2019. december 6. péntekMiklós
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hiányos szociális háló a legszegényebb székelyföldi településeken

B. D. T. B. D. T. 2016. január 21. 15:44, utolsó frissítés: 2016. március 03. 11:16

A legtöbb helyen nincs iskola utáni program, sem egészségügyi vagy oktatási mediátor. Az iskolaelhagyást helyi szinten nem is mérik.


Alig működnek felzárkóztató jellegű, az iskolaelhagyás mértékét csökkenteni hivatott szolgáltatások a legfiatalabb és legszegényebb székelyföldi településeken – derült ki a három székelyföldi megye leghátrányosabb helyzetű településeit feltérképező kutatásból. A „United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért” című projekt keretében a Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseiről a hivatalok, intézmények által gyűjtött legfontosabb adatokat gyűjtötték össze és interpretálták a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének munkatársai. A Norvégia és az EGT (európai gazdasági térség) 2009-2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásából finanszírozott projektet a Gyulafehérvári Caritas – partnerségben a Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel, valamint Maros, Hargita és Kovászna megye Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóságaival – 2015 májusában indította el. Időtartama 12 hónap, 2016. áprilisában zárul.


A kutatók a 2011-es népszámlálás adatait alapul véve próbálták beazonosítani a legaluliskolázottabb településeket. Az alacsony iskolázottság önmagában jelentheti a község szegénységét is, de annak is mutatója lehet, ha az a település erősen elöregedőben van, hiszen az idősebb generációk tagjai nehezebben fértek hozzá a magasabb végzettséget biztosító oktatási intézményekhez – írják jelentésükben.

A háztartási bevételek és a szerződéses munkaviszony megléte kevéssé korrelál az iskolai végzettséggel – állapították meg. Azok a települések, ahol nagy arányú volt a csak elemi iskolát végzettek és ugyanakkor alacsony jövedelműek aránya, a Maros megyei Faragó, Csatófalva, Marosugra, Mezőbánd és Zágor, a Kovászna megyei Előpatak, valamint Bölönpatak. A Hargita megyei Románandrásfalván nagy ugyan a szegénység, de az alacsony végzettségűek aránya átlagosnak mondható; ugyanakkor a Maros megyei Dános lakói közt magas az alacsony végzettségűek aránya, mégis a deprivációs index középértékeket mutat.

A megyei tanfelügyelőségek adataiból kiindulva a kutatók azt is megnézték, a bevételekben szegény és magas munkanélküliséggel küzdő településeken, ahol az oktatási intézményekben sok gyerek tanul, vannak-e olyan jellegű szolgáltatások, mint például nappali központ, after-school jellegű programok hátrányos helyzetű gyerekeknek, illetve oktatási mediátorok. Nagybaconban, Előpatakon, Bölönben például 2014-ben egyik sem létezett (erre az évre voltak érvényes adatok), pedig nagyon sok gyerek van beiratva a helyi iskolákba – hívta fel a figyelmet Raţ Cristina szociológus, a kutatás vezetője.


A kutatók azt is felmérték, milyen más szociális szolgáltatások működnek a különböző településeken: működik-e a településen egészségügyi mediátor, létezik-e otthoni gondozási szolgálat az idősek és fogyatékkal élők számára, vannak-e nappali központok és programok a fogyatékkal élőknek, van-e öregotthon, illetve más közösségi szolgáltatás (például önsegítő csoport a függők számára). Fontos volt ugyanis összegezni, a legdepriváltabb településeken vannak-e intézmények, amelyek a helyzet javítását segíthetik.

A különböző gondokkal küszködő településeknek különböző típusú szolgáltatásokra lenne szükségük, hiszen például a Kovászna megyei, elszigetelt helyen lévő, elöregedett Kommandó szegénysége más profilú, mint a Sepsiszentgyörgyhöz viszonylag közel fekvő, ám nagyon sok gyermekkorú lakossal rendelkező Előpataké, akik számára szinte semmilyen szolgáltatás nem működik (a roma egészségügyi mediátorok kivételével), amely az oktatási rendszerben tartaná őket, illetve segítené a gyermekek fejlődését, növelné jövőbeli munkavállalási esélyeit.

Szociális szolgáltatások deprivált településeken (Kovászna megye)
Create bar charts


Szociális szolgáltatások deprivált településeken (Hargita megye)
Create bar charts


Szociális szolgáltatások deprivált településeken (Maros megye)
Create bar charts


Nem tudjuk, helyi szinten hány gyerek marad ki az oktatásból

A kutatók az iskolaelhagyási arány megállapításához a megyei tanfelügyelőségektől kaptak adatokat az iskolába járó gyerekek létszámáról, és azt vetették össze a településeken élő gyerekek számával. Ám mivel sok szülő inkább városi iskolába íratja be gyerekét, abban reménykedve, hogy ott minőségibb oktatást kap, a kapott adatok alapján nehéz megbecsülni a beiskolázottság valódi számát.

“Ez egy nagyon problémás adatsor, és gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy lokális szinten nem tudjuk ezek alapján meghatározni, adott településen mekkora pontosan az iskolaelhagyási arány” - hangsúlyozta Raţ Cristina. Csak megyei szinten lehetséges ezt mérni, olyan módon, hogy tudják, az összes iskolában egyenként hány beiratkozott gyerek van, és azt összevetik a statisztikai hivatal iskolaköteles korú gyerekeinek adataival. Fontos adat lenne lokálisan, de nagyon bonyolult mérni, hogy ténylegesen a családokból hány gyermek jár iskolába.

Ami beszédes, hogy a szegény és demográfiailag fiatal településeken, ahol sok gyerek van beiratva óvodába, iskolába, szinte teljesen hiányoznak azok az intézmények, amelyek hivatottak lennének az iskolaelhagyás csökkentésére: csak elenyészően működnek after school programok, oktatási mediátorok, és szinte egyáltalán nincsenek második esély típusú programok olyan gyermekek és felnőttek részére, akik életkora már meghaladta az adott oktatási szintre vonatkozó életkort - hangsúlyozta a szociológus.

A városoktól távol eső településeken a helyi óvodába és iskolába beiratkozott gyerekek számának és a megfelelő korú populáció méretének összehasonlításából indultak ki az iskolaelhagyás méreteinek becslésére. A kutatók szerint arra lehet következtetni az eltérésekből, hogy adott településeken az iskolaköteles korú gyerekek 5-10%-a nem jár iskolába. Ebbe a kategóriába tartozik Maros megyében Mezőbánd, Alsóbölkény, Mezőcsávás, Kibéd, Nyárádkarácsonyfalva, Nyárádremete, Szásznádas, Szászkézd; Kovászna megyében Nagyborosnyó és Előpatak, Hargita megyében Balánbánya, Etéd, Korond és Szentábrahám.

Szegénység és gyermekjólét

A kutatók megnézték azt is, van-e kapcsolat egyes településeken a szociális segélyben részesülő családok aránya és a gyermekvédelmi rendszerben elhelyezett gyermekek száma között. Nem találtak ilyen összefüggést. Az olyan községekben, mint a Hargita megyei Csíkszentmárton, Csíkszentgyörgy, Csíkszentdomokos magas az elhelyezés aránya, ám a szociális segélyezettek aránya átlagos. Etéden vagy a Maros megyei Faragón sokan kapnak szociális segélyt, de nagyon kevés gyerek került be a gyermekvédelmi rendszerbe.

Azok a községek, ahol mind a szociális segélyben részesülők, mind az elhelyezésre került gyerekek száma jelentős, a Hargita megyei Héjjasfalva és Csíkkozmás, a Kovászna megyei Bölön, illetve a Maros megyei Marosugra, Görgényhodák és Petele.

A kutatók itt is rávilágítottak egy hiányosságra: a gyermekvédelmi rendszerbe kerülő gyermekek származási helyéről nem gyűjt adatokat az illetékes intézmény, csak arról, hogy hová kerülnek. „Arra lettünk volna kíváncsiak, mennyire veszélyezteti a szegénység a gyermekek családban maradását. A romániai jogrendszer erős ebből a szempontból, a gyermekjólétet prioritásként kezeli, és azt is leszögezi, törekedni kell a gyermek családban való felnevelkedésének biztosítására. Szerettük volna tudni, a mélyszegénység mennyire írja felül ezt a prioritást, milyen gyakori lehet az, hogy egy gyermek egy őt szerető, nevelni akaró családból amiatt kerül a rendszerbe, mert a családja annyira nehéz anyagi helyzetben van, hogy egyszerűen nem tudja fölnevelni, és melyek azok a települések, ahol a sokgyerekes szegény családokat az intézmények és a helyi közösség nem támogatja eléggé abban, hogy a gyerekeiket fel tudják nevelni” - magyarázta Raţ Cristina.

Mivel a gyerekek származási helyéről külön nem gyűjtenek statisztikai adatot, a tavalyi évre pluszmunkában készítették el a három megye Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóságai az erre vonatkozó összesítést. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az összes eset iratcsomóját át kellett lapozniuk.

„Egy évre tehát megvan ez az adat, ám ez még kevés ahhoz, hogy releváns konklúziót tudjunk levonni belőle, ahhoz legalább öt-hat éves periódust kellene vizsgálni, hogy megtudjuk, melyik településeken átlagon felüli az esetszám” – mondta a kutató.

Orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférés

A kutatók az Országos Egészségbiztosító Pénztár honlapján megnézték, a településeken működik-e háziorvosi rendelő, illetve hány személyre esik egy háziorvos, ám mivel az adatok hiányosak voltak, azt kiegészítették a polgármesteri hivatalok, cégek, intézmények honlapjairól származó információkkal. Mivel nagyon kevés községben található gyógyszertár, fogorvosi rendelő, szakellátás vagy kórház, ezeket összesítették ugyan, de nem foglalták bele az elemzésbe.

Az Országos Egészségbiztosító Pénztár felhasznált adatai alapján, 2014-ben húsz községben nem volt önálló háziorvosi rendelő: Maros megyében Zágoron, Mezősályiban, Ballán és Székelyberén, Hargita megyében Csíkszentléleken, Lövétén, Gyimesfelsőlokon, Farkaslakán, Csíkmadarason, Csíkszentmihályon, Galambfalván, Gyergyótölgyesen, Kovászna megyében Árkoson, Barátoson, Dálnokban, Esztelneken, Lemhényben, Kézdiszentkereszten, Zágonbárkányban és Nagypatakon.

A megyei Közegészségügyi Igazgatóságoktól kapott adatokat összesítve a kutatók megállapították, sok olyan település van, ahol szükség lenne egészségügyi mediátorok működésére: szegény falvakról van szó, ahol a romák száma meghaladja az 500 személyt a 2011-es népszámlálás alapján.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS