2018. november 18. vasárnapJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megmutatjuk, melyek a legszegényebb székelyföldi falvak

Bakk-Dávid Tímea 2016. január 14. 17:53, utolsó frissítés: 2016. március 03. 11:12

Mekkora a munkanélküliség, van-e fürdőszoba: hivatalos adatokat összesítve térképezték fel a legdepriváltabb térségeket a Caritas projektjében.


Romániának 40%-a szegénységben él, uniós szinten nálunk a legnagyobb a gyermekszegénység is. Az országnak márpedig lenne erőforrása a mélyszegénység felszámolására, de nincs rá kellő politikai akarat. Philip Alston ENSZ-raportőr kemény elmarasztalása lokális szinten is érvényes lehet: a legtöbb önkormányzat a törvényi kötelezettségein túlmenően (a szociális segélyek és fűtéstámogatások kiosztásán kívül) édeskeveset tesz a lakosság mélyszegénységben élő részéért. Sokan vannak, igaz, amelyek nem is tudnának: maga az önkormányzat is szegény, és innen-onnan cseppent alamizsnákból, megyei tanácstól kapott költségvetés-kiegészítésből, takaréklángon éldegél.

Az ember egy faluba betérve már kap valamilyen képet arról, hogy gazdag-e a település, vagy szegényebb: mekkorák a házak, omladozik-e a vakolat róluk, szedett-vedettek a kerítések vagy takarosak, áll-e minden második udvaron több tízezer eurót érő mezőgazdasági gép? A szegénység pedig sokarcú, gyakran nem is látszik első pillantásra. Gazdag falvakban a faluszélre, zsákutcába, domboldalra húzódik, a főútról láthatatlanul. Az elöregedő falvak egyike-másika még tartja magát, vagy a látszatot, az egykori gazdagság maradványaiból éldegélve. Csak akkor panaszkodnak, ha kérdezed. A fiatal falvak zsibongása pedig hetykének, vidámnak tűnik, róluk sem hiheti az átutazó, hogy a legtöbben éhesen fekszenek le a rohangáló gyerekek közül. És tőlük soha eszébe sem jutna megkérdezni, hogyan, miből élnek.

Minden öt emberből kettő szegény: de pont az a kettő kevésbé látható, vagy nincs az ismerőseink között. A társadalmi szakadék egyre nő, aki teheti, “fölfele” barátkozik, egyre kisebb az átjárhatóság és a kapcsolati felület a különböző helyzetű rétegek között. Hiszen már az iskolában eldőlnek ezek a dolgok: például amikor a szegények gyerekei helyben, a tehetősebbeké inkább városon végeznek; szegregált iskolák alakulnak ki, ahol nagyon nehéz minőségi oktatást fenntartani. Olyan jelenségek ezek, amelyek a Székelyföldet sem kerülik el. Mindeddig azonban nem készült olyan átfogó, sokféle mutatót szintetizáló felmérés, amely segít tisztábban látni, legalább annyira, hogy elkezdhessünk a tennivalókon gondolkodni.

A tavaly elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének munkatársai. A projektet a Gyulafehérvári Caritas – partnerségben a Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel, valamint a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságaival – 2015 májusában indította el. Időtartama 12 hónap, 2016. áprilisában zárul. A projektet Norvégia és az EGT (európai gazdasági térség) 2009-2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásából finanszírozták, teljes értéke 1.334.750,00 lej, amelyből 133.475,00 lej önrész.


“Egy év alatt csodát nem lehet tenni. A felmérés madártávlatból ad rátekintést a három megye településeire, és ez valójában egy munka elkezdése, megalapozása” - magyarázta Ludescher László projektmenedzser.

A három megye leghátrányosabb közösségeinek feltérképezése csak az első lépés volt, ezt követően három megyéből 21 önkormányzat bevonásával, konkrét problémákra fókuszálva intézményközi munkacsoportok alakultak, amelyek rendszeresen találkoznak és megoldásokat keresnek. A projekt további szakaszában három önkormányzatot választottak ki, ezeken a településeken mélyreható felméréseket végeztek, és az alapján elkészítik közösen, a lakosság bevonásával a helyi stratégiát és akciótervet.

A három kiválasztott község a Maros megyei Mezőpanit, a Hargita megyei Siménfalva és a Kovászna megyei Ozsdola, ahol a marginalizált, deprivált övezetekben élő lakosok helyzetének jobb megismerése érdekében a Gyulafehérvári Caritas partnerségben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munkásképző Karával 2015. november-decemberében végzett kérdőíves kutatást. Ennek eredményeit először a közösségekben mutatják be az idei év elején, illetve következő lépésként fókuszcsoportos beszélgetéseket szerveznek, ahol elkezdődik a helyi problémák, erőforrások és fejlesztési lehetőségek közös feltérképezése.

Melyek a leghátrányosabb helyzetű kistérségek?

A kutatók Maros, Hargita és Kovászna megye községeit és 20 ezernél kevesebb lakosságú városait térképezték fel és osztályozták különböző szempontok szerint. A szegény térségek Maros megyében vegyesen, de főleg a déli periférián koncentrálódnak, Hargita megyében a délnyugati és délkeleti részen, Kovászna megyének pedig főleg a nyugati szélében. Ezekről több térkép is készült: a sötétebb színnel jelölt térségek a legdepriváltabbak (lásd az alábbi galériát).



galeria_23110.jpg
Jövedelem és munkanélküliség alapján a leginkább deprivált térségek Kovászna megyében. A térképek az United Networks kutatási jelentéséből származnak
galeria_23111.jpg
Jövedelem és munkanélküliség alapján a leginkább deprivált térségek Hargita megyében
galeria_23112.jpg
Jövedelem és munkanélküliség alapján a leginkább deprivált térségek Maros megyében
galeria_23113.jpg
Lakhatási szegénység alapján a leginkább deprivált térségek Kovászna megyében
galeria_23114.jpg
Lakhatási szegénység alapján a leginkább deprivált térségek Hargita megyében
galeria_23115.jpg
Lakhatási szegénység alapján a leginkább deprivált térségek Maros megyében


A településeken a gyengeségeket és a potenciális erőforrásokat is felmérték, amelyek felhasználhatóak lehetnek a közösségek fejlesztéséhez. A kutatási jelentést Raţ Cristina, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének egyetemi adjunktusa, Andrada Tobias kutatási asszisztens és Veres Valér, a BBTE docense írták.

A feltérképezések leginkább a helyi fejlesztési tervek kidolgozásának kiindulópontjaként fontosak, ugyanis alapul szolgálhatnak a helyi és a megyei stratégiák és fejlesztési tervek kidolgozásakor. A kutatási eredményeket egy szemináriumon mutatták be ősszel Székelyudvarhelyen. A résztvevők – székelyföldi szakemberek, intézmények és önkormányzatok képviselői – a helyi fejlesztési stratégiák megvalósításával kapcsolatban arra a következtetésre jutottak, hogy egy közösség fejlesztése esetében a következő tényezőket kell szem előtt tartani: a közösség részéről legyen nyitottság a fejlesztésre, fejlődésre; a közösség tudja meghatározni önmagát és problémáit, szükségleteit; a stratégia mellett elengedhetetlen, hogy legyenek jól meghatározott elvek, irányvonalak és akciótervek is a konkrét kivitelezésre vonatkozóan; egy adott projekt küldetése és értékei mögött legyen egy állandó csapat, akik a teljes folyamat ideje alatt szem előtt tartják és képviselik azokat; a hosszútávú fenntarthatóság és tisztánlátás érdekben kiemelten fontos a folyamatos monitorizálás is.

Felmerül a kérdés, hogyan, milyen szempont alapján választották ki Mezőpanitot, Siménfalvát és Ozsdolát (miközben evidens módon vannak olyan települések is, ahol sokkal nagyobb a leszakadás, szegénység)?

„A feltérképezés eredményei alapján felkerestük azokat az önkormányzatokat, ahol a lakosság kevesebb, mint 20.000 fő, amelyből min. 5% roma nemzetiségű, és ahol a társadalmi kirekesztődés veszélye fennáll. A három megyében 21 önkormányzattal írtunk alá együttműködést. Ezek közül a három település - Mezőpanit, Siménfalva és Ozsdola, ahol mélyebb beavatkozás történik - kiválasztásánál szempont volt, hogy az önkormányzat legyen nyitott (volt olyan nehezebb helyzetben levő település, ahol elutasították a lehetőséget). Az is fontos szempont volt, hogy legyenek források, amelyek használhatóak a fejlesztéshez – hiszen a projekt 12 hónapos ideje alatt eredményeket kell felmutatnunk, így azokon a településeken, ahol nagyon nagy a szegénység és leszakadás, hosszabb (akár 4-6 éves) projektre lenne szükség. Ugyanakkor figyelembe kellett vennünk azt is, hogy a projekt lejárta után kötelesek vagyunk minimum 5 évig biztosítani a fenntarthatóságot, amelyhez az önkormányzatok is biztosítanak önrészt” - tájékoztatott Pápay Kamilla, a Caritas projektjének kommunikációs felelőse.

A projekt keretében két típusú munkacsoport működik: egy regionális fórum, amelynek tagjai a három megye szociális inklúziójának fejlesztésében vállalnak szerepet, valamint megyénként két-két megyei operacionális hálózat, amelyek a feltérképezés adatai, a regionális fórumokon felmerült problémák és a projektben részt vevő 21 önkormányzat képviselőinek visszajelzései alapján konkrét problémák megfogalmazását és közös megoldási javaslatok megfogalmazását tűzte ki célul oktatás, fiatalok védelme, foglalkoztatás, közösségvédelem, gyermekelhagyás témákban.

A megyei fórum munkacsoportjának tagjai: a megyei koordinátorok, akik a megyei gyermekvédelmi vezérigazgatóságok munkatársai; a megyei tanácsok stratégiai és pályázatíró részlegének egy-egy munkatársa; a Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR) képviselője; roma civil szervezetek és roma képviselők helyi vagy megyei szinten; valamint szociális szolgáltatásokkal foglalkozó civil szervezetek képviselői. Az operacionális hálózatok tagjai a megyei és helyi koordinátorok, az önkormányzatok képviselői, és a beazonosított problémával foglalkozó intézmények képviselői (pl. oktatási témában a tanfelügyelőség képviselője).

„Hargita megyében például 8 település vesz részt a projektben: Siménfalva (ahol a mélyebb beavatkozás történik), Székelyderzs, Galambfalva, Újszékely, Románandrásfalva, Etéd, Parajd és Korond. Ezekről a településekről az első találkozóra meghívtuk a települések képviselőit (egészségügyi mediátor, szociális referens), aminek a témakeresés volt a célja, és ahol kiderült, hogy az egyik legnagyobb közös probléma az analfabetizmus. A második találkozónak tehát ez lett a témája, ezért elhívtuk az iskolaigazgatókat is, valamint Leskó Barbarát, aki Székelyudvarhelyen a Budvár negyedi roma projektben foglalkozik felnőttoktatással, ötleteket, megoldási javaslatokat kerestek, beszéltek meg” - tájékoztatott Pápay Kamilla.

A szegénység általában véve szoros összefüggésben van a romák magas arányával, de nem mindenhol – mondta el Veres Valér. A romák arányát a hivatalos népszámlálási adatokból vették a kutatók, ami egyébként torzíthat olyan értelemben, hogy a magyar anyanyelvű romák nagy arányban magyarnak, a román anyanyelvűek románnak vallják magukat a hivatalos felmérések alkalmával.

„A projekt célja az inklúzió növelése, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, ezért olyan községeket választottunk ki, ahol a közösség belső erőforrásait mozgósítva ez a cél elérhető, tehát olyan településeket, ahol telepeken nagyszámú szegény ember él, de a község általános mutatói legalább átlagosak, és az önkormányzat hajlandó az inklúzió növelésére fordítani” – magyarázta Veres Valér. Az a lényeg, hogy aztán valamiféle modellt találjanak, amit aztán lehet multiplikálni. Székelyföldön az előítéletesség mértéke akkora, hogy nem egyszerű meggyőzni a hatóságokat, hogy segíteni kellene vagy egyáltalán érdemes segíteni a szegény, marginalizált közösségeken; a kiválasztott önkormányzatok vállalták, hogy erőforrásaikhoz mérten ezt megteszik.

Honnan tudjuk, hogy egy község szegény?

Több tényező együttállásából következtethetünk arra, egy adott településen milyen mértékű a szegénység. Ilyen mutató az alacsony jövedelmek, a lakhatási szegénység, a magas munkanélküliség, az alkalmazottak alacsony száma, az egy főre eső mezőgazdasági területek kis mérete, az alacsony iskolázottság. Az elöregedett vagy éppenhogy demográfiailag nagyon fiatal települések szintén fókuszba kerülnek. Ezeknek a jellegzetességeknek, mutatóknak egy része korrelál egymással, ezeket az összefüggéseket is vizsgálták a kutatók.

A települések felmérésénél a hivataloktól, intézményektől kapott adatokból, statisztikákból dolgoztak. Ezek az adatok nyilván nem elégségesek ahhoz, hogy egy adott település helyzetéről pontos és átfogó helyzetképet nyújtsanak. Ám a három kiválasztott településen lehetőség nyílt ennek korrekciójára, finomítására is a terepfelméréseknek köszönhetően.

A szegénység méréséhez szükséges, rendelkezésükre álló adatok sajnos hiányosak voltak, például az egy főre eső jövedelem indikátorát nem tudták beleszámolni a deprivációs indexbe. Mégis, sikerült elérni, hogy feltérképezzék azokat a településeket, amelyek önkormányzatai önerőből képtelenek változtatni helyzetükön, és ezekre irányítani az illetékes intézmények és döntéshozók figyelmét a megyei és regionális tanácskozásokon.

“Nagyon fontos volt, hogy olyan adatokkal dolgozzunk, amelyeket maguk az intézmények rendszeresen, havonta vagy évente gyűjtenek, mint például a szociális segélyben részesülő családok száma a település lakosságának számához viszonyítva, vagy hány olyan lakás van, ahol nincs bekötve a villany” – magyarázta Raţ Cristina.

Az volt a cél, hogy maguk a hatóságok megfelelő kiindulópontnak számító adatoknak ismerjék el ezeket, és meg lehessen győzni őket arról, hogy érdemes intézményes gyakorlattá tenni a kutatók által most első alkalommal elvégzett, összegző jellegű statisztikai helyzetkép rendszeres elkészítését.

A különböző adatokat külön-külön eddig is gyűjtötték a közintézmények, a szegénység mértékére utaló mutatók ilyen jellegű együttértelmezésére azonban ez a kutatás szolgáltathat mintát. Így lehet majd kimutatni a helyzet javulását vagy éppen romlását, beazonosítani azokat a településeket, ahol a legnagyobb szükség van a külső segítségre. Ezt a továbbiakban maguk a hatóságok is el tudnák végezni, és ezen információk birtokában célzottan avatkozhatnak be a legdepriváltabb falvakban.

A jövedelmi szegénységi és munkanélküliségi mutatókból felépített deprivációs index azt mutatja, a legszegényebb települések a Székelyföldön a Maros megyei Faragó és Zágor, a Hargita megyei Románandrásfalva és a Kovászna megyei Előpatak (lásd az alábbi, a kutatási jelentésből átvett grafikonokat).

Települések deprivációs index szerint
Create bar charts


Települések deprivációs index szerint
Create bar charts


Települések deprivációs index szerint
Create bar charts


A 2-es érték alatti deprivációs indexet kapott településeken relatív jó helyzet van, az 5 fölötti érték meg már nagyon súlyos szegénységet jelez.

Az index kiszámolásakor figyelembe vették a családi pótlékot, illetve szociális segélyt kapó családok arányát is az adott településen, ugyanakkor Raţ Cristina felhívja a figyelmet, a családi pótlék esetében voltaképpen pont a legszegényebbek esnek ki a jogosultak köréből, ezért csínján kell bánni ezzel az adattal is. “Ahol szegénység miatt a gyermekek nem járnak iskolába, a családjuk nem részesül ebből a pótlékból. Ezért amikor ezt az indexet felépítettem, kisebb súlyt is adtam ennek a mutatónak a végső indexben” - magyarázta. Bár deklaráltan ez a pótlék a szegény családok támogatását szolgálná, nem ér el azokhoz, akik annyira szegények, hogy a 12-13 éves gyereket már munkára fogják, vagy nincs pénzük felöltöztetni őket, hogy iskolába küldjék.

A jövedelmi szegénység és munkanélküliség mutatói által meghatározott deprivációs index mellett elkészítették a lakhatási szegénység indexét is.

A nem megfelelő lakhatási körülmények mint a nélkülözés és szegénység egyik fokmérője felmérésére a 2011-es népszámlálásban szereplő tényezők közül a csatornázási rendszerhez való hozzáférést, a fürdőszobát, áramellátást, fűtést vették számításba a kutatók. Ugyanakkor találtak olyan kivételeket, ahol például az áramellátás hiánya nem járt együtt a súlyos nélkülözéssel (Balánbányán a háztartások 34%-ában nincs áram, a jövedelmi szegénység és munkanélküliség aránya viszont átlagos. Csernátonban, Lövétén, Gyergyóhollón és Barátoson is hasonló a helyzet.)

Lakáskörülmények szerinti depriváltság székelyföldi településeken (1.)
Create bar charts


Lakáskörülmények szerinti depriváltság székelyföldi településeken (2.)
Create bar charts


Lakáskörülmények szerinti depriváltság székelyföldi településeken (3.)
Create bar charts


Az adatok csak részben korrelálnak, öt település – a Maros megyei Faragó, Zágor és Csatófalva, a Kovászna megyei Előpatak, valamint a Hargita megyei Románandrásfalva – esetében mindkét index súlyos deprivációra utal, máshol azonban nincs ilyen egyértelmű megfelelés.

A lakhatási szegénység jellemzően a demográfiai szempontból nagyon fiatal vagy éppen elöregedett településeken a leggyakoribb, ahol nincsenek erőforrásai az embereknek a házak felújítására – magyarázta Raţ Cristina.

Ezen községek esetében úgy tűnik, olyan nagyarányú a szegénység a településen, hogy külső segítség nélkül nem tudnak előrelépni. Viszont további kutatások szükségesek ahhoz, hogy ezt a madártávlati képet ezek esetében is árnyalni lehessen, és elkészüljenek a legszegényebb települések profiljai – tette hozzá.

A címoldali fotó illusztráció, a sepsiszentgyörgyi Őrkőn készült

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS