroristadivat.

Soha nem látott publicitást és népszerűséget kapott egy szélsőjobboldali magyar szervezet, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, miután a SRI és a DIICOT egy állítólagos december elsejei merénylettervet – a vád szerint petárdákat akartak robbantani egy kukában, a Kézdivásárhely főterén felvonuló ünneplők útvonalán – előzött meg Beke István kézdivásárhelyi elnök lekapcsolásával. Az ügy az év körbemanipulálása címre is jó eséllyel pályázna: a HVIM szerint „csak vicceltünk” (ha az ember tudja, hogy lehallgatják, valóban poénosnak tűnik azzal provokálni, hogy petárdás ijesztgetés megvalósítási módjairól beszélget?), a román mainstream média terrorista székelyekkel riogat, a SRI (közvetetten a sikeres akcióért) nagyobb költségvetést kap, a székelyföldi magyarok egy része pedig ezek után még jobban radikalizálódik, egy szavát sem hiszi „a román hatalom” képviselőinek, és egyre többen beszélnek revansról. Egyre több a „je suis Beke István”, egyre kevesebb kiegyensúlyozott, racionális hang lesz a Székelyföldön.

A mi "terroristáink": Beke István és Szőcs Zoltán


Az ellenségteremtés önmagát beteljesítő jóslatként működik, és e téren 2016-ban semmi jóra nem számíthatunk (szilveszter előtt a HVIM erdélyi elnökét is elvitték). Új mondás kezdhet keringeni a hímsovén hármasszabály helyett: a börtönkávé nem ital, a terrorista nem ember, s a SRI nem játék.

Az év hazai témája: Colectiv és kormány

Az elmúlt év legmegrázóbb eseménye kétségkívül a Colectiv-tragédia volt. Eddig 64-en haltak meg a szórakozóhelyi baleset következtében.


A tragédia olyan szintű társadalmi elégedetlenségi hullámot váltott ki, amelynek amplitúdója elsodorta a Ponta-kormányt. Sőt, a teljes politikai osztállyal szembeni elégedetlenség olyan méreteket öltött, hogy az összes politikai párt a legjobbnak tartotta behúzni a nyakát és elfogadni, hogy egy politikai elköteleződés nélküli kormány lép funkcióba a jövő évi választásokig. Nyilván, számítások is vannak, hiszen a Ciolos-kormány biztosította szélcsendben mindenikük nyugodtan készülhet a kampányra.

Az év sajátrekord-döntögetője: a DNA

Azt még nem tudjuk pontosan, hogy tavalyi tevékenységéhez képest még nagyobbat alakított-e idén a DNA, de az biztos, hogy ismét helye van a legek között. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály tavaly a megyei tanácselnökökből csinált fogyóanyagot, idén a polgármestereket tizedelte.

December elején két megyéből nyolc polgármestert vitt el egy (le)csapásra, azonban a rekordot novemberben állította fel, amikor nem kevesebb, mint 35 polgármestert vittek el az ügyészek Arges megyében. A DNA munkaintenzitásának jó fokmérője, hogy a hírtévéknek megéri külön stábot fenntartani a székháza előtt. Bár 2015-re a DNA még nem készített statisztikát a fogásairól, arról pl. van adat, hogy az utóbbi 10 évben kifejtett munkája során mintegy 8 ezer személyt állítottak bíróság elé, közülük 5 ezret véglegesen el is ítéltek.

Az év celebje: Tóásó Előd

Bár elmondható, hogy nem állt szándékában, hogy ezt az imidzset fenntartsa magáról, Tóásó Elődre mégis ráillik a celebség meghatározása: nem csinál semmit, de valamiért a szűkebb környezeténél több embert kezd érdekelni személye.

Fotó: MTI/EPA/Martin Alipaz


No jó, a teljes történet, amiben részt vett, sem épp mindennapi. De ha az érdeklődés okára rá akarunk tapintani, akkor el kell ismernünk azt, hogy a Bolíviából való kimenekítésének sztorija még a hollywoodi spy-movie forgatókönyvírók számára sem egy utolsó történet. Az ügyet körüllengő titokzatosság és kaland, a mentése kapcsán felmerülő kérdések mind-mind hozzájárultak Tóásó celebségéhez.

Az év füstbe ment terve: Székely őrtüzek az űrből

A Székelyek Nagy Menetelése jól elsült tömegrendezvény mintájára valami hasonlóan nagyot szerettek volna durrantani a szervezők. Éspedig Székelyföld történelmi határait úgy akarták körbegyújtani, hogy az űrből is láthatóvá váljon. Pechjükre beborult aznap, az akció pedig – ha meg is mozgatott egy jelentős számú székelyt – látványban elmaradt a több ezer, országúton menetelőtől. Hála a bénára sikerült photoshopolásnak, egy kicsit több ember tudta meg, hogy a székelyek saját határaik gyújtogatásával foglalatoskodtak azon az októberi hétvégén.



Az év szívása: Cigibetiltás

Több héten keresztül izgultunk a szerkesztőségben amiatt, hogy napirendre tűzik, vagy azért, hogy nem tűzik napirendre a kocsmai (fedett nyilvános helyeken történő) cigarettázást, míg bekövetkezett a döntés. Aztán nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy összegyűljön a törvényhozók körében a kritikus tömeg ahhoz, hogy a törvényt megtámadják az Alkotmánybíróságon. Így az év végére teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy 2016 februárjában vagy lehet, vagy nem lehet majd a kocsmákban rágyújtani.

Az év szava: gender


Genderőrületben vagy dzsenderőrületben telt el a 2015-os év? Kell nekünk, vagy nem, az épp attól függ, hogy kit kérdezünk: Kövér Lászlót, Ákost



(ez a teljes Ákos-interjú, 10:47-től van az ominózus rész)

Németh Zsoltot, Deutsch Tamást, vagy az általa progresszív gondolkodású értelmiségnek nevezett kitis? embereket? Egyelőre úgy tűnik, a téma a következő periódusban is megkerülhetetlen marad, és a társadalmi viták egyik főszereplője lesz.

Az év fekete lyuka: Marosvásárhely

Azt írjuk, hogy fekete. De hamarosan érkezik a marosvásárhelyi közéletben aktívan tevékenykedő valaki, és azt fogja mondani, hogy nem is fekete, mert sötétszürke, esetleg kis kékes beütésekkel, de semmiképpen nem fekete, és erről hat hónapos tárgyalás során jutottak dűlőre, ne jöjjünk mi onnan Kolozsvárról, hogy megmondjuk nekik, mennyire fekete a fekete. Majd tovább civakodnak a szürke megfelelő árnyalatának meghatározásán. Most, így év végén úgy tűnik, hogy egy valamiben megegyeztek a helyi közélet szereplői: lesz egy közös, magyar polgármester-jelölt. Bár az önkormányzati választásokig még sok víz folyik le a Maroson.

A PÉNZCSINÁLÓK LEGJEI

Az év legszomorúbb embere: a hat napja kinevezett görög pénzügyminiszter

Azt már a Sziríza januári megválasztását követően is tudni lehetett, hogy az Alekszisz Ciprasz által vezetett szélsőbaloldali párt minden követ megmozgat azért, hogy elérjék Görögország fenntarthatatlannak tűnő államadósságának részleges elengedését, vagy legalább az átütemezését. Arra viszont senki sem számított, hogy június utolsó napjaiban Ciprászék nem fogják törleszteni az egyik esedékes részletet a hitelezőik fele, így Görögországban - a hónapok óta tartó pénzmenekítésnek is köszönhetően - súlyos pénzhiány lép fel: kifogynak a bankautomaták és korlátozzák a nyugdíjfelvételt. Egy értelmetlen népszavazás után és egy maratoni hosszúságú tárgyalás végén aztán mégis jött a megegyezés egy újabb hitelkeretről. Ekkor készült az alábbi kép az akkor hat napja kinevezett görög pénzügyminiszterről:

Euklid Cakalotosz görög pénzügyminiszter


Az év leggáz(os)abb vállalata: a Volkswagen

A Volkswagen által nyíltan felvállalt és komoly anyagi áldozatokat követelő világuralmi törekvések, de a "Das Auto" cégfilozófia is egy csapásra omlott össze idén, amikor az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) tetten érte a német autóipari óriást. Az autógyár mérnökei már évek óta úgy módosították a dízel típusú autóik motorvezérlő szoftverét, hogy amikor a gázpedál "nem életszerű jelzéseket" kapott, akkor egyfajta tesztüzemre állította át a motort, amely így jóval kevesebb káros anyagot bocsátott ki. A botrány elképesztő méreteket öltött, elég csak a 12 millió érintett autót, a hatalmas tőzsdei zuhanást és a pánikba eső kelet-európai országokat említeni. A helyzeten végül úrrá levő cégcsoport nemrég azt is bejelentette, ők bizony már letettek róla, hogy újra a világ legnagyobb autógyára akarjanak lenni.

Az év mumusa: az ANAF

Tavasszal a vendéglátóhelyeket és a kisebb üzleteket, nyáron az üdülőközpontokat, év végére pedig a nagybani lerakatokat vette célba az adó- és pénzügyi hivatal (ANAF) adócsalás-ellenes főigazgatósága. A megszaporodó ellenőrzések hatására csak az év első felében 20%-kal növekedtek az adóbevételek Romániában. Rengeteg vállalkozó viszont túlkapásra panaszkodott, sok esetben ugyanis a kasszában talált borravaló miatt szabtak ki rájuk 7 ezer lejes büntetést, és függesztették fel a gyakran sok embernek munkát adó vendéglátóhely működését egy hónapra.



Az év könnyítése: az élelmiszeráfa-csökkentés

Több forgatókönyv elvetése után végül az élelmiszerekre kivetett áfát csökkentette a kormány júniusban 24%-ról 9%-ra. A döntésnek sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF), sem az Európai Bizottság nem örült túlzottan, arra figyelmeztették a kormányt, hogy bizonytalan pénzügyi helyzetet teremt az adócsökkentéssel. Júliusban aztán jött az adóhatóság bejelentése, miszerint az élelmiszeráfa-csökkentés ellenére az adónemből származó bevételek mértéke az előző hónaphoz, és az előző év hasonló időszakához mérve is magasabb. Őszre pedig több olyan elemzés is született, amely szerint a lakosság az áfacsökkentés miatt megtakarított összegeket szintén élelmiszerre költötte.

A THINK OUTSIDE THE BOX LEGJEI

Az év baklövése: Cecile lelövése

Egy minnesotai fogorvos lelőtt egy természetvédelmi kutatás során nyakörvezett, védett oroszlánt Zimbabwéban. Bár végül megúszta a vádemelést – a zimbabwei hatóságok minden papírját rendben találták –, a nemzetközi közfelháborodás óriási volt. Az ügy ismét ráirányította a figyelmet világszerte a trófeavadászat ellentmondásos iparágára, és többek közt arra is, hogy a vadászatból befolyó pénz az istenhátamögötti, korrupt féldemokráciákban bizonyosan nem a helyi közösségek markát üti, ők nem látnak belőle szinte semmit. Tanulságos párhuzam lenne, hogy ugyancsak idén lőtték le orvvadászok Romániában a Milvus egyik nyakörvezett hím medvéjét, M2-t. Nálunk a közfelháborodás elmaradt, és a nyomozás eredményéről sem tudni semmit.

Az év szennyezői: Azomures és Kronospan

Mindkét vállalat ellen nagy tömegek tiltakoztak az idén, s mindkettőnél meglepő, hogy csak most, tekintve, hogy sok-sok éve szennyezik a környezetüket. A Kronospan egy szászsebesi gyár, amely tulajdonképpen a Schweighofertől vásárolja a fát, és formaldehiddel kezelve azt, préseltfa-termékeket állít elő. Csakhogy a formaldelhid-kibocsátást senki nem méri, holott a légzésszervi megbetegedések nagy száma miatt a helyiek magas kibocsátásra gyanakodtak. Meglepő, de a Verespatakos tiltakozások óta nem látott civil megmozdulás vette kezdetét a kisvárosban, ezrek vonultak hétről-hétre az utcákra. Az eredmény meg is lett, felfüggesztették a gyár környezetvédelmi engedélyét.

A Kronospan füstje alig marad alul az Azomuresével szemben

Hasonló, és különböző a történet Marosvásárhelyen: az Azomures évek óta borzolja a kedélyeket, és mostanság sok büntetést kaptak a magas ammónia-kibocsátás miatt. Érdekes, hogy amikor a városlakók leginkább panaszkodtak, a Környezetvédelmi Őrségnek éppen elromlottak a méréshez szükséges műszerei. Mindenesetre a civilek nem tűrtek tétlenül, hanem tüntetni kezdtek, aminek az eredménye legalább az lett, hogy a közbeszédben, sőt, a politikai kampányban is állandó téma lett a vegyipari kombinát tevékenysége. Győzelem ellenük ugyan még nincs, de azt ígérik, hogy januártól kezdődően végre beszerelik a várva várt szűrőberendezést, és jelentősen csökkenni fog a károsanyag-kibocsátás.

Az év aljas nagyvállalata: a Schweighofer

Mozgalmas éven van túl az osztrák nagyvállalat, és nem hinnénk, hogy örül neki. Az önmagát mindig makulátlannak beállítani kívánó vállalat két civil szervezetnek köszönhetően mára már eléggé más színben tűnik fel a nyilvánosság előtt. Az Agent Green és a Neuer Weg nyomozásai fényt derítettek arra, hogyan vásárol a vállalat fantomcégeken keresztül illegálisan kitermelt fát, majd hogyan jut ez a fa osztrák nagyáruházak polcaira. Szerencsére ennek következtében nemzetközi nyomozás indult a cég ellen, és ennek remélhetőleg hamar meglesznek a következményei.

Az év vizsgája: a párizsi klímacsúcs

Mindenki reménykedve várta, hogy a nemzetek majd törvényt ülnek, és ez a törvény kötelezni fogja az összes államot, hogy csak csínján a bolygóval ezentúl. Ehhez képest nem az lett, bár gyakorlatilag minden keret megteremtődött egy szebb jövőhöz. S, hogy a klímacsúcs végtére az emberiség nagy teljesítménye, vagy a multik nagy győzelme volt, még a jövő zenéje.

KULTÚRA, ÉLETMÓD

Az év előadása

“Kifinomult színházi látásmódja miatt a Bocsárdi László által rendezett Vízkereszt (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) című előadást emelnénk ki elsőként – a szentgyörgyi előadás a szerelem, vágy problémáján keresztül boncolgatja az identitás kérdéseit” - írja a Játéktér.ro év végi színházi legjeiben, amelyet itt olvashattok el.

Fotó: Jakab Lóránt


Az év könyve: Tejszobor

Láng Orsolya Tejszobor című, saját metszeteivel illusztrált prózakötete (Erdélyi Híradó – FISZ, Kolozsvár–Budapest) – mert úgy tud újra és újra ugyanarról beszélni, hogy fekete-fehérben is végtelen sok árnyalata mutatkozik meg az emberek közt hullámzó érzéseknek. (Balázs Imre József)

Láng Orsolya a Tejszobor bemutatóján a Kolozsvári Magyar Napokon


Az év filmje: Kingsman – A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service)

Ha láttuk volna idén a Saul fiát, valószínűleg azt választjuk, már csak a kolozsvári kötődés miatt is, de eddig nem volt szerencsénk. Így viszont a nem túl meggyőző idei mezőnyből arra voksoltunk, amiről a legtöbbet beszéltünk. És Colin Firth templomi vérengzése mellett nem lehet elmenni.



A Kingsman a reneszánszukat élő kém- és szuperhősfilmek klasszikus toposzain megy végig a legsötétebb humorral, lazán és stílusosan. Nem lehet betelni vele.

Futottak még: az Oscar-díjas Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) és a TIFF-en látott Rams.

Az év sorozata: The Man in the High Castle

Miután nagy kedvencünket, a Fargót már tavaly kikiáltottuk az év sorozatának, a másik nagy kedvencünk, a Bron/Broen pedig már harmadik évadánál jár, egy új sorozatnak ítéljük oda a címet. A The Man in The High Castle-ben az amerikaiak elvesztették a II. világháborút, és a kontinenst felosztották maguk között a németek és a japánok. A film igazi high concept sorozattá nőtte ki magát, és egy olyan alternatív disztopikus világot mutat be, amelyben az amerikaiak a elnyomottak, és a Parkinson-kórban szenvedő Hitler mérsékelt öregúrnak tűnik a náci tábornokok mellett, akik a III. világháború kirobbantásától sem riadnának vissza, csak hogy megszerezzék Amerika japánok által megszállt részét is. A német-japán gondok mellett ott vannak még az amerikai ellenállók, s itt van az igazi csavar a történetben: az ellenállók birtokában van több filmtekercs, amelyen egy olyan világ elevenedik fel, ahol a szövetségesek legyőzték a náci Németországot, ezért a németek mindent megtesznek, hogy megszerezzék és eltüntessék azokat.



Remek a háttérsztori, van egyfajta furcsa hangulata a sorozatnak, ahogy elindul az Edelweisst énekelve, van benne kiderítésre váró titok, és a casting is jó. Mindenképp érdemes kipróbálni.

Az év ösztönző kudarca: Sepsiszentgyörgy nem jutott tovább az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címért folyó versenyben

Bár a Székelyföld nevében – pontosabban öt székelyföldi város támogatásával – kidolgozott pályázat az egyik legerősebb volt a versenyben, a következő fordulóba Temesvár, Nagybánya, Kolozsvár és Bukarest jutott be. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere áprilisban jelentette be hivatalosan, hogy pályáznak, a felkészülési idő tehát rövid volt, de intenzív. Az egy főre eső kulturális büdzsé tekintetében rendszerint országelső kisváros fiatal, kreatív csapata nemcsak úgy hirtelen a semmiből gondolta úgy, hogy pályázik: egy erős, pezsgő kortárs művészeti közeget, világszínvonalú színházat, több kiadást megért fesztiválok tapasztalatát tudhatta maga mögött.



A “Komolyan gondoljuk” mottót is komolyan gondolták, meg azt is, hogy bevonják az embereket a közös gondolkodásba. Többszörösen bizonyították, hogy Sepsiszentgyörgy valóban Székelyföld kulturális fővárosa, függetlenül attól, hogy végül a pályázatuk nem nyert. Jöttek, láttak, de nem győztek. És ha a kudarc az, hogy innen folytatják, ugyanígy, akkor voltaképpen az a legnagyobb nyereség, amit a térség kívánhat. Kívánunk az i2021 csapatának kifogyhatatlan inspirációt jövőre is.

Az egyik táskámon maradt a “Komolyan gondoljuk” kitűző. Otthagyom. (BDT)

Az év Erődemonstrációja: Star Wars-minden

Ez nem csupán a decemberben bemutatott Az ébredő Erő mozi, sőt, talán az a legkevésbé, hanem minden, ami köré épült. Kezdve a csepegtetett előzetes őrületről, ahol nagyjából minden új, félmásodpercnyi jelenetnek új cikket szántak a szakújságírók, a bevásárlóközpontok polcait megtöltő műanyag figurákon és mindenen keresztül egészen az eszméletlen spoiler-hisztiig, amikor simán kenyértörési helyzetbe kerültek ismeretségek/barátságok.



Mindenhol ott volt az Erő, minden rekordot megdöntött a film, és mindent leuralt.



Az év legeseménye (térképészeti csodája, zajmérgezése, leghidegebb, legforróbb, de nem a legesősebb rendezvénye, leghosszabbja, legfárasztóbbja és lufija): Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015

Pontosan egy évvel ezelőtt -20 fokban álltunk Kolozsvár főterén, és számoltunk vissza Emil Boc polgármesterrel, hogy elkezdődjön. Azóta szinte minden napra jutott valami rendezvény, és most már nagyon örülünk, hogy a nehézén túl vagyunk. Az elmúlt egy évben Nem Aludtunk, ugráltunk Avicii-re, érzékenyültünk el Armin van Buuren zenéjén (és nem csak), részt vettünk a város fölött 50 méter magasban szervezett esküvőn és döntöttünk dominót több mint 1 kilométer hosszan. És eszméletlen mennyiségben írtuk le, hogy ezzel sikerül feltenni Kolozsvárt a térképre.

Emellett pedig hivatalos partnerként többször is megmutattuk, miért jó önkéntesnek lenni, illetve jártuk be Kolozsvárt, és mutattuk meg, hogy mi a közös a rég és a jelen fiataljának városában.

Az év időjárási jelensége: az eső és sár az Electric Castle fesztiválon

Na, melyik romániai falunak van még saját esőjelzője? Ugye. Júniusban négy napig csak arról szólt az internet, hogy esik még Bonchidán, illetve mekkora ott a sár. Az első nap a szervezők csak egy kicsit elaludtak a problémarendezéssel, aztán már nem volt megállás, aminek az lett a vége, hogy a Converse cipős fesztiválozók egész Kolozsvárról kifosztották a gumicsizmákat, a helyi ABC kereskedője pedig megcsinálta az éves forgalmának legalább 80 százalékát.



Pedig mi figyelmeztettünk!


Az év facebookozója: Sanyi bácsi

Mindenki Sanyi bácsija, avagy Szilágyi N. Sándor idén regisztrált a Facebookra. Ez önmagában nem lenne hír, csakhogy instant celebbé vált erdélyi körökben (főleg, de nemcsak). Posztjait több százan lájkolják vagy osztják, és kommentelésben is aktív, mindenhez hozzászól, ami érdekli, és sokat lehet tanulni tőle. Szeretjük.



Az év sporteseménye: a magyar válogatott kijutása a 2016-os foci Eb-re

Sőt, ez talán nemcsak az év, hanem az évtized meglepetése is. Őszintén, ki gondolta volna, hogy az Észak-Írországtól elszenvedett vereség után a magyar válogatott még talpra áll, és focizni fog? Pláne azután, hogy egyenes ágon nem sikerült kiharcolni a kijutást, és pótselejtezőre kényszerültek. A lényeg, hogy 44 év után újra labdarúgó Európa-bajnokságon fognak játszani a magyarok, ahol a csoportkörben Portugáliával, Ausztriával és Izlanddal találkoznak majd.



Az év kiegészítője: az átszínezett Facebook-profilkép

Mióta a véleménynyilvánítás átköltözött a kocsmákból a Facebookra, ahol egyszerre mind az ezer ismerősünknek oszthatjuk az eszet, kevés dolog kavart akkora vihart, mint az amerikai melegházasságot ünneplő szivárványos profilképek. Amire aztán rátett még egy lapáttal a francia trikolóros profilkép, olyannyira, hogy már külön filozófiája van annak is, hogy ki miért nem cserél profilképet.

Az év színe: a kék-fekete. Vagy a fehér-arany?

Eléggé meglepődtünk azon a februári reggelen, amikor becammogva a munkába, kávéval a kezünkben megnyitottuk az internetet, oszt "A ruha" folyt belőle kifele. Bármennyire is first world problemnek tűnt először, annyiban hasznosnak találtuk, hogy az emberek eltérő színpercepciójára felhívta a figyelmet. A ruha amúgy kék-fekete volt, de a virál hatására fehér-arany változatban is piacra dobták.



Az év egyenruhái: Zara, Pull&Bear, Bershka, H&M

Oké, igazatok van, a cipők között még játszik a New Balance is. Ha valakinek akartál mutatni idén, akkor egyértelműen ezekből a középszerű cuccokból kellett vásárolj, kizárólag az idei bordós színekben, az idei virágos mintákban. Ennyike.

Ki lehet kelni az egyenruha ellen, de igazából egy ideje már önként és dalolva öltözünk teljesen egyformán, ugyanannak a négy divatüzletnek a félelmetesen hasonló kollekcióiba. És minden korábbinál élesebben látszott ez az UNTOLD-on, ahol mi a kivételt kerestük.

Az év hipsterségei

A Longboard, ami kezdett beszivárogni a hétköznapi közlekedésbe, és a reneszánszát élő Leica kamera.

Az év tech-trendje: a Cardboard VR

Miután az év közepén a Google bemutatta új, aprópénzért beszerezhető (naná, mert kartonból van) virtuális valóság (VR) szemüvegét, az év végén már a Carrefourban 11 lejért volt megvásárolható egy hasonló, Star Wars-os kütyü, egy új, most piacra dobott cigimárka pedig ajándék kartonszemüveggel csábította a vevőket.



Az év legnagyobb hiányérzete: Spotify

Eltelt egy újabb év a világ legjobb zeneszolgáltatása, a Spotify nélkül. Attól tartunk, mire végre mi is legálisan használhatnánk, már nem trendi, hanem ciki lesz. De mi még csak azért is használni fogjuk.

A legkedvencebb appjaink idén:

Keep jegyzet szoft. Headspace meditációs és relax szoft, Endomondo sportolás monitorizálásra, Airbnb utazásra és szállásfoglalásra, Busuu nyelvtanulásra, Picpac stop motion videók készítésére, a Prezi által fejlesztett Nutshell videókészítő (amivel az RMDSZ kongresszusát szórakoztuk végig), illetve a ClipDis Facebook Messenger bővítmény (ami szintén magyar fejlesztés):

Posted by Balázsi-Pál Előd on Wednesday, 30 December 2015


Az év parasztja: az udvarhelyi, aki mangalicákat tartott a Székelytámadt vár bástyájában

Ez no komment (annyi kiegészítéssel, hogy lehet, nem idén történt).

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS